adozona.hu
AVI 1996.8.104
AVI 1996.8.104
Az illetékkiszabás alapjául a szerződéskötés idején fennálló állapot szolgál. Az ingatlannyilvántartási adatok későbbi változása az illetékkötelezettséget nem érinti [1993. évi XCIII. tv 3. § (3) bek., a) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes Cz. Árpád H. A. J. u. 1/B szám alatti lakossal H.-n 1992. február 10. napján tartási szerződést kötött, amelyben a felperes Cz. Árpád eltartását, gondozását, ápolását vállalta.
Az eltartott a tartás fejében a h.-i 1371. sz. tulajdoni lapon 1270. hrsz. alatt felvett hétvégi ház és udvar megjelölésű ingatlan 1/4 tulajdoni illetőségét, amely a természetben H. A. J. u. 1/B sz. alatt található, és az eltartott által ténylegesen ingatlannak és hozzá tartozó kertrészletnek felelt meg - a...
AVI 1996.8.104 Az illetékkiszabás alapjául a szerződéskötés idején fennálló állapot szolgál. Az ingatlannyilvántartási adatok későbbi változása az illetékkötelezettséget nem érinti [1993. évi XCIII. tv 3. § (3) bek., a) pont].
A felperes Cz. Árpád H. A. J. u. 1/B szám alatti lakossal H.-n 1992. február 10. napján tartási szerződést kötött, amelyben a felperes Cz. Árpád eltartását, gondozását, ápolását vállalta.Az eltartott a tartás fejében a h.-i 1371. sz. tulajdoni lapon 1270. hrsz. alatt felvett hétvégi ház és udvar megjelölésű ingatlan 1/4 tulajdoni illetőségét, amely a természetben H. A. J. u. 1/B sz. alatt található, és az eltartott által ténylegesen ingatlannak és hozzá tartozó kertrészletnek felelt meg - a felperesre ruházta át. A szerződés nyomán a K.-i Körzeti Földhivatal határozatával a felperes javára, tartás jogcímén a tulajdonjogot, a tartási jogot, valamint elidegenítési és terhelési tilalmat jegyzett be, a tulajdonjogi bejegyzést tartalmazó határozatot és a bejegyzés alapjául szolgáló tartási szerződést illetékkiszabás céljából a megyei illetékhivatalhoz továbbította.
Az illetékhivatal 1992. október 1. napján fizetési meghagyásával felperest az általános illetékkulcs (5%) alkalmazásával 40 000 Ft visszterhes vagyonátruházási és 1000 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárási illeték megfizetésére kötelezte.
A felperes a határozat ellen fellebbezéssel élt arra hivatkozással, hogy a tartási szerződésből megállapíthatóan a jogügylet tárgyát lakás képezte, ezért nem az 5%-os, hanem a 2%-os visszterhes vagyonátruházási illeték kiszabásának van helye. Előadta, hogy mivel az ingatlan közös tulajdonban van, kizárólag a használat módja (lakás vagy üdülő) határozhatja meg az illeték mértékét, nem pedig a földhivatali-bejegyzés.
Az alperes 1993. február 15. napján kelt határozatával a fellebbezést elutasította, a fizetési meghagyást helybenhagyta. Döntése indoklásaként arra hivatkozott, hogy az illetéktörvény 102. §-a (1) bekezdésének f) pontjában foglaltakból következően az ingatlan tényleges használati módja irreleváns, az illetékjogi minősítés alapja az ingatlan-nyilvántartás. szerinti bejegyzés. Ezért felperessel szemben az általános mértékű (5%) illeték kiszabása jogszerű.
A felperes a határozat bírósági felülvizsgálatát határidőben nem kérte, így az elsőfokú határozat jogerőre emelkedett.
A felperes kérelmére a H. Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 1993. május 28. napján kelt határozatával megállapította, hogy a felperes tulajdonát képező ingatlan 1/4 tulajdoni hányada használati módja szerint 46 m2-es lakás és kert, továbbá intézkedett, hogy a h.-i 1371. sz. tulajdoni lapon felvett 1270. hrsz.-ú ingatlan tulajdoni lapján tüntesse fel a lakás megnevezést.
A fenti határozat alapján a körzeti földhivatal határozatával a hétvégi ház és udvar ingatlan-nyilvántartási megjelölést épület és udvarra módosította azzal, hogy az épületben egy lakás és két üdülő található.
