adozona.hu
BH 2002.11.463
BH 2002.11.463
A szerzői jogdíj fizetése vámértéknövelő tényező (1995. évi C. tv 28. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az elsőfokú vámhivatal 1998. június 15-én és 16-án kelt határozataival vámértékhelyesbítést végzett, pótbefizetést rendelt el, és vámigazgatási bírság megfizetésére kötelezte a felperest, mivel az utólagos ellenőrzés megállapította, hogy a felperes az alapvámkezelések során a vámérték kimunkálásakor nem vette figyelembe a szerzői jogdíjat.
A felperes fellebbezése folytán az alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatának ...
BH 2002.11.463 A szerzői jogdíj fizetése vámértéknövelő tényező (1995. évi C. tv 28. §).
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az elsőfokú vámhivatal 1998. június 15-én és 16-án kelt határozataival vámértékhelyesbítést végzett, pótbefizetést rendelt el, és vámigazgatási bírság megfizetésére kötelezte a felperest, mivel az utólagos ellenőrzés megállapította, hogy a felperes az alapvámkezelések során a vámérték kimunkálásakor nem vette figyelembe a szerzői jogdíjat.A felperes fellebbezése folytán az alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatának indokolásában kifejtette, hogy a felperes és a BHVE között 1993-ban videó-licencszerződés jött létre kölcsönzői videokazetta-forgalmazásra vonatkozóan. A felperesnek a videoprogramok megvásárlásának feltételeként jogdíjat kellett fizetnie. Meghatározásra került a kazettánként minimálisan fizetendő díj, amelyet mindenképpen meg kellett fizetni. Utalt arra, hogy a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 28. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint a vagyoni értéket képviselő jog díját három feltétel együttes fennállása esetén vámértéknövelő tényezőként kell figyelembe venni. A felperes esetében az alperes e feltételek teljesülését állapította meg.
Az alperes jogerős határozata ellen a felperes nyújtott be keresetet, amelyben, illetve előkészítő irataiban és a per tárgyalása során az alábbiakban foglalta össze jogi álláspontját.
A keresettel támadott határozatok a BVH, illetve a BVHE és az I. F. Inc. révén a felperes által Magyarországon forgalmazott videokazettákkal kapcsolatosak. Az érintett felek között két egymástól teljesen elkülönülő jogviszony van:
1. az I. F. Inc. és a felperes között létrejött szerződés, amely feljogosítja a felperest a filmek forgalmazására, és meghatározta a fizetendő jogdíj mértékét. E szerződés alapján a mesterkazettán kívül Magyarországra vámáru nem érkezett be;
2. a felperes és az R. V. Service között létrejött szerződés, amely a magyar nyelvű sokszorosításra irányult, és amely alapján az elkészült videokazettákat (vámárukat) a felperes az R. V. Service-től megvásárolta. E szerződés jogdíjat nem, csupán az elkészült videokazetták ellenértékét tartalmazta. A beérkezett videokazetták értéke után a felperes a vámot szabályszerűen megfizette. A felperes álláspontja szerint a vámhatóságok határozataikban e külön jogviszonyokat összemosták, és tévesen jutottak arra a következtetésre, hogy a Vtv. 28. §-ának (2) bekezdése alkalmazható.
Az iratokból megállapíthatóan a felperes és az R. V. Service viszonyában a BVH mint jogtulajdonos nincs jelen. A videokazetták vásárlásánál nem feltétel, hogy a felperes a jogtulajdonosnak a jogdíjat megfizesse.
A felperes szerint a szerzői jogról szóló jogszabályok (1969. évi III. törvény, 1999. évi LXXVI. törvény) alapján megállapítható, hogy a műpéldány tulajdonjoga és a műhöz kapcsolódó szerzői jogok két különböző jogosultságot jelentenek. A felhasználói szerződés alapján átadott műpéldány csak akkor kerül a felhasználó tulajdonába, ha ezt a felhasználói szerződésben kifejezetten kikötötték. A szellemi termék és a kazetta szorosan kapcsolódik egymáshoz, de azokat elkülönítetten kell kezelni. A videokazetta tulajdonjogát hiába ruházzák át, a szellemi termékhez mint szerzői műhöz kapcsolódó szerződéses jogosultságok nem szállnak át. Eseti döntésre (Fővárosi Bíróság ítélete), szakvéleményre (SzJSzT 15/90.) hivatkozva utalt arra, hogy a szellemi termék megjelenési formája nem azonosítható magával a szellemi termékkel: a tartalom és a forma elválik egymástól.
