adozona.hu
BH 2003.3.124
BH 2003.3.124
A gazdasági társaság vezető tisztségviselői kártérítési felelősségének megállapítása körében irányadó szempontok [1988. évi VI. tv (régi Gt.) 32. § (1) bek., 183. § (2) bek. g) és k) pont, 192. § (1) és (2) bek., 200. § (1) bek., Ptk. 254. § (1) bek., 260. § (2)-(3) bek., 301. § (1) bek., 339. § (1) bek., 340. § (1) bek., 360. § (1) bek., 397. § (2) bek., 1992. évi XXII. tv (Mt.) 169. § (2)-(4) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes jogelődjét (a továbbiakban: felperes) 1993. április 29-én az alperes és K. T. alapította. A társaság ügyvezetését a tagok látták el, és egyben főfoglalkozású munkavállalók is voltak. A társaság marketingtevékenységének irányítója, üzletkötője az alperes volt, K. T. a gyártási, raktározási tevékenységet irányította. Ezen utóbbi tevékenységükért a társasági szerződés szerint havi 10 000-10 000 Ft munkabérben részesültek. Az ügyvezetők díjazásának a megállapítása kizárólag a közgyűlés...
BH 2003.3.124 A gazdasági társaság vezető tisztségviselői kártérítési felelősségének megállapítása körében irányadó szempontok [1988. évi VI. tv (régi Gt.) 32. § (1) bek., 183. § (2) bek. g) és k) pont, 192. § (1) és (2) bek., 200. § (1) bek., Ptk. 254. § (1) bek., 260. § (2)-(3) bek., 301. § (1) bek., 339. § (1) bek., 340. § (1) bek., 360. § (1) bek., 397. § (2) bek., 1992. évi XXII. tv (Mt.) 169. § (2)-(4) bek.].
A felperes jogelődjét (a továbbiakban: felperes) 1993. április 29-én az alperes és K. T. alapította. A társaság ügyvezetését a tagok látták el, és egyben főfoglalkozású munkavállalók is voltak. A társaság marketingtevékenységének irányítója, üzletkötője az alperes volt, K. T. a gyártási, raktározási tevékenységet irányította. Ezen utóbbi tevékenységükért a társasági szerződés szerint havi 10 000-10 000 Ft munkabérben részesültek. Az ügyvezetők díjazásának a megállapítása kizárólag a közgyűlés hatáskörébe tartozott, megbízásuk öt évre szólt. A felperes mint bérlő a társasági szerződés aláírása napján (1993. április 29.) bérleti szerződést kötött az F. Rt-vel mint bérbeadóval, és határozatlan időre bérbe vette a szerződés 1. sz. mellékletében felsorolt gépeket, berendezéseket. A bérelt gépek (szerszámok) ténylegesen Cs. L. magánvállalkozó birtokában voltak, akivel a felperes üzleti kapcsolatban állt. A felperes társaságnak az F. Rt. is tagja lett, és a felperesnek korábban bérbe adott különféle műanyagokhoz szerszámokat és a gyártási technológiát az 1994. január 31-én aláírt társasági szerződésmódosítás alapján 33 500 000 Ft értékben a felperesi kft-be apportként bevitte. Az alperes mint a felperes képviselője 1994. január 31-én az apportlistát aláírta, és elismerte, hogy az apport a társaság székhelyén és telephelyén a társaság rendelkezésére áll, annak ellenére, hogy ezek a szerszámok ebben az időben továbbra is Cs. L. birtokában voltak.Az 1994. április 20-án tartott taggyűlés anyaga szerint a felperes 47 millió forint kölcsönt vett fel a B. Bank Rt.-től, s ennek nagy részét az F. Rt.-nek kölcsön adta. A társaságból az F. Rt. kivált, és a tartozása fejében a kölcsön ellenértékeként az üzletrészét felajánlotta a felperesnek megvételre. A felperes és az F. Rt. között megejtett elszámolásba bevonták többek között a felperes által "átveendő" 16 db személyi számítógépet. Mivel a felperes a terhére mutatkozó egyenleget nem tudta kifizetni, úgy döntöttek, hogy az F. Rt. üzletrészét felosztják, és azt újabb két tag - a kölcsönszerződés záloghitelezettjei - veszik meg. Az 1994. április 25-i társasági szerződésmódosítás szerint a társaság két újabb tagja F. J. és az R. Kft. lett. Az F. Rt. a felperes felé a 16 db személyi számítógépet 5 290 653 Ft nettó összegben - 1994. április 22-i teljesítéssel - leszámlázta.
