BH 2001.2.83

I. A bank által a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) hatálybalépése előtt létrehozott, de működését azt követően is folytató bankcsoportra a Hpt. szabályai az irányadóak. Így a bank kártérítési felelőssége megállapítható, ha a bankcsoporttag prudens működése nem biztosított [Ptk. 339. § (1) bek., 1996. évi CXII. tv. (Hpt.) 90. § (2) bek., 221. §]. II. A kötvényen alapuló kártérítési követelést is a többször módosított Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének f) pontj

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az adós bank ellen 1999. január 14-én kezdeményezett, majd a Cégközlöny 1999. február 25-i számában közzétett felszámolási eljárás során a hitelező a tulajdonában lévő "R. 2000" kötvényen alapuló 100 000 Ft tőke és kamatai, az "R. 96" kötvénnyel kapcsolatban pedig ugyancsak 100 000 Ft és kamatai megfizetése iránti kártérítési követelést jelentett be a kijelölt felszámolóhoz. Követelését azzal indokolta, hogy álláspontja szerint az adós bankot az általa alapított R. Közös Vállalat és az R. Pén...

BH 2001.2.83 I. A bank által a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) hatálybalépése előtt létrehozott, de működését azt követően is folytató bankcsoportra a Hpt. szabályai az irányadóak. Így a bank kártérítési felelőssége megállapítható, ha a bankcsoporttag prudens működése nem biztosított [Ptk. 339. § (1) bek., 1996. évi CXII. tv. (Hpt.) 90. § (2) bek., 221. §].
Az adós bank ellen 1999. január 14-én kezdeményezett, majd a Cégközlöny 1999. február 25-i számában közzétett felszámolási eljárás során a hitelező a tulajdonában lévő "R. 2000" kötvényen alapuló 100 000 Ft tőke és kamatai, az "R. 96" kötvénnyel kapcsolatban pedig ugyancsak 100 000 Ft és kamatai megfizetése iránti kártérítési követelést jelentett be a kijelölt felszámolóhoz. Követelését azzal indokolta, hogy álláspontja szerint az adós bankot az általa alapított R. Közös Vállalat és az R. Pénzügyi Korlátolt Felelősségű Társaság részéről kibocsátott kötvények visszavásárlásának elmaradása miatt kártérítési felelősség terheli. Miután a felszámoló vitatta a követelést, a hitelező a felszámolási eljárást foganatosító elsőfokú bírósághoz kifogást nyújtott be.
Az elsőfokú bíróság végzésével helyt adott a hitelező kifogásának, s felhívta a felszámolót, hogy a hitelező "R. 96" és "R. 2000" elnevezésű kötvényekből eredő kártérítési igényét - az összeg tekintetében feltételesen - vegye nyilvántartásba, és sorolja be az 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének d) pontjába. A határozat indokolása szerint az adós bank felelőssége mindkét kötvény tekintetében - két jogcímen is - fennáll. Egyrészt megállapítható a bank mint bankholding vállalat felelőssége a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 90. §-ában foglaltakra figyelemmel, mivel a bank és az általa alapított cégek bankcsoportot alkottak. A bankholding vállalat felelős a bankcsoporttagok prudens működéséért, s ha e kötelezettségének nem tesz eleget, vagy az intézkedése következtében nem tud a bankcsoporttag prudens gazdálkodást folytatni, s emiatt a hitelezőket kár éri, a bankholding vállalat köteles helytállni. Erre tekintettel a jelen ügyben az adós bankholding vállalat a bankcsoporttagok vagyonából nem fedezhető követeléseket köteles kielégíteni. A felszámolás folytán - fejtette ki az elsőfokú bíróság - ez azt jelenti, hogy a követeléseket nyilvántartásba kell venni, összegszerűen azonban csak akkor határozhatóak meg, ha azokat az eredeti kötelezett nem vagy nem teljes egészében egyenlíti ki, mert a kár összege csak ekkor "konkretizálódik". Másrészt megállapíthatónak találta az elsőfokú bíróság az adós bank felelősségét azért is, mert a konszernhelyzetből fakadó előnyével visszaélve megtévesztette a befektetőket. A kötvények kibocsátásáról, kondícióiról, "külleméről" ugyanis az adós bank vezetése döntött. Saját hirdetményeiben tette közzé valamennyi kötvény, betét kamatát, hozamát, a nem szakember befektető tehát nem ismerhette fel, hogy e cégek milyen viszonyban állnak egymással, illetve milyen a bank felelőssége. Az adós bank ezzel a magatartásával megtévesztette a befektetőket azért, hogy minél több - biztonságosnak vélt - "banki" kötvényt vásároljanak. Emiatt - az elsőfokú bíróság álláspontja szerint - az adós bank a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján is kártérítési felelősséggel tartozik a kötvénytulajdonosokkal szemben. A megtévesztett hitelezők igényét olyan összegben kell nyilvántartásba venni, amelyhez a hitelezők nem tudtak hozzájutni a kötvénykibocsátó felszámolása során; tehát az adós bankkal szembeni hitelezői igény érvényesíthetőségének az a feltétele, hogy a kötvénytulajdonos érvényesítse az igényét a kibocsátóval szemben.
