adozona.hu
BH 2003.10.432
BH 2003.10.432
Ha a munkáltató és a magánszemélyek között létrejött szerződés tartalma szerint munkaviszony állt fenn, azt a szerződést kötő felek akarata sem vonhatta ki a munkajog szabályai alól. A szerződéses szabadság elve ugyanis a szerződés tartalmának meghatározására, nem pedig annak elnevezésére terjed ki [1996. évi LXXV. tv. 1. § (4) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetlevelében az alperes pénzbírságot kiszabó másodfokú határozatának a hatályon kívül helyezését kérte. Az előkészítő iratában a kereseti kérelmét pontosította, és az elsőfokú közigazgatási határozat 1. és 2. pontjában foglaltak megsemmisítését kérte. A 3. pontban kifejtetteket, miszerint az általa foglalkoztatottak részére a 25%-os műszakpótlék fizetését elmulasztotta, nem vitatta. Az 1. és 2. pontban foglaltakkal kapcsolatban azonban állított...
BH 2003.10.432 Ha a munkáltató és a magánszemélyek között létrejött szerződés tartalma szerint munkaviszony állt fenn, azt a szerződést kötő felek akarata sem vonhatta ki a munkajog szabályai alól. A szerződéses szabadság elve ugyanis a szerződés tartalmának meghatározására, nem pedig annak elnevezésére terjed ki [1996. évi LXXV. tv. 1. § (4) bek.].
A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetlevelében az alperes pénzbírságot kiszabó másodfokú határozatának a hatályon kívül helyezését kérte. Az előkészítő iratában a kereseti kérelmét pontosította, és az elsőfokú közigazgatási határozat 1. és 2. pontjában foglaltak megsemmisítését kérte. A 3. pontban kifejtetteket, miszerint az általa foglalkoztatottak részére a 25%-os műszakpótlék fizetését elmulasztotta, nem vitatta. Az 1. és 2. pontban foglaltakkal kapcsolatban azonban állította, hogy közte és a közigazgatási határozatban megjelölt személyek között a felek szabad rendelkezési jogának megfelelően nem munkaviszony, hanem megbízási jogviszony jött létre, és az érintettek számára a munkaszüneti napokon távolléti díjat azért nem fizetett, mert a megbízottakra a Munka Törvénykönyvének szabályait nem kellett alkalmazni. Mindezekre figyelemmel a kiszabott 250 000 forint bírság mérséklését kérte.Az alperes az előkészítő iratában jogszabálysértés hiányában a kereset elutasítását kérte.
A munkaügyi bíróság az ítéletével az alperes 2000. október 9-én kelt jogerős másodfokú határozatát - a 2000. július 19-én kelt elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az alperest perköltség fizetésére kötelezte.
Az ítélet tényállása szerint az alperes elsőfokú hatósága a felperes által üzemeltetett Kávézóban a 2000. július 7-én megtartott munkaügyi ellenőrzés során megállapította, hogy F. K., O. I. és Sz. G. munkavállalókat a felperes munkaszerződés helyett megbízási szerződéssel foglalkoztatta. A dolgozóknak - akiket részmunkaidősként alkalmazott heti 20 óra munkavégzésre - nem biztosította a kötelező legkisebb munkabér időarányos részét. A több műszakos munkarendben foglalkoztatott Sz. J., Sz. G., F. J., P. I., F. K. és Sz. G. részére nem fizetett 15%-os délutáni műszakpótlékot, és a munkavállalók a munkaszüneti napon végzett munkájukért nem részesültek távolléti díjban.