Az Általános Vám-és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) VII. Cikkének végrehajtásáról szóló Megállapodás 8. Cikke szakaszainak, valamint a felperes és a BVH között létrejött szerződés 2. pontjának egybevetése alapján megállapítható, hogy a felperesnek a sokszorosításért fizetendő díjat a vámérték meghatározása során nem kell hozzáadni az importált áruért ténylegesen fizetett vagy fizetendő áruhoz. A Vtv. 28. §-ának (2) bekezdésében meghatározott együttes feltételek közül nem mindegyik valósult meg. A jogdíjat mint vagyonértékű jogot akkor lehet vámértéknövelő tényezőként figyelembe venni, ha az értékelendő vámárura vonatkozik. A perbeli esetben az értékelendő vámáru az a videokazetta, amely a R. V. Service mint exportőr és a felperes mint importőr viszonylatában Magyarországra érkezett. Az alperes álláspontja szerint az értékelendő vámáru a videokazetta. A BVH és a felperes vonatkozásában ugyanakkor a jogdíj a szellemi termékhez, illetve annak felhasználásához kapcsolódik, de nem a videokazettára mint hordozóeszközre. A jogdíj fizetésénél az eladott termék mennyisége csak számítási adat. A vagyonértékű jog díja tehát nem az értékelendő vámárura vonatkozik.
További feltétel a Vtv. alapján, hogy a vevőnek az értékelendő áru megvásárlásának feltételeként a jogdíjat közvetlenül vagy közvetve meg kell fizetni. Ezzel kapcsolatban a felperes kifejtette, hogy a videomű forgalmazására létesített jogviszonyban a felperes egy alkalommal sem szerzi meg a mesterkazetta, a másolati példány vagy az egyéb műpéldány tulajdonjogát. A kazettákat minden esetben vissza kell szolgáltatni a BVH-nak. A szellemi terméket a maga az eredeti formájában mesterkazetta tartalmazza. A sokszorosításra másodpéldány vagy műpéldány kerül átadásra, amely szintén a BVH tulajdonában marad.
Amennyiben a kazetták sokszorosítása belföldön történik, és csak a mesterkazetta kerül behozatalra, akkor a jogdíj nem vámértéknövelő tényező, a mesterkazetta ugyanis ideiglenes behozatalban kerül vámkezelésre. A felperes álláspontja szerint a külföldi gyártás sokszorosítása esetén sem valósul meg a Vtv.-ben előírt értékelendő címre vonatkozó feltétel. A mesterkazetta elhagyja az országot, így elveszti a vámárujellegét. A vámmentes szellemi termékről külföldön készített másolatok érkeznek az országba. A videokazetták tartalmát a vámmentes szellemi termékről készített másolatok képezik, amelyeknek mint szellemi termékeknek szintén vámmentesnek kell lenniük. Vámmentes termék esetén a jogdíjat mint vámértéknövelő tényezőt nem lehet figyelembe venni.
A videokazetták sokszorosítására a felperes és az R. V. Service közötti szerződés alapján került sor, e szerződésnek nem része a jogdíj fizetése. A jogdíj meg nem fizetése a felperes részére már eladott kazettákat nem érinti. A jogdíj meg nem fizetése a felperes és a BVH közötti megállapodást befolyásoló tényező. A jogdíj meg nem fizetéséről az R. V. Service mindaddig nem értesül, amíg a jogtulajdonos vele nem közli, így elképzelhetetlen, hogy az , értékelendő áru megvásárlásának feltétele lenne a jogdíj megfizetése, amelynek megtörténtéről vagy meg nem történtéről az R. V. Service nem is tud.
A mesterkazetta és az egyéb másolati példányok minden esetben a BVH kizárólagos tulajdonában vannak, így hiába készülnek a másolatok belföldön vagy külföldön, az értékelendő áru soha nem kerül a felperes tulajdonába. Ezért a Vtv.-ben előírt feltétel 3. pontja soha nem teljesül.
Vám fizetéskor az import időpontjában fennálló kötelezettség lehet a vámalap. A vizsgált esetben behozatalkor a jogdíj nem tényező. A jogdíj fizetésére csak a videokazetták eladása után, az árbevétel bizonyos százalékos formájában kerül sor. A két szerződés között nincs semmilyen összefüggés, az R. V. Service a felperessel kapcsolatban nem tartja nyilván a felperesnek a jogtulajdonos részére fizetett jogdíjait. A jogdíj a szellemi termék forgalmazási jogának a megvásárlásához kötődik, így nem valósul meg a Vtv. szerinti második feltétel, hiszen a jogdíjfizetés nem a videokazettára mint értékelendő vámárura vonatkozik.