Az 1994. október 1-jén megtartott taggyűlésen a társaság a törzstőkéjét felemelte. A T. Kft. 1994. december 1-jétől szintén tagja lett a felperesnek. A módosított társasági szerződés szerint is az alperes és K. T. maradtak az ügyvezetők, és főfoglalkozású munkavállalóként is tevékenykedtek havi 10 000 Ft munkabérért. A társasági szerződés (1994. október 1.) továbbra is a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe utalta az ügyvezetők díjazásával kapcsolatos döntési jogot, és kimondta, hogy a tagok mellékszolgáltatást nem végeznek.
Az alperes, a felesége, valamint a felperes egyik munkavállalója, M. S. 1994-ben több céget alapítottak - E. Bt.-t, M. Bt.-t, VM. Bt.-t. A felperes mind a három társaság részére - 1994. május 25-e és 1995. május 26-a között kiállított különböző számlák alapján - marketingtevékenység címén különböző összegeket fizetett ki. Ez a három cég folyamatos beszállítói és vásárlói viszonyt is kialakított a felperessel, ily módon beépültek a felperes cég kereskedelmi tevékenységébe. A számlákból megállapítható beszerzési ár magasabb, míg az eladási ár alacsonyabb volt az átlagos piaci árnál. A felperes árbevétele 1995-1996-ban nem érte el a korábbi évek árbevételeit. Ez összefüggött azzal, hogy az 1995. május 15-én alapított F. T. Kft. megjelent a hírközlési eszközök piacán. A kft. egyik tagja az alperes felesége volt, ügyvezetője pedig az alperes.
A felperes társaság az 1995. június 20-án megtartott taggyűlésén az ügyvezetők (alperes és K. T.) beszámolóját nem fogadta el, és korlátozta az ügyvezetéssel kapcsolatos jogaikat, B. Gy.-t pedig ügyvezetővé választotta. Az alperes 1995. június 25-én az ügyvezetői tisztségéről lemondott. Erre figyelemmel az új ügyvezető leltározást rendelt el az átadás-átvétel lebonyolítása érdekében. A leltározás során a felperes megállapította, hogy 16 számítógép hiányzik, ezek vásárlással kerültek a felperes tulajdonába 1994. április 22-én a 12/94. számla igazolása szerint. Leltárszabályzat a felperesnél nem volt, így leltárhiányért való felelősségre sem volt rendelkezés. Megállapította a felperes azt is, hogy az alperes 1995-ben külföldi útjaira valutát vett fel, s ezzel nem számolt el. 1993. április 30-a és 1995. május 31-e között 2 898 305 Ft munkabért vett fel jogtalanul. Az új ügyvezetés azt is megállapította, hogy az apportált gyártószerszámok nem kerültek a felperes birtokába.
A felperes a módosított keresetében arra hivatkozva, hogy az alperes mint a felperes volt ügyvezetője sorozatosan megsértette az 1988. évi VI. tv 32. §-ának (1) bekezdésében foglalt kötelezettségét, s ezzel a felperes társaságnak jelentős kárt okozott 71 377 312 Ft és 3074 USD, valamint kamatai megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
Az alperes 341 USD-nek megfelelő 50 162 Ft kivételével a kereset elutasítását kérte. Vitatta a felelőssége jogalapját, a felperes kereseti követelésében megjelölt kárának keletkezése, valamint magatartása közötti okozati összefüggést.
