adozona.hu
BH 2001.3.141
BH 2001.3.141
A munkáltató egészségkárosodásért fennálló felelőssége nem csak a külső (látható), hanem a belső sérülésért is fennáll. A jogszabály ugyanis e tekintetben nem tartalmaz eltérő rendelkezést [Mt. 102. § (2) bek., (3) bek. b) pont., 174. § (1) és (5) bek.].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1995-től állt alkalmazásban az alperesnél. 1995. augusztus 8-án a tetőszigetelés cseréje során jobb vállsérülést (izomszakadást) szenvedett, amely miatt 67%-ot meghaladó munkaképesség-csökkenése keletkezett.
A felperes (módosított) kereseti kérelme az alperesnek vagyoni és nem vagyoni kártérítésben való marasztalására irányult.
A munkaügyi bíróság az ítéletével 500 000 forint nem vagyoni kártérítés, 30 750 forint elmaradt munkabér, havi 1594 forint járadék és 8904 forint utazási ...
A felperes (módosított) kereseti kérelme az alperesnek vagyoni és nem vagyoni kártérítésben való marasztalására irányult.
A munkaügyi bíróság az ítéletével 500 000 forint nem vagyoni kártérítés, 30 750 forint elmaradt munkabér, havi 1594 forint járadék és 8904 forint utazási költség megfizetésére kötelezte az alperest. Ezt meghaladóan elutasította a keresetet.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy az alperes egyéni vállalkozó négy főfoglalkozású munkavállalót foglalkoztatott a baleset időpontjában, ezért a jogalap elbírálásánál az Mt. 175. §-át kell alkalmazni. A bizonyítási eljárás eredménye (igazságügyi munkavédelmi szakértő véleménye, érdektelen tanúk vallomása) alapján az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes a munkavégzés módjáról nem kapott kioktatást. Az alperes megszegte az 1993. évi XCIII. törvény 55. §-ában foglaltakat. A felperest pedig azért terheli vétkesség, mert figyelmen kívül hagyta az említett jogszabály 60 §-ának g) pontját és a 61. §-át. Ezért a munkaügyi bíróság 50-50%-os kármegosztást alkalmazott. Az alperes terhére értékelte, hogy 1995. december 17-től 1996. március 3-ig a felperest fizetés nélküli szabadságon lévőként jelentette az illetékes társadalombiztosítási szervnek, holott a felperes ebben az időben az alperes érdekkörében felmerült okból nem végzett munkát. Az alperes e jogellenes magatartása miatt köteles megfizetni a felperesnek az 1996. március 23-tól április 1-jéig járó munkabért.
Az összegszerűség körében az elsőfokú bíróság - egyebek mellett - kifejtette, hogy a munkaszerződés írásba foglalásának elmaradása és a felek ellentmondásos nyilatkozatai folytán a nyugdíjfolyósító szerv átlagkereseti kimutatását fogadta el valósnak.
A nem vagyoni kártérítésben való marasztaló rendelkezését az elsőfokú bíróság a tanúk vallomásával, a felperes munkaképesség-csökkenésének mértékével, a "társadalmi életben való közreműködés megváltoztatásával" indokolta.
A felperes a fellebbezésében a kármegosztás alkalmazásának mellőzését, az alperes elsődlegesen a kereset teljes elutasítását, másodlagosan a marasztalási összegek leszállítását kérte.
A megyei bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, a marasztalási összegeket felemelte. Az elsőfokú bíróság ítéletének a kármegosztásra vonatkozó rendelkezését azért találta alaptalannak, mert a felperes munkavállaló vétkessége nem bizonyított. Az összegszerűség kiszámításánál alapul vett irányadó átlagkeresetről kifejtett álláspontot a megyei bíróság helytállónak találta. Az élelmezési költséget (élelemfeljavítás) a bíróság mérlegeléssel napi 200 forintban állapította meg 37 napra. A nem vagyoni kártérítés 1 000 000 forintra való felemelését a kármegosztás mellőzésén túlmenően a bizonyítási eljárás eredményével indokolta.