Az elsőfokú bíróság hangsúlyozta, hogy az adós bankkal szembeni, kártérítés jogcímén érvényesíthető, magánszemély által előterjesztett igényt pedig az 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének d) pontjába tartozóként kell besorolni. Utalt arra is az elsőfokú bíróság, hogy az adós bank részbeni felelőssége az "R. 2000" kötvény tekintetében - a fenti két jogcímen felül - a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (régi Gt.) 127. §-ának (1) bekezdése értelmében is fennáll, mert a kötvény kibocsátásának idején az adós bank 90%-os tulajdonosa volt a kibocsátó R. Közös Vállalatnak. Miután azonban a bank kártérítési felelőssége konszernjogi alapon és a Ptk. 339. §-a szerint is fennáll, ez a kezesi felelősségen alapuló 90%-os kötelezettség nem érvényesülhet. Nem fogadta el az elsőfokú bíróság a hitelezőnek azt az érvelését, hogy "quasi" a bank vette fel a kölcsönt, s ezzel a kibocsátó, a forgalmazó és a befektető közötti kölcsönszerződés került megszegésre. A hitelező kifogásában előterjesztett megtámadást [Ptk. 236. § (2) bekezdés] az elsőfokú bíróság a jelen esetben nem találta alkalmazhatónak, mert a tényleges szerződő felekkel - a kötvénykibocsátókkal, illetve a forgalmazóval - kellene közölni a megtámadást, nem pedig a háttérben irányító adós bankkal. Ebből következően a hitelező ezen a jogcímen ebben az eljárásban nem kérheti az eredeti állapot helyreállítását, illetve kártérítési igényt sem terjeszthet elő. Az első fokon eljárt bíróság a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény 51. §-ában foglaltakra hivatkozva hozta meg a fentiek szerinti határozatát.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen az adós bank felszámolója élt fellebbezéssel, amelyben a végzés megváltoztatásával a hitelező kifogásának az elutasítását kérte. A fellebbezés folytán másodfokon eljárt Legfelsőbb Bíróság végzésével az elsőfokú bíróság végzését részben, a besorolás tekintetében megváltoztatta, s arra hívta fel a felszámolót, hogy a hitelező igényét a többször módosított 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjába sorolja be; egyebekben az elsőfokú végzést helybenhagyta. Kötelezte az adóst, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 5000 Ft feljegyzett fellebbezési eljárási illetéket. Döntése indokolásában hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság végzését - a jelen eljárásban alkalmazandó, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, lényegesen az 1993. évi LXXXI. tv. és az 1997. évi XXVII. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: többször mód. Cstv.) 6. §-ának (2) bekezdése folytán megfelelően irányadó Pp. 253. §-ának (3) bekezdése értelmében - a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között bírálta felül. Ebből következően a hitelezői igény teljesíthetőségét nem vizsgálta azon a jogalapon, amelyen az elsőfokú bíróság az igényt alaptalannak találta, mert emiatt a hitelező fellebbezéssel nem élt. Hitelezői fellebbezés hiányában nem vizsgálta a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság azt a kérdést sem, hogy a hitelezői igény nyilvántartásba vétele csak feltételes lehet.
