adozona.hu
BH 2000.1.40
BH 2000.1.40
I. Nyereségadó-kedvezmény igénybevételének feltételei. A kedvezmény időpontjának kiválasztására egyszeri alkalommal kerülhet sor. II. Az adókedvezmény szempontjából gyakorolható választás nem helyesbíthető; önellenőrzéssel csak az adó összege helyesbíthető. III. Az elmaradt térségben végzett tevékenység tekintetében a bizonyítási teher kérdése [1988. évi IX. tv. (a továbbiakban: VA. tv) 15. § (1) bek. f) pont, 29. § f) pont, 1990. évi XCI. tv. (a továbbiakban: Art. ) 11. § (6) bek. g) pont, 42. § (1) bek.,
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az APEH megyei igazgatósága társas vállalkozások I. ellenőrzési osztálya a felperesnél az 1991. november-1994. évekre vonatkozóan költségvetési kapcsolatok átfogó ellenőrzését végezte el, melynek eredményeképpen az 1995. november 24-én kelt határozatával a felperes terhére több adónemben összesen 13.560.000 forint adóhiányt állapított meg és írt elő, továbbá kiszabott 6.780.000 forint adóbírságot, 6.601.000 forint késedelmi pótlékot, 45.000 forint mulasztási pótlékot.
A felperes fellebbezése...
BH 2000.1.40 I. Nyereségadó-kedvezmény igénybevételének feltételei. A kedvezmény időpontjának kiválasztására egyszeri alkalommal kerülhet sor.
II. Az adókedvezmény szempontjából gyakorolható választás nem helyesbíthető; önellenőrzéssel csak az adó összege helyesbíthető.
III. Az elmaradt térségben végzett tevékenység tekintetében a bizonyítási teher kérdése [1988. évi IX. tv. (a továbbiakban: VA. tv) 15. § (1) bek. f) pont, 29. § f) pont, 1990. évi XCI. tv. (a továbbiakban: Art. ) 11. § (6) bek. g) pont, 42. § (1) bek., 73. § (1) bek., 74. § (13) bek. a) pont].
Az APEH megyei igazgatósága társas vállalkozások I. ellenőrzési osztálya a felperesnél az 1991. november-1994. évekre vonatkozóan költségvetési kapcsolatok átfogó ellenőrzését végezte el, melynek eredményeképpen az 1995. november 24-én kelt határozatával a felperes terhére több adónemben összesen 13.560.000 forint adóhiányt állapított meg és írt elő, továbbá kiszabott 6.780.000 forint adóbírságot, 6.601.000 forint késedelmi pótlékot, 45.000 forint mulasztási pótlékot.A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az 1996. március 1-jén kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A határozatok indokolása szerint a felperes a tevékenységét 1991. évben kezdte meg, vállalkozási nyereségadó-kedvezmény (a továbbiakban: nyereségadó-kedvezmény) igénybevételére is ez évben, ez évtől volt jogosult. A felperes 1994. évben végzett önellenőrzésével a nyereségadó-kedvezmény kezdő időpontját 1992. évtől kívánta igénybe venni, melyet az adóhatóság a vállalkozási nyereségadóról szóló 1988. évi törvény (a továbbiakban: VA. tv.) 29. §-ának f) pontja alapján és az 1991. évi LXXXVI. törvény 19. §-ának (4) bekezdése alapján nem fogadott el. Megállapította továbbá az adóhatóság, hogy a társaság 1991. évben Ó. székhellyel jött létre, tényleges üzletvezetésének helye azonban M. volt. A felperesi társaság 1994. évben helytelen arányban vette igénybe az elmaradt térség utáni társasági adó-kedvezményt a VA. tv. 15. §-a (1) bekezdésének f) pontja és a VA. tv. 9. számú mellékletének 7/b. pontja alapján. Az adóhatóság megállapította, hogy ha az adózó a tevékenységét a kormány által kijelölt és ki nem jelölt településen egyaránt végzi, az adókedvezményt csak a kijelölt településen folytatott tevékenység árbevételének arányában vehette igénybe. A felperesnek a kedvezményezett településen csupán a teljes árbevételének 16,37% arányában származott bevétele, és ezért ezen százalék arányában jogosult 20%-os adókedvezmény igénybevételére. Kitért az alperesi határozat arra is, hogy a felperes tevékenységi körében a kohászati termékekkel kapcsolatos bérmunka nem szerepelt, ezért kötelezte a bejelentett tevékenységi köre változásának átvezetésére. Megállapította továbbá az alperes, hogy a felperes 1993. évben kokszport importált a Szlovák Köztársaságból, az árubeszerzését tévesen exportnak minősítette, és 0%-os áfa-kulcsot alkalmazott. Az alperes a kokszpor beszerzését importnak minősítette, és az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 2. számú melléklete és 11. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján 10%-os mértékű áfát számított fel és állapított meg adókülönbözetként.
