adozona.hu
BH 2003.2.54
BH 2003.2.54
I. A betéti társaság üzletvezetéssel megbízott beltagja a sikkasztást valósítja meg, ha ingatlanát apportként a gazdasági társaságba beviszi, majd ezt követően az ingatlant eladja [Btk. 317. § (1) bek., (4) bek. a) pont, Ptk. 94. § (1) bek., 117. § (3) bek., 1997. évi CXLIV. tv 2. § (1) és (2) bek.]. II. Eljárási szabálysértés valósul meg, ha a hatóság az ingatlan értékének megállapítása végett nem a külön jogszabályban feljogosított intézményt, kijelölt igazságügyi szakértőt, illetőleg eseti szakértőt, han
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A városi bíróság a 2001. július 24. napján kelt ítéletével az I. r. vádlottat bűnösnek mondta ki nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében, ezért a bíróság az I. r. vádlottat 8 hónapi börtönbüntetésre ítélte, amelynek a végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.
A megállapított tényállás lényege a következő.
Az I. r. vádlott szakmunkásképző iskolát végzett, szerszámkészítő szakmunkás szakképesítéssel rendelkezik, büntetve nem volt.
1993. évben az I. r. vádlott és K. S....
BH 2003.2.54 I. A betéti társaság üzletvezetéssel megbízott beltagja a sikkasztást valósítja meg, ha ingatlanát apportként a gazdasági társaságba beviszi, majd ezt követően az ingatlant eladja [Btk. 317. § (1) bek., (4) bek. a) pont, Ptk. 94. § (1) bek., 117. § (3) bek., 1997. évi CXLIV. tv 2. § (1) és (2) bek.].
II. Eljárási szabálysértés valósul meg, ha a hatóság az ingatlan értékének megállapítása végett nem a külön jogszabályban feljogosított intézményt, kijelölt igazságügyi szakértőt, illetőleg eseti szakértőt, hanem egy korlátolt felelősségű táraságot rendel ki a szakvélemény elkészítése érdekében [Be. 70. § (1) bek.].
A városi bíróság a 2001. július 24. napján kelt ítéletével az I. r. vádlottat bűnösnek mondta ki nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében, ezért a bíróság az I. r. vádlottat 8 hónapi börtönbüntetésre ítélte, amelynek a végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.A megállapított tényállás lényege a következő.
Az I. r. vádlott szakmunkásképző iskolát végzett, szerszámkészítő szakmunkás szakképesítéssel rendelkezik, büntetve nem volt.
1993. évben az I. r. vádlott és K. S. fémtömegcikk-készítési profillal megalakították a N. Betéti Társaságot. A betéti társaságnak a beltagja az I. r. vádlott, míg a kültagja K. S. volt.
A betéti társaság (Bt.) 1993. február 11. napján kelt társasági szerződése értelmében mind a beltag, mind a kültag személyes közreműködésével működött, a beltag - az I. r. vádlott - esetében a közreműködés formája főfoglalkozás volt. A Bt. belügyeiben való döntéshozatalt az I. r. vádlott és K. S. akként határozták meg, hogy a társaság bel- és kültagja kizárólag együttesen dönthet a felmerült kérdésekben, továbbá a betéti társaság használatába adott vagyontárgynak a tagsági viszony fennállása alatt a tag által történő kivonása, elidegenítése, megterhelése közösen történhet.
A betéti társaság üzletvezetésére, képviseletére az I. r. vádlott volt jogosult azzal, hogy a betéti társaság ügyeiben a fentiek szerint közösen döntenek a kültaggal. Ténylegesen az I. r. vádlott végezte a telephelyen a munkát, míg az ügyintézés, a kereskedelem és az üzletvitel K. S. kültag feladata volt.
1994. január 27. napján az I. r. vádlott és K. S. módosították a társasági szerződést azzal, hogy az I. r. vádlott tulajdonában levő ingatlant apportként a betéti társaság tulajdonába bevitte. Az apportként bevitt ingatlan értékét 2 millió forintban állapították meg. Az ingatlan cégbírósági bejegyzése megtörtént, azonban a földhivatal felé a tulajdonosváltoztatási kérelmet nem nyújtották be annak ellenére, hogy ennek elintézését vállalta az I. r. vádlott. Az ingatlan tényleges értéke 1997. év április hónapban
1 100 000 forint volt.
1997. április 17. napján az I. r. vádlott adásvételi szerződéssel átruházta a betéti társaságba apportként bevitt fenti ingatlant a testvérére, 500 000 forint ellenében. Az I. r. vádlott testvérének nem volt arról tudomása, hogy az ingatlan jelenleg a fenti betéti társaság tulajdonában van.