Mindezek előrebocsátása után a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott: helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság azt, hogy az adós bank kártérítési felelőssége fennáll a hitelező mint az "R. 96" és az "R. 2000" kötvények tulajdonosával szemben. Az elsőfokú határozat jogi indokolását a következők kifejtésével egészítette ki, pontosította.
Az adós bankholding vállalat a Hpt. 90. §-ának (2) bekezdésében foglaltak megsértésével megvalósította a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében megkívánt jogellenességet; a kártérítési felelősség megállapításának további feltétele, a kár pedig azáltal következett be, hogy a bankcsoporttag forgalmazó, az R. Korlátolt Felelősségű Társaság 1998. július 14-től nem teljesítette a kötvény bármelyik munkanapon való megvásárlására, illetve a kifizetés napjáig elért kamat kifizetésére vonatkozó kötelezettségét; a Hpt. 90. §-ának (2) bekezdésében foglalt kötelezettség megszegése és a hitelezőt ért kár közötti okozati összefüggés is fennáll; a felróhatóság hiányát vagy egyéb kimentési ok létét pedig az adós nem bizonyította.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal a megállapításával is, hogy az adós bank megtévesztette a kötvényvásárló befektetőket, s e magatartásával okozati összefüggésben érte a hitelezőt az a vagyoni hátrány, hogy 1998. július 14-ét követően a bankfiókjai a kötvényeket mégsem váltották vissza. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal a jogi álláspontjával, hogy az adós bank felszámolójának a hitelező kötvényekből eredő kártérítési igényét nyilvántartásba kell vennie. A hitelezői igény besorolása tekintetében azonban a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság tévesnek találta az elsőfokú bíróság döntését. Kiemelte, hogy egyfelől a kötvénytulajdonos kötvényből eredő követelése a kötvényen alapuló jellegét nem veszíti el akkor sem, ha a tulajdonos a kötvényből eredő követelést nem a kötvény szerinti kötelezettől, hanem többlettényállás alapján harmadik személytől - jelen esetben az adós banktól - kártérítés jogcímén igényli. Másfelől a kötvény vásárlása a hitelező részéről gazdasági előny érdekében történt; a hitelezőnek ez a gazdasági kockázatot is magában foglaló kötvényvásárlási tevékenysége gazdasági tevékenységnek, a kötvényvásárlásból eredő kártérítési felelőssége pedig magánszemély gazdasági tevékenységből eredő követelésének minősül. Emiatt a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzésének fellebbezéssel támadott rendelkezését részben megváltoztatva, a hitelezői igénynek a többször mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjába - nem pedig d) pontjába - való besorolására hívta fel a felszámolót. Megjegyezte: ez a besorolás következik abból is, hogy a hitelező a kötvényt kibocsátó és forgalmazó elleni felszámolási eljárásokban a kötvényből eredő követelésének ugyancsak ezen kategóriába tartozóként való nyilvántartásba vételére tarthat igényt.
A jogerős határozat ellen mind a hitelező, mind pedig az adós felszámolója felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.
A hitelező a 17. és 18. sorszámú beadványaiban a jogerős végzés megváltoztatásával a felszámoló arra való kötelezését kérte, hogy az igénybejelentést a többször mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének d) pontjába tartozóként vegye nyilvántartásba. Kiemelte a hitelező, hogy felülvizsgálati kérelme kizárólag a sérelmezett rendelkezés megváltoztatására irányul, a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése értelmében a jogerős végzésnek csupán e körben való felülvizsgálatát kéri. Felülvizsgálati kérelme indokolásául előadta: jogszabálysértőnek tartja a jogerős végzésnek azt a megállapítását, hogy a hitelező adóssal szembeni kártérítési követelése kötvényen alapuló követelés. Véleménye szerint ez a megállapítás egybemossa a hitelező és a kibocsátó (kötelezett) között fennálló, az értékpapírban megtestesített jogviszonyt, illetve a hitelező és az adós között a deliktuális felelősség alapján keletkező kötelmet. Míg az értékpapírkötelem a hitelező és a kötvény kibocsátója (és forgalmazója) között jött létre, s ennek a jogviszonynak semmilyen formában nem részese az adós bank, addig a másik kötelem az adós bank és a hitelező közötti, a szerződésen kívül okozott kárért fennálló, ún. deliktuális felelősség. Az adós és a hitelező között nem jött létre formális jogviszony, a hitelezőnek az adóssal szembeni követelése nem kötvényen alapul.