A felperes keresetet indított az alperes határozatának felülvizsgálata és hatályon kívül helyezése iránt. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét megalapozatlannak találta, és azt ítéletével elutasította. Ítéletében kifejtette az elsőfokú bíróság, hogy bár a felperes az alperes határozatának minden megállapítását vitatta, bizonyos alperesi megállapításokhoz semmiféle jogszabálysértést nem jelölt meg. Az elsőfokú bíróság hangsúlyozta, hogy a Pp. bizonyításra vonatkozó szabályai szerint a felperesnek kellett volna bizonyítékokkal alátámasztania az alperesi határozatban foglaltak megalapozatlanságát, jogszabálysértését, amire a perben nem került sor. Hangsúlyozta továbbá, hogy a perben alperesként eljáró adóhatóságnak nem feladata bizonyítani a határozatai megállapításainak megalapozottságát akkor, amikor a felperesnek bizonyítási indítványa nincs. A bíróság teljes terjedelmében az alperes határozatát felülvizsgálta, és ezt megalapozottnak, jogszerűnek ítélte. Kifejtette, hogy az adóhatóság jogszerűen állapította meg, hogy az adókedvezmény igénybevételének első éve 1991. év, mert a felperesi tevékenység megkezdésének időpontja a cégbírósági bejegyzés szerint 1991. augusztus 12. napja. A felperes is ennek megfelelően vallotta be 1993. évi társaságiadó-bevallásában az adókedvezményre jogosító tevékenysége kezdetét. A felperes az adózás rendjéről szóló 1990. évi CXI. törvény (a továbbiakban: Art.) 42. §-ának (1) bekezdése alapján az adó helyesbítésére szolgáló jogszabályi rendelkezéseket tévesen értelmezte akként, hogy azzal a nyereségadó-kedvezményt megalapozó első évet utóbb módosíthatná. Az önrevízióra való jogosultság ugyanis nem keverhető össze az adózás alapjaként megjelölt nyilatkozat módosításának lehetőségével. A felperes élt a választás jogával, később ezt nem módosíthatta. Kifejtette továbbá az elsőfokú bíróság, hogy a felperes az elmaradott térségben végzett tevékenysége körében az alperes által alkalmazott arányosítással szemben ellenbizonyítással nem élt, ezért a bíróság elfogadta az alperesnek a pontosan kimunkált, megindokolt számítását az arányosítás mértéke után igénybe vehető adókedvezmény 20%-os mértékére. Megállapította a bíróság, hogy a felperes gazdasági tevékenysége gyakorlatilag kereskedés volt, az ügyletek nagy része - sem a megkötésük helye, sem a teljesítés helye szerint - nem kapcsolódott az elmaradott térséghez, ezért az arányosításra jogszerűen került sor. Megjegyezte továbbá a bíróság azt is, hogy az adókedvezmény szempontjából a tevékenység kifejtésének helye az irányadó. A felperes valójában nem Ó.-n, hanem M.-en fejtette ki tevékenységét. Ezen megállapítással szemben a felperes a per során érdemi bizonyítékot nem tudott felmutatni. Megállapította továbbá a bíróság, hogy a felperesnek a tevékenységi körét az Art 11. §-a alapján fel kell tüntetnie, így a bérmunkára vonatkozó tevékenysége vonatkozásában az adatváltozás iránt intézkednie kell. A bíróság nem állapított meg különös méltánylást érdemlő körülményt, ezért a bírság és a késedelmi pótlék összegét is jogszerűnek ítélte.
Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Helytállónak ítélte a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást és jogi indokolást. Az elsőfokú ítéletet annyiban egészítette ki, hogy az adókedvezmény arányosítása az 1994. évi árbevételre vonatkozott, és az adókedvezmény mértéke került 20%-ban megállapításra.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság bizonyítás körében kifejtett álláspontjával nem értett egyet. Kifejtette, hogy a bizonyítás kötelezettségére nézve kettős szabály érvényesül, az adóhatóságnak az Art. 53. §-ának (3) bekezdése szerinti tényállás-tisztázási kötelezettsége az adóhatározat meghozatalával nem szűnik meg, hanem fennáll a peres eljárás jogerős befejeződéséig. A Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerinti bizonyítási kötelezettség ezzel párhuzamosan érvényesülő kötelezettség. Ennek alapján a másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperest a tekintetben terheli bizonyítási kötelezettség, hogy az alperesi határozat mely tekintetben jogszabálysértő, míg az alperesnek azt kell bizonyítania a továbbiakban, hogy határozata a tényeknek és a jogszabályoknak megfelelő.
Kifejtette a másodfokú bíróság a nyereségadó-kedvezmény igénybevételének első éve vonatkozásában, hogy a kedvezményt megalapozó 1988. évi IX. törvényt az 1991. évi LXXXVI. törvény 20. §-a (6) bekezdésének a) pontja 1991. december 31. napjával hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 19. §-ának (4) bekezdése azonban úgy rendelkezett, hogy az adóalany, aki a VA. tv. 13/A. §-ában vagy a 9. számú melléklet 7/b. pontjában meghatározott adókedvezmény igénybevételére a jogosultságot 1991. december 31-ig megszerezte, az adókedvezményt a hivatkozott rendelkezésekben meghatározott feltételek szerint és időpontig igénybe veheti. Ezen rendelkezés alapján a felperest az önellenőrzéssel 1992. január 1-jére módosított tevékenység kezdete esetén már nem illetné meg az adókedvezmény, mert a VA. tv. szerinti adókedvezményre csak akkor lenne jogosult, ha tevékenységét 1991. december 31. előtti időpontban megkezdte volna. Ezért a másodfokú bíróság álláspontja szerint nem az önellenőrzés alkalmazhatósága dönti el a vállalkozás kezdő éve megjelölésének kérdését, hanem az, hogy az adókedvezmény igénybevételére jogosult-e egyáltalán 1992-ben a felperes, vagy sem.
Az elmaradott térségben folytatott kereskedelmi tevékenység után igénybe vehető adókedvezmény kapcsán a másodfokú bíróság továbbá kifejtette, hogy a Legfelsőbb Bíróság a Kfv.III.25.903/1994. számú ítéletében is megállapította, hogy az adókedvezmény igénybevételére az az adóalany jogosult, amelynek székhelye és működése egyaránt a gazdaságilag elmaradott térséghez kötődik. A másodfokú bíróság ennek kapcsán megállapította, hogy a felperes 1992-1993. években Ó.-ra sem terméket nem szállított, sem ott termelt árut más területen nem adott el, ezért, mivel a kereskedelmi tevékenysége nem a székhellyel azonos elmaradott térségben folyt, adókedvezmény igénybevételére a felperes nem volt jogosult. Ugyanakkor rögzítette a másodfokú bíróság ítéletében, hogy az e körben kifejtett elsőfokú bírósági ítéleti indokolással teljes egészében egyetértett, és álláspontját csak a felperes fellebbezésében írtakra vonatkozóan fejtette ki.