adozona.hu
AVI 2001.7.78
AVI 2001.7.78
A személyi jövedelemadó megállapításakor az ingatlan értékét növelő beruházásra fordított kiadás számolható el (1989. évi XIV. tv. 23. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek 1991-ben 1/2-1/2 arányban megvásárolták a beépített ingatlant 1 600 000 forintért. Az ingatlanon ezt követően építkeztek, majd még az évben az ingatlant 23 000 000 forintért értékesítették. A felpereseknél az 1991. évre lefolytatott vizsgálat megállapításai alapján az alperes határozatával helybenhagyta az elsőfokú adóhatósága a felperesekkel szemben 1 393 300 forint adóhiányt, 696 000 forint adóbírságot és 1 891 000 forint késedelmi pótlékot, a II. r. felperessel szemben 1 429 6...
AVI 2001.7.78 A személyi jövedelemadó megállapításakor az ingatlan értékét növelő beruházásra fordított kiadás számolható el (1989. évi XIV. tv. 23. §)
A felperesek 1991-ben 1/2-1/2 arányban megvásárolták a beépített ingatlant 1 600 000 forintért. Az ingatlanon ezt követően építkeztek, majd még az évben az ingatlant 23 000 000 forintért értékesítették. A felpereseknél az 1991. évre lefolytatott vizsgálat megállapításai alapján az alperes határozatával helybenhagyta az elsőfokú adóhatósága a felperesekkel szemben 1 393 300 forint adóhiányt, 696 000 forint adóbírságot és 1 891 000 forint késedelmi pótlékot, a II. r. felperessel szemben 1 429 600 forint személyi jövedelemadó hiányt megállapító határozatát. A határozat az ingatlan értékesítéséből származó személyi jövedelem meghatározásánál az ingatlan vételkori forgalmi értékét, az eladáskori forgalmi értékét, a számlával igazolt továbbá a korábban az általános forgalmi adó visszaigénylése alapján számítható költséget vette figyelembe.A felperesek a keresetükben az alperesi határozat hatályon kívül helyezését azért kérték, mert álláspontjuk szerint a jogerős határozat a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1989. évi XIV. törvény (a továbbiakban: Szt.) 23. § (4) bekezdése mellőzésével állapította meg az adóköteles jövedelmet; megsértette az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény
(a továbbiakban: Áe.</a>) 26. §-a (1) bekezdését valamint a 43. § (1) bekezdés c) pontját. A felperesi érvek szerint az építkezéssel létrehozott ingatlan szerzéskori értéke az új építmény bekerülési ára, mely számlák hiányában nem állapítható meg, ezért az adóköteles jövedelmet az Szt. 23. § (4) bekezdése szerint kell megállapítani. A tényállás tisztázási kötelezettségének a fenti módon az alperes nem tett eleget.
A városi bíróság az 1997. április 21. napján kelt 4. számú ítéletével a felperesek keresetét elutasította. Az indokolásában kifejtette, hogy ingatlan átruházás esetén az Szt. 22. §-ának (2) bekezdése, valamint 24. § (1) és (2) bekezdése alapján az ingatlan megszerzése időpontjaként a szerződésnek a földhivatalhoz történő benyújtása, míg az ingatlan elidegenítése időpontjának a szerződés földhivatalhoz történő benyújtása időpontját kell tekinteti. Az ingatlan átruházás esetén a bevételből az ingatlannak a megszerzése idején képviselt forgalmi értékét, a megszerzéssel és az értékesítéssel kapcsolatban felmerült költségeket, valamint az értéknövelő beruházásra fordított kiadásokat kell elszámolni. Utalt arra is, hogy az Szt. 23. § (4) bekezdése alkalmazására akkor kerülhet sor, ha az ingatlanszerzés idején képviselt forgalmi érték nem állapítható meg. A felperesek esetében azonban az ingatlan szerzéskori értéke megállapítható, ezért az alperes helytállóan alkalmazta az Szt. 22. §-ának (1) és (2) bekezdését, amelynek során eleget tett az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 51. §-ának (4) bekezdésében rögzített tényállás tisztázási kötelezettségének azzal, hogy figyelembe vette az általános forgalmi adó visszaigénylésével kapcsolatban bejelentett összegeket.
A felperesek fellebbezése folytán a megyei bíróság az 1998. január 30. napján kelt 7. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A fellebbezés kapcsán kiemelte, hogy az Szt. 31. § (1) bekezdése alapján csak az igazolt kiadások vehetők figyelembe. A felperesek azonban ezt meghaladó illetve az általános forgalmi adó visszaigénylése alapjául szolgáló beruházási összeget meghaladó beruházást nem bizonyítottak. Megállapította, hogy az alperes az eljárása során nem alkalmazta az Art. 60. §-ának (1) bekezdésére vonatkozó szabályokat, ezért a becslésre vonatkozó jogszabályokat nem is sérthette meg. A perbeli esetben az alperes nem becslést alkalmazott, hanem a felperesek általános forgalmi adó visszaigénylése alapján visszaszámított beruházási értéket állapított meg.