A felperes és az I. F. Inc. között szóbeli megállapodás jött létre a filmek videokazettán, Magyarországon történő forgalmazására. Tény, hogy a felperes által fizetett összeg megegyezik azzal az összeggel, amelyet az I. F. Inc.-nek a jogtulajdonos részére kell fizetnie. A felperes azonban az I. F. Inc. megbízásából fizeti közvetlenül a BHVE részére ezeket az összegeket, és nem a saját szerződési kötelezettsége alapján. A jogtulajdonos és az R. V. Service között szerződéses kapcsolat nem áll fenn.
A közvetett úton történő ellenszolgáltatás vámértéknövelő tényezőként történő figyelembevétele is csak az eladóra vonatkoztatva értelmezhető. A jogdíj tehát csak akkor minősülne vámértéknövelő tételnek, ha az R. V. Service részére történt volna a megfizetése. Az R. V. Service-nek viszont nincs rendelkezési joga a jog felett, így kizárt, hogy mint eladó bármilyen összeget követelhessen a felperestől jogdíj címén.
Az alperes a kereset elutasítását indítványozta azzal, hogy az érintett szerződéseket nem összemosta, hanem az összes körülményt feltárva hozta meg döntését. Álláspontja szerint a Vtv. 28. §-ának (2) bekezdésében foglalt mindhárom feltétel teljesült. A GATT Egyezmény 8. Cikkére és az ahhoz tartozó Megjegyzésekre hivatkozás a perben nem releváns, mert a kazetták újragyártása és sokszorosítása nem Magyarországon mint importáló országban történt. Megjegyezte, hogy az alperes soha nem vitatta, hogy a felperes nem szerzi meg a mesterkazetta tulajdonjogát. A jogdíjfizetési kötelezettség nem is a mesterkazettához kapcsolódik, hanem a sokszorosított - felperes tulajdonába kerülő - videomű kizárólagos magyarországi forgalmazási jogához. A mesterkazetta nem kerül a felperes tulajdonába, így nincs ügyleti értéke, ebből azonban nem következik az, hogy a sokszorosított kazetták után nem kellene a jogdíjat figyelembe venni.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a perbeli jogvita a Vtv. 28. §-ának (2) bekezdésében a vagyoni értéket képviselő jognak a vámértéknövelő tényezőként történő figyelembevételével kapcsolatos törvényi feltételek meglétének eltérő megítéléséből ered.
A Vtv. 28. §-ának (2) bekezdése alapján a vagyoni értéket képviselő jogdíj három feltétel együttes fennállása esetén minősül vámértéknövelő tényezőnek:
1. A jogdíjat a ténylegesen fizetett vagy fizetendő ár nem tartalmazza;
2. az értékelendő vámárura vonatkozik;
3. a vevőnek az értékelendő áru megvásárlásának feltételeként azt akár közvetlenül, akár közvetve meg kell fizetnie.
A BVHV, későbbi engedményezés következtében BVHE mint licencadó és az I. F. Inc. mint licencvevő között 1993. március 10-én videó-licencszerződés elnevezéssel szerződés jött létre, melyet 1996-ban a perbeli jogvitát nem érintően részben módosítottak. A szerződés 2. pontjában a licencadó hozzájárult, hogy a licencvevő a szerződés szerinti jogaira Magyarországon a felperesnek al-licencet adjon a licenc tárgyát képező videoprogramok kizárólag a Területen történő forgalmazására. (a Terület a Magyar Köztársaságot jelenti) Az allicenc-adáshoz történő hozzájárulás a BVHV részéről azzal a feltétellel történt, hogy a felperestől a szerződés kikötése és feltételei szerinti összes kötelezettség teljesítését megkövetelik; továbbá, hogy a licencvevő az al-licenc alapján a szerződés szerinti kötelezettsége alól nem mentesül.