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, a jogerős ítélet és elsőfokú ítélet megváltoztatását és a közigazgatási határozatok teljes mértékben történő hatályon kívül helyezését kérte. Sérelmezte, hogy az Art. 42. §-án alapuló önellenőrzési jog gyakorlását jogellenesnek minősítették, és ezzel a nyereségadó-kedvezmény kezdő időpontjának megváltozását nem fogadták el. Előadta, hogy a vállalkozási nyereségadó-kedvezményt hatályon kívül helyező 1991. évi LXXXVI. törvény 19. §-ának (4) bekezdését a másodfokú bíróság törvénysértően értelmezte. Álláspontja szerint a felperes 1991. évben rendelkezett a választás lehetőségével, és ha akkor azzal nem is élt, a választás jogát gyakorolhatta az 1992. évben, és megjelölhette önellenőrzéssel nyitó évnek az 1992. évet. A másodfokú bíróság nem tért ki indokolásában arra, hogy a választás módját önrevízióval a felperes gyakorolhatta-e vagy sem. Sértette továbbá a jogerős ítélet az 1998. évi IX. törvény 15. §-a (1) bekezdésének f) és 9. számú mellékletének 7/b. pontjában foglalt adókedvezmény alkalmazására vonatkozó szabályokat. A másodfokú bíróság törvénysértően nem értékelte azokat a felperes által felhozott indokokat és bizonyítékokat, hogy a társaság székhelye Ó.-n volt, így ott történt az adminisztratív ügyintézés, számlázás, postázás, így azt működési helynek el kellett volna ismerni. Álláspontja szerint az ún. "közvetítő" nagykereskedelem esetében a "működési hely" megfogalmazás a székhely és az adminisztrációs ügyintézés helyét, az adminisztrációs központot kell hogy jelentse. Sérelmezte, hogy a tevékenység megítélésénél, annak értékelésénél az adóhatóság koncepciós módon járt el, a felperes érdekét sértő módon. Előadta, hogy a közigazgatási eljárásban keletkezett beadványai, a keresetében, fellebbezésében előadottakat is kéri a Legfelsőbb Bíróság által felülvizsgálni, és így az adóhatározatokat teljes terjedelmében kérte hatályon kívül helyezni. Előadta továbbá, hogy a bírság és késedelmi pótlék törléséhez kivételes méltánylást érdemlő körülmény megvalósult, mert az adóhatóság az adózó gyakorlatát a korábbi ellenőrzések során nem kifogásolta. Álláspontja szerint a bérmunkára vonatkozó megbízás és termeltetés nem vonja maga után azt a kötöttséget, hogy a felperes ezt a tevékenységi körébe felvegye, és ezzel adatváltozási, bejelentési kötelezettsége keletkezzen.
Az alperes érdemi ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alaptalan.
A vállalkozási nyereségadóról szóló 1988. évi IX. törvény (a továbbiakban: VA. tv.) 15. §-a (1) bekezdésének f) pontja és 9. számú mellékletének 7/b. pontja értelmében a kormány által meghatározott településen belüli székhellyel működő adóalanyokat meghatározott (százalékos) mértékű adókedvezmény igénybevétele illeti meg, a működés megkezdésének első évétől kezdődően. Első évnek - az adóalany választásától függően - a termékértékesítés, a szolgáltatásnyújtás megkezdésének éve vagy az azt követő év volt választható. A VA. tv. 29. §-ának f) pontja szerint a tevékenység megkezdésének a napja az adóhivatalhoz adóalanyként történő bejelentkezés vagy az első értékesítés, illetve beszerzés napja közül a korábbi időpont. A rendelkezésre álló adatok szerint a gazdasági társaság az adóhatósághoz 1991 augusztusában bejelentkezett, 1993. évre benyújtott társaságiadó-bevallásában az adókedvezményre való jogosultság első éveként 1991. évet tüntetett fel. A felperes 1994. évben benyújtott önellenőrzéssel az adókedvezmény igénybevételének első évét kívánta 1992. évre változtatni. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja az, hogy a fentebb ismertetett rendelkezések alapján az adóalanyt egyszeri választási lehetőség illeti meg az adókedvezmény igénybevételéhez, az egyszer már gyakorolt választás jogát később az adóalany nem volt jogosult módosítani vagy attól eltérni.
