adozona.hu
AVI 1997.10.126
AVI 1997.10.126
Az adókedvezmény igénybevételének elbírálásánál csak azok a tények vehetők figyelembe, amelyet a törvény feltételként megjelöl [1991. évi XC. tv 38/A. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A "T." Önkéntes Nyugdíjpénztár (a továbbiakban: Pénztár) a megyei bírósághoz a nyilvántartásba vételi kérelmet 1994. január 17-én nyújtotta be. A bíróság a Pénztárat végzésével nyilvántartásba vette.
A Pénztár részére a tevékenységi engedélyt az Ö.K.B.P. Felügyelete az 1994. május 2-án kelt határozatával megadta.
A felperes 1995. december 6-án töltötte ki belépési nyilatkozatát a Pénztárba és ez alkalommal 1000 Ft belépési díjat és 100 000 Ft tagdíjat is befizetett. A belépési nyilatkozat a...
AVI 1997.10.126 Az adókedvezmény igénybevételének elbírálásánál csak azok a tények vehetők figyelembe, amelyet a törvény feltételként megjelöl [1991. évi XC. tv 38/A. § (1) bek.]
A "T." Önkéntes Nyugdíjpénztár (a továbbiakban: Pénztár) a megyei bírósághoz a nyilvántartásba vételi kérelmet 1994. január 17-én nyújtotta be. A bíróság a Pénztárat végzésével nyilvántartásba vette.A Pénztár részére a tevékenységi engedélyt az Ö.K.B.P. Felügyelete az 1994. május 2-án kelt határozatával megadta.
A felperes 1995. december 6-án töltötte ki belépési nyilatkozatát a Pénztárba és ez alkalommal 1000 Ft belépési díjat és 100 000 Ft tagdíjat is befizetett. A belépési nyilatkozat a Pénztár részéről ugyancsak 1995. december 6-án került záradékolásra, mely alkalommal a Pénztár a felperes részére igazolást is kiadott, melyben foglaltak szerint a felperes, mint a Pénztár tagja, a Pénztár Rt. befizetőhelyén 100 000 Ft egyéni tagdíjfizetést és 1000 Ft belépési díjat teljesített. Ugyanezen alkalommal - 1995. december 6-án - a felperes mint a Pénztár tagja egyösszegű nyugdíjszolgáltatás igénybevétele iránti nyilatkozatot töltött ki, melyen feltüntetésre került az is, hogy a nyugdíjszolgáltatás várható napja 1995. december 13. A felperes részére 1995. december 13-án átadott elszámolás szerint a Pénztár részére ezen a napon 90 000 Ft egyösszegű nyugdíjszolgáltatást nyújtott.
A felperes a Pénztár által a részére kiadott igazolás alapján az 1995. évre benyújtott személyi jövedelemadó-bevallásában 45 000 Ft adó-visszatérítést tüntetett fel, amelyet azután önellenőrzéssel 50 000 Ft-ban határozott meg.
Az elsőfokú adóhatóság 1995. évet illetően a magánszemélyek jövedelemadójának kiutalás előtti ellenőrzését végezte a felperesnél, majd 1996. április 27-én kelt határozatával a felperes terhére 50 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, melynek kiutalását elutasította. Határozatának indokolásában az elsőfokú adóhatóság rámutatott, hogy a Pénztárnál az Ö.K.B.P. Felügyelete által végzett ellenőrzés eredményeként meghozott határozatban a felügyelet megállapította, hogy a Pénztár által kialakított, a nyugdíjas pénztártagokra vonatkozó "visszatérítési" rendszer törvénysértő. Hivatkozott arra, hogy a nyugdíjpénztár a tagfelvétellel és a visszatérítéssel a rt.-t bízta meg, a pénztárbizonylatok a rt. bizonylatai, a Pénztárral nettó módon a be- és kifizetések egyenlege szerint számolt el. így az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény (továbbiakban: Öpt.) 2. §-a (2) bekezdésének c) pontja, mely szerint a pénztártagok befizetéseit egyéni számlán kell nyilvántartani, nem valósult meg, vagyis sem az egyösszegű befizetés, sem pedig az azt követő kifizetés nem egyéni számlán történt, azt a megbízottként eljárt rt. bonyolította a saját pénztárbizonylatai felhasználásával. Erre figyelemmel pedig a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló többször módosított 1991. évi XC. törvény (a továbbiakban: Szja. tv) 38/A. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján a felperes részéről az adókedvezmény nem vehető igénybe, mert annak alapja a magánszemély tag által a nyugdíjpénztárba befizetett összeg.