A licencdíjakról a 6. pont rendelkezik. A díjak minden hónap 15. napjáig esedékesek. A licencszerződés értelmében a fizetés elmulasztása esetében a licencadónak jogában áll felfüggeszteni a másodpéldányok szállítását mindaddig, amíg a licencadó a fizetést meg nem kapja, és a szerződés a licencadó választása szerint automatikusan semmisnek és/vagy felmondottnak minősül. A fogalom meghatározása szerint a "videoprogram(ok)" azokat a Pal típusú, kizárólag VHS és Beta formátumú mágneses videoszalaggal készült videokazettákat jelentik, amelyekre bizonyos Disney-, Touchstone-, Hollywood- vagy BVH-mozgóképet vagy más szerzői jogvédelem alá eső anyagot reprodukáló hangot és képet vettek fel, magyar nyelven feliratozva vagy szinkronizálva.
A szerződés keretében terjesztett összes videoprogram eredeti példánya a licencadó kizárólagos tulajdonában és ellenőrzése alatt marad. A videoprogramokról másodpéldányt készít, és a másodpéldányokat kizárólag videokazetta sokszorosításra és nem más célra adja kölcsön a licencvevőnek. A sokszorosításról és a nyomtatásról rendelkező 13. pont szerint a licencvevő a szerződés szerinti videoprogramok gyártásához használt sokszorosító és nyomtató/sokszorosító létesítmény(eke)t (a Laboratóriumot) a licencadó előzetes írásbeli hozzájárulásával jelöli ki. A licencvevő által a szerződés keretében előadott összes videoprogramot a Laboratórium készíti.
A licencszerződéshez E Függelékként csatolt - a BVHV által Laboratóriumhoz intézett szerződési ajánlat szerint - a felek a licencvevő kifejezett javára állapodnak meg. A Laboratórium a licencvevő által videokazetta másolatának gyártásával kapcsolatban megrendelt vagy megbízásba adott összes laboratóriumi szolgáltatást a licencvevő kizárólagos költségére végzi. A Függelék 6. pontjában meghatározott minősítéstől eltérően anyagok megjelenése esetén a licencadónak jogában áll a szerződést felmondani és a licencvevővel az önnel (Laboratóriummal) kötött szerződést azonnal felmondani.
A RVH Service-től származó, a felperessel fennálló kereskedelmi kapcsolat igazolásaként adott nyilatkozatban foglaltak szerint a nevezett társaság és a felperes között kereskedelmi kapcsolat áll fenn, a felperes a BVH felhatalmazott forgalmazója. Az R. V. Service UK (RVS UK) nagybani VHS-kazettamásolási és csomagolási szolgáltatást nyújtott a felperes számára, melynek rendelkezéseit az R. V. Service és a BVH közötti megállapodás kezdeményezte. A csomagolóanyagokat és a papírokat a felperes nyomtatta, és biztosította az RVS UK számára. A mesterszalagokat a BVH biztosítja az RVS UK számára, és ezen mesterszalagokat a másolási folyamat befejezésével visszaszállítja a BVH számára. Az RVS UK az áruk felperes részére történő feladásakor egy pro forma számlát állít ki vámkezelés céljából.
A fent hivatkozott szerződési rendelkezésekre, nyilatkozatokra figyelemmel a bíróság az alperes álláspontjával értett egyet, vagyis teljesül a Vtv. 28. §-ának (2) bekezdésében meghatározott együttes feltétel az alábbiak szerint:
1. A Vtv. 28. §-ának (2) bekezdésében meghatározott első feltétel fennállását illetően a felek között vita nincs, a felperes sem tette vitássá, hogy az R. V. Service részére általa fizetett vételár jogdíjat nem tartalmaz. Megalapozott az a felperesi hivatkozás, hogy a jogdíjfizetési kötelezettség nem az R. V. Service-szel fennálló jogviszony alapján terheli, ez a videó-licencszerződés 2. pontja szerinti al-licencből ered.
2. A bíróság álláspontja szerint is az értékelendő vámáru a felperes által kizárólagos magyarországi forgalmazásra behozott, vámkezeltetett videokazetták (programok). Azok a videokazetták, amelyek tartalmazzák a BVH mint jogtulajdonos rendelkezési jogába tartozó szellemi terméket (mozgóképet vagy más szerzői jogvédelem alá eső anyagot). Vámjogi szempontból ez a tény teszi szükségessé a szerződések egybevetésének és együttes értelmezésének igényét. A felperes ugyanis az R. V. Service-től olyan vámárut vásárolt, amelynek kifizetett vételára a vagyoni értékű jog díját nem tartalmazta, de amely ügyletre a videokazetták tartalmát képező szellemi termékek nélkül nem került volna sor. Ezért a kazettát és a szellemi terméket nem lehet különválasztani. A jogtulajdonos a felperes számára biztosított al-licencet a hordozóanyagokon (kazettán) megjelenített szellemi termékekre adja. A jogtulajdonost megillető jogdíj tehát az értékelendő árura vonatkozik, mert a film szükségszerűen részét képezi a kazettának, és a kettő elválasztása nem lehetséges.