Az N. Bt. végelszámolása 1998. január 12. napján megindult, melynek keretében a végelszámoló keresetet nyújtott be a városi bíróságra a fenti adásvételi szerződés semmisségének a megállapítása érdekében, 1998. október 13-i dátummal, a büntetőeljárás és a polgári peres eljárás megindulását követően, 1998. október 21. napján a fenti adásvételi szerződést az I. r. vádlott és a testvére egymás között felbontották.
Az I. r. vádlott és K. S. között a kapcsolat megromlott 1997. június hónapban, K. S. a betéti társaság telephelyéről több ingóságot elvitt, mellyel kapcsolatosan ellene büntetőeljárás indult.
A fenti ingatlant az N. Bt. felszámolója 2000. december 11. napján árverésen értékesítette 1 200 000 forintért, így a Bt. kára megtérült.
Az elsőfokú ítélet ellen az I. r. vádlott és a védője jelentettek be fellebbezést a tényállás téves megállapítása miatt, és az I. r. vádlott felmentése érdekében.
A védő a fellebbviteli tárgyaláson azt a jogi álláspontot fejtette ki, hogy védence a vádbeli vagyon kezelésével nem volt megbízva, a vagyon - az ingatlan - pedig nem volt idegen. Ehhez képest a védencének bűncselekmény hiánya okából való felmentését kérte.
A főügyész átiratában észrevételezte, hogy az elsőfokú bíróság annak ellenére alkalmazta az elbíráláskor hatályban levő törvényt, hogy az súlyosabb elbírálást eredményez a vádlottra. Ezért indítványozta, hogy a megyei bíróság a főszabály szerint alkalmazandó elkövetéskori törvény szerint bírálja el a bűncselekményt, ehhez képest mellőzze a Btk. 83. §-ának (2) bekezdésére hivatkozást; egyebekben az elsőfokú ítéletnek az I. r. vádlottra vonatkozó része helybenhagyására tett indítványt.
A fellebbezések alaptalanok, a főügyészi indítvány túlnyomórészt alapos a következők szerint:
A megyei bíróság az iratok egybehangzó tartalma és a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) vonatkozó rendelkezései alapján az elsőfokú ítélet tényállását a következőkkel kiegészítette, illetve helyesbítette:
A betéti társaság - így az N. Bt. is - mint társasági forma, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, de saját cégneve alatt jogképes, azaz jogokat szerezhet, és kötelezettségeket vállalhat, így különösen tulajdont szerezhet, szerződést köthet, pert indíthat és perelhető [Gt. 2. § (1) és (2) bek.].
A vádlott azzal, hogy az 1994. január 27. napján a társasági szerződésmódosítás során a vádbeli ingatlant apportként a betéti társaság vagyonába utalta, a szerződésmódosítás megkötésével egyszersmind az ingatlan feletti rendelkezési jogáról lemondott és azt a betéti társaság - mint vagyonegyesítő gazdasági társaság - kizárólagos rendelkezésébe utalta. Ennélfogva ettől az időponttól kezdődő hatállyal az ingatlan feletti egyszemélyi rendelkezési joga megszűnt, az ingatlan feletti rendelkezés a társasági szerződés vonatkozó szabályozásának megfelelően annak tagjait együttesen illette meg, de az I. r. vádlottat egy személyben nem.
A megyei bíróság mellőzte az elsőfokú tényállásból azokat a megállapításokat, amelyek arra utalnak, hogy a vádbeli ingatlan a társaságiszerződés-módosítással a betéti társaság tulajdonába került. A Ptk. 117. §-ának (3) bekezdése értelmében az ingatlan tulajdonjogának az átruházásához az erre irányuló szerződésen felül a tulajdonosváltozásnak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése is szükséges. Az I. r. vádlott büntetőjogi felelőssége szempontjából azonban nem a tulajdonjog átszállásának, hanem a rendelkezési jog megszűnésének van meghatározó jelentősége abból a szempontból, hogy az ingatlan apportálásával az I. r. vádlott számára ettől az időponttól kezdve az apportált ingatlan idegenné vált. Az I. r. vádlott és társa által eszközölt társasági szerződésmódosítás a betéti társaság részére keletkeztetett újabb jogosultságot - az ingatlan feletti rendelkezési jogot - függetlenül attól, hogy a tulajdonjog bejegyzése megtörtént-e az ingatlan-nyilvántartásba, mert a társasági szerződés módosításával beállt annak ún. kötelmi hatálya, ami a büntetőjogi felelősség megalapozására alkalmas.