Az elsőfokú bíróság 50 162 Ft és ennek 1995. június 20-tól a kifizetésig járó évi 20%-os kamata megfizetésére kötelezte az alperest (kereseti kérelem 3. tétele), ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az ítélet marasztaló rendelkezése az alperes elismerésén alapult, és ezt az összeget a per során a felperes is elfogadta. Az elutasított kereseti követelések vizsgálatánál abból indult ki, hogy az alperes felelőssége elbírálásánál az 1988. évi VI. tv 32. §-ának (1) bekezdésében foglaltak az irányadók. E szerint az alperes mint vezető tisztségviselő az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható gondossággal volt köteles eljárni, s e kötelezettsége megszegésével okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerint tartozik kártérítési felelősséggel. Annak bizonyítása, hogy az alperes jogellenes magatartást tanúsított, s ezzel okozati összefüggésben a felperesnek a keresetben részletezettek szerinti összegben kára keletkezett, a felperest terhelte. A rendelkezésre álló adatok és a perben beszerzett szakvélemény alapján a felperes keresetét az alábbi tételek tekintetében alaptalannak találta.
1) A présszerszámok és a gyártástechnológia hiánya címszó alatt jelölt kárigényt illetően az elsőfokú bíróság megállapította, hogy ezek a szerszámgépek 1992-től folyamatosan Cs. L. birtokában voltak az 1992. január 24-én megkötött szerződés alapján. Ezen a helyzeten nem változtatott a bérleti szerződés, amely a felperes és az F. Rt. között jött létre, de az sem, amikor az F. Rt. ezeket a szerszámokat apportként bevitte a felperes társaságba. Cs. elismerte, hogy a felperessel elszámolási vitája van, a tartozás rendezése összefügg a szerszámok jogi sorsával. Az alperes lemondása után az új ügyvezető is szerződést kötött Cs.-vel 1996-ban, és nem tett intézkedéseket a szerszámok kiadása iránt. Egymagában az a körülmény, hogy az alperes tudomásul vette a perbeli szerszámok apportálását, nem jelenti azt, hogy a birtokbavétel elmaradása az alperesnek felróható. Egyébként a felperesnek 1995. június 20-át követően lehetősége volt a szerszámokkal kapcsolatos követelését Cs.-vel szemben érvényesíteni, ezt azonban a felperes elmulasztotta.
2) A 16 számítógép vonatkozásában az elsőfokú bíróság a szakvéleményt elfogadva megállapította, hogy a felperesnél egyedi vagy csoportos analitikus nyilvántartás nem volt, egyedi kartonok sem álltak rendelkezésre, és leltározási szabályzat sem volt. Az 1994. december 31-i állapotról készült leltárban ezek a tételek szerepeltek, ezt a leltárt az alperes aláírta. Ez azonban nem bizonyítja, hogy az 1995. június 20-án elkezdett leltározásnál hiányzó ingóságok az alperes jogellenes magatartása miatt nem találhatók.
4) A jogalap nélkül felvett munkabér iránti kereset elbírálásánál abból indult ki az elsőfokú bíróság, hogy az alperes 1994. október 1-jéig K. T.-vel együtt jogosult volt a díjazását megállapítani, mert a társaságnak ők ketten voltak a tagjai. Az ezt követő időre pedig a taggyűlés hallgatólagosan tudomásul vette, hogy a havi 10 000 Ft-on felüli díjazásban részesül az alperes.
5) A fiktív kifizetések tekintetében sem fogadta el az elsőfokú bíróság a felperes álláspontját. Az a körülmény, hogy a felperes és az alperes érdekeltségi körébe tartozó betéti társaságok között írásos szerződés nem jött létre, egymagában nem bizonyítja, hogy a számlákban szereplő összeg ellenszolgáltatás nélkül került kifizetésre. Tényként nem lehetett tehát megállapítani, hogy el nem végzett munka alapján történt volna kifizetés.
