adozona.hu
BH 2001.1.7
BH 2001.1.7
Megvalósítja a maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségét, aki mint az építkezés tényleges irányítója, tudatában van annak, hogy a munkálatot a biztonsági előírásokban levő rendelkezések alkalmazása nélkül végzik és ennek során a munkát végző személy az építményből lezuhanva egész életére kiható testi sérülést szenved [Btk. 171. § (2) bek. a) pont, 1993. évi XCIII. tv. 2. § (2) bek., 28. § (1) bek., 42. § a) és b) pont, 54. §, 60. § a), b) és c) pont, 3
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A városi bíróság az 1999. szeptember 27. napján kelt ítéletével az I. r. és a II. r. vádlott bűnösségét maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében állapította meg, és ezért őket 300 napi pénzbüntetésre ítélte, és a pénzbüntetés egynapi tételének összegét mindkét vádlott tekintetében 300 forintban állapította meg.
A megállapított tényállás lényege a következő.
Az I. r. vádlott 45 éves, nős, egy kiskorú gyermeke van, gépészmérnök szakké...
BH 2001.1.7 Megvalósítja a maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségét, aki mint az építkezés tényleges irányítója, tudatában van annak, hogy a munkálatot a biztonsági előírásokban levő rendelkezések alkalmazása nélkül végzik és ennek során a munkát végző személy az építményből lezuhanva egész életére kiható testi sérülést szenved [Btk. 171. § (2) bek. a) pont, 1993. évi XCIII. tv. 2. § (2) bek., 28. § (1) bek., 42. § a) és b) pont, 54. §, 60. § a), b) és c) pont, 32/1994. (XI. 10.) IKM r. 2.7 pont, 5.8 pont, 7.5 pont, 31.1 és 9 pont, Be. 61. § (2) bek.].
A városi bíróság az 1999. szeptember 27. napján kelt ítéletével az I. r. és a II. r. vádlott bűnösségét maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében állapította meg, és ezért őket 300 napi pénzbüntetésre ítélte, és a pénzbüntetés egynapi tételének összegét mindkét vádlott tekintetében 300 forintban állapította meg.A megállapított tényállás lényege a következő.
Az I. r. vádlott 45 éves, nős, egy kiskorú gyermeke van, gépészmérnök szakképzettségű, a kft. ügyvezetőjeként dolgozik, büntetlen előéletű.
A II. r. vádlott 39 éves, nős, két kiskorú gyermeke van, a kft. ügyvezetőjeként dolgozik, gyártástechnológusi szakképzettségű, szakközépiskolai érettségivel rendelkezik, és büntetlen előéletű.
A kft. tagjai 1997. május 31. napjától az I. r. és a II. r. vádlottak, akik mindketten ügyvezetői a gazdasági társaságnak. A kft. és az N. Bt. között szoros kapcsolat alakult ki, a kft. - amelynek nem voltak alkalmazottai - munkálatok elvégzését vállalta, amelynek az elvégzését az N. Bt. dolgozói látták el. A munkáltatói utasítási jogot mind az I. r., mind a II. r. vádlott gyakorolta az N. Bt. dolgozói tekintetében.
Az N. Bt. dolgozója évek óta a sértett is, aki munkaszerződés alapján bejelentett dolgozóként dolgozott, és bár szakképzettséggel nem rendelkezett, gyakorlati ismeretei alapján több, szakképesítés hatálya alá tartozó szakmunkát elvégzett.
A kft. képviseletében a II. r. vádlott 1997. augusztus 28. napján szerződést kötött, amelynek alapján a kft. mint kivitelező köteles volt egy létesítendő terménytároló acélszerkezetének a gyártására, alapozó festésére, helyszínre szállítására, összeszerelésére és hullámpalával történő tetőhéjalására 1 400 000 forint + áfa vállalkozói díj ellenében. A kft. a munkálatok elvégzését alvállalkozásba adta át az N. Bt.-nek, amely a terménytároló acélváz szerkezetét legyártotta, a helyszínen összeszerelte és felállította, csupán a terménytároló hullámpalával történő tetőhéjalása maradt hátra.
1997 októberében a sértett megegyezett a II. r. vádlottal abban, hogy a sértett 5 alkalmi munkást vesz igénybe, akikkel elvégzi a terménytároló tetőhéjalását. 1997. október 6. napjától kezdődően a sértett a munkatársaival több napon keresztül dolgozott a tetőhéjaláson, amely munkát az I. r. vádlott előzetes iránymutatása, illetve útmutatása alapján végezték. A tetőhéjalás során méretezési problémák adódtak, és a tetőhéjalást végzők jelzésére az I. r. vádlott kiment a munkavégzés helyszínére, és azt az utasítást adta az N. Bt.-vel munkaviszonyban álló sértettnek és munkatársainak, hogy a tetőhéjalást egy bizonyos területen bontsák vissza. Az I. r. vádlott látta, hogy a munkaviszonyban álló sértett és a munkatársai minden védőeszköz, illetve biztonsági berendezés nélkül végzik a munkát, kifogást azonban ez ellen nem emelt, és a munka leállítását nem rendelte el.