Helyesbítette a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a tényállását a tekintetben, hogy az I. r. vádlott nem elvállalta a tulajdonjog átszállásának bejegyeztetését, hanem az, neki mint üzletvezetőnek a kötelessége volt.
Egyebekben az elsőfokú bíróság a megfelelően széles körben lefolytatott bizonyítás eredményeképpen megalapozott tényállást állapított meg, amelyet a megyei bíróság a most írt kiegészítésekkel, illetve helyesbítésekkel ítélkezésének alapjául elfogadott.
Eljárási szabályt sértett a nyomozó hatóság azzal, hogy a vádbeli ingatlan és a később vád tárgyává már nem tett ingóságok értékének megállapítására korlátolt felelősségű társaságot rendelt ki szakértőül. A Be. 70. §-ának (1) bekezdése értelmében a hatóság külön jogszabályban feljogosított intézményt, kijelölt igazságügyi szakértőt, ha pedig ez nem lehetséges, kellő szakértelemmel rendelkező személyt vagy intézményt (eseti szakértő) rendelhet ki szakértőként. A nyomozó hatóságnak tehát valójában nem volt törvényes lehetősége a gazdasági társaságot szakértőnek kirendelni, hanem be kellett volna tartania a most felhívott rendelkezést. Az eljárási szabálysértés azonban viszonylagos, az ügy érdemére annak nem volt kihatása, ezért a megyei bíróság csupán az eljárási szabálysértés megállapítására szorítkozott.
Az elsőfokú bíróság kellően foglalkozott az egymással szemben álló bizonyítékokkal. Megfelelő indokát adta annak, hogy a vádlott terhére szóló egyes bizonyítékokat miért fogadta el, és miért vetette el a vádlott ténybeli védekezését. Az ítélet indokolása logikus, meggyőző, megfelel az iratok tartalmának is és az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelése körében perrendszerűen járt el.
A vádlott bűncselekmény hiánya okából történő felmentését célzó védelmi fellebbezés kizárólag a bizonyítékok mérlegelését támadja. Azt sérelmezi, hogy az elsőfokú bíróság a vádlott ténybeli előadásával szemben azt állapította meg, hogy a vádlott anélkül rendelkezett az általa a társaság vagyonába apportált ingatlannal, hogy arra a társasági szerződésben meghatározottak szerint feljogosították volna. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a vádlott nem tekinthette alappal részben sajátjának az általa apportált ingatlant, mivel a fentebb már kifejtettek miatt az a feletti rendelkezési jog kizárólag a társaságot illette meg.
A törvényen alapuló, ezért irányadó gyakorlat értelmében megalapozott elsőfokú tényállás esetén nincs törvényes lehetőség a bizonyítékok eltérő értékelésére a felülbírálat során. Ebből következik, hogy a kizárólag a bizonyítékok mérlegelését támadó védelmi fellebbezések értelemszerűen nem vezethettek eredményre.
A kellően bizonyított, ezért alapul elfogadott tényállásból tehát az elsőfokú bíróság megalapozottan következtetett a vádlott bűnösségére, de a bűncselekmény minősítése nem felel meg a törvénynek.
Az elsőfokú bíróság az alapul elfogadott tényállásból arra következtetett, hogy a vádlott a Btk. 319. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő és büntetendő nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettét valósította meg.
Ez a jogi minősítés téves. A Btk. 319. §-ában szabályozott hűtlen kezelés bűncselekményének lényeges törvényi tényállási eleme az idegen vagyon kezelésével történt megbízás. Az irányadó tényállásból nem lehet arra megalapozott következtetést levonni, hogy az I. r. vádlottat a számára a már írtak szerint idegenné vált ingatlanvagyon kezelésével bízták volna meg, és ebből eredő kötelezettségei megszegésével szándékosan vagyoni hátrányt okozott volna. Kétségtelen, hogy az alapul elfogadott elsőfokú ítéleti tényállás a most írt törvényi tényállási elemeknek nagyban-egészben megfelel, de a hűtlen kezelésként értékelt bűncselekményekhez képest az irányadó elsőfokú ítéleti tényállás nem tipikusan ilyen elkövetési körülményeket, magatartást rögzített.
A megyei bíróság álláspontja szerint az I. r. vádlott cselekménye a Btk. 317. §-ában szabályozott sikkasztás bűncselekményének - annak is a II. fordulata szerinti - elkövetési magatartását valósította meg.