6) A szándékos alulszámlázás sem volt megállapítható. Cs. J. tanú vallomása alátámasztotta az alperes előadását, amely szerint a felperes és az S. Kft. kölcsönösen adtak egymásnak kedvezményt. A felperes az S. Kft.-vel kötött szerződést nem támadta meg a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő aránytalanságára hivatkozva, ennek hiányában pedig nem állapítható meg az okozati összefüggés az alperes magatartása és a felperes kára között.
7) Az elsőfokú bíróság a színlelt lánckereskedelemből eredő vagyoni kár tekintetében sem találta a felperes keresetét alaposnak a tekintetben, hogy az átlagos piaci árrés elvesztése miatt az E. Bt. és az M. Bt. közötti szerződések alapján a felperest 4 761 154 Ft összegű kár érte. A felperes e cégek ellen pert nem indított annak ellenére, hogy elsődlegesen - amennyiben kára van - a szerződésben részt vevő társaságoktól követelheti a kára megfizetését. Ebben a körben lehetne vizsgálni, hogy a megjelölt ár mennyiben tekinthető átlag piaci árnak, s az attól való eltérés mennyiben volt indokolt. Ehhez képest lehet vizsgálni, hogy az alperes a szerződések megkötése során tanúsított-e károkozó jogellenes magatartást.
8) Az elmaradt haszon címén előterjesztett kárigényt illetően - a szakvéleményből megállapíthatóan - a felperes által értékesített termékek darabszáma 1995. évben az 1994. évinek a felére csökkent, 1996-ban pedig csak egyféle típusú termék értékesítése történt, ez jelentős árbevétel-csökkenést eredményezett. A felperes azonban nem bizonyította, hogy az árbevétel-csökkenés az alperes jogellenes magatartásának a következménye. Egymagában az a körülmény, hogy az alperes 1995. májusban egy hasonló tevékenységet végző társaságot alapított, nem elégséges a kártérítési felelőssége megállapítására. Az E. Kft.-vel a felperes kötött szerződést, ezért az ebből eredő kárigényét a felperesnek a szerződéses partnerével szemben kell érvényesíteni. A cégdokumentumok átadásával és átvételével kapcsolatos nehézségeket a felperes nem jelölte meg konkrétan, és nem jelölte meg, hogy az milyen összefüggésben van az elmaradt haszonnal.
Az ítéletnek a keresetet elutasító rendelkezése ellen a felperes fellebbezett, annak megváltoztatását és az alperes kereset szerinti marasztalását kérte. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a felperes nem vitatta, abból azonban - álláspontja szerint - az elsőfokú bíróság téves jogi következtetést vont le. Az 1988. évi VI. tv. (a továbbiakban: régi Gt.) 32. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy az ügyvezetői tisztséget betöltő személyektől fokozott gondosságot kell elvárni, és nem elégséges az általában elvárható gondosság. Az ügyvezető magatartása már akkor is jogellenes, ha nem felel meg a vezető tisztségviselőtől elvárható fokozott gondosság követelményének. A szakértő megállapításai éppen arra szolgáltattak bizonyítékot, hogy az alperes eljárása jogellenes volt. A kereseti kérelmét tételesen megjelölve részletezte álláspontját.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helyben hagyására irányult.
A felperes bejelentette, hogy az F. Kft. felperes jogutódja átalakulás folytán a P. Kft., aki a perbe a felperes jogutódjaként önként belépett.
A fellebbezés részben alapos.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást ítélkezése alapjául elfogadta, az abból levont következtetését, ítéleti döntését azonban az alábbiak szerint az 1., 6., 7., 8. tételek tekintetében elfogadta, míg a 2., 4., 5. tételek tekintetében az elsőfokú ítéleti döntést megváltoztatta.