A felperesi fellebbezés folytán eljárt alperes 1996. június 12-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Úgy találta, hogy a Pénztár és a tagok között kötött - a tagsági viszony létesítésére vonatkozó - megállapodások érvénytelenné - semmissé - váltak, mert a Pénztárfelügyelet jogerősen megsemmisítette a küldöttgyűlés alapszabályt módosító határozatait; köztük a nyugdíjaskorúak tagtoborzásával kapcsolatos, valamint a nyugdíjaskorúak egyösszegű befizetéseit követő visszatérítési rendszert szabályozó határozatait. Rámutatott arra is, hogy a felperes részéről a befizetés nem a Pénztárba történt, arról az Öpt. 2. §-a (3) bekezdésének c) pontjába ütköző módon nem vezettek egyéni számlát és ezáltal nyugdíjszolgáltatás-nyújtás sem valósulhatott meg. A konstrukció egyedüli célja az adókedvezmény igénybevétele volt.
Keresetében a felperes az alperesi határozatok megváltoztatását, másodlagosan hatályon kívül helyezését kérte, előadva, hogy az adókedvezmény igénybevételéhez a jogszabály - a befizetés tényén kívül - egyéb feltételt nem kötött ki, egyébként is az adókedvezmény jogosságára a Pénztár működésének törvényessége, könyvelésének mikéntje nem hat ki, annál is inkább, mert ezekre a körülményekre a felperesnek ráhatása nem lehetett. Vitatta a felperes a felügyelet határozatának a Pénztár működésére tett megállapításait is.
A perbe a felperes pernyertessége érdekében a T. Országos Önkéntes Nyugdíjpénztár beavatkozott, hivatkozva arra is, hogy működése megfelelt a törvényes követelményeknek, amit igazol az is, hogy a működés felfüggesztésére a felügyelet által nem került sor.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes és a felperesi beavatkozó keresetét elutasította, mert úgy találta, hogy tényleges pénztári befizetés és szolgáltatásnyújtás nem történt, a felek szándéka adó-visszatérítésben megnyilvánuló adócsökkentő kedvezmény elérésére irányult, amelyet a Pénztár törvénysértő befizetési és kifizetési rendszere lehetővé tett, amikor is a tag befizetésének 10%-át elvesztve, 50%-os adó-visszatérítésben jelentkező vagyoni előnyhöz jutott, tényleges nyugdíjszolgáltatás pedig nem történt. A felperes tagsági viszonyának semmisségét az elsőfokú bíróság nem találta megállapíthatónak, ugyanakkor rámutatott, hogy a felperest nem valós belépési szándék, hanem a vagyoni előny megszerzése vezette.
A felperes és a felperesi beavatkozó fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével - a felperesi beavatkozó keresetének elutasítására vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezést mellőzve - az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az adókedvezmény igénybevételének jogalapját önmagában az igazolás nem teremti meg, mert a befizetést a magánszemélynek pénztártagi minőségében és a Pénztárba kell teljesítenie, mely feltételek fennforgását az adóhatóság köteles ellenőrizni. Ennek során pedig az alperes jogszerűen eljárva vette figyelembe a felügyeleti határozatban foglaltakat, mert az ott tett megállapítások a perbeli időszakra is relevánsak. Úgy találta, hogy a rendelkezésre álló adatok okszerű mérlegelésével helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperesi befizetés miért nem tekinthető tényleges befizetésnek és hogy miért nem valósult meg a tényleges, egyösszegű nyugdíjszolgáltatás. A másodfokú bíróság ugyanakkor megállapíthatónak találta a felperes tagsági viszonyának érvénytelenségét, kifejtve azt is, hogy az színlelt tagsági viszony volt, mert azt a felperes csupán formailag, az adókedvezmény igénybevétele céljából létesítette. Mivel az adókedvezmény igénybevételének törvényi feltételei - a másodfokú bíróság szerint sem - állnak fenn, ezért az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A jogerős másodfokú ítélet felülvizsgálata iránt a felperes és a felperesi beavatkozó nyújtott be kérelmet, annak az elsőfokú ítéletre is kiterjedő megváltoztatása és a keresetnek helyt adó határozat hozatala iránt. Álláspontjuk szerint a másodfokú bíróság a befizetés tényét és a tagsági viszony létrejöttét illetően a helyesen megállapított tényállásból helytelen jogi következtetésre jutott. Kérték figyelembe venni, hogy a befizetést a beavatkozó megbízottja vette át, így azzal a beavatkozó rendelkezett, a belépés napján az ténylegesen is átadásra került a részére. Fenntartotta a felperes a tagsági viszony érvényes létrejöttével kapcsolatosan általa korábban kifejtetteket is, sérelmezve, hogy a másodfokú bíróság a tagsági viszonyt nem tartalma, hanem célja szerint minősítette, holott a perbeli esetben ez a cél - az adókedvezmény érvényesítése - nem tilos.