A többször mód. Cstv. rendelkezései alapján - vélte a hitelező - kizárólag az adós bank és a hitelező közötti kötelmet kell vizsgálni, s e szempontból nem jelentős a hitelező és a harmadik személy közötti jogviszony. A hitelező követelésének besorolásánál az igény jogcímét kell mérlegelni; a hitelező követelésének jogcíme a kibocsátók és a forgalmazók ellen kötvényen alapuló követelés, az adós bankkal szemben támasztott igény pedig szerződésen kívül okozott kár megtérítésére irányul. Jogszabálysértőnek találta a hitelező a jogerős végzésnek azt a megállapítását is, hogy a kártérítési követelés gazdasági tevékenységből ered. Álláspontja szerint szerződésen kívül okozott károkozás esetén fogalmilag kizárt a károsult gazdasági tevékenységéről beszélni. A gazdasági tevékenység a felek közötti szerződéses kapcsolatot feltételez. Az adott esetben viszont a hitelező követelése nem szerződéses jogviszonyból ered, sőt a hitelező és az adós között jogviszony nem állt fenn.
Utalt arra is a hitelező, hogy - nézete szerint - a gazdasági tevékenység és a gazdasági kockázatot is magában foglaló kötvényvásárlási tevékenység nem azonos, illetve nem szinonim fogalmak. A kötvényt vásárló magánszemély a megtakarított pénzével gazdálkodik akkor, amikor dönt arról, hogy ezt milyen módon kezeli; ez semmilyen értelemben nem minősül gazdasági tevékenységnek. Megjegyezte a hitelező azt is: a többször mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének d) pontja megfogalmazásánál a jogalkotó azt tartotta szem előtt, hogy a magánszemélyek általi kötvényvásárlás nyilvánvalóan többletkockázatot jelent. A hitelező nem mérlegelhette azt, hogy a látszólag többletbiztonságot jelentő banki papírok az adós bank jogellenes magatartása következményeként egyik napról a másikra értéküket vesztik, és a lehető legkockázatosabbá válnak. A hitelező a 18. sorszámú beadványában - a Pp. 274. §-ának (1) bekezdésére hivatkozással - egyúttal kérte a felülvizsgálati kérelmének tárgyaláson történő elbírálását.
Az adós bank felszámolója a felülvizsgálati kérelmében a jogerős végzés megváltoztatását és a felszámolónak a hitelezői követelés nyilvántartásba vételére való kötelezését kimondó, továbbá az adóst a költségek viselésére kötelező rendelkezés "mellőzését" kérte.
Jogorvoslati kérelme indokolásában kifejtette: változatlanul fenntartja azt az álláspontját, hogy nem következik a Hpt. szerinti bankcsoportfogalomból a régi Gt. szerinti konszernjogi felelősség. Az utóbbi törvény szabályai az ellenőrző vállalkozás irányítására és felelősségére vonatkoznak, szemben a Hpt.-nek kizárólag a bankcsoport összevont alapú felügyeletével összefüggő ellenőrzést kimondó rendelkezéseivel. Megerősítette azt a véleményét, amely szerint a Hpt. 90. §-ának szabályai nem alapítják meg az irányított vállalkozások kötelezettségeivel kapcsolatban a bankholding vállalatnak az irányított vállalkozások hitelezőivel szembeni kártérítési felelősségét. Úgy vélte, hogy az adós banknak a kötvénytulajdonosokkal szembeni helytállási kötelezettsége csak az "R. 2000" kötvények vonatkozásában állhat meg korlátozottan, az említett kötvények kibocsátásakor ugyanis az R. Közös Vállalatnak 90%-ban az adós bank volt a tulajdonosa. Az adós bank kezesi felelőssége azonban csak akkor állapítható meg, ha a kötvénytulajdonosoknak a kibocsátóval szembeni követelései részben vagy egészben nem kerülnek kiegyenlítésre. Jelenleg viszont a közös vállalat tartozása miatt az adós bankkal szemben támasztott igény idő előtti.