A másodfokú bíróság ítélete ellen, a kereset elutasítása iránt az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt. A felülvizsgálati kérelmét a felülvizsgálati tárgyaláson részben visszavonta, a nem vagyoni kártérítés és a 3188 forint havi járadék tekintetében fenntartotta. Álláspontja szerint az alperest nem terhelte vétkesség, emiatt a jogalapról szóló döntés az Mt. 175. §-ának (2) bekezdésébe ütközik. A felperes ugyanis kapott kellő kioktatást, továbbá a munkáltató "belső izomszakadásért" nem vállalhat felelősséget, ha a terhelés szokásos volt (40-50 kg-os ... lemezt ketten dobták le az udvarra). Az alperes törvénysértésként az Mt. 200. §-ára is hivatkozott az egyeztetés kezdeményezés körében, továbbá a nem vagyoni kártérítésről szóló döntést a felperes korábbi munkanélkülisége, illetve a rokkantsági nyugdíjának összege miatt tartotta jogszabálysértőnek.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a másodfokú bíróság ítéletének hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A munkavédelmi szakértő véleménye és a tanúk vallomása alapján az elsőfokú bíróság a Pp. 206. §-a (1) bekezdésének megfelelő mérlegeléssel állapította meg a tényállást a tekintetben, hogy a felperes a szabályszerű munkavégzésre kioktatásban nem részesült. Ennél fogva nem lehet megállapítani, hogy ténylegesen milyen - ezen belül megengedett - súlyt emelt a baleset bekövetkezésénél, különös tekintettel arra, hogy a bitumen alkalmazása miatt a ragasztott felületről való lemezemelés nyilvánvalóan külön erőkifejtést is igényelt. Mindezek kiemelése mellett - a további bizonyítékokkal való együttes értékelés alapján - megfelel a logika szabályainak az alperes vétkességére vonatkozó jogi okfejtés arra is tekintettel, hogy a felperest nem a bitumenlemezek ledobása, hanem felszedése közben érte a baleset. Az alperes nem tudta bizonyítani, hogy a felperes erre a munkafolyamatra vonatkozóan kioktatásban részesült, illetve hogy a munkavégzése megfelelt az egészséges és biztonságos munkavégzést előíró rendelkezésnek [Pp. 164. § (1) bekezdése, Mt. 102. § (2) bekezdése, (3) bekezdés b) pontja]. A munkáltató egészségkárosodásért fennálló (az adott esetben vétkességen alapuló) kártérítési felelőssége pedig - a felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal ellentétben - nemcsak külső (látható), hanem "belső" sérülésért is fennállhat. E tekintetben ugyanis a jogszabály (Mt.) külön rendelkezést nem ír elő.
Az igazságügyi orvos szakértő részletesen értékelte a felperesnek a balesete előtti egészségi állapotát, aggálytalanul és a logika szabályainak megfelelő érveléssel bizonyította a szakvéleményében, hogy a 67%-ot meghaladó munkaképesség-csökkenés a perbeli baleset következménye. E szakvélemény figyelembevétele tehát a törvénynek megfelel [Pp. 177. § (1) bekezdés, 206. § (1) bekezdés].
A munkaügyi bíróság első tárgyalásán az alperesnek a keresetlevél ismertetését követően érdemi észrevételei voltak, eljárásjogi kifogást nem terjesztett elő az egyeztetés elmaradása tekintetében. Az alperes nem tette vitássá a keresetlevélben tett azt a felperesi előadást, amely szerint a felperes többször, írásban próbálta a kártérítési ügyét az alperessel rendezni. Mindezek alapján jogszabálysértés nélkül bírálták el a bíróságok a keresetet arra tekintettel, hogy az alperes a felperes egyeztetéssel kapcsolatos kimentését - hallgatólag - elfogadta.
A felperes korábbi munkanélküli állapotával, az alperesnél ténylegesen elért jövedelmével, illetve a rokkantsági nyugdíjának összegével kapcsolatos tények a nem vagyoni kártérítési igény jogalapját nem cáfolják. A nem vagyoni kártérítésnek ugyanis a bírói gyakorlat szerint az a funkciója, hogy az elszenvedett sérelemmel körülbelül azonos mértékű másnemű előnyt nyújtson a kár kompenzálása végett. Ezért a felülvizsgálati kérelemben előterjesztett - a felperes vagyoni kárpótlására vonatkozó - érvelés a felperes nem vagyoni kártérítés iránti kereseti kérelmének jogalapját nem érinti.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletének a felülvizsgálati kérelemmel támadott részét hatályában fenntartotta, a további rendelkezéseit nem érintette.
Az alperes a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján a felperes felülvizsgálati eljárási költségét, a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. §-ának (3) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárás illetékét köteles megfizetni. (Mfv.I.11.008/1998. sz.)