adozona.hu
AVI 1999.2.19
AVI 1999.2.19
Az illetékhatóság - ellentétes bizonyítékok hiányában - köteles figyelembe venni a hatósági bizonyítvány tartalmát [1990. évi XCIII. tv. 23/A. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokon eljárt illetékhivatal a felperes által 1996. október 28. napján megvásárolt z.-i 1/2 hrsz.-ú ingatlan visszterhes vagyonátruházási illetékeként a felperest a vételár 10%-ának megfelelő mértékű - azaz 256 380 Ft - visszterhes vagyonátruházási illeték (s emellett 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illeték) megfizetésére kötelezte. Az alperes - a felperes fellebbezése folytán eljárva az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az alperes határozatának indokolásában azt állapította ...
AVI 1999.2.19 Az illetékhatóság - ellentétes bizonyítékok hiányában - köteles figyelembe venni a hatósági bizonyítvány tartalmát [1990. évi XCIII. tv. 23/A. § (1) bek.]
Az elsőfokon eljárt illetékhivatal a felperes által 1996. október 28. napján megvásárolt z.-i 1/2 hrsz.-ú ingatlan visszterhes vagyonátruházási illetékeként a felperest a vételár 10%-ának megfelelő mértékű - azaz 256 380 Ft - visszterhes vagyonátruházási illeték (s emellett 2000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illeték) megfizetésére kötelezte. Az alperes - a felperes fellebbezése folytán eljárva az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az alperes határozatának indokolásában azt állapította meg, hogy a felperes főtevékenységként ingatlanforgalmazást nem folytatott, lévén, hogy 1996. évi nettó árbevételének legalább 50%-a nem ingatlanforgalmazásból származott. Az alperes nem fogadta el a felperes által becsatolt, a Megyei Kereskedelmi és Iparkamarától beszerzett azon nyilatkozatot, amely azt tartalmazta, hogy a felperes az ingatlanforgalmazást főtevékenységként végezte.A felperes keresetében az alperesi határozat megváltoztatását és a visszterhes vagyonátruházási illeték mértékének 2%-ban történő megállapítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította és arra kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az állam javára - illetékhivatali felhívásra - 12 310 Ft feljegyzett kereseti illetéket.
Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a felperes esetében a visszterhes vagyonátruházási illeték 2%-os mértéke [Itv. 23/A. § (1) bekezdés] nem alkalmazható, lévén, hogy a felperes az erre jogosító feltételt az ingatlanforgalmazásnak főtevékenységként való folytatását kellően nem igazolta. Az elsőfokú ítélet szerint a felek között nem volt vitás az a jogértelmezés, hogy az Itv. előírásai szerinti ingatlanforgalmazási főtevékenység akkor valósul meg, ha az adott évi nettó árbevétel legalább 50%-a ebből a tevékenységből származik. Ugyanakkor - fejtette ki az elsőfokú bíróság - az Itv. 23/A. § (2) bekezdésében írt kamarai nyilatkozathoz a hatóság nincs kötve. A perbeli esetben a Megyei Kereskedelmi és Iparkamara igazolása nem egyértelmű a tekintetben, hogy a felperes főtevékenységként az ingatlanforgalmazást az illetékfizetési kötelezettség keletkezésének időpontjában folytatta-e. Emellett a felperesnek a Megyei Kézműves Kamarával fennálló tagsága eleve megkérdőjelezi a felperes ingatlanforgalmazási főtevékenységének tényét és az illetékkedvezményre való jogosultságát. Az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítás szerint a felperes 1996. évi nettó árbevétele nem fő tevékenységkénti ingatlanforgalmazásból származik, a felperes pedig a megszabott határidő alatt nettó árbevételének az egyes tevékenységek közötti megoszlását nem bizonyította. Minderre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú, illetőleg az alperesi közigazgatási határozatot jogszerűnek ítélve a keresetet elutasította.
Az elsőfokú ítéletet a felperes támadta fellebbezéssel, kérve annak megváltoztatását keresetének megfelelően. A felperes továbbra is fenntartotta azon álláspontját, hogy az Itv. 23/A. § (2) bekezdésében foglalt feltételek meglétét igazolta. Kifogásolta a felperes az elsőfokú ítélet indokolásának azt a megállapítását, miszerint a felek között nem vitás az a jogértelmezés, hogy az Itv. vonatkozó előírásai szerint az ingatlanforgalmazás főtevékenységként való folytatása akkor valósul meg, ha az adott évi nettó árbevétel legalább 50%-a ebből a tevékenységből származik. Ezzel szemben - fejtette ki a felperes - ez a jogértelmezés csak az ingatlanok pénzügyi lízingjét főtevékenységként végző vállalkozóra vonatkozhat, a perbeli közigazgatási ügy felülbírálata során nem alkalmazható.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és az alperes határozatát a Megyei Illetékhivatal elsőfokú határozatára kiterjedő hatállyal - hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte.
A másodfokú bíróság egyetért az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással, nem osztotta azonban az elsőfokú bíróság álláspontját az elsőfokú érdemi döntés és annak indokai tekintetében.