A felszámoló álláspontjának lényege: az adós bank nem felel a mások által kibocsátott és forgalmazott kötvényekből származó követelésekért kártérítés jogcímén, figyelemmel arra is, hogy a kötvények ellenértékeként befolyt pénzösszegek sem a banknál vannak. Az adós bank kártérítési felelősségének megállapíthatósága esetén pedig mindaddig idő előttinek tartja a hitelező követelését, ameddig a szerződéses felelősség alapján meg nem kísérli igénye érvényesítését a kibocsátóval és a forgalmazóval szemben. Bejelentette a felszámoló azt is, hogy a hitelező igényén kívül több ezer hasonló követelés vár elbírálásra. A felszámolási eljárás megindulása előtt is - különböző jogcímekre alapítva - számos per indult az adós bank ellen, amely eljárások során több egymástól eltérő határozat is született. Erre is figyelemmel kérte a Pp. 274. §-ának (6) bekezdésében írt lehetőség megfontolását.
A hitelező a felszámoló részéről előterjesztett felülvizsgálati kérelemre tett észrevételeiben értelmezhetetlennek tartotta a Hpt. és a régi Gt. szabályainak a felszámoló általi összevetését, egybemosását, mivel a támadott határozat nem a gazdasági társaságokról szóló törvény konszernjogi szabályai alapján állapította meg az adós kártérítési felelősségét. Hangsúlyozni kívánta a hitelező, hogy maga a felszámoló is elismerte a felülvizsgálati kérelmében az adós bank által tanúsított jogellenes magatartást. Márpedig ez nem mentesíti a bankot az alól a mulasztása alól, hogy a prudens működést a bankcsoporthoz tartozó járulékos vállalkozások tekintetében sem biztosította. Kifejtette, hogy véleménye szerint a szerződésen kívül okozott kár megtérítésére irányuló igény érvényesítése a felszámoló beadványában hivatkozott kezességgel szemben olyan önálló jogcím, amely független a hitelező és harmadik személyek (kötvénykibocsátók és forgalmazó) jogviszonyától. Amennyiben a hitelező kára más forrásokból megtérül, úgy az adós bankkal szemben fennálló kártérítési igénye csökken.
A felszámoló a hitelező által előterjesztett felülvizsgálati kérelemre tett észrevételeiben a jogerős határozatnak a hitelezői igény besorolására vonatkozó része hatályában való fenntartását kérte. Azzal érvelt, hogy a jogerős másodfokú végzésnek a hitelezői igény besorolásáról rendelkező része megfelel a jogszabályoknak, indokolása is okszerű és logikus. Elfogadhatatlannak tartotta a hitelező álláspontját, amely szerint, mivel követelése szerződésen kívül okozott kártérítés jogcímén alapul, a kötvényalap teljesen absztrakttá válik és attól el kell vonatkoztatni. Ez a vélemény akkor lenne elfogadható, ha a jogszabály kötvényből származó, nem pedig kötvényen alapuló követelésről szólna. Az adott esetben azonban maga a hitelező is úgy jelölte meg a követelését, mint amely kötvényen alapul. A beadványához csatolt néhány, kötvényből származó igények elbírálására vonatkozó, egymástól eltérő döntést tartalmazó első- és másodfokú ítélet.