1997. október 11. napján 9 órakor a sértett az egyik munkatársával kezdte el a tetőhéjalást visszabontani, megfelelő védőeszközök és biztonsági berendezések alkalmazása nélkül. A tetőn 5 méter magasban dolgozó sértett lába alatt a hullámpala eltörött, és a sértett a betontároló betonalapjára zuhant. Ennek következtében a háti X. és XI. csigolyák törését, a X. csigolya ficamodását és az ágyéki I-IV. csigolyák harántnyúlványainak a törését, a gerincvelő háti szakaszának sérülését, a bal oldali I-V. és IX-XII. bordák és a jobb oldali X-XI. törését, koponyaalapi törést és agyzúzódást szenvedett el. Ennek során bekövetkezett az alsó végtagok teljes bénulása, érzéketlensége, a széklet- és a vizeletürítés kontrolljának elvesztése, a szexuális funkciók elvesztése, illetve a passzivitás miatt a nyomásnak kitett helyeken felfekvéses, elhalásos folyamatok is bekövetkeztek. Az elszenvedett sérülések következtében maradandó fogyatékosság alakult ki, és a sértett a munkaképességét elvesztette.
Az I. r. és a II. r. vádlottak - mint a sértett munkáltatójának törvényes képviselői - megszegték az 1993. évi XCI-II. törvény 2. §-ának (2) bekezdésében írt szabályt, mely szerint az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósítása - a munkavállalók ez irányú felelősségével összhangban - a munkáltató kötelessége. Megszegték továbbá a 28. § (1) bekezdésében írt szabályt, amely szerint az olyan munkahelyen, ahol be- vagy leesési veszély van, vagy a munkavállalót és a munkavégzés hatókörében tartózkodókat leeső tárgyak veszélyeztetik, elkerítéssel, lefedéssel vagy más alkalmas módon kell a védelemről gondoskodni. Megszegték a 42. § a) és b) pontjait, amely szerint a veszélyforrásokat és az ellenük való védekezés módját, az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeit az érintett munkavállalókkal meg kell ismertetni, a veszélyforrások elleni védelmet nyújtó egyéni védőeszközöket meg kell határozni, azokkal a munkavállalókat el kell látni, és használatukat meg kell követelni. Megszegték továbbá a 32/1994. (XI. 10.) IKM rendelet (a továbbiakban: ÉKBSZ) 5.8 pontját, amely szerint meglevő építményen bármely munka megkezdése előtt meg kell győződni arról, hogy annak állékonysága megfelelő, a munka elvégzéséhez szükséges teher viselésére alkalmas, ha ez nem biztosított, a munkát megkezdeni csak akkor szabad, ha a szükséges megerősítéseket és/vagy az alátámasztásokat méretezés alapján elvégezték. Megszegték az ÉKBSZ 7.5 pontját is, amely szerint amennyiben a munkavállalók és a felhasznált anyagok leesés ellen elsődlegesen biztonságot nyújtó berendezésekkel a védelmet nem lehet kielégítően biztosítani, akkor a munkavállaló a munkát csak munkaöv, biztonsági hevederzet, illetve zuhanásgátló használatával végezheti. Ilyen esetben előzetesen ki kell alakítani vagy jelölni azokat a teherhordó szerkezeteket, ahová a munkavállaló a védőfelszerelést rögzíteni tudja. Megszegték a ÉKBSZ 13.1 pontjában írt rendelkezést is, amely szerint azokon a tetőszerkezeteken, amelyeknek dőlésszöge a 20 fokot meghaladja és a talajszinthez képest a magassága eléri a 2 métert, munkát csak akkor szabad végezni, ha a leesés ellen méretezett és megfelelően rögzített lefedést vagy zuhanás elleni védelmet kialakították. Megszegték a ÉKBSZ 13.9 pontját is, amely szerint hullámpala- elhelyezési munkálatokat legalább 30 milliméter vastagságú és 50 cm széles, legalább II. osztályú deszkaanyagból készített hosszanti és keresztirányban elhelyezett, csúszásmentesen kialakított és rögzített padozatról szabad elvégezni. Megszegték végül az ÉKBSZ 2.7 pontjának az előírását is, amely szerint a munkavégzést irányító személy köteles ellenőrizni, hogy az építési munka végzése során valamennyi leesés elleni védelem, elhatárolás megfelelő állapotban legyen, állványokat vagy egyéb létesítéseket a munkavállalók önhatalmúlag ne változtassák meg, a szükséges egyéni védőeszközöket az érintett személyek viseljék és alkalmazzák.