3. A Vtv. szerinti további feltétel, hogy a vagyoni értéket képviselő jog díját a vevőnek akár közvetlenül, akár közvetve meg kell fizetnie az értékelendő áru megvásárlásának feltételeként. Tény, hogy a sokszorosított programokat a felperes a R. V. Service-től vásárolta, és a vele kötött kereskedelmi megállapodásnak nem része a jogdíj fizetése. Ez a megállapodás azonban nem értelmezhető önmagában, mert annak előfeltétele a BHVE-vel kötött szerződés. A sokszorosításhoz szükséges mesterkazettát a BHVE biztosítja az R. V. Service részére, amely nélkül a felperes és az R. V. Service közötti kereskedelmi megállapodás sem jött volna létre. Mint az R. V. Service "kereskedelmi kapcsolat igazolása" tárgyában tett nyilatkozata tartalmazza, részére a felperes számára nyújtott szolgáltatás rendelkezéseit az R. V. Service és a BVH közötti megállapodás kezdeményezte. (Tehát az R. V. Service és a felperes között létrejött kereskedelmi megállapodás alapját az R. V. Service és a BHVE szerződése adja.)
A forgalmazás joga akkor illeti meg a felperest, ha teljesíti a videó-licencszerződésben meghatározott feltételeket és kikötéseket, amelyek egyike a jogdíj fizetése a jogtulajdonos javára. A videó-licencszerződés, illetve Függeléke, a Kereskedelmi Megállapodás tartalmának elemzése alapján az elsőfokú bíróság is arra a következtetésre jutott, hogy az értékelendő áru megvásárlásának közvetett feltétele a jogdíj felperes részéről a BHVE részére történő megfizetése. Ebből következően a perbeli ügyben a Vtv. 28. §-ának (2) bekezdésében meghatározott mindhárom feltétel teljesül.
Az elsőfokú bíróság kifejtette ezt követően, hogy az érintett felek megállapodásait, szerződéseit a Vtv. 28. §-ának (2) bekezdésében foglaltakkal összefüggésben kellett elemzés tárgyává tenni. Ezért a felperesnek a szerzői jogi kérdések tisztázásával kapcsolatos igen részletes érveit, okfejtéseit az érdemi döntés meghozatalánál nem tudta figyelembe venni. A jogvita eldöntésére a felperesnek a szerzői jogi kérdésekkel, illetve a mesterkazettával kapcsolatos tényeit - mint nem relevánsakat - mellőzte. A perbeli esetben a videoprogramok sokszorosítása külföldön történt, így a felperes által hivatkozott GATT Egyezmény 8. Cikke megjegyzésének 1. pontja rá nem vonatkozik.
Az elsőfokú bíróság a felperes indítványának helyt adva a Szerzői Jogi Szakértő Testületet véleményadásra felkérte. Úgy ítélte meg, hogy a Vtv. rendelkezései alapján történő véleménynyilvánítás már túlmutat a Testület kompetenciáján, ezért a szakvélemény kiegészítése iránti felperesi indítványt már mellőzte. A Testület felperesi kérdésre adott válaszától függetlenül - nevezetesen, hogy a felperes által hivatkozott két szerződés között nincs semmilyen összefüggés - az elsőfokú bíróság a Vtv. 28. §-ának (2) bekezdésében meghatározott feltételek együttes megvalósulását állapította meg.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, kérve annak megváltoztatását és kereseti kérelmének megfelelően a közigazgatási határozat hatályon kívül helyezését. Indokolásában kifejtette, hogy a jogtulajdonos és a felperes nem állt szerződéses jogviszonyban. A felperes az I. F. Inc.-el mint licencvevővel szemben tartozott szerződési kötelezettséggel, az al-licenc jogilag relevanciával nem bíró fogalom. A sokszorosítással kapcsolatos felperesi eljárás ügyletileg teljesen elkülönült a jogtulajdonos és a licencvevő közötti forgalmazási megállapodástól. Hivatkozott arra, hogy a Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményében választ adott a szerzői jog területén belüli értelmezési kérdésekre, de bizonytalanság mutatkozott részéről a vámeljárási kérdésekben. A kiegészítési kérelmet a bíróság elvetette azzal, hogy a Testületnek nem szakterülete, ennek ellenére a Testület véleményét egészében használta fel a bíróság az indokoláshoz. Utalt arra, hogy