A felperesek a felülvizsgálati kérelmükben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az alperesi határozat hatályon kívül helyezését kérték. Arra hivatkoztak, hogy a jogerős ítélet az Art. 51. § (7) bekezdésébe, továbbá a 60. § (3) és (8) bekezdéseibe ütközött, mert az alperes elmulasztotta feltárni az adózó javára szolgáló tényeket, elmulasztotta a ráfordítások tekintetében a tényállást a becslés alkalmazásával felderíteni. Erre a jelen ügyben az alperes azért lett volna köteles, mert az iratok nem alkalmasak a valós adó megállapítására. A jogerős ítélet az Szt. határozathozatalkor hatályos 22. §-ának (2) bekezdésébe is ütközött, mert e jogszabályhely szerint a kiadásokat nemcsak számlával, nyugtával és elismervénnyel lehet igazolni.
Az alperes a jogerős ítélet hatályában fenntartását és a felperesek perköltségben való marasztalását kérte. Azzal érvelt, hogy a tényállás felderítési kötelezettségének eleget tett. Utalt arra, hogy a felperesek az őket terhelő bizonyítási kötelezettségüket az alperesre nem háríthatják át. A felpereseknek a felmerült költségeket és értéknövelő beruházásra fordított kiadásukat igazolni kell, amelynek körében nincs helye az Art. 60. §-ában szabályozott becslési eljárásnak.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság 7. számú ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Szt. 22. § (1) bekezdése szerint az ingatlan átruházásából származó bevételnek a (2) bekezdés szerint csökkentett részét kell jövedelemnek tekinteni. Ingatlan esetében bevétel az illetékkiszabás alapjául szolgáló forgalmi érték. A (2) bekezdés kimondja, hogy a bevételből le kell vonni az ingatlannak a megszerzés idején képviselt forgalmi értékét, a megszerzésével és az értékesítésével kapcsolatban felmerült költségeket, valamint az értéknövelő beruházásra fordított kiadásokat, amennyiben azokat korábban költségként a magánszemély nem számolta el. Az Szt. 23. § (1) bekezdése szerint az ingatlan forgalmi értékének megállapításakor az illetékekről szóló törvényben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni. Az Szt. 23. § (4) bekezdésének alkalmazására akkor kerülhet sor, ha az ingatlannak a szerzés idején képviselt forgalmi értéke nem állapítható meg. Ekkor az eladáskor az illetékkiszabás alapjául szolgáló forgalmi érték 25%-át kell forgalmi értéknek tekinteni. Az Szt. 24. § (1) bekezdése alapján az ingatlan megszerzése időpontjának azt a napot kell érteni, amikor az erről szóló érvényes szerződést a földhivatalhoz benyújtották. A (2) bekezdés szerint az ingatlan elidegenítése időpontjának pedig azt a napot kell tekinteni, amikor az erről szóló érvényes szerződést a földhivatalhoz benyújtották. Az Art. 51. § (3) bekezdése alapján az ellenőrzés során a tényállást az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani, amelynek során az adózó javára szolgáló tényeket is köteles feltárni. Az Art. 60. § (1) bekezdése előírja, hogy az ellenőrzés során becslés alkalmazható a vagyonszerzési illeték alapjának megállapításánál, továbbá akkor, ha az Art. 59. §-ában meghatározott módon az adó alapja nem állapítható meg, vagy az adóhatóság rendelkezésére álló - azok száma vagy tartalma miatt jelentősnek tekinthető - adat, tény, körülmény alapján alaposan feltételezhető, hogy az adózó iratai nem alkalmasak a valós adó alapjának a megállapítására. Az Art. 60. §-ának (3) bekezdése kimondja, hogy becslés esetén az adóhatóságnak kell bizonyítani, hogy a becslés feltételei fennállnak, továbbá azt, hogy a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények, valamint a becslés során alkalmazott módszerek az adó alapját valószínűsítik.
A fentiekben felhívott, a határozat hozatalakor hatályos jogszabályok rendelkezései alapján az eljárt bíróságok helytállóan foglaltak abban állást, hogy a felperesek esetében az ingatlan szerzéskori értékére és értékesítéskori értékére nézve a szerződésben rögzített adatok alapján a forgalmi érték rendelkezésre állt, ezért alaptalan volt az Szt. 22. §-ának (4) bekezdése alkalmazása mellőzésével kapcsolatos jogsértésre való felperesi hivatkozás. Helyesen mutattak rá arra is az eljárt bíróságok, hogy a felperesek személyi jövedelemadója megállapításával kapcsolatosan nincs helye az Art. 60. §-ában meghatározott becslési eljárásnak. Az ingatlanokkal kapcsolatosan az Szt. részletesen szabályozza azokat a feltételeket, amelyek szerint a személyi jövedelemadó megállapítható. A jogszabály egyértelműen kimondja, hogy az értéknövelő beruházásra fordított kiadás számolható el. A felpereseknek az eljárás során nem azt kellett igazolniuk, hogy az ingatlan forgalmi értékét a szerzéskori értékhez képest mennyivel növelték, hanem azt kellett volna igazolniuk, hogy mennyi volt a ténylegesen igazolható kiadásuk. Az ezzel kapcsolatos bizonyítási teher, mint ahogy helyesen erre az alperes utalt, az adóhatóságra nem hárítható át. Az alperes a ráfordításokkal kapcsolatosan valamennyi fellelhető iratot figyelembe vett és értékelt, ezzel a tényállás tisztázási kötelezettségének eleget tett.
A fentiekben kifejtettek szerint a felperesek a felülvizsgálati kérelemben állított jogszabálysértést igazolni nem tudták, ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. I. 28.541/1998. sz.)