Az elsőfokú bíróság helytállóan indult ki az alperes felelőssége vizsgálatánál az 1988. évi VI. tv 32. §-ának (1) bekezdésében foglaltakból. E szerint a vezető tisztségviselők az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában elvárható gondossággal kötelesek eljárni. Kötelezettségeik megszegésével a gazdasági társaságnak okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerint felelősek [Ptk. 339. § (1) bek.] akkor is, ha a gazdasági társasággal munkaviszonyban állnak. A kártérítési felelősség szabályai szerint a felperesnek kellett bizonyítania a jogellenes magatartást és az azzal okozati összefüggésben keletkezett kárt, az alperesnek pedig azt, hogy a vezető tisztségviselőtől általában elvárható gondosságot tanúsította. A felek jogviszonyában a Ptk.-ban írt valamennyi kártérítési szabálynak érvényesülnie kell, ezért azt is vizsgálni kellett, hogy a felperes eleget tett-e kárelhárítási, kárenyhítési kötelezettségének.
A gyártószerszámok (keresetlevél 1. tétele) tekintetében az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy azok hiánya nem róható az alperes terhére, így e tétel tekintetében az alperes kártérítési felelőssége sem állapítható meg. Ezeket a présszerszámokat az F. Rt. apportként úgy vitte be a felperes társaságba, hogy azok ténylegesen 1992-től a Cs. cég használatában voltak. Ezt a felperes is tudta, mert a Cs. cég ezekkel a présszerszámokkal gyártotta a felperes részére szállított termékeket. A felperes tulajdonjogát a szerszámokon a Cs.-féle vállalkozás nem tette vitássá, így nincsen annak jogi jelentősége, hogy erről az alperes írásbeli ún. tárolási nyilatkozatot nem szerzett be. Nem volt vitás az sem, hogy a felperesnek jelentős összegű tartozása állt fenn a Cs. céggel szemben. Arra a perben nem merült fel adat, hogy az adósság felgyülemlése és annak ki nem fizetése az alperesnek felróható. Ellenkezőleg C. J. részére - aki a felperes cég érdekeltségi körébe tartozó több cégnek is tulajdonosa volt - 1995. május 17-én készült feljegyzésből kitűnően az alperes készpénzt próbált szerezni az adósság rendezésére. Cs. L. tanú vallomása szerint a gyártószerszámokat a rendezetlen vállalkozói díja fejében tartotta vissza. Ez azt jelentette, hogy a vállalkozó a Ptk. 397. §-ának (2) bekezdésében írt törvényes zálogjogával élt, amikor a megrendelőjének azokat a gyártószerszámait, amelyek a birtokába kerültek, nem adta ki. A zálogjogból való kielégítés módját a Ptk.-nak a jelen eljárásban még irányadó 254. §-a (1) bekezdése szabályozta. A Ptk. 260. §-ának (2)-(3) bekezdése tette lehetővé, hogy a zálogjogosult meghatározott feltételek esetén bírósági eljárás nélkül a zálogtárgyból - értékesítése útján - kielégítést keressen.
Az alperes azonban ilyen írásbeli megállapodást a Cs.-féle céggel nem kötött, ezért az alperesnek az a nyilatkozata, miszerint "Cs. tegyen belátása szerint" nem jogosította fel a zálogjogosultat arra, hogy a gyártószerszámokat értékesítse. Megállapítható az is, hogy a tartozás rendezése esetén még mód lett volna a szerszámok visszavásárlására, erre azonban az új ügyvezetés nem vállalkozott annak ellenére, hogy az 1995. október 25-én megtartott taggyűlésen a felperes C. J. részére a présszerszámokra zálogjogot engedett. Ilyen peradatok mellett a kár ténye bizonyított, viszont nem bizonyított, hogy az alperes jogellenes magatartásával okozati összefüggésben, neki felróható módon következett be.