az ítéletben hivatkozott E. függelék a jogtulajdonos okirati nyilatkozata szerint nem került aláírásra, ezért nem hatályosult. Álláspontja szerint az első fokú ítélet 10. oldalának utolsó bekezdése keletkeztette a legtöbb értelmezési ellentétet. Ez az R. V. Service kereskedelmi kapcsolat igazolásaként adott nyilatkozatát tartalmazza. A felperes "kezdeményezte" kifejezés eredeti angol változatának az "initiated" jelentését a fordítás szempontjából értelmezve arra utalt, hogy ennek alapján semmiképpen sem lehet arra következtetni, hogy a licencszerződés végrehajtásáról szóló megállapodás született volna a felperes és az R. V. Service között. Az R. V. Service és a jogtulajdonos között semmiféle megállapodás nem volt. Ismételten nyomatékosította, hogy a felperesnek a jogtulajdonossal nem volt szerződése, a jogtulajdonos nem biztosított a felperes javára al-licencet, erre szerződés nem született. Nem a sokszorosított videoprogramok után kellett jogdíjat fizetni, hanem ezen videoprogramok forgalmazása után. Ez a jelentéktelennek is tűnhető jelentésbeli eltérés indokolja a szerzői jog szükségességének hangsúlyozását. A jogtulajdonos nem saját elhatározásából küldte meg a másodpéldányt (és nem a mesterkazettát), hanem a licencvevő megbízottja rendelkezése alapján tette ezt. A fellebbezéséhez csatolta a P. Kft. által készített szakvéleményt, amely olyan nemzetközi gyakorlatra, illetve ítéletre hivatkozik, amely alapján megállapítható, hogy a harmadik feltétel - miszerint a felperesnek a jogdíjat az értékelendő áru, azaz a sokszorosított videokazetták megvásárlásának feltételeként kell megfizetni - nem teljesült.
Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. Hivatkozott arra: iratellenes, hogy a felperes megbízottként járt el, mert a videó-licencszerződés egyértelműen feljogosítja a licencvevőt, hogy a felperes részére Magyarországon al-licencet adjon. Az ügyletben szereplő szerződések egymással szoros összefüggésben állnak, a felperesnek az R. V. Service-zel kötött megállapodása önmagában nem értelmezhető. Iratellenesnek tartja, miszerint a BVH-nak mint jogtulajdonosnak és az R. V. Service-nek nem volt kereskedelmi kapcsolata. Az alperest a Vtv. végrehajtására kiadott 45/1996. (III. 25.) Korm. rendelet (továbbiakban: Vhr.) 215. §-ának (1) bekezdése alapján megillette a vámérték-helyesbítés joga. A szerződés E. vagy F. Függelékével kapcsolatban utalt arra, hogy a jogtulajdonos nem adott egyértelmű nyilatkozatot, mely pontosan így szólt: "ennek ellenére úgy tudjuk, hogy az F. jegyzék nem került aláírásra". A felperes nem bizonyította, hogy az R. V. Service és a jogtulajdonos között ne jött volna létre szerződés. A felperes álláspontjával ellentétesen a P. Kft. általa benyújtott szakvéleménye is kifejti, hogy a Vtv. 28. §-ának (2) bekezdésében meghatározott feltételek közül a második teljesült, vagyis a jogdíjfizetési kötelezettség az értékelendő vámárura vonatkozik. Az alperesi álláspont szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg a szerződések összefüggésével kapcsolatban. A felperes által a fellebbezéséhez csatolt szakvéleménnyel kapcsolatban kifejtette, hogy az azt elvégző kft. nem rendelkezett azokkal az okmányokkal, amelyekkel a tényállás teljes körűen feltárhatóvá és megismerhetővé válhatott volna. A szakvélemény aggályosan értékelte az R. V. Service 1998. március 24-i levelét is. A szakvéleményben ismertetett nemzetközi gyakorlat, jogesetek, illetőleg a PM közlemény a perbeli ügyben nem értékelhetőek, mivel azok más jogszabályi környezetben és tényállás mellett születtek, illetőleg a közlemény nem jogszabály. Az R. V. Service és a BVH kapcsolatát illetően a szakértő megalapozott véleményt nem mondhatott, hiszen az R. V. Service nyilatkozatából éppen a köztük létrejött megállapodásra vonatkozó szövegrészt hagyta figyelmen kívül.
A fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást teljes körűen és helyesen állapította meg, helytállóan mutatott rá azokra az összefüggésekre, amelyek a BVHV, az I. F. Inc., a felperes és az R. V. Service szerződései, illetve gazdasági kapcsolatai között fennállnak. A tényállást csak annyiban szükséges módosítani, hogy az elsőfokú ítélet 10. oldalának 4. bekezdése E. Függelékről ír, illetve annak tartalmát értelmezi. Ez a függelék valójában "F. Függelék", az iratokból megállapítható, hogy a fordításnál lett elírva a függelék betűjele.
A megállapított tényállással kapcsolatban a felperes külön is kifogásolta az ítélet 10. oldalának utolsó bekezdését az R. V. Service-től származó, a felperessel fennálló kereskedelmi kapcsolatok igazolásaként adott nyilatkozattal kapcsolatban. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az "initiated" (initiate) szó felperes által megjelölt igehasználati alakjai sem támasztják alá a felperes azon állítását, amely szerint az R. V. Service és a BVHV között nem állt fenn semmilyen kapcsolat. Az angol szövegből megállapíthatóan az R. V. Service és a BVH között kapcsolat állt fenn, erre utal a két megnevezett közötti "with" határozószó is.
Az ügy jogi megítélésével kapcsolatban a videoprogramok sokszorosítása külföldön történt, így a felperes által hivatkozott GATT Egyezmény 8. Cikke megjegyzése 1. pontja a perbeli esetben fel sem merül.
A vámérték-helyesbítéssel kapcsolatban a közigazgatási perben a bíróságnak abban a jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy az alperes jogszerűen alkalmazta-e a Vtv. 28. §-ának (2) bekezdését vagy sem. A Vtv. 28. §-ának (2) bekezdése alapján a vagyoni értéket képviselő jog díját akkor kell vámértéknövelő tényezőként figyelembe venni, amennyiben azt a ténylegesen fizetett vagy fizetendő ár nem tartalmazza, és ha az értékelendő vámárura vonatkozik, továbbá a vevőnek az értékelendő áru megvásárlásának feltételeként azt akár közvetlenül, akár közvetve meg kell fizetnie.
E jogszabály értelmezésével kapcsolatban az elsőfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a jogszabály szövege alapján a vagyoni értéket képviselő jogdíj három feltétel együttes fennállása esetén minősül vámértéknövelő tényezőnek.
Az első feltétellel kapcsolatban a felek között nem volt vita, hiszen a jogdíjat a felperes által az R. V. Service-nek ténylegesen fizetett vagy fizetendő ár nem tartalmazta.
A második ponttal kapcsolatban a felperes tévesen hivatkozott arra, hogy a vagyoni értéket képviselő jogdíj nem az értékelendő vámárura vonatkozott. E körben a Legfelsőbb Bíróság is egyetért az elsőfokú bírósággal, miszerint az értékelendő vámáru a felperes által behozott videokazetták voltak, amelyek tartalmazták a BVH mint jogtulajdonos rendelkezési jogába tartozó szellemi termékeket. Vámjogi szempontból azonban a szellemi termék és az azt hordozó videokazetta mint vámáru nem választható külön. A szellemi termék ugyanis a videokazettán jelenik meg, ezáltal válhat ténylegesen, fizikai értelemben is forgalmazhatóvá. A felperes a jogdíjat ugyan nem az R. V. Service-nek fizette, de a vagyoni értéket képviselő jog mégis az értékelendő vámárura, azaz a videokazettákra vonatkozott.
A harmadik feltétel értelmezésével kapcsolatban volt a legélesebb ellentét a felperes és az alperes jogi álláspontja között. A felperes álláspontja szerint ugyanis a közte és az R. V. Service között létrejött gazdasági kapcsolatnak nem volt összefüggése a BVHV által kötött licencszerződéssel, és így a felperesnek mint vevőnek az értékelendő áru megvásárlásánál nem volt feltétel a jogdíj megfizetése.
Ezzel szemben az elsőfokú bíróság az alperes álláspontjával értett egyet, amely szerint a szerződéseket és a gazdasági kapcsolatokat nem lehet egymástól elkülönítetten kezelni, azok összefüggnek egymással. Ezzel a megállítással a Legfelsőbb Bíróság is egyetért. A licencszerződésnek ugyanis önmagában nem lett volna gazdasági értelme, ha a felperes nem köt az R. V. Service-zel a kazetták sokszorosítására szerződést, és fordítva is igaz: a felperes nem kötött volna az R. V. Service-zel kazetta sokszorosítására szerződést, ha nem jön létre az a licencszerződés, amely alapján a felperes a BVH jogtulajdonos hozzájárulásával a kazettákat nem forgalmazhatta volna.
