adozona.hu
AVI 1998.2.19
AVI 1998.2.19
Az adóperben is a bíróság dönt abban a kérdésben, hogy szükséges-e szakértő kirendelése vagy sem [Pp. 177. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal megyei igazgatósága általános adóellenőrzést végzett a felperesnél 1993. évre vonatkozóan és határozatával 22 954 000 Ft adókülönbözet megfizetésére kötelezte a felperest, amely után 6 231 000 Ft adóbírságot állapított meg, valamint 858 000 Ft késedelmi pótlék megfizetését írta elő. A felperes fellebbezést nyújtott be az elsőfokú közigazgatási határozat ellen. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetet nyújtott...
AVI 1998.2.19 Az adóperben is a bíróság dönt abban a kérdésben, hogy szükséges-e szakértő kirendelése vagy sem [Pp. 177. § (1) bek.].
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal megyei igazgatósága általános adóellenőrzést végzett a felperesnél 1993. évre vonatkozóan és határozatával 22 954 000 Ft adókülönbözet megfizetésére kötelezte a felperest, amely után 6 231 000 Ft adóbírságot állapított meg, valamint 858 000 Ft késedelmi pótlék megfizetését írta elő. A felperes fellebbezést nyújtott be az elsőfokú közigazgatási határozat ellen. Az alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozata ellen és kérte annak felülvizsgálatát. Keresetében vitatta az alperesnek azt az álláspontját, amely szerint csak felszámolási eljárás során elkészített zárómérleg eredményének ismeretében lehet valamely követelést behajthatatlannak minősíteni.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét nem találta alaposnak. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a felperesi részvénytársaság, mint az E. Számítástechnikai Közös Vállalat egyik alapítója, kezesként állt helyt a közös vállalatnak a N. Rt-vel szembeni tartozásáért, amelynek következtében 25 336 027 Ft-ot utalt át a N. Rt. számlájára. Az E. Közös Vállalat felszámolási eljárásában még nem állt rendelkezésre a zárómérleg és a vagyonfelosztási javaslat. Ennek ellenére a felperes behajthatatlan minősítette a kezesi felelősségvállalás alapján előállt kötelezettséget. A felszámolási eljárás 1993. év végéig még folyamatban volt.
Az elsőfokú bíróság ítéletét az 1991. évi LXXXVI. törvény 4. §-ának (1) és (2) bekezdésére, valamint a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény 15. §-ára, 43. §-ának (2) bekezdésére, illetőleg 50. §-ának (1) bekezdésére alapította.
A felperes fellebbezést nyújtott be az elsőfokú bíróság ítélete ellen és kérte annak megváltoztatását. A másodfokú bíróság a fellebbezést nem találta alaposnak, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Ítéletét az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra, a helyes jogi következtetésre alapította, hivatkozva a Legfelsőbb Bíróság eseti döntésre, amely szerint az eredményből csak a behajthatatlannak minősülő követelés írható le. Behajthatatlannak pedig akkor minősül a követelés, ha a vonatkozó egyezség felszámolási eljárás keretében jön létre.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy nem történt a közigazgatási eljárás során törvénysértés, viszont az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában hivatkozott 1991. évi LXXXVI. törvény rendelkezései helyett, az 1992. évi LXXIV. törvény, rendelkezéseinek alkalmazását tartotta szükségesnek a per tárgyát képező ügyben. A felperesnek a szakértő kirendelésére vonatkozó javaslatára kifejtette, hogy a per eldöntése szempontjából a szakértő kirendelése szükségtelen, ugyanis nem könyveléstechnikai kérdést kell elbírálni, hanem jogkérdést, nevezetesen azt, hogy a veszteség mikor írható le az adóból
A felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a jogerős ítélet ellen, kérte annak felülvizsgálatát, hatályon kívül helyezését, és a közigazgatási határozat megváltoztatását. Jogszabálysértőnek ítélte a jogerős ítéletet, mivel álláspontja szerint az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. IV. törvény (továbbiakban: Áe.</a>) 43. §-a (1) bekezdésének c) pontját a közigazgatási határozatok megsértették. A tényállást helytelenül, nem a valóságnak megfelelően állapították meg, a rendelkező részt megalapozó jogszabály nélkül nem állapítható meg, hogy konkrétan milyen jogsértés alapján marasztalható a felperes. A bíróságok megsértették a Pp. 215. §-át, valamint a Pp. 163. §-át, 164. §-át és 174. §-át, mivel nem folytattak le teljes körű bizonyítási eljárást, a tényállást helytelenül rögzítették és a számviteli szakkérdés elbírálásához szakértő igénybevételére irányuló kérelmüknek nem adtak helyt. A felülvizsgálati kérelemben előadottak szerint a közigazgatási hatóságok és a bíróságok döntéseiket más-más jogszabállyal indokolják, ugyanakkor a számviteli törvény egyetlen helyen sem mondja ki tételesen azt a jogszabályi rendelkezést, amely szerint csak a felszámolási eljárás befejezését követően lehet a közös vállalat átvett pénzügyi veszteségét leírni.
Az alperes ellenkérelmet nyújtott be a felülvizsgálati eljárásban, amelyben a megyei bíróság ítéletének hatályában fenntartását és perköltségben marasztalást kért. Kifejtette, hogy a felperes az E. Közös Vállalat felszámolási eljárása során igénybejelentést nem tett, ezért határozata törvényes.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás során megállapította, hogy az alperes határozata és az annak alapját képező elsőfokú közigazgatási határozat megfelel az Áe. 43. §-a (1) bekezdésének c) pontjában előírt követelményeknek.