Helytálló a felperes azon fellebbezési álláspontja, hogy alapvetően téves az alperes határozata az ingatlanforgalmazási főtevékenység értelmezése tekintetében. Az ingatlanforgalmazást főtevékenységként folytató vállalkozó fogalmára ugyanis az Itv. 102. § (1) bekezdése értelmező rendelkezést nem tartalmaz. (Nyilvánvaló, hogy az ingatlanlízinget és gépjárműlízinget főtevékenységként folytató vállalkozó fogalma nem azonos a főtevékenységként ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozóval, ezért az Itv. 102. § (1) bekezdés n) és o) pontjában foglalt fogalmi meghatározás önkényesen nem terjeszthető ki - a jogalkotó akarata ellenére vagy esetleges mulasztása folytán - az ingatlanforgalmazási főtevékenységre.) Mindebből pedig az következik, hogy - az ingatlanforgalmazási főtevékenység meghatározásának hiányában - érdektelen az ingatlanforgalomból befolyó árbevétel mértéke is.
Az Itv. 23/A. § (1) bekezdése - holott ez logikus volna - nem követeli meg a 20%-os illetékkulcs alkalmazásához azt, miszerint a vállalkozó saját nevében vásároljon ingatlant, majd ezt értékesítse. A jogszabályi előírás pusztán annyi e tekintetben, hogy az illetékkötelezettség keletkezése napján a vállalkozó főtevékenységként ingatlanforgalmazásra jogosult legyen.
Úgyszintén nem a közigazgatási eljárás releváns ténye az, hogy miért maradt a felperes a kézműves kamara tagja. [Megjegyzendő, hogy 1996. októberében főtevékenységként ingatlanforgalmazást folytató vállalkozó tagja lehetett a kézműves kamarának. Lásd a gazdasági kamarákról szóló 1994. évi 10. § (4) bekezdését.] Ugyanakkor a gazdasági kamarákról szóló 1994. évi XVI. tv. 29. § (1)-(3) bekezdése alapján azt kell leszögezni, hogy az Itv. 23/A. § (2) bekezdése szerinti kamarai nyilatkozat az említett törvényhely felhatalmazása folytán az Áe. 49. § (2) bekezdése értelmében közigazgatási határozat, ezen belül az Áe. 50. § (1) bekezdése szerinti hatósági bizonyítvány, amelynek tartalmát az Áe. 50. § (4) bekezdése értelmében - az ellenkező bizonyításáig - mindenki köteles elfogadni.
A felperes eleget tett az Itv. 23/A. § (2) bekezdésében írt azon követelménynek, hogy a főtevékenység szerint illetékes kamarától beszerzett nyilatkozattal igazolja a főtevékenységként folytatott ingatlanforgalmazást. Ezen kamarai hatósági bizonyítvány tartalmának nem valós voltát az illetékügyben eljáró hatóságoknak konkrét bizonyítékokkal kellett volna alátámasztani. Ilyen bizonyíték a közigazgatási eljárásban nem állt rendelkezésre. (Nyilvánvaló, hogy a hatósági bizonyítvány tartalmát megfelelő bizonyíték nélkül nem bírálhatja felül - különösen "logikai úton" nem - az a közigazgatási szerv, amely előtt azt felhasználták.)
A felülvizsgálni kért közigazgatási határozatok tehát indokolásuk tekintetében téves jogértelmezésen alapultak, ezért jogszabálysértők.
A másodfokú bíróság a fentiekben kifejtettek folytán az elsőfokú ítéletet a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta és az alperes határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedő hatállyal - hatályon kívül helyezve az alperest új eljárásra kötelezte.
A megismételt eljárásban az alperes határozatának azon indoka, hogy a kamarai igazolás nem az illetékkötelezettség keletkezésének idejére vonatkozik, továbbá is helytálló, ezért a felperest fel kell hívni, hogy csatolja a kamarai nyilatkozat megfelelő kiegészítését vagy nyújtsa be az újabb, immár a korábbi hiánypótlási felhívásnak teljes mértékben megfelelő kamarai nyilatkozatot.
Amennyiben az alperesnek konkrét adata van a hatósági bizonyítvány tartalmának nem valós voltára, abban az esetben okát kell adni annak, hogy melyek a hatósági bizonyítvány adatait cáfoló bizonyítékok, s miért nem tekinthető a felperes az Itv. 23/A. § (1) bekezdése szerinti, az illetékkötelezettség keletkezése napján főtevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra jogosult vállalkozónak. A megismételt eljárásban az Itv. 23/A. § (1) és (2) bekezdését nem lehet olyan előírásként értelmezni, amely azt követelné meg, hogy a bevétel meghatározott százaléka ingatlanforgalmazási tevékenységből származzon. (Úgyszintén nem vizsgálható, hogy 1997-ben a felperes miért maradt a kézműves kamara tagja.) Ha a felperes az újabb hiánypótlási felhívást nem teljesíti, vagy az alperes kellő bizonyítékokat tud szolgáltatni határozatában a kamarai nyilatkozatban foglaltak megcáfolására, abban az esetben helybenhagyható az elsőfokú közigazgatási határozat.
[Értelemszerűen ellenkező esetben az elsőfokú közigazgatási határozat az alperes által megváltoztatandó a felperes (közigazgatási) fellebbezésének megfelelően.]
(Zala Megyei Bíróság 3. KPf. 20.861/1998. sz.)