A felperes 1993. augusztus 30. napján kelt és 1993. szeptember 16. napján iktatott beadványában kérte az általa befizetett 40 000 Ft illetékből 24 000 Ft illeték törlését és visszatérítését annak 1992. november 17. napjától a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatával együtt
Kérelmében arra hivatkozott, hogy a Cz. Árpáddal kötött tartási szerződésben szereplő ingatlani illetőség lakás, ezt mát a k.-i földhivatal ingatlan-nyilvántartási csoportja is feltüntette az ingatlan-nyilvántartásban a két üdülő mellett.
A megyei jogú város illetékhivatala 1994. április 20. napján kelt határozatával a kérelmet elutasította arra hivatkozással, hogy a vagyonszerzés illetékjogi minősítésénél az illetékkötelezettség keletkezésekor fennálló állapot szerint kell a fizetendő illetéket megállapítani, a szerzés időpontjában az ingatlan megjelölése "hétvégi ház, udvar", ezért az illetékkiszabás során az 5%-os általános tételű illetékkulcs alkalmazása helytálló, az ingatlanszerzés utáni átminősítése "épület (egy lakás, két üdülő) udvar" figyelembe nem vehető, ezért az illeték törlésének és visszatérítésének nincs helye.
A határozat ellen felperes fellebbezéssel élt, ismételten megelőző közigazgatási eljárásban előadottakra hivatkozott.
Az alperes 1994. július 18. napján kelt határozatával a fellebbezést elutasította, az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Álláspontja szerint a felperes illeték visszatérítése iránti kérelme az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. tv. 80. §-ában szabályozott körbe nem sorolható, ezért az illeték törlésére, illetőleg visszatérítésére törvényes lehetőség nincs.
A felperes a törvényes határidőben törvénysértésre hivatkozással az alperesi határozat felülvizsgálatát kérte akként, hogy a bíróság az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően helyezze hatályon kívül és az alperest kötelezze új eljárás lefolytatására.
A keresetlevélben arra hivatkozott, az illetékhivatal törvénysértően járt el, amikor figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy az ingatlan 1/4 tulajdoni illetősége ténylegesen lakásnak és nem üdülőnek minősül, ezért az 5% helyett a 2%-os illetékkulcsot kellett volna az illeték kiszabásánál alkalmazni. Előadta továbbá, hogy az eljáró ügyintéző a helyszíni szemléről készített feljegyzésben a lakás megjelölést következetesen kerülte, az ingatlan-nyilvántartásban kizárólagosan 2 üdülő volt feltüntetve, a lakás pedig nem. A H. város polgármesteri hivatalának határozatát követően ennek pótlása történt. Utalt arra, hogy kérelme közel 8 hónapot követően került elbírálásra, valamint arra, hogy a másodfokú eljárásban fellebbezése a Legfelsőbb Bíróság K. törv. II.25.037/1991. sz. jogesetére hivatkozás ellenére is eredménytelen maradt.
Az alperes ellenkérelme a másodfokú határozatokban foglaltakra hivatkozással a kereset elutasítására irányult.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az indokolás rámutat, hogy az illetékekről szóló - az 1993. évi XCVII. tv 7. §-ával nem módosított - 1990. évi XCIII. tv. (a továbbiakban: illetéktörvény) 19. §-ának (1) bekezdése alapján visszterhes vagyonátruházás esetén az illeték általános mértéke - ha a törvény másként nem rendelkezik - a megszerzett vagyon forgalmi értékének 5%-a.
Az 1993. évi XCIII. tv 9. §-ával nem módosított illetéktörvény 21. §-ának (1) bekezdése alapján lakástulajdon visszterhes megszerzésének illetéke a forgalmi érték 2%.
Az illetéktörvény 3. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötése napján keletkezik.
Az illetéktörvény 18. §-ának (1) bekezdése alapján ingatlannak ...visszteher mellett... történő megszerzése visszterhes vagyonátruházási illeték alá esik.
Az 1993. évi XCIII. tv 20. §-ának (1) bekezdésével nem módosított illetéktörvény 102. §-a (1) bekezdésének f) pontja alapján lakástulajdon: a lakás céljára létesített és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan a hozzá tartozó földrészlettel.
Az Ae. 15. §-ának (1) bekezdése alapján az érdemi határozatot a kérelem előterjesztésétől, illetőleg az eljárás hivatalból történt megnyitásától számított 30 napon belül kell meghozni.
