adozona.hu
BH 2003.7.300
BH 2003.7.300
Ha az igénylő balesettel összefüggő munkaképesség-csökkenése elérte a 35%-ot, részére 3. fokozatú baleseti járadékot kell megállapítani. (1975. évi II. tv. 83. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes részére az alperes 2. fokozatú baleseti járadékot állapított meg 2622 forint összegben. A felperes fellebbezése alapján az alperes igazgatója II. fokú határozatában a felperes munkaképesség-csökkenése alapján a 3. fokozatú baleseti járadékot látta megállapíthatónak 3933 forint összegben, és 1996. június 1-jétől kezdődően.
A felperes keresetében az alperes jogerős társadalombiztosítási határozata bírósági felülvizsgálatát, és ennek keretében annak megállapítását kérte, hogy a bales...
BH 2003.7.300 Ha az igénylő balesettel összefüggő munkaképesség-csökkenése elérte a 35%-ot, részére 3. fokozatú baleseti járadékot kell megállapítani. (1975. évi II. tv. 83. §).
A felperes részére az alperes 2. fokozatú baleseti járadékot állapított meg 2622 forint összegben. A felperes fellebbezése alapján az alperes igazgatója II. fokú határozatában a felperes munkaképesség-csökkenése alapján a 3. fokozatú baleseti járadékot látta megállapíthatónak 3933 forint összegben, és 1996. június 1-jétől kezdődően.A felperes keresetében az alperes jogerős társadalombiztosítási határozata bírósági felülvizsgálatát, és ennek keretében annak megállapítását kérte, hogy a balesetből eredő munkaképesség-csökkenése 50%-os mértékű. Továbbá sérelmezte, hogy az alperes a baleseti járadék öszszegét nem a K. H. Kft.-től kapott havi 150 000 forintos tiszteletdíja, hanem a C. Kft.-nél elért alacsonyabb munkabére alapján állapította meg.
A munkaügyi bíróság az ítéletével az alperes határozatát annyiban változtatta meg, hogy a felperest a baleseti járadék 1996. február 23-ától illeti meg. Ennek megfelelően kötelezte az alperest késedelmi kamat megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság a felperes munkaképesség-csökkenése tekintetében a DEOC orvosszakértői véleménye alapján azt állapította meg, hogy a felperes munkaképesség-csökkenése össz-szervezeti szempontból 67%-os, az 1996. február 23-ai üzemi balesettel összefüggő munkaképesség-csökkenése 36%-os mértékű. Ezért az alperes jogerős határozata megalapozottan állapította meg, hogy a felperest a 3. fokozatú baleseti járadék illeti. A munkaügyi bíróság a baleset időpontjától állapította meg a felperes járadékra jogosultságát, és ehhez képest kötelezte az alperest késedelmi kamat fizetésére is.
A baleseti járadék alapjául szolgáló kereset tekintetében a munkaügyi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás adataiból arra következtetett, hogy a felperes a C. Kft-nél állt főfoglalkozásban, ezért az itt elért munkabére alapján az alperes a baleset időpontjában hatályban volt 1975. évi II. törvény (T.) végrehajtására kiadott 89/1990. (V. 1.) Mt. rendelet (R.) 93. §-a alapján helytállóan állapította meg a baleseti járadék összegét.
A jogerős ítélet ellen mindkét fél felülvizsgálati kérelemmel élt.
A felperes a jogerős ítélet megváltoztatásával a keresetének mindenben helyt adó határozat hozatalát, másodlagosan a bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint a munkaügyi bíróság a bizonyítékok helytelen mérlegelésével következtetett arra, hogy a főfoglalkozása a C. Kft.-nél volt, tehát törvénysértő az itt elért munkabére alapján a baleseti járadék összegének megállapítása. Erre vonatkozó érveit részletesen kifejtette. Az R. 93. §-ának (3) bekezdése alapján is jogsértőnek találta az ellátás összege megállapítását, mert e jogszabály szerint főfoglalkozásnak azt kell tekinteni, amelyből nagyobb kereset származott. A balesetkor a K. H. H. és K. Kft.-nél havi 250 000 forintot, a C. Kft.-nél pedig 26 353 forintot keresett. Továbbá az orvosszakértői vélemény ellentmondásaira hivatkozással vitatta a balesetből eredő rokkantsága mértékére vonatkozó jogerős ítéleti megállapítást is. Ebben a körben sérelmezte a bizonyítási teherről való bírói tájékoztatás hiányát [Pp. 3. § (3) bekezdés].
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek a baleseti járadék folyósítása kezdő időpontjára és a késedelmi kamatra vonatkozó rendelkezését támadta az Ebtv. 65. §-ának (5) bekezdése és a Tny. 64. §-ának (1) bekezdése megsértésére hivatkozással. Eszerint a felperest az igénybejelentését megelőző 6. hónaptól illette a perbeli ellátás. A felülvizsgálati ellenkérelmében a felperes jogi álláspontját vitatta.
A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos, az alperes felülvizsgálati kérelme a következők szerint alapos.