A felperes fellebbezése nyomán eljárt másodfokú hatóság - a teljesítési határidő megváltoztatása mellett - az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A munkaügyi bíróság a felperes keresetét azért tartotta megalapozottnak, mert az alperes felhívás ellenére nem terjesztett elő bizonyítási indítványt arra vonatkozóan, hogy a határozat indokai valósak. A munkaügyi ellenőrzés során felvett jegyzőkönyvek az ügyvezető és O. I. meghallgatásáról pedig nem támasztják alá azt, hogy a felperes fiktív megbízási szerződéseket kötött, illetve, hogy a dolgozók túlmunkát végeztek. A bíróság utalt arra, hogy a perbeli közigazgatási határozat nem tartozik a Pp. 339. §-ának (2) bekezdésében felsorolt azon határozatok közé, amelyeket a bíróság megváltoztathat.
A jogerős határozat ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az alperes annak hatályon kívül helyezését és a közigazgatási határozatok hatályban tartását kérte. Hivatkozott az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) 26. §-ának (3) bekezdésére, amely szerint az államigazgatási eljárásban a bizonyítás nem kötött, és bizonyítási eszköz az ügyfél nyilatkozata, a tanú vallomása, valamint az iratok is. A közigazgatási szerv az eljárások során a műszaknaplókat, a munkarendet és az elszámolási lapokat is figyelembe vette, és ennek alapján állapította meg a tényállást. Ezzel szemben a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján a perben a bizonyítás a felperest terhelte. Sérelmezte, hogy a bíróság a túlmunka végzésével kapcsolatban olyan tényállást állapított meg, amelyet a közigazgatási határozatok nem tartalmaznak. A munkaügyi bíróság megsértette a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat, és a közigazgatási határozatok megváltoztatására vonatkozóan téves jogi álláspontra helyezkedett.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság elsődlegesen arra mutat rá, hogy a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény (Met.) 8. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a bíróság a felügyelőség által hozott közigazgatási határozatot megváltoztathatja, ezért a munkaügyi bíróság ezzel ellentétes álláspontja téves.
Az ügyfél jogszabálysértésre hivatkozva kérheti az államigazgatási ügy érdemében hozott határozat bírósági felülvizsgálatát, és a perben a bizonyítás a közigazgatási határozatot megtámadó felet terheli [Pp. 164. § (1) bekezdés].
A felperes az előkészítő iratában a felek szerződéskötési szabadságára hivatkozva vitatta a közigazgatási határozat jogszerűségét. Ez az érvelése azonban téves.
A jogviszony minősítése, a szerződés jellegének megítélése szempontjából nem az elnevezésnek, hanem a tartalmi elemeknek van döntő jelentőségük. Ha a felperes és a vele szerződést kötő magánszemélyek között - a szerződés tartalma szerint - munkaviszony állt fenn, azt a szerződést kötő felek akarata sem vonhatta ki a munkajog szabályai alól. A szerződéses szabadság elve ugyanis a szerződés tartalmának meghatározására, nem pedig annak elnevezésére terjed ki.
A munkaügyi felügyelő a Met. 1. §-ának (4) bekezdése alapján jogosult a foglalkoztató és a foglalkoztatott között létrejött jogviszonyt minősíteni. A perbeli esetben a foglalkoztatás tartalmi elemei (kötött munkaidő-beosztás, széles körű utasítási jog, a felek alá-fölérendeltsége) alapján a felügyelő megalapozottan, helytálló jogi következtetéssel állapította meg, hogy a felek között a foglalkoztatási viszony munkaviszony volt.
A felperes az ügyben megtartott tárgyalásokon személyesen nem vett részt, bizonyítási indítványt nem terjesztett elő. A közigazgatási határozatok jogszabálysértő voltát nem bizonyította, ezért a munkaügyi bíróság a Pp. 339. §-a (1) bekezdésébe ütközően helyezte azokat hatályon kívül.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a munkaügyi bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította. Az elsőfokú és a felülvizsgálati eljárás költségéről a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése, az illetékről az 1990. évi XCIII. törvény 43. §-ának (3) bekezdése és 50. §-ának (1) bekezdése alapján rendelkezett. (Legf. Bír. Mfv.II.11.161/2001. sz.)