A számítógépekkel (kereset 2. tétele) kapcsolatban a másodfokú bíróság nem fogadta el az elsőfokú bíróság álláspontját. A perben nem volt vitás, hogy a felperes kölcsönt nyújtott az F. Rt.-nek, s a kölcsön fejében az általa leszámlázott számítógépek vételárát is elszámolták. A felperes könyvelési nyilvántartása a számítógépeket tartalmazta, azok az alperes által aláírt leltárában még 1994. december 31-én szerepeltek. Analitikus nyilvántartás hiányában azonban nem volt adat az állományba vételre és arra, hogy azok kinek a személyes használatába kerültek. A munkavállalót viszont teljes anyagi felelősség a leltárhiányért csak akkor terheli, ha azt jegyzék szerint vagy elismervénnyel átvette [1992. évi XXII. tv (Mt.) 169. § (3) bek.]. Ennek hiányában tehát a felperes az Mt. 169. §-ának (4) bekezdésében írt feltételeket bizonyítani nem tudja. Az alperes jogellenes magatartása éppen abban van, hogy mulasztása miatt nem állapítható meg, hogy a számítógépek hiánya miatt ki az a személy, aki a vétkességre tekintet nélkül is felelősségre vonható. A perben nem merült fel adat arra nézve, hogy a hiányt elháríthatatlan külső ok okozta volna [Mt. 169. § (2) bek.].
Az alperes azt állította, hogy a számítógépek soha nem kerültek a felperes cég birtokába. Amennyiben ez valós, és az alperes ennek tudatában írta alá a leltárt, úgy jogellenesen járt el. Mulasztás terheli abban, hogy a visszterhes szerződés alapján nem gondoskodott arról, hogy a számítógépek tulajdonjogát - annak birtokbavételével - a felperes megszerezze, hanem eltűrte és leplezte azt a valótlan állapotot, hogy az F. Rt. a számítógépeket nem adta át. Ilyen körülmények között viszont a felperes már nem tudná bizonyítani, hogy a nyilvántartása szerint birtokában lévő számítógépeket az F. Rt. nem szolgáltatta ki a részére. A felperes kára 1995. június 25-én azonos a hiányzó számítógépek értékével - a szakértő által elszámolt értékcsökkenést figyelembe véve - 3 270 594 Ft-tal.
A felperes fellebbezését a jogalap nélküli gazdagodási kereset elutasítása miatt (keresetlevél 4. tétele) is alaposnak találta a másodfokú bíróság. A régi Gt. 167. §-ának (2) bekezdése értelmében a társasági szerződésnek tartalmaznia kell, hogy a tag a társaság részére szolgáltatott személyes közreműködést milyen jogviszony alapján (pl. munkaviszony, megbízás) teljesíti, és ezek ellenértékéről is rendelkeznie kell. A társasági szerződés munkaviszonyról szól, de a felek nem vitatták, hogy munkaszerződés nem jött létre. A Munkaügyi Bíróság áttételt elrendelő végzését sem fellebbezték meg. Így megbízási jogviszonynak kell tekinteni azt a jogviszonyt, amelynek alapján az alperes mint tag ellátta a rábízott ügyeket. A tag díjazásáról a társasági szerződés rendelkezett, annak módosítására a régi Gt. 183. §-a (2) bekezdésének k) pontja szerint taggyűlési határozatra lett volna szükség. A régi Gt. 192. §-ának (1) illetve (2) bekezdése értelmében a tagok ebben a kérdésben taggyűlés tartása nélkül is határozhatnak. Az alperes azonban nem bizonyította, hogy a havi 10 000 Ft-os díjazás akár a taggyűlésen, akár a taggyűlésen kívül a törvény szerinti módon hozott határozattal felemelésre került volna. Ennek ellentmond az is, hogy az 1994. október 1-jén a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt társasági szerződés havi 10 000 Ft munkadíjat tartalmaz. A szakértői véleményből megállapíthatóan az alperes a felperestől havi 10 000 Ft munkabéren felül összesen (1993. májusa és 1995. május 31-e között) 2 898 305 Ft-ot vett fel jogalap nélkül, ezért ezen összeg visszafizetésére a Ptk. 361. §-a szerint köteles.
