adozona.hu
BH 2001.6.285
BH 2001.6.285
I. A betéti társaság beltagjainak a társaság kötelezettségeiért fennálló korlátlan és egyetemleges felelőssége megállapításának körében irányadó szempontok. Önmagában az, hogy a felperes az őt jogosító zálogszerződés alapján a zálogtárgyból nem keres kielégítést, nem mentesíti a betéti társaság tagját tagi felelőssége alól [1998. évi VI. tv (a továbbiakban: régi Gt.) 75. §, 83. § (1) bek., 94. § (1) és (2) bek., Ptk. 251. § (1) bek., 274. § (1) bek.]. II. A betéti társaság beltagjával szemben érvényesített
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletében az 1988. évi VI. tv (a továbbiakban: régi Gt.) 75. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte az alpereseket mint az U. T. Bt. beltagjait, hogy fizessenek meg egyetemlegesen a felperesnek 529 360 Ft-ot és ennek 1992. október 1. napjától járó ügyleti és késedelmi kamatát, továbbá 63 781 Ft-nak 1992. október 15-től a kifizetésig járó késedelmi kamatát, valamint perköltséget. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Tényként állapította meg, hogy a felperes j...
BH 2001.6.285 I. A betéti társaság beltagjainak a társaság kötelezettségeiért fennálló korlátlan és egyetemleges felelőssége megállapításának körében irányadó szempontok. Önmagában az, hogy a felperes az őt jogosító zálogszerződés alapján a zálogtárgyból nem keres kielégítést, nem mentesíti a betéti társaság tagját tagi felelőssége alól [1998. évi VI. tv (a továbbiakban: régi Gt.) 75. §, 83. § (1) bek., 94. § (1) és (2) bek., Ptk. 251. § (1) bek., 274. § (1) bek.].
II. A betéti társaság beltagjával szemben érvényesített követelés elévülése tárgyában vizsgálandó körülmények [Ptk. 324. § (1) bek., 327. § (2) bek., 360. § (1) bek., 1993. évi XCII. tv 40. § (1) és (8) bek.].
III. Az egyetemleges felelősség és az egységes pertársaság viszonya [Ptk. 337. § (1) bek., Pp. 51. § a) pont, 52. §].
Az elsőfokú bíróság ítéletében az 1988. évi VI. tv (a továbbiakban: régi Gt.) 75. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte az alpereseket mint az U. T. Bt. beltagjait, hogy fizessenek meg egyetemlegesen a felperesnek 529 360 Ft-ot és ennek 1992. október 1. napjától járó ügyleti és késedelmi kamatát, továbbá 63 781 Ft-nak 1992. október 15-től a kifizetésig járó késedelmi kamatát, valamint perköltséget. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Tényként állapította meg, hogy a felperes jogelődje 1991. december 12-én 1 millió forint kölcsönt folyósított az U. T. Bt. részére, amelynek az alperesek beltagjai voltak. A II. r. alperes a kölcsön fedezetének a biztosítására jelzálogszerződést kötött a felperessel a tulajdonában lévőB.-n Vízimolnár u. 4. V. em. 50. szám alatt levő lakásingatlanra. Az egyenes adós a kölcsönt csak részben fizette vissza, ezért a felperes a kölcsönszerződést 1992. november 10-én felmondta. A felperes 1992. december 28-án benyújtott kérelmére az egyenes adós ellen kibocsátott fizetési meghagyás 529 360 Ft tőke és ennek 1992. október 1-jétől járó kamatai, valamint 63 781 Ft kamat után 1992. október 15-től járó kamatai, továbbá 15 879 Ft költség tekintetében 1993. február 15-én jogerőre emelkedett. Az ennek alapján elrendelt végrehajtás eredménytelen maradt. Ilyen előzmények után kérte a felperes az alpereseket mint beltagokat egyetemlegesen kötelezni a betéti társaság tartozásának megfizetésére.
Az I. r. alperes ellenkérelmében egyrészt elévülésre, másrészt arra hivatkozott, hogy a kötelezett által felajánlott ingatlan a tartozás kiegyenlítésére fedezetet nyújt, a felperes ennek ellenére a zálogjog alapján nem keresett kielégítést, ezért valótlan az a felperesi állítás, hogy a követelés az adóstól behajthatatlan.