E gazdasági kapcsolatban a felperes iratellenesen hivatkozott arra, hogy a BVH-val semmiféle gazdasági kapcsolatban nem volt, mivel ő csak az I. F. Inc. megbízottjaként járt el. Az 1993. március 10-én létrejött licencszerződés 2. pontjában a licencadó egyértelműen hozzájárult ahhoz, hogy a licencvevő a szerződés szerinti jogaira Magyarországon az I. F. Inc. Kft.-nek al-licencet adjon a licenc tárgyát képező videoprogramok kizárólag Magyarországon történő forgalmazására. Ennek alapján a forgalmazásra is csak úgy kerülhetett sor, hogy a BVHV a mesterkazettát Magyarországra a felperesnek küldje meg, illetve a másolásra kerülő másodpéldányt a felperes által kiválasztott és a jogtulajdonos által jóváhagyott - a szerződés szövege szerint - Laboratóriumnak a jogtulajdonos küldte meg.
A felperesnek az a hivatkozása sem áll helyt, hogy a jogtulajdonosnak semmilyen kihatása nem volt a felperes és az R. V. Service között létrejött gazdasági kapcsolat teljesítésével, teljesíthetőségével kapcsolatban. Ahogyan Legfelsőbb Bíróság az előbb már utalt rá, a másodpéldányt a jogtulajdonos küldte meg az R. V. Service-nek. A jogtulajdonosnak lehetősége volt az R. V. Service gyártását minőségileg ellenőrizni. Amennyiben a felperes jogdíjfizetése elmaradt volna, a licencadónak jogában állt volna felfüggeszteni a másodpéldányok szállítását, ezzel gyakorlatilag megakadályozhatta volna a R. Ltd. gyártási folyamatát és szállítását.
A felperesi fellebbezéshez csatolt szakvéleményben szereplő eseti döntések lényege abban foglalható össze, hogy a jogdíj fizetése csak akkor hat ki a vámértékre, ha a gyártó, az importőr és a jogtulajdonos kapcsolt vállalkozásoknak minősülne, illetve ha a jogdíjat és a vételárat kapó különböző személyek, társaságok ugyanazon nemzetközi cégcsoport tagjai, illetve ha a jogdíjfizetés az eladás lényegi és közvetlen feltételének minősül.
Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy a Magyar Köztársaság jelenleg még nem tagja az Európai Uniónak, így az Unió szervének jogszabályai jelenleg még nem kötelezőek. A nem kötelező érvény különösen a kanadai Legfelsőbb Bíróság ítéletével kapcsolatban is kimondható. Természetesen ezeket a jogelveket az ítélkezésnél mint a felperes által a szabad bizonyítási eljárás keretében benyújtott bizonyítékokat figyelembe lehet venni.
Alapvető eltérés azonban a felperes által hivatkozott külföldi gyakorlattól, hogy a Vtv. 28. §-ának (2) bekezdése nemcsak a közvetlen kapcsolatot szabályozza. A szabályozás ugyanis úgy szól, hogy "a vevőnek az értékelendő áru megvásárlásának feltételeként azt akár közvetlenül, akár közvetve meg kell fizetnie". Az elsőfokú bíróság pedig azt állapította meg, hogy az értékelendő áru megvásárlásának közvetett feltétele volt a jogdíj megfizetése a felperes részéről a BHVE javára. Ezzel a jogértelmezéssel pedig a Legfelsőbb Bíróság is egyetért, hiszen az indokolás korábbi részében már kifejtette, hogy a felperes és az R. Ltd. közötti gazdasági kapcsolatot, az annak alapján sokszorosított videokazetták mint vámáruk behozatalát nem lehet függetleníteni a licencszerződéstől és az annak alapján fizetendő jogdíjtól.
Összefoglalva: a Legfelsőbb Bíróság is megállapította, hogy a Vtv. 28. §-ának (2) bekezdésében meghatározott három feltétel a felperes esetében megvalósult, ezért az alperes jogszerűen alkalmazta vámértéknövelő tényezőként a vagyoni értéket képviselő díjat.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Legf. Bír. Kf.IV.35.582/2000. sz.)