adozona.hu
AVI 2000.3.30
AVI 2000.3.30
Az alapítvány részére történő befizetés sem közvetve, sem közvetlenül nem járhat vagyoni előnnyel, mivel ellenkező esetben nem vehető igénybe az adókedvezmény (1991. évi XC. tv. 38/A. §)
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1995. november 27-én a belépésével egyidejűleg támogatás iránti kérelmet nyújtott be a T. és K. Egyesülethez (továbbiakban: egyesület) 282 000 Ft egyesületi juttatás folyósítása iránt, előadva, hogy azzal teljes egészében az Ú. P. Alapítványt (a továbbiakban: alapítvány) kívánja támogatni, melynek javára - az ugyanazon a napon kelt nyugta tanúsága szerint - 47 000 Ft-ot fordított. Kérte egyben a részére kiutalandó összeg nevében és helyette való átutalását az alapítvány javára.
Az...
Az alapítvány javára a felperes által ily módon befizetett 329 000 Ft után a felperes - az 1995-ös adóévre 98 900 Ft adókedvezmény figyelembe vételét kérte.
Az elsőfokú adóhatóság határozatával a felperes terhére 98 700 Ft személyi jövedelemadó különbözetet állapított meg, egyben az igényelt 98 900 Ft-ból 98 700 Ft kiutalását elutasította, hivatkozva a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 38/A. § (1) bekezdés i) pontjában foglaltakra, mert álláspontja szerint a felperes annak érdekében támogatta az alapítványt, hogy ezáltal adókedvezményben megnyilvánuló vagyoni előnyhöz jusson.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatával az elsőfokú adóhatóság határozatát helybenhagyta.
Az alperesi határozat felülvizsgálata iránt benyújtott keresetet az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította, rámutatva, hogy az adókedvezmény igénybevételének törvényi feltétele - miszerint kizárható az a tény, hogy az adományozott összeget vagyoni előny megszerzése érdekében adják - adott esetben nem állt fenn. Megállapította azt is, hogy az egyesület és az alapítvány együttműködése nem a befolyt pénzösszegek kedvezménnyel támogatott célra való fordítását szolgálta, mert az alapítvány tevékenysége nem csak karitatív célra irányult, tekintettel arra, hogy 1995. évi árbevételének nagy részét - körülbelül 93%-át - egyéb pénzügyi műveletek lebonyolítására fordította, nem pedig a jogszabály által meghatározott karitatív célra. Ugyanakkor a felperes az alapítványi támogatást döntő mértékben azért tette meg, hogy ezzel a tényleges befektetését meghaladó adókedvezményt vegyen igénybe. A felperes tehát a törvényi feltételek fennálltának hiányában az adókedvezmény igénybevételére nem jogosult, így az alperes helytállóan állapította meg az adókülönbözet összegét.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - annak helyes indokaira utalása - helybenhagyta, külön is kiemelve, hogy az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy a felperesi adó-visszaigénylés törvényi feltételei közül a vagyoni előny kizárhatósága nem volt megállapítható a mérlegelt peradatok alapján.
A jogerős másodfokú ítélet felülvizsgálata iránt a felperes nyújtott be kérelmet annak megváltoztatása és az alperesi határozatot hatályon kívül helyezése iránt. Álláspontja szerint a jogerős ítélet törvénysértő, mert a bíróság hatáskörét túllépve más adóalanyok (egyesület, alapítvány) magatartását is vizsgálta, az általa teljesített - egyesületi támogatást is magában foglaló - tényleges befizetés tényét figyelmen kívül hagyta és az alapítvány karitatív tevékenységének mértékét tévesen értékelte.
Az alperes ellenkérelmében a másodfokú ítélet helybenhagyását kérte előadva, hogy az adókedvezmény igénybevételére a felperes a törvényi feltételek bekövetkezésének hiányában nem volt jogosult, mert mind az alapítványi befizetést, mind az egyesületi juttatást a vagyoni előny megszerzése érdekében adta.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a városi bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperes határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és az első fokon eljárt adóhatóságot új eljárásra kötelezte.
A Legfelsőbb Bírósága rá kíván mutatni arra, hogy a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 25. § c) pontjában írtak szerint a Legfelsőbb Bíróság a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz.