Felülvizsgálati ellenkérelmében az alperes a jogerős ítélet helybenhagyását kérte elsődlegesen arra hivatkozva, hogy a felperes felülvizsgálati kérelmében a másodfokú ítélet jogszabálysértő voltát nem jelölte meg, ugyanakkor a bizonyítékok okszerű mérlegelését támadta. Kérte figyelembe venni, hogy a felperes tagsági viszonya - az 1995. október 3-án elfogadott alapszabály szerint - az egyösszegű nyugdíjszolgáltatás igénybevételével, illetőleg a tagdíj nem fizetésével megszűnt.
A Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal hatósági főosztály hatósági osztály alperes 1996. június 12-én kelt határozatát - az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal igazgatósága egyéni vállalkozók és magánszemélyek főosztálya határozatára is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az első fokon eljárt adóhatóságot új eljárásra kötelezte.
Az indokolás szerint az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakkal kötött szerződés alapján nyújtott szolgáltatások adókedvezményére vonatkozóan az 1995. december 31-ig hatályban volt, a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló - az 1994. évi LXXXII. törvénnyel módosított - 1991. évi XC. törvény 38/A. §-a (1) bekezdésének d) pontjában kimondta, hogy a megállapított adóból levonható az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárba a magánszemély tag által az adóévben befizetett összegnek kiegészítő nyugdíjpénztár esetében az 50%-a, a kiegészítő önsegélyező pénztár és egészségpénztár esetében a 25%-a, de együttesen legfeljebb 100 00 Ft.
Ezen törvényi rendelkezésre figyelemmel a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a Legfelsőbb Bíróságnak abban kellett állást foglalnia, hogy a felperes 1995. évben tagként fizetett-e be Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárba olyan összeget, melyre figyelemmel adókedvezmény igénybevételére jogosult.
A felperes 1995. december 6-án kelt belépési nyilatkozatát a Pénztár 1995. december 6-án záradékolta.
Az 1995. október 3-i küldöttközgyűlésen módosított pénztári alapszabály 14. pontja úgy rendelkezett, hogy a tagsági viszony a tagdíjfizetési kötelezettség és a várakozási idő a belépési nyilatkozat Pénztár általi elfogadásával kezdődik. A Pénztár a belépési nyilatkozat elfogadását annak záradékolásával tanúsítja. A belépési nyilatkozatot - a 15. pontban írtak szerint - a Pénztár igazgatótanácsa, vagy a Pénztár képviseletére jogosult személy(ek) vizsgálja(k) meg és fogadja(k) el a benyújtástól számított 30 nap alatt. A Pénztár képviseletére ezen alapszabály 64/C pontja szerint az igazgatótanács egy tagja és egy képviseleti joggal felruházott alkalmazott együttesen volt jogosult.
A felperes belépési nyilatkozatát a Pénztár pecsétjével, valamint egy igazgatótanácsi tag és egy képviseleti joggal felruházott alkalmazott aláírásával záradékolva kapta vissza, tagsági viszonya tehát ezen alkalommal létrejött. [Öpt. 11. § (2) bekezdés].