A felszámoló a további észvételeiben előadta azt is: véleménye szerint a korábban eljárt bíróságok határozataiban teljesen összemosódott, hogy az adott esetben két különböző kötvényről van szó. Az egyik az "R. 96" kötvény, amelynek lejárata 2002. október 15. és 2003. március 30. közötti időre tehető. Mivel ezek a kötvények ma is "élő", "aktív" kötvények, a lejáratig kamatoznak. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság a kár bekövetkeztének idejét 1998. július 14-ében jelölte meg. Az említett kötvények visszavásárlását azonban a forgalmazó a kibocsátó által biztosított pénz terhére 1998. szeptember 7-ig folyamatosan végezte, ezért - a felszámoló állítása szerint - nem érhette kár a kötvény tulajdonosát 1998. július 14-én. Az 1998. szeptember 8-i kötvényvisszavásárlás-szüneteltetés bejelentése után a kibocsátó R. Pénzügyi Korlátolt Felelősségű Társaság még vásárolt vissza "R. 96" kötvényeket, sőt napjainkban is folytatja a visszavásárlást. A korlátolt felelősségű társaság úgy nyilatkozott, hogy rendelkezik elegendő pénzzel és vagyonelemmel a kötvényesek kifizetéséhez. A hitelező akaratán múlik, hogy a birtokában lévő "R. 96" kötvények közül mennyit, mikor és milyen árfolyamon vált be a kibocsátónál. Hangsúlyozta a felszámoló, hogy álláspontja az: az adós bank részvénytársaságnak a Ptk. 339. §-a szerinti kártérítési felelősségét megelőzi a kötvényjogviszonyban szereplők felelőssége. Sérelmezte, hogy az első és másodfokon eljárt bíróságok nem vizsgálták: a kötvényért elsősorban helytállni tartozó kibocsátók eleget tudnak-e tenni szerződéses kötelezettségüknek. Az általa kifejtettekre figyelemmel a felszámoló az eljárt bíróságok határozatainak hatályon kívül helyezését és - megfelelő iránymutatás mellett - új eljárás lefolytatására való utasítását kérte.
A hitelező kérelmére a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság - a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése szerint eljárva - tárgyaláson hozta meg határozatát.
A hitelező, valamint az adós felszámolójának felülvizsgálati kérelmét érdemben azonban a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság nem találta alaposnak.
A többször mód. Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése értelmében megfelelően alkalmazott Pp. 270. §-ának szabályaiból következően a felülvizsgálat a jogerős bírói döntés valamely jogkérdésben megmutatkozó hibájának orvoslására szolgáló, kérelemhez kötött rendkívüli jogorvoslat. Igénybevételét a törvény szigorú feltételekhez köti. Mint ahogyan a Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntésében (Pfv.II.22.501/1995. - BH 1997. évi 1/23. szám) hangsúlyozta, olyan tények, amelyeket a korábbi eljárások (illetve eljárás) során nem vetettek fel, a felülvizsgálati eljárásban a jogszabálysértés alapjaként nem használhatóak fel. A Pp. 275. §-ának (2) bekezdése pedig azt írja elő, hogy a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot - bizonyos kivételek mellett - csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül.
Az adott ügyben az adós bank felszámolója csupán a hitelező felülvizsgálati kérelmére tett észrevételeiben hivatkozott arra, hogy az "R. 96" kötvényeket a forgalmazó a kibocsátó által biztosított pénz terhére 1998. szeptember 7-ig folyamatosan visszavásárolta, ezért a hitelezőt e kötvény vonatkozásában nem érhette kár 1998. július 14-én. Azt is csupán ebben a beadványában állította, hogy a kötvényt kibocsátó R. Pénzügyi Korlátolt Felelősségű Társaság napjainkban is folytatja a kötvények visszavásárlását. Mivel a felszámoló a korábbi első- és másodfokú eljárás során az említett tényeket nem vetette fel, azok a jelen felülvizsgálati eljárásban a jogszabálysértés alapjául szolgáló tényekként nem vehetők figyelembe.
A felszámoló a felülvizsgálati kérelmében sem sérelmezte a jogerős határozatnak a Ptk. 339. §-a szerinti kártérítési felelősség egyik szükségképpeni elemét képező kárra vonatkozó részét. Csupán az "R. 2000" kötvények vonatkozásában, az adós bank kezesi felelősségére hivatkozva érvelt azzal, hogy az R. Közös vállalat tartozásai miatt az adós bankkal szemben támasztott igény idő előtti. Emiatt a Legfelsőbb Bíróság - mint felülvizsgálati bíróság - a Pp. 275. §-a (2) bekezdésének felhívott szabályára figyelemmel - a jogerős végzést a felszámoló kérelme folytán csak a kérelem keretei között, a kártérítési felelősség további szükségképpeni elemének, a jogellenességnek a fennállását megállapító részében vizsgálta felül.
