adozona.hu
AVI 1999.3.31
AVI 1999.3.31
Az adóhatóság adóügyi szempontból adásvételnek minősítheti a jogügyletet, ha a szerződésre az adásvétel elemei a leginkább jellemzőek. Ilyen jellemző a vételár egyösszegű kifizetése és a tulajdonjog ezzel egyidejű átszállása [1990. évi XCI. tv. I. § (7) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél az 1990-1992-es évekre vonatkozóan végzett átfogó ellenőrzés során megállapította, hogy a felperes képviselője a saját tulajdonában lévő gépkocsit 1991. november 8-án eladta a M. Bt. vevőnek. A Bt. mint lízingbeadó a felperessel ugyanezen napon a gépkocsira lízingszerződést kötött, melyben foglaltak szerint a lízingbevevő a szerződés megkötésekor a lízingbeadónak a lízingdíjból kifizetett 495 000 Ft-ot, míg a maradványértékként mutatkozó 11 250 Ft-ot 1992....
AVI 1999.3.31 Az adóhatóság adóügyi szempontból adásvételnek minősítheti a jogügyletet, ha a szerződésre az adásvétel elemei a leginkább jellemzőek. Ilyen jellemző a vételár egyösszegű kifizetése és a tulajdonjog ezzel egyidejű átszállása [1990. évi XCI. tv. I. § (7) bek.]
Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél az 1990-1992-es évekre vonatkozóan végzett átfogó ellenőrzés során megállapította, hogy a felperes képviselője a saját tulajdonában lévő gépkocsit 1991. november 8-án eladta a M. Bt. vevőnek. A Bt. mint lízingbeadó a felperessel ugyanezen napon a gépkocsira lízingszerződést kötött, melyben foglaltak szerint a lízingbevevő a szerződés megkötésekor a lízingbeadónak a lízingdíjból kifizetett 495 000 Ft-ot, míg a maradványértékként mutatkozó 11 250 Ft-ot 1992. november 18-ig volt köteles megfizetni. A kifizetett lízingdíjat a felperes a termelési és kezelési költségei között könyvelte el.A felperes 1992. november 15-én megbízási szerződést kötött az A. É. Rt-vel, 4 millió forint összértékű részvény vásárlására és részére 402 000 Ft-ot fizetett ki megbízási, illetőleg opciós díj címén, mely összeget termelési és kezelési költségként számolt el. A megbízási szerződés teljesedésbe nem ment, a részvények megvásárlására nem került sor.
Az elsőfokú adóhatóság az ellenőrzés eredményeként hozott határozatában a felperes terhére 338 000 Ft adóhiányt állapított meg és őt ezen összeg, valamint 169 000 Ft adóbírság, 421 000 Ft késedelmi pótlék és 49 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére kötelezte.
Az alperes az 1995. július 24-én kelt - általa a későbbiekben módosított - határozatával a felperessel szemben kiszabott mulasztási bírság összegét 10 000 Ft-ra csökkentette és a felperes terhére megállapított 221 000 Ft személyi jövedelemadó különbözetet teljes egészében törölni rendelte, a késedelmi pótlék összegét pedig 138 000Ft-ban állapította meg.