Az elsőfokú bíróság az I. r. alperes érdemi védekezését alaptalannak találta. Az elévülést illetően arra utalt, hogy a felperes az adóssal szemben a követelését egy éven belül 1992. december 28-án érvényesítette. A követelés behajthatatlanságát pedig az elsőfokú bíróság a becsatolt végrehajtási iratok alapján bizonyítottnak találta. A zálogtárgyból való kielégítést illetően pedig az elsőfokú bíróságnak az volt a jogi álláspontja, hogy az a felperes részére lehetőség, de nem kötelezettség. Az alperesek mint a betéti társaság (kötelezett) beltagjai a régi Gt. 75. §-ának (1)-(2) bekezdése alapján a saját vagyonukkal korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a társaságnak a tagsági viszonyuk fennállása alatt keletkezett tartozásaiért, amennyiben a társaság vagyona a követelést nem fedezi. A társaságból kivált tag felelőssége a tagsági viszony megszunésétől számított 5 évig fennáll. Mivel a betéti társaság vagyona a felperes követelését nem fedezte, ezért az alperesek tagi felelősségét megállapította.
Ezt az ítéletet a másodfokú bíróság az I. r. alperes fellebbezése alapján részben megváltoztatta és az I. r. alperessel szemben a felperes keresetét elutasította. A másodfokú bíróságnak - eltérően az elsőfokú bíróságtól - az volt a jogi álláspontja, hogy a felperes jogszabályellenesen a kezestől kívánta a követelést behajtani és nem a fedezetül szolgáló ingatlanból, holott a kötelezett mögött elsősorban a jelzálogjoggal terhelt ingatlan áll fedezetként a követelés kiegyenlítésére. A zálogkötelezett - a jelen esetben dologi kötelezett - is kötelezett, így a főkötelezettel egyformán kötelezhető a tartozás megfizetésére, illetve a zálogtárgyból való kielégítés turésére. A felperes a zálogkötelezettel szemben a követelését elmulasztotta érvényesíteni, ezért az eljárása az I. r. alperessel mint kezessel szemben jogszabálysértő. Ezzel kapcsolatban hivatkozott a Ptk. 274. §-ának (1) bekezdésében és a 251. § (1) bekezdésében foglaltakra. A másodfokú bíróság arra is utalt, hogy az I. r. alperes helytállóan hivatkozott elévülésre, vele szemben - Ptk. 324. §-ának (2) bekezdésére tekintettel - ezen a jogcímen is elutasítandó a kereset.
A felperes a jogerős másodfokú ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amely az ítélet hatályon kívül helyezésére és az alperesek egyetemleges marasztalására irányult. Arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztató ítéleti döntésével megsértette a régi Gt. 94. §-ának (2) és (3) bekezdésében, 75. §-ának (1) és (2) bekezdésében, a Ptk. 324. §-ában és a Pp. 51. §-ának a) pontjában foglaltakat. A régi Gt. 94. §-ának (2) bekezdése alapján a betéti társaságra a közkereseti társaság szabályait kell alkalmazni. A régi Gt. 75. §-ának (1) bekezdése értelmében a társaság kötelezettségeiért elsősorban a társaság felel a saját vagyonával. A betéti társaság beltagjai a saját vagyonukkal korlátlanul és egyetemlegesen akkor felelnek, ha a társaság vagyona a követelést nem fedezi. A tagok saját vagyonára csak perben állásuk esetén hozható marasztaló ítélet. Az alperesek felelőssége az idézett törvény alapján akkor is fennáll, ha zálogjoggal biztosított fedezet is rendelkezésre áll, mert ennek érvényesítése csak joga volt és nem kötelezettsége. Ezért a tagok mögöttes felelősségét a másodfokú bíróságnak meg kellett volna állapítania, csak a végrehajtás kezdetének az időpontja lehet kérdéses. Álláspontja szerint az elévülés megállapítása pedig azért jogszabálysértő, mert a kötelezettel szemben az utolsó végrehajtási cselekmény 1996. június 24-én volt, ehhez képest a követelése az I. r. alperessel szemben sem évült el, az igényérvényesítés 5 éven belül megtörtént.