A fiktív számlázás (kereset 5. tétele) miatt érvényesített kárigény tekintetében a másodfokú bíróság nem fogadta el a felperesnek azt az álláspontját, hogy az alperesnek a megbízási szerződések jóváhagyását kellett volna kérnie a taggyűléstől. A régi Gt. 183. §-a (2) bekezdésének g) pontja egyértelműen úgy rendelkezik, hogy a taggyűlési jóváhagyásra a társaság saját tagjával, ügyvezetőjével vagy azok közeli hozzátartozójával megkötött szerződések tekintetében van szükség. Az alperes viszont a vitatott szerződéseket önálló jogalanyként működő gazdasági társaságokkal kötötte. Az ilyen jellegű ügyletekkel kapcsolatban a régi Gt. 200. §-ának (1) bekezdése tartalmaz versenytilalmi szabályokat, de az alperes a megbízási szerződések megkötésével ezeket sem sértette meg. Más kérdés és ezt az alperes beismerte, hogy a számlák egy része fiktív volt, tehát nem volt mögöttük a bt.-k által ténylegesen elvégzett munka, hanem azok összegét a felperes munkavállalói által végzett többletmunka díjazására fordította. A többletmunka ilyen módon való díjazása nem megengedett. A számlák egy része tekintetében tehát az alperes elismerte a jogtalan számlázást. A keretmegállapodásban foglaltak ellenére az alperes nem tudta bizonyítani, hogy esetenként az elvégzendő marketingmunkára szerződések jöttek létre a felperes és a bt.-k között, így nem bizonyított, hogy a számlák mögött volt-e, s ha igen milyen tényleges munkavégzés. Ez utóbbinak ellentmond az is, hogy a bt.-k a felperes által gyártott termékek értékesítésébe is bekapcsolódtak, így ha végeztek is marketingmunkát, az a saját kereskedelmi tevékenységük célját szolgálta. Az elsőfokú ítélet álláspontjával szemben a felperest a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése alapján nem terhelte olyan kötelezettség, hogy bt.-k ellen érvényesítse az igényét. A felperes nem köteles egy bizonytalan kimenetelű perbe bocsátkozni. A felperes kára bekövetkezett, amikor a számlákra fizetett. A számlák elfogadása és kifizetése - egy másik perben - elismerésként lenne értékelendő. Az alperes támogatására sem számíthatott, hiszen döntően tagadta, hogy a Bt-k jogosulatlanul vették volna fel a megbízási díjat. A másodfokú bíróság a fentiekre tekintettel a fiktív számlázás jogcímen érvényesített kártérítési igény tekintetében az alperest a szakértő által megállapított 3 041 790 Ft összegben marasztalta.
A lánckereskedelem és alulszámlázás (kereset 6. és 7. tétele) tekintetében a felperes fellebbezési érvelését a másodfokú bíróság nem fogadta el. A fent kifejtettek szerint nem fogadta el a felperesnek azt a jogi álláspontját, hogy az alperes a régi Gt. 183. §-a (2) bekezdésének g) pontjában írtakat megsértette. Az alperes operatíven irányította a felperesi társaságot, szerződéskötési jogkörét a taggyűlés - bizonyos értékhatár alatt - nem korlátozta. Önállóan dönthette el, hogy az üzleti életben szükséges-e vagy előnyös-e a szerződéses kapcsolatokba további cégek bevonása. Tekintettel arra, hogy a bt.-k a tartozásukért teljes vagyonukkal felelnek, ezért ésszerűnek tűnhet - tekintettel a felperes tartozásaira - a bt.-k közreműködése, azok bekapcsolása a kereskedelmi láncolatba. A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a Bt-kel kötött szerződésben kikötött ellenérték eltér az átlagos piaci ártól, ugyanis az ügyletek feltűnő értékaránytalanságot nem mutattak. Nem bizonyított tehát, hogy az alperes által hozott gazdasági, üzleti döntések kizárólag a bt.-k javát, hasznát szolgálták volna. A felperes sem tagadta, hogy tevékenységébe más tagok által létrehozott társaságok hasonló célból bekapcsolódtak. Ilyen körülmények között nem lehet jogellenesnek tekinteni azt, hogy az alperes a kereskedelmi tevékenységbe érdekkörébe tartozó cégeket is bekapcsolt, mert ezen ügyletek nem estek a régi Gt. 200. §-ában meghatározott körbe.