A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága 1/1998. KJE számú jogegységi határozatának 1. pontja pedig úgy rendelkezik, hogy a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1993. évi CI. törvénnyel módosított 1991. évi XC. törvény 34. § (1) bekezdésének a) pontja alapján az adóalap megállapításakor az összjövedelemből a belföldi székhelyű alapítvány céljára átadott összeg - a rendeltetésszerű joggyakorlás elvére figyelemmel - csak akkor vonható le, ha a befizetés a magánszemély vagyonának tényleges csökkenését eredményezi. A jogegységi határozat 4. pontjában foglaltak szerint a határozat az 1991. évi XC. törvény - 1995. január 1. napjától hatályos - 38/A. § (1) bekezdésének i) pontja tekintetében is értelemszerűen irányadó.
Az Szja. tv.-nek a felperesi adókedvezmény igénybevételének elbírálásánál is irányadó 38/A. § (1) bekezdés i) pontja pedig úgy rendelkezik, hogy a megállapított adóból levonható a belföldi székhelyű alapítvány (közalapítvány) céljára az adóévben befizetett összeg 30%-a - az alapítvány (közalapítvány) igazolása alapján, amennyiben az alapítvány betegségmegelőző és gyógyító, szociális, tudományos, kutatási, környezetvédelmi, műemlékvédelmi, természetvédelmi, kulturális, oktatási, sport, vallási és hitéleti célt, gyermek- és ifjúsági célt, az állampolgári jogok, a közrend, a közbiztonság védelmét, az öregek és hátrányos helyzetűek, illetőleg magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos előbbi célok megvalósítását, menekültek megsegítését, a törvényhozói munka elősegítését szolgálja és ha egyidejűleg az alapítvány működési szabályzata, valamint az alapítványi pénzeszközök felhasználása alapján egyaránt kizárható, hogy az adományozott összeget akár közvetlenül, akár valamely szolgáltatással összefüggésben vagyoni előny megszerzése, vagy nyújtása érdekében adják.
Ezen törvényi rendelkezés szerint az adólevonásban megnyilvánuló adókedvezmény feltétele többek között, hogy az adóévben az adózó karitatív célú, belföldi székhelyű alapítvány céljára összeget fizessen be. A befizetés azonban sem közvetve, sem közvetlenül nem járhat vagyoni előnnyel, továbbá nem lehet látszólagos, annak a magánszemély vagyonából kell történnie, a vagyon csökkenését kell eredményeznie.
A felperes azonban saját vagyonából csak 47 000 Ft-ot fizetett be az alapítvány javára. A felperesnek nyújtott egyesületi támogatás juttatásának feltétele - a bíróságok által helyesen megállapított tényállás szerint - az volt, hogy az az alapítvány javára kerüljön átutalásra. A felperes ezen egyesületi juttatást nem vette fel, azt nevében az egyesület utalta át az alapítvány javára. A felperes tehát ezen összeg felett tényleges rendelkezési jogot nem szerzett, vagyonát az egyesületi juttatás nem növelte, így az összeg kifizetése vagyoncsökkenéssel sem járt.
Mindezekből következőleg megállapítható, hogy az egyesület által a felperes nevében történő átutalás nem tekinthető adójogi szempontból befizetésnek. Valóságos befizetés csak a 47 000 Ft tekintetében állt fenn. Ezért adókedvezmény az Szja. tv. 38/A. § (1) bekezdés i) pontja alapján a 47 000 Ft tekintetében igényelhető jogszerűen, de a további 282 000 Ft tekintetében az adóhatóság jogszerűen zárta ki a kedvezmény igénybevételét.
Mivel az adóhatóság határozatának meghozatalakor az 1/1998. KJE számú jogegységi határozatban foglalt szempontokat nem alkalmazhatta és mind a 47 000 Ft, mind az 282 000 Ft tekintetében a felperest kizárta a kedvezmény igénybevételéből, a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság jogerős ítéletét a Pp. 275/A. § (2) bekezdésében írtak szerint hatályon kívül helyezte, az elsőfokú ítéletet pedig megváltoztatta és az adóhatóság határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és az elsőfokú adóhatóságot - az adókötelezettség újbóli megállapítása végett - új eljárásra kötelezte [Pp. 339. § (1) bekezdés].
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 28.354/1997. sz.)