Az illetéktörvény 80. §-a (1) bekezdésének f) és g) pontja alapján azoktól az esetektől eltekintve, amelyekben az illetéket e törvény rendelkezése alapján kell törölni vagy visszatéríteni, a kiszabott, de még meg nem fizetett illeték törlésének, illetőleg a megfizetett illeték visszatérítésének - a fizetésre kötelezett vagy jogutódja kérelmére - van helye, ha az illetékfizetésre kötelezett számítási hiba vagy jogszabály téves értelmezése folytán a szabályszerű illetéknél többet fizet vagy ha az illetéket vagy az illetékalapot hibásan számították ki.
A Pp. 339. §-ának (1) bekezdése alapján, ha a törvény ettől eltérően nem rendelkezik, a bíróság a jogszabálysértő közigazgatási határozatot hatályon kívül helyezi és - szükség esetén - a közigazgatási határozatot hozó szervet új eljárásra kötelezi.
A visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség az illetéktörvény 3. §-a (3) bekezdésének a) pontjából megállapíthatóan a felperes és Cz. Árpád között létrejött tartási szerződés megkötése napján keletkezett, ezért a felek jogvitájára az ekkor hatályban lévő 1990. évi XCIII. tv rendelkezései az irányadók, az 1993. évi XCVII. tv módosító rendelkezései figyelmen kívül hagyandók.
A perbeli jogvita központi kérdése, hogy az ingatlan lakás vagy üdülőtulajdonnak minősül
Az illetéktörvény 102. §-a (1) bekezdésének f) pontja alkalmazásában lakás az az ingatlan, amelyet lakás céljára létesítettek és az ingatlan-nyilvántartásban ilyen megnevezéssel tartottak nyilván, illetve ilyenként feltüntetésre vár. Az ingatlan illeték szempontjából való lakássá minősítésének követelménye a két feltétel együttes fennállása.
A perbeli ingatlan tulajdoni lapjának eredeti bejegyzéséből megállapítható, hogy az ingatlant üdülő céljára létesítették, mert az 1/4 tulajdoni illetőség vonatkozásában is a tulajdoni lapon az egész ingatlan megjelölése hétvégi ház és udvar.
A tartási szerződés aláírásakor tehát az ingatlan nem lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott volt, illetve nem ilyenként feltüntetésre váró ingatlannak minősül.
A fenti feltételek hiánya alapján a jogszabálynak megfelelően járt el az első- és másodfokú közigazgatási szerv, amikor felperes vagyonszerzését nem lakás szerzésnek minősítette, és ezért nem a 2%-os, hanem az általános (5%) mértékű illeték megfizetésére kötelezte felperest. A közigazgatási szervek helytállóan mutattak rá határozataikban, hogy az a tény, hogy a tartásra jogosult az ingatlant ténylegesen lakásnak használta, ott állandó lakosként lakott, valamint az a tény, hogy az ingatlan tényleges használati módja, ingatlan-nyilvántartási megjelölése a szerződés aláírását követően megváltozott, irreleváns.
Az ingatlan-nyilvántartás adataiból megállapíthatóan tévesen hivatkozott felperes arra, hogy az ingatlan tulajdoni lapján csak két üdülő volt feltüntetve, a felperes tulajdonát képező lakás pedig nem.
A tulajdoni lap mindhárom - természetbeni használat szempontjából elkülönült - ingatlanrész vonatkozásában hétvégi ház és udvar megjelölésű volt. Ez a megjelölés csak felperes illetékfizetési kötelezettsége keletkezését követően változott a felperes által hivatkozottak szerint. Ez azonban a felperes illetékfizetési kötelezettségét nem érinti.
Megjegyezte a bíróság, hogy felperes ugyancsak a perbeli eset vonatkozásában tévesen hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság K. törv. II.25.037/1990. számú eseti döntésére, mert az az 1986. évi I. törvény és nem a felek jogvitája idején hatályos illetéktörvény rendelkezéseit értelmezte.
Az első- és másodfokú közigazgatási szervek az illetéktörvény rendelkezéseit helyesen értelmezték és a felperes által fizetendő illetéket helyesen számították ki, akkor, amikor felperest az 5%-os illetékkulcsra figyelemmel 40 000 Ft visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésére kötelezték, és arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az illeték törlésére, illetőleg visszatérítésére törvényes lehetőség nincs.
Megjegyezte ugyanakkor a bíróság, hogy az elsőfokú közigazgatási szerv eljárási hibát vétett, amikor törlés, illetőleg visszatérítés iránti kérelméről nem az Áe.</a> rendelkezései szerinti elintézési határidőn belül döntött. Az eljárási szabálysértésnek ugyanakkor az érdemi döntésre kihatása nem volt.