A Legfelsőbb Bíróság szerint - egyetértve az elsőfokú bíróság álláspontjával - az Art. 42. §-ának (1) bekezdése nem teszi lehetővé az adókedvezmény szempontjából gyakorolható választás helyesbítését, önellenőrzéssel csak az adó összege helyesbíthető. Utal a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy ezen túlmenő indokként a másodfokú bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy 1992. évben mint első évben a felperes ezt az adókedvezményt nem vehette volna igénybe, mert a VA. tv.-t az 1991. évi LXXXVI. törvény 20. §-a (6) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte 1991. december 31-ével. Ezen törvény 19. §-ának (4) bekezdése a már érvényesített, választott adókedvezmények további gyakorlását tette lehetővé az eredetileg a VA. tv-ben biztosított időpontig. Téves a felperesnek az az álláspontja, hogy a választhatóság joga - ha azt nem gyakorolta 1991-ben az adóalany - még 1992-ben fennállt, ezzel a választással élhetett volna. Ezzel szemben éppen akkor illeti meg az adókedvezmény az adóalanyt, ha már élt a választás jogával, és azt igénybe vette 1991. december 31-ig. Amelyik adóalany eddig az időpontig nem élt a választás lehetőségével, és adókedvezményt nem vett igénybe, 1992. évtől kezdődően ezt már nem gyakorolhatta, nem vehette igénybe.
Az elmaradott térségben végzett kereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó adókedvezmény jogszerűségének kérdésében a Legfelsőbb Bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtett jogi indokolással. A VA. tv. 15. §-a (1) bekezdésének f) pontja az adókedvezmény igénybevételét kettős feltételhez kötötte. Egyrészt az adózónak a kormány által meghatározott településen kellett székhellyel rendelkeznie, másrészt e településen kellett működnie, tényleges tevékenységet kifejtenie. Az alperes a rendelkezésre álló iratok - szerződések, okiratok, dokumentumok - alapján azt állapította meg, hogy a felperes 1992-1993. években nem fejtett ki tevékenységet az elmaradott térséghez, Ó.-hoz kapcsolódóan, míg 1994. évben a felperes részben Ó.-n termeltetett bérmunkában. A bugákból betonacél előállítása történt, és a készterméket értékesítette tovább a felperes. Erre tekintettel az alperes - mivel a bugák feldolgozása Ó.-n, a gazdaságilag elmaradott településen történt - az ebből származó árbevétel után tekintette jogszerűnek az adókedvezmény igénybevételét. Ennek arányát a teljes árbevételén belül az alperes 16,37%-ban állapította meg.
A Legfelsőbb Bíróság az alperesi megállapításokkal és az elsőfokú bíróság által kifejtettekkel teljes mértékben egyetértett, és a másodfokú bíróság is jogszerűen állapította meg, hogy 1992-1993. évekre vonatkozóan a felperes az elmaradott térségben tevékenységet nem végzett.
A Legfelsőbb Bíróság a bizonyítási teher tekintetében nem értett egyet a másodfokú bíróság álláspontjával. A Pp. 164.§-ának (1) bekezdése szerinti bizonyítási teher mint kötelezettség a felperest terhelte a közigazgatási perben, mert az ő érdekében állt az általa felhozott tények bizonyítása. Az alperest csak akkor terhelte volna bizonyítási kötelezettség, ha a felperes a keresetében kifogásolt jogszabálysértéseket bizonyította volna, és ekkor fordult volna át a bizonyítási teher az alperesre, akinek a felperes bizonyításával szemben kellett volna ellenbizonyítással élnie. A másodfokú bíróság álláspontjával szemben a tényállás-tisztázási kötelezettség és az alperes bizonyítási terhe nem párhuzamos és egyidejű a felperes bizonyítási kötelezettségével. Az elsőfokú bíróság ítélete is rögzítette, hogy a felperes - bár több pontban vitatta az alperes megállapításait - semmiféle bizonyítékot nem terjesztett elő, sőt a konkrét jogszabálysértést sem jelölte meg. A bizonyítási kötelezettség a felperest terhelte volna, amely nemcsak a jogszabálysértés megjelölésében merül ki, hanem abban is, hogy a jogszabálysértés bizonyítására megfelelő bizonyítékokat csatoljon vagy terjesszen elő.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás során megállapította, hogy a felperes olyan bizonyítékot nem tudott felmutatni az eljárás során, amely az alperes megállapításainak jogszabálysértő jellegét bizonyította volna.