További jogszabálysértésként arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság az I. r. alperes fellebbezése elbírálásánál nem vette figyelembe, hogy az alperesek között fennálló pertársaság a régi Gt. 75. §-ának (2) bekezdése és a Pp. 51. §-ának a) pontja alapján egységes, mert a társaság és a tagjai felelősségének a jogalapja közös, és csak egységesen dönthető el. Ha a társaság felelőssége megállapítható, akkor ez automatikusan maga után vonja a tagok törvényen alapuló mögöttes felelősségét is. Ezért az I. r. alperes fellebbezésének ki kell hatnia a nem fellebbező II. r. alperes pertársra is.
Az I. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelme a másodfokú ítélet hatályában történő fenntartására irányult, s megismételte az elévüléssel, a sortartással és a végrehajtás eredménytelenségével kapcsolatban kifejtett álláspontját.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben alapos.
A felperes keresetét a régi Gt. 75. §-ára hivatkozva az alperesekkel mint a kötelezett társaság beltagjaival szemben a mögöttes felelősségük alapján terjesztette elő, utalva arra, hogy a kötelezett társasággal szemben a követelés behajthatatlan. Az elsőfokú bíróság az alperesek tagi felelősségét a régi Gt. 75. §-ának (1) bekezdése alapján állapította meg, de az ítélete rendelkező részében nem utalt a mögöttes felelősségre, mert elfogadta a felperes állítását, amely szerint a követelés a kötelezett társaságtól behajthatatlan.
Helytállóan hivatkozott a felperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a gazdasági társaság és tagjainak az együttes perlése egységes pertársaságot hoz létre [Pp. 51. § a) pont, Legf. Bír. BH 1997/5/235. sz. határozat]. A perbeli esetben azonban a felperes nem a társaság tagjait a társasággal, hanem a társaság beltagjait perelte együtt a régi Gt. 75. §-ának (1) bekezdésében írt mögöttes és egyetemleges felelősségük alapján. Az egyetemleges felelősség esetén a Ptk. 337. §-ának (1) bekezdése értelmében minden kötelezett az egész szolgáltatással tartozik mindaddig, ameddig valamelyik kötelezett nem teljesít. Ebből következően az egyetemleges kötelezettség esetén minden kötelezettől külön is, de együtt is követelhető az egész szolgáltatás. Az egyetemleges marasztalásra irányuló kereset sem vonja maga után önmagában az elbírálás szükségképpeni egységességét. A pertársak ugyanis eltérő védekezést, önálló, a másik pertárs felelősségét nem érintő kifogásokat is előterjeszthetnek. A perbeli esetben a II. r. alperes nem sérelmezte, hogy marasztalására sortartásra utalás nélkül került sor, ezért nem sértett eljárási szabályt a másodfokú bíróság, amikor az I. r. alperes fellebbezését nem tekintette a Pp. 52. §-a alapján olyan perbeli cselekménynek, amely a II. r. alperesre is kihat.