Az Ö.K.B.P. Felügyelete által 1995. december 13-án meghozott, majd a Pénzügyminisztérium által 1995. december 29-én jóváhagyott határozat indokolásában rögzítette, hogy a Pénztár 1995. október 3-i küldött-közgyűlése határozatképtelen volt, így az azon hozott határozatok semmisek. Erre figyelemmel nem határozhatott érvényesen a Pénztár ez alkalommal az alapszabály módosítása tárgyában sem. Ugyanakkor a felügyelet a nyugdíjkorhatárt betöltött személyekre vonatkozó tagfelvételi zárlatot 1996. január 13-ig elrendelte, de a módosított alapszabály szerint létrejött tagsági viszonyokat nem szüntette meg. A felperes tehát a befizetést a Pénztár tagjaként eszközölte, a belépéskor hatályos alapszabály és a jogviszonyt szabályozó Öpt. 11. §-a (1) és (2) bekezdései előírásainak betartásával.
A belépéskor a felperes 101 000 Ft-ot fizetett be, melyről a Pénztár részére a belépés napján cégszerű aláírással és pecséttel ellátott igazolást adott ki.
Ahogy arra az elsőfokú adóhatóság határozatának indokolásában is rámutatott, a Pénztár a tagfelvétellel és a visszatérítéssel a rt.-t bízta meg azzal, hogy annak pénztárosai jogosultak belépési díjakat, tagdíjakat és többletbefizetéseket elfogadni, illetve kilépés és nyugdíjszolgáltatás esetén kifizetéseket teljesíteni a pénztártagokkal kapcsolatban. A felperes tehát a Pénztár megbízottjának a befizetés tárgyát képező pénzeszközöket ténylegesen átadta és erről a beavatkozó rézére igazolást állított ki.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az adókedvezmény igénybevételének elbírálásánál az nem bír jelentőséggel, hogy a felperes a nyugdíjszolgáltatást milyen várakozási idő leteltét követően vette igénybe, illetőleg, hogy az általa eszközölt befizetés egyéni számláján ténylegesen jóváírásra került-e vagy sem, mert ezen körülményeket az adójogszbály a kedvezmény igénybevételéhez feltételként nem kívánta meg.
Erre a megállapításra jutott a 33/1997. (V. 28.) számú AB határozatának indokolásában az Alkotmánybíróság is.
A fentieken túlmenően vizsgálta a Legfelsőbb Bíróság a felperes magatartását abból a szempontból is, hogy a jogszabály hiányosságaival tudatosan visszaélve csupán formailag létesített-e színlelt tagsági viszonyt, mégpedig az adókedvezmény igénybevétele céljából.
A felperes szándéka tagsági viszony létesítésére irányult, az ezzel kapcsolatosan tett jognyilatkozata színleltnek nem minősíthető. Ugyancsak a tagsági viszony létesítésére irányult a Pénztár nyilatkozata is, kétoldalú színlelésről vagy leplezett szerződésről ezért nem lehetett szó. Az a körülmény, hogy a felperes a tagsági viszony létesítése útján adókedvezmény igénybevételét kívánta elérni, magának a tagsági viszonynak az érvénytelenségét nem eredményezi, visszaélésszerű joggyakorlásnak nem minősíthető. A Ptk. 207. §-ának (3) bekezdése alapján a felek rejtett indoka a szerződéskötést - ekként a tagfelvétellel kapcsolatos jognyilatkozatot sem teszi érvénytelenné.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felperes 1995-ben a Pénztár tagjaként fizetett be a felperesi Pénztárba olyan összeget, melyre figyelemmel 50%-os adókedvezmény igénybevételére jogosult. A felperes részéről történt befizetés a beavatkozó és az között létrejött és a felülvizsgálati kérelemben helyesen hivatkozott Ptk. 474. §-án alapuló megbízási szerződésre tekintettel a Pénztárba való befizetésként értékelhető. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a másodfokú bíróság jogerős ítéletét hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperes határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - a Pp. 339. §-a (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően hatályon kívül helyezve az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte. Az új eljárásban a fent kifejtett szempontok figyelembevételével kell dönteni a felperest megillető adókedvezmény folytán az adó-visszafizetés kiutalásáról.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv. II.27.666/1997. sz.)