A felperes egyúttal támadta a bizonyítékok szabad mérlegelési körébe tartozó, az elmaradt térségben végzett tevékenységének megítélése alapjául szolgáló bizonyítékok helyes értékelését is.
A bizonyítékok eredményének megállapítása szabad bizonyítás eredménye, amely kizárólag akkor kerülhet a felülvizsgálati eljárás során megváltoztatásra, ha a bizonyítékok mérlegelése logikailag ellentmondásos, okszerűtlen, kirívóan téves vagy iratellenes. A perbeli esetben az eljárt bíróságok a bizonyítékokat életszerűen, okszerűen mérlegelték, ezért eljárási szabálysértés e tekintetben nem állapítható meg.
A felperes által hivatkozott kivételes méltánylást érdemlő körülmény fennállását a Legfelsőbb Bíróság sem állapította meg. A felperes által kifogásolt mulasztási bírság nem csak az adatbejelentési kötelezettség elmulasztása, hanem más nyilvántartási, könyvelési hiányosságok miatt került kiszabásra. Helyesen fejtette ki a másodfokú bíróság, hogy a kokszpor importját tévesen exportnak minősítő felperes javára nem ad alapot a bírság törlésére az a körülmény, hogy az adóhatóság által korábbi időszakban vizsgált, ugyanilyen, a felperes által folytatott helytelen gyakorlat esetében bírság kiszabását mellőzték. A felperes a korábbi ellenőrzés folytán tudomást szerzett a helytelen gyakorlatáról, módja lett volna azon változtatnia. Kivételes méltányosság gyakorlására csak akkor lett volna lehetőség - az Art. 73. §-ának (1) bekezdése alapján -, ha az lett volna megállapítható, hogy a felperes a tőle elvárható körültekintéssel járt el.
Az adatváltozás bejelentése körében a Legfelsőbb Bíróság megállapította - és ezt a felperes sem vitatta -, hogy az 1994. évben bérmunka igénybevételével előállított betonacéltermékek előállítása, értékesítése során az Art. 11. §-a (6) bekezdésének g) pontja alapján mint termék-előállítónak az adatváltozást be kellett volna jelentenie az adóhatóságnak. Ezen kötelezettség elmulasztása miatt jogszerűen került kiszabásra a mulasztási bírság az Art. 74. §-a (13) bekezdésének a) pontja alapján az egyéb feltárt hiányosságok után együttesen 45.000,-Ft összegben.
A felperes felülvizsgálati kérelmében előadta, hogy az alperesi határozatokat teljes terjedelmükben támadja, és azoknak teljes egészében történő hatályon kívül helyezését kéri, a peres eljárás során korábban beadott beadványaiban foglaltak alapján, melyeket felülvizsgálati kérelmében nem részletezett. A Pp. 272. §-ának (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, továbbá elő kell adni, hogy a fél a határozat megváltoztatását mennyiben és milyen okból kívánja. A jogszabályi rendelkezések alapján a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelemhez kötve van, abban a körben vizsgálja a jogsértés fennállását, amelyben a felülvizsgálati kérelem jogszabálysértésre hivatkozással a jogerős határozatot támadja. Amennyiben a felülvizsgálatot kérő fél a jogszabálysértést nem jelöli meg, határozott felülvizsgálati kérelmet nem terjeszt elő, és nem jelöli meg, hogy a határozatot mennyiben és milyen okból tartja jogszabálysértőnek, abban a vonatkozásban azt a Legfelsőbb Bíróság nem vizsgálja felül.
A fentieket összegezve a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a bizonyítási kötelezettségre vonatkozó jogi indokolás módosítása mellett megalapozottnak és törvényesnek ítélte, ezért azt a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv.III.28.190/1997. sz.)