A bíróság, figyelemmel arra, mivel a határozat helytálló döntést tartalmaz, úgy ítélte meg, hogy a határozatnak ezen eljárási szabálysértés miatti hatályon kívül helyezése szükségtelen, ezért a bíróság ebben a körben csak az eljárási hiba megállapítására szorítkozott. Figyelemmel arra, hogy a határozatok az érdemi döntés vonatkozásában jogszerűek és megalapozottak voltak, az elsőfokú bíróság a határozatok hatályon kívül helyezésére irányuló kereseti kérelmet elutasította.
Az ítélettel szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, és az ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróságnak új eljárásra, új határozat hozatalára való utasítását kérte. Másodlagosan az ítélet megváltoztatását indítványozta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg a tényállást és ezért tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a közigazgatási szervek helyesen értelmezték az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. tv (It.) vonatkozó rendelkezéseit. Elismerte, hogy a szerződés megkötésekor az ingatlan-nyilvántartásban valóban csak "2 üdülő" volt feltüntetve, a felek azonban a tartási szerződésben a megszerzett ingatlant következetesen lakásként jelölték meg. Jogelődje a perbeli ingatlant lakásként használta. Előadta, hogy a szerződés megkötésekor nem volt tudomása az ingatlan-nyilvántartási adatokról, és az illetékkiszabási eljárást követően kezdeményezte a hétvégi háznak lakásként való feltüntetését. Kifejtette azt a nézetét is, hogy nem a korábban nyilvántartott üdülőingatlan utólagos átminősítése történt, hanem a korábban is a tulajdoni lapon található üdülők mellé feltüntették az általa megvásárolt, az ingatlannyilvántartásban még nem szereplő lakástulajdont is. Ebből következően az illetékhivatalnak a 2%-os illetékkiszabási kulcsot kellett volna helyesen alkalmaznia.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az indokolás szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, a másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság döntésének érdemével, valamint annak indokaival is. A fellebbezésben foglaltakra tekintettel a következőket emelte ki.
Az elsőfokú bíróság ítéletében idézett It. 3. §-a (3) bekezdésének a) pontja értelmében a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség a szerződés megkötése napján keletkezik. A 19. § (1) bekezdése szerint visszterhes vagyonátruházási illeték esetén az illeték általános mértéke - ha a törvény másképp nem rendelkezik - a megszerzett vagyon forgalmi értékének 5%-a. E jogszabályi rendelkezések értelmében tehát az illetékkiszabás alapjául a szerződéskötés idején fennállt állapot az irányadó. A szerződés megkötésekor - a felperes által sem vitatottan - a perbeli ingatlan ingatlan-nyilvántartási megjelölése: "hétvégi ház és udvar" volt. Az alperes tehát az illetékkiszabás alapjának meghatározásakor helyesen alkalmazta az 5%-os illetékkulcsot.
A lakástulajdon fogalmát az It. 102. §-a (1) bekezdésének f) pontja határozta meg: a lakás céljára létesített és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan a hozzá tartozó földrészlettel. A perbeli ingatlan e követelményeknek nem felelt meg. Az ingatlan-nyilvántartás későbbi változása az illetékkötelezettséget nem érinti fentebb hivatkozott It. 3. §-a (3) bekezdésének a) pontja értelmében.
Nem helytálló a felperes azon fellebbezési állítása, amely szerint a szerződés megkötésekor a földhivatali adatokról nem volt tudomása, ugyanis a szerződésben pontosan rögzítették az ingatlannak az ingatlan-nyilvántartási tulajdoni lap és helyrajzi szám szerinti adatait.
Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az It. 80. §-a (1) bekezdésének f) pontja értelmében sincs helye az illeték visszatérítésének. E rendelkezés alapján a megfizetett illeték visszatérítésének abban az esetben van helye, ha az illetékfizetésre kötelezett számítási hiba vagy a jogszabály téves értelmezése folytán a szabályszerű illetéknél többet fizetett. A perbeli adatok alapján egyértelműen megállapítható, hogy sem számítási hiba, sem téves jogszabály-értelmezés nem történt. Az ingatlan-nyilvántartásban később bekövetkezett változások miatt a jogerős közigazgatási határozattal történt illetékkiszabás újból nem tehető vitássá, ha a 80. § (1) bekezdésében megfogalmazott feltételek nem állnak fenn.
(Zala Megyei Bíróság 3.Kpf.20.058/1996. sz.)