E körben tévesen utalt a felszámoló a régi Gt. konszernjogi szabályainak jogsértő alkalmazására. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság ugyanis az elsőfokú végzés jogi indokolását megváltoztatva, pontosítva nem a régi Gt., hanem a Hpt. rendelkezései alapján minősítette jogellenesnek az adós bank magatartását. Helytállóan jutott a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság arra a következtetésre, hogy az adós bank által a Hpt. 1997. január 1-jei hatálybalépése előtt létrehozott, de működését ezt követően is folytató bankcsoportra a Hpt. 221. §-ában foglaltakra tekintettel a Hpt. szabályai az irányadóak. Helyesen foglalt állást akkor is, amikor kimondta: a Hpt. 2. számú mellékletének II/2. pontjában írt fogalommeghatározás szerint bankholding vállalatnak tekinthető adós megsértette a Hpt. 90. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat azzal, hogy nem biztosította a bankcsoporttag kötvénykibocsátó, illetve forgalmazó prudens működését, s ezzel a magatartásával megvalósította a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében megkívánt jogellenességet.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság megalapozottnak találta a jogerős határozatnak azt a megállapítását is, hogy az adós bank a kötvényvásárlók megtévesztésével ugyancsak jogellenes magatartást tanúsított. Az adós bank - vezetőinek, illetve az R. cégek vezetőinek az elsőfokú eljárásban csatolt, 1998. szeptember 7-én kelt nyilatkozata szerint - az R. cégeket megalapításuk óta a részeinek tekintette. Létrehozásuk azt a célt szolgálta, hogy elősegítsék a bank jobb eredményeit. A banknak a saját pénztáraiban állandóan vásárolnia kellett a felajánlott kötvényeket, függetlenül attól, hogy azok ellenértékét az R. cégek mikor és milyen mértékben térítették meg. Az adós bank és az általa létrehozott kötvénykibocsátó és -forgalmazó cégek tényleges jogi-gazdasági kapcsolata eredményezte azt a látszatot, hogy - a formális jogi helyzet ellenére - a kötvények visszafizetéséért a bank is helytáll, illetve a kötvényeket bármikor - kamataival együtt - maga is visszavásárolja.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság - fellebbezési kérelem hiányára hivatkozva - nem vizsgálta az elsőfokú határozatnak a hitelezői követelés feltételes nyilvántartásba vételét kimondó rendelkezését. Ennek következtében a jogerős, e részében felülvizsgálati kérelemmel sem támadott határozat értelmében csak akkor kerülhet sor az adós bank kártérítési felelősség alapján való helytállására, ha a hitelező igazolja azt, hogy a kötvények kibocsátói, illetve forgalmazója nem vagy nem teljes egészében tettek eleget a visszavásárlási kötelezettségnek.
A hitelező által előterjesztett, a jogerős végzésnek kizárólag az igények kielégítési sorrendjét meghatározó rendelkezése elleni felülvizsgálati kérelem ugyancsak alaptalan.
A jogalkotó a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezettel szemben támasztott követelések kielégítési sorrendjének meghatározásakor a kötvényen alapuló igényeket kivette a többször mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének d) pontjába sorolt követelések csoportjából. Úgy rendelkezett, hogy ebbe a kategóriába a kötvényen alapuló követelések kivételével, magánszemély nem gazdasági tevékenységből eredő más követelése, így különösen a hibás teljesítésből, a kártérítésből eredő követelések tartoznak a szakmában szokásos várható szavatossági vagy jótállási kötelezettségek felszámoló által számszerűsített összegét is ideértve. A hitelező azért fordult az adós ellen kártérítési igénnyel, mert a tulajdonában lévő kötvényeken alapuló követelése nem nyert kiegyenlítést. Kártérítési igénye tehát kötvényen alapul, s mint ilyen nem tartozik a többször mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének d) pontjába. Tévesen érvelt tehát a hitelező a felülvizsgálati kérelmében azzal: a szerződésen kívül okozott kárért fennálló felelősségre hivatkozással érvényesített követelése besorolásánál nem jelentős az, hogy milyen kötelezettség nem teljesítése folytán érte őt kár. Helytállóan határozott a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság akkor, amikor a hitelező igényét a többször mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjába tartozóként rendelte nyilvántartásba venni.
Az előbb kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság végzését a többször mód. Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése szerint megfelelően követendő Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Gfv.X.30.266/2000. sz.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.