A sértett a sérülésének bekövetkeztében közrehatott annyiban, hogy maga is megszegte az 1993. évi XCIII. törvény 60. §-ának a), b) és e) pontjaiban írott szabályokat, amely szerint a munkavállaló csak a biztonságos munkavégzésre alkalmas állapotban, az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályok megtartásával végezhet munkát, így különösen köteles a rendelkezésére bocsátott munkaeszköz biztonságos állapotáról a tőle elvárható módon meggyőződni, azt rendeltetésének megfelelően és a munkáltató utasítása szerint használni, a számára meghatározott karbantartási feladatokat elvégezni, az egyéni védőeszközt rendeltetésének megfelelően használni és a tőle elvárható tisztításáról gondoskodni, munkája biztonságos elvégzéséhez szükséges ismereteket elsajátítani és azokat a munkavégzés során alkalmazni.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlottak és a védőik bűncselekmény hiányában történő felmentés érdekében jelentettek be fellebbezést. A védő a fellebbezésének indokolásában arra hivatkozott, hogy a vád tárgyát képező baleset nem munkaviszony, hanem vállalkozási szerződés alapján végzett tevékenység során következett be, és erre tekintettel a vádlottakat - mint megrendelőket - foglalkozási szabály betartására vonatkozó kötelezettség nem terhelte. Ennek alátámasztásaként a védő hivatkozott az ügyben meghozott polgári bírósági ítéletekre.
A főügyész az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta, utalva arra, hogy a városi bíróság megalapozottan állapította meg azt, hogy a vádlottak "a sértett fölött munkáltatói jogokat gyakoroltak".
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kisebb részben felderítetlennek és hiányosnak találta [Be. 239. §-a (2) bekezdésének a) és b) pontja]. Ezért a megyei bíróság a másodfokú tárgyaláson további bizonyítást vett fel: ismertette a vádlottak Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (MMF) felügyelője által történt meghallgatásáról készült jegyzőkönyveket a vádlottak akkori előadása és a büntetőeljárás során tett vallomása közötti eltérések okának tisztázása érdekében. Ezenkívül kihallgatta tanúként a bt. alkalmazásában álló tanút, aki a vádbeli időszakban a munkaidő-nyilvántartást vezette. Ismertette továbbá az ügyben keletkezett polgári bírósági ítéleteket annak megállapítása céljából, hogy a vádbeli baleset miatt indult államigazgatási eljárás milyen eredménnyel zárult.
A megyei bíróság a bizonyítás eredménye és az elsőfokú bíróság által is értékelt okiratok alapján az ítéleti tényállást az alábbiak szerint helyesbítette [Be. 258. § (1) bek. a) pont]:
- a kft. és az N. Bt. között nem jött létre konkrét alvállalkozói szerződés a szóban forgó létesítmény kivitelezésére;
- a munkavégzés helyszínén az I. r. vádlott által adott iránymutatás szerint a sértett irányította a munkát;
- a munkavégzés helyszínén mozgatható munkaállvány és munkaszint kialakításához alkalmas pallódeszkák álltak rendelkezésre, amelyeket azonban a tetőfedés során nem használtak. A biztonságos munkavégzéshez szükséges (lezuhanás ellen védelmet nyújtó) egyéni védőfelszerelést viszont egyáltalán nem biztosított az N. Bt.
A büntetőeljárásban önállóan kellett állást foglalni abban a kérdésben is, hogy a sértett milyen jogviszony keretében végzett munka során szenvedett balesetet, mivel ettől függ az, hogy a foglalkozási szabályok betartását kinek kellett volna biztosítani, ami az adott ügyben a büntetőjogi felelősség kérdésében való döntés alapja. A munkavégzés alapjául szolgált jogviszony jellegének megítélését illetően a megyei bíróság alapvetően egyetértett az elsőfokú bíróság álláspontjával, amelynek egyébként helyes indokait kiegészítette a következőkkel:
A Be. 61. §-ának (2) bekezdése szerint az eljárás során fel lehet használni a bizonyítás olyan eszközeit is, amelyeket az arra illetékes hatóságok - a törvényben meghatározott feladataik teljesítése során - a büntetőeljárás megindítása előtt szereztek meg. Az adott ügyben 1997. november 27-én került sor a nyomozás elrendelésére, így az elsőfokú bíróság törvényesen vette figyelembe a munkavédelmi hatóság eljárása során a vádlottak meghallgatásáról készült jegyzőkönyveket, amelyek alapján egyértelműen az állapítható meg, hogy a sértett nem vállalkozási jogviszony keretében alvállalkozóként, hanem az N. Bt. alkalmazottjaként végzett munka során szenvedett balesetet. Erre utalnak azok a körülmények is, hogy a balesetet kezdettől fogva munkabalesetként kezelték, és igyekeztek olyan látszatot kelteni, mintha a sértett és a társa is megfelelő munkavédelmi oktatásban részesült volna, aminek érdekében munkavédelmi oktatási napló meghamisítására is sor került.