Az elsőfokú bíróság a felperes által az alperesi határozat felülvizsgálat keretében való részbeni hatályon kívül helyezése iránt előterjesztett keresetet elutasította, megállapítva, hogy jogszerűen jártak el az adóhatóságok akkor, amikor a lízingdíjnak nevezett, de valójában vételárnak minősülő tétel költségkénti elszámolását nem fogadták el, mert a felek között a perbeli gépkocsit illetően adóügyi szempontból valóban adásvételi szerződés jött létre, figyelemmel arra, hogy a bruttó lízingdíj teljes összegben a szerződéskötés napján kifizetésre került és a gépkocsi 1991. november 20-tól a felperes tulajdonát képezte.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint ugyancsak a jogszabályoknak megfelelően járt el az alperes, amikor a kifizetett 402 000 Ft-ot rendkívüli ráfordításnak minősítette és az 1992. évi társasági adóalapot növelő tételként vette figyelembe a felperesnél. Ennek elbírálásánál az elsőfokú bíróság figyelemmel volt a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (továbbiakban: Szt.) 49. § (2) bekezdésében, valamint a társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. törvény 4. § (3) bekezdés e) pontjában, továbbá a felperesi Gmk tevékenységi körét is meghatározó cégbírósági végzésben foglaltakra.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokaira utalással helybenhagyta, a felperesi fellebbezésben foglaltakra figyelemmel kiemelve, hogy az adóhatóság az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) 1. § (7) bekezdése alapján jogosult volt adóügyi szempontból a perbeli lízingszerződés minősítésére és ennek kapcsán az adójogi konzekvenciák levonására. Osztotta a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság álláspontját a részvényvásárlásra kötött megbízási szerződéssel kapcsolatosan kifizetett 402 000 Ft-ot illetően is, kifejtve, hogy az - mint rendkívüli ráfordítás - költségként nem számolható el, de a társasági adóalap megállapításánál az adózás előtti eredményt növelő tételként veendő figyelembe.
A jogerős másodfokú ítélet felülvizsgálata iránt a felperes nyújtott be kérelmet annak hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a keresetnek helyt adó határozat hozatala iránt. Álláspontja szerint az eljárt bíróságok megsértették a vállalkozási nyereségadóról szóló 1991-ben hatályos 1988. évi IX. törvényt, mert a lízingdíj költségkénti elszámolására semmilyen megszorító, vagy kizáró rendelkezést a törvény nem tartalmaz. Állította, hogy a 402 000 Ft kifizetésére részéről azért került sor, mert a felperes szabad pénzeszközeit értékpapírba kívánta fektetni, mely tevékenységet részére semmilyen jogszabály nem tiltott. Ezen tevékenység vesztesége pedig a vállalkozás költségeként számolandó el, az adózás előtti eredmény része, adóalap csökkentő tétel.
Az alperes ellenkérelmében a másodfokú ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Ahogy arra mindkét fokú bíróság ítéletének indokolásában helyesen rámutatott, az eljárt adóhatóságok az Art. 1. § (7) bekezdése alapján jogszerűen eljárva minősítették adóügyi szempontból adásvételnek a peres felek között létrejött jogügyletet, tekintetbe véve, hogy a szerződésre az adásvétel elemei voltak leginkább jellemzőek a vételár egy összegben való kifizetése és a gépkocsi tulajdonjogának ezzel egyidejű átszállása folytán. Erre figyelemmel adóügyi szempontból lízingdíj elszámolására nem is kerülhetett sor, a kifizetett ellenérték csak az adózott eredmény terhére volt elszámolható, a felperes által a felülvizsgálati kérelemben a lízingdíjjal kapcsolatosan kifejtettek figyelembe nem vehetők.
A felperes által kifizetett 402 000 Ft-os megbízási, illetőleg opciós díjjal kapcsolatosan a Legfelsőbb Bíróság nyomatékosan rámutat arra, hogy befektetésre nem került sor, hiszen a részvények megvásárlása nem következett be. Így ezen összeg a felperes pénzügyi eredményének megállapítása során a számviteli törvény 42. § (2) bekezdésében meghatározott rendkívüli ráfordításként vehető figyelembe, a felperesi adóalap számításakor azonban az 1991. évi LXXXVI. törvény 4. § (3) bekezdés e) pontjában foglaltakra figyelemmel ezen összeggel az adózás előtti eredményt az adóalap számításakor növelni kellett, mert az értékpapír-forgalmazás a bevételszerző tevékenység körébe tartozhat ugyan, de nem a felperesi vállalkozói tevékenységhez kötődik, mert az a bejegyzett tevékenységi körökre terjed csak ki.
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság nem észlelt olyan jogszabálysértést, amely a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését indokolná.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. II. 27. 604/1997. sz.)