adozona.hu
BH 2001.4.190
BH 2001.4.190
A közraktár felszámolása során a közraktári szerződésből eredő kártérítés iránti követelést a Cstv. 57. §-a (1) bekezdése b) pontja szerint kell besorolni és kielégíteni, a közraktár elleni zálogjogból és óvadékból eredő követeléseket megelőzően [1996. évi XLVIII. tv 39. § (3) bek., 44. § (1) bek., 1993. évi LXXXI. tv-nyel módosított 1991. évi IL. tv 57. § (1) bek. b) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság végzésével a G. G. H. Ltd. és a D. GmbH. hitelezők által benyújtott kifogást elutasította, felhívta a felszámolót, hogy a D. GmbH. hitelező által bejelentett hitelezői igényt az 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjában tartsa nyilván. Végzésének indokolásában utalt arra, hogy az adós elleni felszámolási eljárás közzététele a Cégközlöny 28. számában, 1996. július 11-én történt meg. Az adós az U. Kft. által művi tárolással betárolt 5000-5000 tonna étkezési...
BH 2001.4.190 A közraktár felszámolása során a közraktári szerződésből eredő kártérítés iránti követelést a Cstv. 57. §-a (1) bekezdése b) pontja szerint kell besorolni és kielégíteni, a közraktár elleni zálogjogból és óvadékból eredő követeléseket megelőzően [1996. évi XLVIII. tv 39. § (3) bek., 44. § (1) bek., 1993. évi LXXXI. tv-nyel módosított 1991. évi IL. tv 57. § (1) bek. b) pont].
Az elsőfokú bíróság végzésével a G. G. H. Ltd. és a D. GmbH. hitelezők által benyújtott kifogást elutasította, felhívta a felszámolót, hogy a D. GmbH. hitelező által bejelentett hitelezői igényt az 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjában tartsa nyilván. Végzésének indokolásában utalt arra, hogy az adós elleni felszámolási eljárás közzététele a Cégközlöny 28. számában, 1996. július 11-én történt meg. Az adós az U. Kft. által művi tárolással betárolt 5000-5000 tonna étkezési búzáról 1995. július 24-én közraktárjegyet állított ki, amikor a közraktárjegy lejárt, újabb közraktári jegy került kiállításra 1995. szeptember 6-án, amelyen forgatás folytán már letevőként a D. GmbH. volt megjelölve. A G. G. H. GmbH. és a D. GmbH. hitelezők közösen jelentették be a felszámolási eljárás során az igényüket 1 437 637 USD és annak járulékai erejéig a felszámolóhoz azzal, hogy az adós és a hitelezők között a Fővárosi Bíróság előtt per van folyamatban a követeléssel kapcsolatban. A felszámoló az igényt nyilvántartásba vette. A tőkekövetelést a módosított 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjába, míg a kamatkövetelést a g) pontba sorolta be "függőtételként".A hitelezők az elsőfokú bírósághoz kifogást nyújtottak be, amelyben elsődlegesen arra hivatkoztak, hogy az adós által ki nem adott étkezési búza nem tartozik a felszámolás körébe vonható vagyonba, illetőleg a követelés a b) pontba sorolandó. Időközben a Fővárosi Bíróság az említett perben közbenső ítéletet hozott. Az ellene benyújtott fellebbezés folytán a Legfelsőbb Bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét részben megváltoztatta, s az adós kártérítési felelősségét a D. GmbH.-val szemben megállapította, kötelezve az elsőfokú bíróságot az összegszerűség tekintetében az eljárás folytatására. A közbenső ítéletnek megfelelően a hitelezők elsődlegesen azt kérték, hogy követelésüket a bíróság az 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjába, másodlagosan a b) pontba sorolja be.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a Legfelsőbb Bíróság közbenső ítélete egyértelműen meghatározta a hitelező személyét, illetőleg azt, hogy kártérítés címén tarthat igényt a később meghatározandó összegre. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felszámoló nem kötelezhető a hitelezők kérelmének megfelelően arra, hogy az adós vagyonából egyes hitelezők részére gabonát vegyen, és azt a részükre kiadja, hiszen csak a meglévő, közraktározott árut kell kiadnia. Ha nem jól őrizte, és az nincs meg, akkor kártérítési felelősséggel tartozik. A felszámolónak nem volt tudomása arról, hogy a közraktározott árukat biztosították volna, erre vonatkozó iratokat nem talált, így biztosítási összeget behajtani a biztosítótól nem tudott, és így az nem adható ki a hitelezőnek.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint helyesen határozott a felszámoló a besorolás vonatkozásában. A jelen esetben a kereskedelmi törvényről szóló 1875. évi XXXVII. törvénycikk VI. címében foglaltakat kell alkalmazni, a közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény 44. §-ának (1) bekezdése a jelen esetben nem irányadó. Ez a jogszabályhely a kereskedelmi törvény szerint megkötött és a közraktározási törvény hatálybalépésének idejében még folyamatban lévő közraktári ügyletekre vonatkozóan állapította meg kiegészítő szabályként alkalmazhatóan az új rendelkezést. Azonban csak a közraktári ügyletek tekintetében mondja ki a visszaható hatályt, amennyiben minden rendelkezést alkalmazni kellene, akkor felborítaná a jogviszonyokat. Mivel a másodfokú bíróság a D. GmbH.-val szemben állapította meg az adós kártérítési felelősségét, az minősül hitelezőnek, ezért a G. G. H. GmbH. kifogását elutasította.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen a D. GmbH. hitelező nyújtott be fellebbezést. Kérte elsődlegesen annak megállapítását, hogy a vitás ügylet közraktárjegyen alapuló követelésként nem tartozik a felszámolás körébe tartozó vagyonba, másodlagosan kérte a követelést a módosított 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjába, illetőleg amennyiben ez nem lenne megalapozott, a b) pontjába besorolni.