Az Áe. 43. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint a közigazgatási határozat indokolásának tartalmaznia kell az indokolásban megállapított tényállást, az annak alapjául elfogadott bizonyítékokat, az ügyfél által felajánlott, de mellőzött bizonyítékokat és a mellőzés indokait, továbbá azokat a jogszabályokat, amelyek alapján a közigazgatási szerv a határozatot hozta. A felülvizsgálni kért határozat e követelményeknek megfelel. A részletes tényállás ismertetése után pontosan felhívja az alkalmazott jogszabályokat. Az Art. rendelkezéseinek megfelelően az elsőfokú közigazgatási határozatot megelőzte a zárótárgyalási záradékkal lezárt ellenőrzés jegyzőkönyve. A jegyzőkönyvre a felperes észrevételeket tett, az elsőfokú határozat részletesen kitér a jegyzőkönyv megállapításaira, az említett észrevételekre, és azok elutasításának indokolására is.
Az elsőfokú határozat pontosan megjelöli, mely jogszabályt alkalmazott tévesen a felperes, amelynek alapján az ellenőrzést végző közigazgatási szerv az adóhiányt megállapította. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás során megállapította, hogy az eljáró bíróságok helyesen alkalmazták a Pp. 215. §-át. A Pp. 215. § arról rendelkezik, hogy a bíróság döntése nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetőleg az ellenkérelmen. A felperes kereseti kérelmében azt kérte a városi bíróságtól, hogy az APEH hatósági főosztálya határozatát vizsgálja felül, helyezze hatályon kívül és állapítsa meg, hogy a felperest utólagos adókivetéssel megállapított adófizetési kötelezettség és járulékai nem terhelik. Az elsőfokú bíróság e kereseti kérelemnek megfelelően folytatta le az elsőfokú eljárást.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen benyújtott fellebbezésében a felperes az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését kérte. A másodfokú bíróság a fellebbezésnek megfelelően vizsgálta felül az elsőfokú bíróság ítéletét. Így megállapítható, hogy sem az első, sem a másodfokú bíróság nem lépte túl a felperes által a bírósági eljárásban benyújtott kérelem korlátait és nem sértette meg a Pp. 215. §-át.
A Pp. 163. §-a szerint a bíróság a per eldöntéséhez szükséges tények megállapítása végett bizonyítást rendel el. A bíróság által feltárt tényállás eldöntendő kérdése az volt, hogy a felperes hitelezői igényét az E. Közös Vállalat felszámolási eljárása során érvényesítette-e vagy sem.
A felperes kereseti kérelmében (5. oldal első bekezdés) közölte, hogy nem jelentett be igényt a felszámolási eljárásban a felszámoló felé. Ezt a tényt támasztja alá az iratok között található, a felpereseknek a felszámoló biztoshoz írt 1993. VIII. 4-én kelt levele is, amelyben hozzájárul ahhoz, hogy az alapítókra átszállt követelés összegével csökkentésre kerüljön a hitelezői igény. A nyilatkozat egyértelműen bizonyítja, hogy a felperes eltekintett az E. Közös Vállalattal szemben fennálló, a Legfelsőbb Bíróság ítéletéből származó fizetési kötelezettségen alapuló hitelezői igény érvényesítésétől. A felperes kereseti kérelme és a fent idézett irat alkalmas a perben vitatott jogkérdés tényállásának meghatározásra, ezért e körben az első- és másodfokú bíróságnak további bizonyítást elrendelni nem kellett. Így sem az első, sem a másodfokú bíróság eljárása nem sértette meg a Pp. 163. §-ának (1) bekezdését. Eljárása során a bíróság figyelembe vette a Pp. 164. §-a (1) bekezdésének azon rendelkezését, amely szerint a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akiknek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valósnak fogadja el. A felperes kereseti kérelmében tett nyilatkozata, valamint a követelése érvényesítésével kapcsolatosan tett írásbeli nyilatkozat nem tette szükségessé, hogy a bíróság az alperest a tényállás ezen elemének további bizonyítására hívja fel, a tényállás e tekintetben aggály nélküli.
A Pp. 177. §-ának (1) bekezdése szerint az eljáró bíróságnak szakértőt akkor kell igénybe vennie, ha a perben olyan jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapítása, vagy megítélése szükséges, amelyhez különleges szakértelem szükséges, és amellyel a bíróság nem rendelkezik. A perben eldöntendő jogkérdés az volt, hogy a felperes veszteségként 1993. évben leírhatta-e a kifizetett összeget, akkor amikor a hitelezői igényét a felszámolási eljárásban nem érvényesítette, illetőleg a felszámolás még be sem fejeződött. Az első- és a másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy e jogkérdés megállapítása a bíróság hatáskörébe tartozik, szakértő kirendelésére nincs szükség. A Legfelsőbb Bíróság nem talált okot az első- és másodfokú bíróság mérlegelési jogkörben hozott döntésének felülvizsgálatára, mivel maga is osztja, hogy a perben eldöntendő kérdés jogértelmezés és nem könyveléstechnikai kérdés volt. A felperesnek a felülvizsgálati kérelemben előadott azon álláspontjával szemben, amely szerint a számviteli törvény egyetlen tételes rendelkezése sem tiltja meg a veszteség általa történt leírását, a Legfelsőbb Bíróság osztja az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtett jogi álláspontot.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság helyesen jelölte meg a felperes adókötelezettségét megalapozó jogszabályként az 1991. évi XXXIV. törvényt, ezért a másodfokú bíróságnak erre vonatkozó helyesbítő indoklását mellőzi.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv.III.28.259/1996. sz.)