A Btk. 317. §-ának (1) bekezdése szerint aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik, sikkasztást követ el. Kétségtelen, hogy - amint arra a Btk. kommentárja és számos jogeset is rámutat - a sikkasztás bűncselekményének első elkövetési fordulata, az eltulajdonítás kizárólag ingó dolog tekintetében valósulhat meg. Megjegyzendő, hogy a sikkasztás törvényi tényállása a dolog ingó voltát kifejezetten nem feltételezi, bár a jogi irodalom és a bírói gyakorlat a sikkasztás és a lopás elkövetési tárgyát azonosként értelmezi. A lopás esetében a dolog elvétele az elkövetési magatartás, ezért értelemszerűen a dolog csak ingó dolog lehet. A sikkasztás esetében azonban, főképpen az elkövetési magatartás második fordulatát tekintve ez már nem egyértelmű.
A sikkasztás - a lopáshoz hasonlóan - elsajátító jellegű bűncselekmény, de megkülönböztető sajátossága, hogy a sikkasztásnál az elkövető jogszerűen kerül az idegen dolog birtokába, miután azt rábízták. Míg a lopás mind a tulajdont, mind a birtokot sérti, és kizárólag a dolog elvételét feltételezi, addig a sikkasztás csak a tulajdon ellen irányulhat, hiszen az elkövetőnek jogszerűen kerül birtokába az idegen dolog. A Ptk. 94. §-ának (1) bekezdése szerint minden birtokba vehető dolog a tulajdonjog tárgya lehet. A dolog rendeltetése szerint ingó vagy ingatlan. Ingatlanra az elvétel nem valósítható meg, ezért csak ingó dolog lehet a lopás elkövetési tárgya.
A vád tárgyává tett bűncselekmény minősítését illetően azonban a megyei bíróság alapvetően abból indult ki, hogy a Btk. 317. §-ában szabályozott sikkasztás bűncselekményének második elkövetési magatartása - a sajátjakénti rendelkezés - nem kizárólag ingó dolog tekintetében követhető el, mert a most kifejtettek szerint a tulajdonjog tárgyának polgári jogi szabályozása célszerűen alkalmas annak kimondására, hogy a sikkasztás bűncselekményének második elkövetési magatartását - a sajátjakénti rendelkezést - ingatlanra mint dologra nézve is tényállásszerűen ki lehet fejteni.
Az alapul elfogadott tényállás lényege az, hogy a vádlott számára idegen dologgal - a vádbeli ingatlannal -, melyet a társasági szerződés - az alapító okirat - rábízott mint beltagra és üzletvezetőre, úgy rendelkezett, mintha az sajátja volna, őt illetné meg kizárólag a rendelkezési jog; és ebben a helyzetében az ingatlant adásvételi szerződéssel elidegenítette testvérének. A megyei bíróság álláspontja szerint tehát a most kifejtettekre figyelemmel megalapozottan állást lehet foglalni abban, hogy a vádlott tényállásszerű cselekménye a Btk. 317. §-a (1) bekezdésének II. fordulatába ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő sikkasztás bűntetteként minősül.
A megyei bíróság nem értett egyet a főügyészségnek azzal az álláspontjával, hogy a Btk. 2. §-a alkalmazásának nincs helye, mert az elbíráláskori törvényi állapot lényegesen súlyosabb elbírálást eredményez az I. r. vádlottra, a 83. § (2) bekezdésében írtak miatt.
A vagyon elleni bűncselekményeket illetően ugyanis töretlen abban az ítélkezési gyakorlat, hogy önmagában az értékhatárok változásával kapcsolatos enyhébb büntetési tétel alkalmazhatósága megalapozza az elbíráláskori törvény alkalmazását. Ebből a szempontból nincs meghatározó jelentősége a Btk. 83. §-ának (2) bekezdésében írt, a középmértékre vonatkozó szabálynak, mert az nem imperatív, az csupán a középmértékből történő kiindulást tekinti a bíróság kötelezettségének a büntetés kiszabásakor, de nem a középmérték kötelező kiszabását. Ennélfogva tehát az elsőfokú bíróság helyesen alkalmazta az elbíráláskori törvényt, leszámítva a bűncselekmény helytelen minősítését.
Az elsőfokú bíróság az I. r. vádlott bűnösségi körülményeit hiánytalanul vette számba és nem tévedett, amikor nem észlelt súlyosító körülményt. Ezeket alapul véve nem tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy vádlott esetében a középmértékről jóval eltérő mértékű, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés is kellően szolgálja a büntetés célját. A megváltozott minősítésű bűncselekmény miatt kiszabott 8 hónapi, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtön nem súlyos büntetés, annak enyhítésére nem látott indokot a megyei bíróság.
(Csongrád Megyei Bíróság 2.Bf.957/2001. sz.)