Hivatkozott arra, hogy a közraktározási törvény 36., 38. §-ában foglaltak alkalmazandóak a jelen ügyben, tekintettel arra, hogy e jogszabályi rendelkezések az 1875. évi XXXVII. törvénycikk VI. címében nem találhatóak meg.
A hitelező fellebbezésére a felszámoló észrevételt tett. Kérte az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását. Fenntartotta az elsőfokú eljárás során tett álláspontját, miszerint hitelezői igényről van szó, amelyre részletes szabályozást ad a módosított 1991. évi IL. törvény. Amennyiben a közraktározási törvény visszamenőleges hatálya megállapítható volna, az "káoszt" okozna a folyamatban lévő felszámolási eljárásokban.
A hitelező fellebbezése részben alapos.
Az elsőfokú bíróság a rendelkezésére állt adatok alapján helyesen állapította meg a tényállást, részben téves azonban az abból levont jogi következtetése.
A megállapított tényállás szerint a forgatott közraktárjegy kiállítása 1995. szeptember 6-án történt meg. A közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény 46. §-a szerint a törvény 1996. augusztus 10-én lépett hatályba. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette a kereskedelmi törvényről szóló 1875. évi XXXVII. törvénycikk VI. címe. A közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény 44. §-ának (1) bekezdése pedig akként rendelkezik, hogy az e törvény hatálybalépését megelőzően megkötött közraktári ügyletekre a kereskedelmi törvényről szóló 1875. évi XXXVII. törvénycikk VI. címében foglaltakat - az ott nem szabályozott kérdésekben azonban e törvény rendelkezéseit - kell alkalmazni.
Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a jelen esetben a hitelező követelése kártérítési igény. E kérdésben a bíróság jogerős ítéletet hozott. A jogerős ítélet szerint megállapítható volt: az I. r. alperes - az adós - ténylegesen nem vette birtokba az árut, az a II. r. alperessel kapcsolatban álló termelő birtokában - raktárában - maradt, amely lehetővé tette a számukra, hogy azt a szerződéses jogviszonyból eredő vitáik miatt visszatartsák. Emiatt nem tudott az I. r. alperes az áruval rendelkezni, a közvetett módon birtokba vett áru birtokából akaratán kívül kikerült, így zálogjoga megszűnt a Ptk. 261. §-ára figyelemmel. Így az I. r. alperes képtelenné vált arra, hogy az áru értékesítése után a II. r. felperessel - a jelen ügy hitelezőjével - elszámoljon, és a részére a közraktárat megillető díjak és költségek levonása után a vételár fennmaradó részét kifizesse. Az I. r. alperes jogellenes magatartásával a II. r. felperesnek kárt okozott, amelyet a Ptk. 339. §-a alapján köteles megtéríteni. Erre a speciális helyzetre nézve, amely a kártérítés megfizetése, illetőleg annak a csődtörvény szerinti besorolása, a közraktározásról szóló törvény 39. §-ának (3) bekezdése külön rendelkezést tartalmaz. Eszerint közraktár felszámolása esetén az ellene a közraktári szerződésből eredő kártérítés iránti követeléseket a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint kell besorolni és kielégíteni a közraktár elleni zálogjogból és óvadékból eredő követeléseket megelőzően. Ez a rendelkezés tehát a módosított 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglaltakra vonatkozó többlettényállást tartalmaz, nevezetesen a kártérítés iránti követelések megelőzik a zálogjogból és óvadékból eredő követeléseket is. Mint azt egyébként helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, a közraktározásról szóló törvény hatálybalépése előtt csak a csődtörvény rendelkezett az általános felszámolási szabályokról, tehát ezek a kérdések a kereskedelmi törvényben szabályozásra nem kerültek. Ebből egyértelműen következik, hogy a közraktározásról szóló törvény 44. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a törvény hatálybalépését megelőzően megkötött közraktári ügyletekből eredő ilyen kérdésekre nézve az új jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni. Tévedett tehát az elsőfokú bíróság akkor, amikor saját helyes indokolásával ellentétesen nem látta alkalmazhatónak a jelen esetben a közraktározásról szóló törvény vonatkozó rendelkezését, holott az a csődtörvény általános szabályait is érintve rendelkezett a kártérítési igény besorolásának vonatkozásában.
Alaptalan a hitelező fellebbezése abban a vonatkozásban, hogy a követelés nem tartozik a felszámolás körébe tartozó vagyonba. A hitelező igénye a jogerős másodfokú közbenső ítéletre tekintettel kártérítési igény, tehát nem a közraktári jegy alapját képező áru kiszolgáltatása, illetőleg annak ellenértéke megtérítése. Ebből eredően mint kártérítési igény a felszámolás körébe tartozó vagyonból a besorolási kategóriának megfelelően kerülhet kiegyenlítésre.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzésének nem fellebbezett részét nem érintve, fellebbezett rendelkezését a lényegesen az 1993. évi LXXXI. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény 6. §-ának (2) bekezdése folytán megfelelően alkalmazandó Pp. 259. §-ára figyelemmel, a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta és a rendelkező részben foglaltak szerint rendelkezett.
(Legf. Bír. Fpk.VIII.33.508/1998. sz.)