Az elmaradt haszon (kereset 8. tétele) tekintetében sem alapos a fellebbezés. Nem bizonyított, hogy a felperes piacvezető pozíciója az alperes jogellenes magatartásának a következményeként szűnt meg. A felperes ennek egyik okát a présszerszámok hiányában jelölte meg, e tekintetben viszont az alperes jogellenes magatartása nem volt megállapítható. Ugyancsak nem róható az alperes terhére, hogy a távközlési piacon olyan gazdasági kapcsolatokat alakított ki mint ügyvezető, melyek révén neve és az általa folytatott kereskedelmi tevékenység egybefonódott. A felperes előnyös gazdasági pozíciója a per adatai szerint az alperes ügyvezetői tevékenységének is köszönhető volt. Az ő eltávolítása után több munkavállaló elhagyta a felperest, és a felperes gyakorlatilag felfüggesztette a gazdasági tevékenységét arra az időre, amíg az alperes jogellenes magatartásához gyűjtötte a bizonyítékokat. Ilyen kiesést a piac aligha visel el. A T. Kft. megalapítása - amely az alperes ügyvezetésével működött 1995. nyarától - valóban komoly konkurenciát jelentett a felperes számára, mert egy már kialakított piacra épült. A kft. megalakulása azonban nem volt jogellenes, a bíróság a hasonló név ellenére a cégjegyzékbe bejegyezte. Amennyiben az új cég működése a tisztességes piaci magatartás tilalmába ütközött - akár az üzleti titok megszerzése, akár a felperessel való összetéveszthetőség folytán - az akkor irányadó 1990. évi LXXXVI. törvény szerint a felperesnek emiatt a vele azonos tevékenységet folytató céggel szemben kellett volna fellépnie. Az alperes nem mint természetes személy jelent meg a távközlési piacon, ezért nem értelmezhető az a felperesi előadás, hogy az alperes a piacot átvette.
A kifejtettek alapján a másodfokú bíróság az alperes kártérítési felelősségét az elsőfokú bíróság által megállapított 50 162 Ft-on (keresetlevél 3. tétele) felül további 9 210 689 Ft összegben (számítógépek 3 270 594 Ft + jogalap nélkül felvett 2 898 305 Ft munkabér + 3 041 790 Ft összegben marketingtevékenység címén kifizetett fiktív számlák) megállapította, ezért az elsőfokú ítéletet a fellebbezett részében a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján részben helybenhagyta, részben pedig a rendelkező részben írottak szerint emelte fel a marasztalás összegét.
A késedelmi kamat mértékét a másodfokú bíróság a Ptk. módosított 301. §-ának (1) bekezdése alapján állapította meg [2001. évi LXXXVII. tv 1. §-ával beiktatott 2000. évi LXXXVIII. tv 3. § (2)-(3) bek.]. A késedelmi kamatfizetés kezdő időpontja a Ptk. 360. §-ának (1) bekezdése szerint a károsodás bekövetkezte, amelynek időpontját a folyamatos károkozás esetén a bíróság középarányosan határozta meg.
(Legf. Bír. Gf.I.30.954/2001. sz.)