A felperes viszont alappal sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság a keresetét az I. r. alperessel szemben elutasította. A régi Gt. 94. §-ának (1) bekezdése értelmében a beltagok felelőssége a társaság kötelezettségeiért korlátlan és egyetemleges. A régi Gt. 94. §-ának (3) bekezdése szerint alkalmazandó régi Gt. 75. §-ának (1) bekezdése értelmében a társaság kötelezettségeiért elsősorban a társaság felel a saját vagyonával. Amennyiben a társasági vagyon a követelést nem fedezi, a tagok saját vagyonukkal korlátlanul és egyetemlegesen felelnek. A tagok mögöttes felelőssége e törvény rendelkezésén alapul, amely azonban nem utal arra, hogy a beltag jogi helyzete azonos lenne a Ptk.-ban szabályozott kezességi szerződés kötelezettjének jogi helyzetével. Ettől függetlenül tévesen értelmezte a másodfokú bíróság a Ptk. 274. §-ának (1) bekezdésében írt sortartási kifogást. A vonatkozó jogszabályhely értelmében a behajthatatlanság annak kimutatását jelenti az egyszeru kezes részéről, hogy a végrehajtás a kötelezettel szemben vagy a nem egyetemlegesen felelős kezestársakkal szemben megindult, de nem vezetett eredményre. Nyilvánvaló, hogy a jogszabályhely a kötelezett fogalmán a követelés kötelezettjét, tehát a főadóst érti. Így amennyiben a főadós nyújtja a zálogjogot - így a zálogtárgy a főadós vagyonának része - úgy a sortartásos kezes alappal hivatkozhat arra, hogy mindaddig nem felel, ameddig a követelés a zálogtárgyból kielégíthető. Nem illeti meg viszont a sortartás kifogása a kezest, ha harmadik személy vállalt mellékkötelezettséget saját dolga zálogul való lekötésével. A Ptk. 274. §-ában említett kötelezett fogalmát nem lehet kiterjesztően értelmezni azért, mert az ilyen kötelezettet a jogirodalom dologi kötelezettnek nevezi. A dologi kötelezett nem a követelés kötelezettje, hanem a szerződéssel elvállalt turésre irányuló kötelezettség kötelezettje. A régi Gt. nem utal a kezességi felelősségre, ezért abból kell kiindulni, hogy a társaság saját vagyonából való kielégíthetőség hiányában beáll a beltagok korlátlan és egyetemleges felelőssége. Ebből következik, hogy a kérdés eldöntésénél a saját vagyon fogalmának van jelentősége. A perbeli jelzálogtárgyat képező ingatlan akkor tartozna a társaság saját vagyonába, ha annak a tulajdonosa a társaság lenne és a saját tulajdonára engedett volna jelzálogjogot. A perbeli esetben azonban a zálogtárgyul szolgáló ingatlan az ingatlan-nyilvántartási adatok szerint nem a társaság, hanem a II. r. alperes tulajdona, ezért az nem tekinthető a társaság vagyonának. Az ingatlanra alapított jelzálogjog sem tartozik a társaság vagyonához, mert ez a jog a felperest illeti meg. A felperesnek a Ptk. 251. §-ának (1) bekezdése alapján valóban lehetősége van arra, hogy a zálogszerződés alapján a zálogtárgyból kielégítést keressen. Ennek elmulasztása azonban nem mentesíti a társaság tagját - így az I. r. alperest sem - a régi Gt. 75. §-ának (1) bekezdésében írt tagi felelőssége alól. A követelésnek a társasággal szembeni fennállását a felperes a társasággal szemben kibocsátott s 529 360 Ft tőke és ennek kamatai megfizetésére kötelező, 1993. február 15-én jogerőre emelkedett fizetési meghagyással bizonyította. Ezért nem volt jogi akadálya annak, hogy a bíróság a régi Gt. 75. §-ának (1) bekezdése alapján a társaság tagjainak a társaság kötelezettségeiért a felelősségét úgy állapítsa meg, hogy a tag fizetési kötelezettsége - a tag mögöttes felelőssége folytán -, csak akkor áll be, ha a társaság vagyona a követelést nem fedezi. Ennek bizonyítása a felperest terhelte volna. A rendelkezésre álló, 1995. szeptember 18-án felvett 5. sorszámú foglalási jegyzőkönyv azt bizonyítja, hogy az adott címen a társaság nem található, az 1996. április 5-én felvett 8. sorszámú és június 29-én felvett 10. sorszámú jegyzőkönyvből megállapíthatóan azért szünetel a végrehajtás, mert az adós a cégjegyzékben nem szerepel, nem muködő gazdasági szervezet. Ezzel szemben a cégbíróság által 1997. november 28-án kiállított cégmásolat szerint az U. T. Bt. bejegyzett cég, nincs törölve a cégjegyzékből, s el nem bírált módosítás sem volt folyamatban.