A munkavégzés egyéb körülményeire is figyelemmel az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a vádlottak védekezésével ellentétben a sértett nem vállalkozási jogviszony keretében, hanem az N. Bt. alkalmazottjaként végezte a tetőfedési munkát, amelybe a munkáltatója érdekében alkalmi munkásokat is bevont, akiknek a bérét és a munkaterületre való kijárás költségeit a munkáltató biztosította elszámolás alapján.
A sértett az elsőfokú tárgyaláson azt vallotta: az I. r. vádlott azt mondta: "a tetőhéjalást vissza kell bontani, én mondtam, hogy hadd csinálnám én, én vállaltam el, ő mondta, hogy rendben van, öt ember kell, mondtam én, aki eddig is volt. Aztán utána a trükköt vittem a dologba, hogy nem vittem öt embert, hanem csak a sógoromat".
Ezeknek a körülményeknek az egybevetéséből a megyei bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást megalapozottnak találta, amely az elsőfokú ítélet felülbírálatánál irányadó volt.
Az elsőfokú bíróság az irányadó tényállásból következően az I. r. vádlott bűnösségét törvényesen állapította meg, a II. r. vádlott vonatkozásában viszont a büntetőjogi felelősségre vonás feltételei nem állnak fenn. A megállapított tények szerint az I. r. vádlott irányította ténylegesen a tetőfedési munkát, amelynek időtartama alatt a II. r. vádlott egyáltalán nem járt a munkavégzés helyszínén, így annak konkrét körülményeit sem ismerhette. Ezért az elsőfokú ítéletben kifejtetteknél differenciáltabb vizsgálata szükséges annak, hogy a vádlottak közül ki állt a foglalkozási szabály hatálya alatt. Ennek kapcsán külön is kiemelendő az elsőfokú bíróság által is hangsúlyozott szoros kapcsolat a kft. és az N. Bt. között. Megállapítható a két gazdasági társaságban fennálló azonos tulajdonosi érdekeltség mellett az is, hogy tevékenységük, különösen az N. Bt. alkalmazottai számára nem volt külön választható. Az is megállapítható, hogy az üzletvezetésre jogosult I. r. vádlott feladata volt a társaság tevékenységi körébe tartozó feladatok szervezése is, a II. r. vádlott a munkáltatói jogát az I. r. vádlott útján is gyakorolhatta.
Ilyen körülmények között a biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósítása érdekében az 1993. évi XCIII. törvény 54. §-a alapján a munkáltatót terhelő, általános jelleggel megfogalmazott feltételek biztosításáról az adott esetben az I. r. vádlottnak kellett volna gondoskodnia. Kötelessége lett volna az ÉKBSZ-ben foglalt munkavédelmi szabályok betartását biztosítani és ennek érdekében eljárni.
A felsorolt foglalkozási szabályokat az I. r. vádlott hanyagságból megszegte, aminek következtében a sértett maradandó fogyatékossággal járó sérülést eredményező balesetet szenvedett. Ezért az elsőfokú bíróság törvényesen állapította meg a bűnösségét.
Ugyanakkor a II. r. vádlott nem vett részt a munka közvetlen irányításában, a büntetőjogi felelőssége nem állapítható meg, ezért a megyei bíróság a II. r. vádlottat a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján (bűncselekmény hiányában) az ellene emelt vád alól felmentette.
Az elsőfokú bíróság az I. r. vádlott tekintetében a büntetés kiszabása szempontjából jelentős tárgyi és alanyi tényezőket hiánytalanul figyelembe vette, és megfelelően értékelte akkor, amikor a jelentős mértékű sértetti közrehatásra tekintettel az enyhítő rendelkezés alkalmazásával a vádlottal szemben 300 napi tétel pénzbüntetést szabott ki. Az elsőfokú bíróság által kifejtett körülményekre tekintettel az egy napra eső összeg meghatározása is törvényes.
A megyei bíróság a fentebb kifejtettek alapján az I. r. vádlott tekintetében az elsőfokú ítéletet helybenhagyta azzal, hogy a felmerült bűnügyi költséget egyedül köteles viselni.
(Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság
3.Bf.1103/1999. sz.)