1. A perben beszerzett igazságügyi orvosszakértői véleményből megállapíthatóan a szakértő a felperes összes orvosi dokumentuma és személyes vizsgálata alapján, a sérülés utáni állapot megítélésénél a várható, törvényszerűen bekövetkező kopást is figyelembe véve véleményezte - az alperes II. fokú orvosi bizottságával egyezően - a baleseti munkaképesség-csökkenést. A felperesnek a perben a szakvéleményre tett nyilatkozata a lényegi megállapítások tekintetében nem érintette a szakvéleményt. Az aggálymentes szakvéleményekből a munkaügyi bíróság ezért törvénysértés nélkül következtetett arra, hogy az alperes a felperes 36%-os munkaképesség-csökkenése alapján a T. 83. §-ának (1) bekezdése szerint helytállóan állapította meg a 3. fokozatú baleseti járadékra jogosultságot.
2. A munkaügyi bíróság a baleseti járadék összege megállapításánál az alperes keresettel támadott határozata felülvizsgálatakor helytállóan indult ki az R. 232. §-ának (1) és (2) bekezdésében szabályozottakból, amelyek szerint az ellátást a főfoglalkozásban elért kereset havi átlaga alapján kell megállapítani akkor is, ha a sérült a balesetet mellékfoglalkozásában vagy másodállásában szenvedte el, a figyelembe vehető havi átlagkereset megállapításánál pedig az R. 93.-94. §-ainak rendelkezései szerint kell eljárni. A bíróság a per adataiból az okszerűség és az életszerűség alapján törvénysértés nélkül következtetett arra, hogy a felperes - bár az 1996. február 23-ai balesetét az 1996. január 1-jétől 150 000 forintos tiszteletdíjért a K. Kft.-nél betöltött ügyvezetői tisztsége ellátása során, egy üzleti tárgyalásról hazafelé tartva úti balesetként szenvedte el - a C. Kft.-nél állt teljes munkaidőben ügyvezető igazgató munkakörben, már 1991-től főfoglalkozásban. Ez a következtetés az utóbbi kft.-nél keletkezett iratokon (munkaszerződés, nyilvántartások, társadalombiztosítási szervhez tett bejelentések) alapulnak. A munkaügyi bíróság meggyőzően indokolta, hogy az okiratok tartalmával ellentétes felperesi előadást mérlegelése során miként értékelte, és az okszerűség, életszerűség alapján miért nem találta alkalmasnak az egyértelmű okirati bizonyítékok megdöntésére. A főfoglalkozás megítélése tekintetében továbbá az a körülmény sem hagyható figyelmen kívül, hogy a felek a C. Kft.-vel kötött munkaszerződést utóbb nem módosították a per adatai szerint. Az 1991-től főállásban munkaszerződés alapján a C. Kft.-nél ellátott ügyvezető igazgatói foglalkoztatás főfoglalkozás minőségét nem cáfolja a balesetet megelőzően másfél hónappal (járulék levonása nélkül) tiszteletdíjért végzett másik ügyvezetői tisztség ellátása.
A felülvizsgálati eljárásban a felülmérlegelés tilalma folytán nincs helye a bizonyítékok újramérlegelésének [Pp. 270. § (1) bekezdés, 275. §-ának (1) bekezdése]. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet tekintetében a felülvizsgálati kérelemben előadottak alapján azt állapította meg, hogy a munkaügyi bíróság a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése sérelme nélkül járt el, a bizonyítékok értékelése tekintetében a felülvizsgálatot megalapozó kirívóan okszerűtlen, iratellenes, a logika szabályaiba ütköző mérlegelés nem történt.
3. Az eljáró bíró - a 4. sorszám alatti tárgyalási jegyzőkönyv tanúsága szerint - a felperest személyes meghallgatásakor a Pp. 8. §-a tekintetében tájékoztatta. Az aggálytalan okirati bizonyítékokra tekintettel az a körülmény, hogy a munkaügyi bíróság a felperest további bizonyítékok előterjesztésére a bizonyítási teherrel összefüggésben [Pp. 3. § (3) bekezdés] nem hívta fel, nem jelent az adott esetben az ügy érdemére kiható eljárási jogszabálysértést.
4. A felperes alaptalanul sérelmezte az R. 93. §-ának (3) bekezdése megsértését is. A R. 93. §-ának (3) bekezdésében előírt szabályt ugyanis a 93. § (1) bekezdésében szabályozottakkal együtt kell értelmezni, és arra az esetre alkalmazható, ha az igénylőt főfoglalkozásában a munkakörére megállapított törvényes munkaidőnél rövidebb munkaidőre alkalmazták. A perben erre semmiféle adat nem merült fel.
5. A T. 98. §-ának (1) bekezdése értelmében a társadalombiztosítási ellátást írásban kell igényelni, az igény visszamenőleg legfeljebb hat hónapra érvényesíthető. A felperes által nem vitatott peradat, hogy az igényét 1996. december 30-án terjesztette elő, ezért az ellátást az alperes jogerős határozata helytállóan állapította meg 1996. június 1-jétől, következésképpen az alperes a jogerős ítéletnek az ellátásra jogosultság időpontja és a késedelmi kamat tekintetében alappal panaszolt jogszabálysértést.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek az alperes jogerős határozatát a jogosultság kezdő időpontja tekintetében megváltoztató és az alperest ezzel összefüggésben késedelmi kamat megfizetésére kötelező rendelkezését hatályon kívül helyezte, és a keresetet e körben is elutasította, a jogerős ítéletet ezt meghaladóan (a további keresetet elutasító részében) hatályában fenntartotta [Pp. 275/A. § (1) és (2) bekezdés].
(Legf. Bír. Mfv.11.127/2001. sz.)