A kifejtettek alapján a másodfokú bíróság jogszabályt sértett, amikor a harmadik személy tulajdonában lévő jelzálogtárgyat, illetve a felperest illető zálogjogot úgy tekintette, hogy az a régi Gt. 75. §-ának (1) bekezdésében meghatározott társasági vagyoni körbe vonható, s jelzálogjogból eredő felperesi igény érvényesítésének az "elmulasztása" miatt mentesítette az I. r. alperest mint a társaság beltagját a régi Gt. 75. §-ának (1) bekezdése alapján fennálló mögöttes tagi felelőssége alól.
A másodfokú bíróság az elévüléssel kapcsolatos álláspontját az ítéletében nem indokolta meg. Tévesen utal az elévüléssel kapcsolatban a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság helyes indokaira, mert az elsőfokú bíróság az I. r. alperest marasztalta.
A felperes és a társaság között létrejött kölcsönszerződés megkötésének az időpontjában és annak felmondásakor hatályos Ptk. 324. §-ának (1) bekezdés második mondata alapján a gazdálkodó szervezetek egymás közötti jogviszonyában a pénzkövetelések elévülési ideje valóban egy év volt. A felperes követelése a kölcsönszerződés felmondásával (1992. november 10-e) esedékessé vált [Ptk. 360. § (1) bekezdés]. Ehhez képest a felperes a társasággal szemben az igényét az elévülési időn belül (1992. december 28-án) érvényesítette. A társasággal szemben kibocsátott fizetési meghagyás jogerőre emelkedése napján - 1993. február 15-én - azonban az elévülési idő a Ptk. 327. §-ának (2) bekezdése alapján újból megkezdődött. Az ezt követő elévülési időn belül azonban a Ptk. 324. §-a (1) bekezdésének második mondatát az 1993. évi XCII. törvény 40. §-a (1) bekezdésének a) pontja 1993. október 30. napjával hatályon kívül helyezte, s így az elévülési idő 1993. november 1-jétől a gazdálkodó szervezetek közötti pénzkövetelések esetében is öt év lett. A hivatkozott törvény 40. §-ának (8) bekezdése értelmében a törvénynek az elévülési időt érintő rendelkezéseit nem csak azokra a követelésekre kell alkalmazni, amelyek a törvény hatálybalépése után keletkeztek, hanem azokra is, amelyek a törvény hatálybalépésekor még nem évültek el. Ennek alapján tévesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperes követelése a társasággal szemben elévült, mert az 1993. február 15-én újból kezdődött elévülés 1993. november 1-jén még folyamatban volt, ezért e vonatkozásban is - az említett törvényhelyek értelmében - az elévülési idő 5 év lett. Ennek alapján a társasággal szemben a felperes követelése az újabb fizetési meghagyás benyújtásakor - 1996. november 20-án - még nem évült el, így a felperes a régi Gt. 83. §-a (1) bekezdésében foglalt határidőben a régi Gt. 75. §-ának (1) bekezdése alapján jogszerűen érvényesítette az igényét az I. r. alperessel szemben. A másodfokú bíróság tehát jogszabálysértéssel állapította meg, hogy a felperes követelése az I. r. alperessel szemben elévült.
Mindezekre tekintettel a felülvizsgálati bíróság megállapította, hogy a másodfokú ítéletnek az I. r. alperessel szemben a keresetet elutasító rendelkezése jogszabálysértő, de a döntéshez szükséges tények megállapíthatóak voltak, ezért a másodfokú bíróság ítéletét az I. r. alperes vonatkozásában a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú ítéletet a fellebbezett részében azzal hagyta helyben, hogy az I. r. alperes fizetési kötelezettsége akkor áll be, ha az U. T. Bt. vagyonából a követelés nem hajtható be.
(Legf. Bír. Gfv.I.32.497/1999. sz.)
Bírósági jogesetek
ÍH 2006.124 FELELŐSSÉG-ÁTVITEL KFT.-NÉL - ÜZLETRÉSZÉT ÁTRUHÁZÓ VOLT KFT.-TAG HELYTÁLLÁSI KÖTELEZETTSÉGE A KFT. TARTOZÁSAIÉRT - FANTOMMÁ LETT KFT. TAGJAINAK, TISZTSÉGVISELŐINEK HELYTÁLLÁSI KÖTELEZETTSÉGE - EGYETEMLEGES FELELŐSSÉG PERJOGI JELENTŐSÉGE
