adozona.hu
BH 1999.2.83
BH 1999.2.83
Több, zálogjoggal (jelzálogjoggal) biztosított hitelezői követelés érvényesítése esetén a felszámolási eljárásban az igények kielégítési sorrendjére és azok mértékére irányadó szabályok [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 56. § (2) bek., 57. § (1)-(2) és (4) bek., 58. § (1) bek., Ptk. 251. § (3) bek., 1972. évi 31. tvr. 19. § (1) bek., 20. § (1) bek., 27/1972. (XII. 31.) MÉM r. 93. § (3) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság az 1997. január 23-án tartott felszámolási zárótárgyaláson hozott végzésével az adós gazdálkodó szervezetet megszüntette, és elrendelte a cégjegyzékből való törlését. A felszámoló díját 914 045 Ft-ban állapította meg. Kötelezte a felszámolót, hogy G. S.-né részére 30 napon belül 45 310 Ft munkabért és végkielégítést fizessen meg. A felszámolót - a felszámoló szervezetrészére - 30 napon belül 387 020 Ft megfizetésére kötelezte. Megállapította, hogy az S. E. Cs. adóssal szem...
BH 1999.2.83 Több, zálogjoggal (jelzálogjoggal) biztosított hitelezői követelés érvényesítése esetén a felszámolási eljárásban az igények kielégítési sorrendjére és azok mértékére irányadó szabályok [1991. évi IL. tv. (Cstv.) 56. § (2) bek., 57. § (1)-(2) és (4) bek., 58. § (1) bek., Ptk. 251. § (3) bek., 1972. évi 31. tvr. 19. § (1) bek., 20. § (1) bek., 27/1972. (XII. 31.) MÉM r. 93. § (3) bek.].
Az elsőfokú bíróság az 1997. január 23-án tartott felszámolási zárótárgyaláson hozott végzésével az adós gazdálkodó szervezetet megszüntette, és elrendelte a cégjegyzékből való törlését. A felszámoló díját 914 045 Ft-ban állapította meg. Kötelezte a felszámolót, hogy G. S.-né részére 30 napon belül 45 310 Ft munkabért és végkielégítést fizessen meg. A felszámolót - a felszámoló szervezetrészére - 30 napon belül 387 020 Ft megfizetésére kötelezte. Megállapította, hogy az S. E. Cs. adóssal szemben fennálló, jogerős ítélet alapján járó, be nem hajtott 2 978 000 Ft összegű követelés tekintetében a Br. Vagyonvédelmi Rt. 1 535 855 Ft, a K. K. Kft. 100 266 Ft, a Br. Holding Rt. 914 045 Ft, az M. Rt. jogutódjaként az R. Kft. 57 751 Ft, a K.-i Cukorgyár Rt. 7483 Ft, az M. Rt. 306 249 Ft, az MHB Rt. Berettyóújfalu jogutódjaként az R. Befektetési Kft. 66 351 Ft összeg erejéig jogosult az igény érvényesítésére. Megállapította továbbá, hogy a behajtás során befolyó követelések közül elsőként a Br. Vagyonvédelmi Rt. igényét, ezt követően a K. K. Kft. hitelezői igényét, majd a felszámoló díját kell elsődlegesen kielégíteni Az ezt meghaladóan befolyó összeget a b) kategóriás hitelezők között 0,3057% arányban kell felosztaniAz elsőfokú bíróság döntésének indokolása szerint a becsatolt és részletesen tételezett felszámolási zárójelentést megvizsgálta, azt a hitelezők részére kézbesítette. A hitelezők részéről az M. Rt. nyújtott be ellene kifogást, kérelmét azonban a zárótárgyaláson visszavonta, ezért a bíróság e tárgyban az eljárást megszüntette.
A felszámolási zárójelentésben foglalt vagyonfelosztási javaslat tekintetében a jelenlévő b) kategóriás hitelezők észrevételt terjesztettek elő, melyben sérelmezték, hogy a felszámoló nem megfelelő módon számolta el az adós vagyonát az adott kategória hitelezői között. A felszámoló a zárótárgyaláson erre nézve módosítást is terjesztett elő, melyre a hitelezők észrevételt már nem tettek. Mindezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felszámoló zárójelentése, zárómérlege a jogszabályban foglaltaknak megfelelő módon került elkészítésre, ezért - figyelemmel arra, hogy az elhangzottakon túlmenően a hitelezők érdemben további észrevételt nem terjesztettek elő - a felszámolási eljárást befejezettnek nyilvánította, és a módosított vagyonfelosztási javaslat alapján osztotta fel az adós meglévő vagyonát, illetőleg követelését.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen az R. F. Kft. és az M. Rt. hitelezők nyújtottak be fellebbezést.
Az R. F. Kft. fellebbezésében kérte, hogy a b) kategóriába sorolt követelések 0,3057%-os arányú felosztására vonatkozó rendelkezést megváltoztatva a bíróság a jelzálogjoggal biztosított követelések tekintetében a felosztást a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének b) pontjában és a Ptk. 251. §-ának (3) bekezdésében foglaltak figyelembevételével - a követeléseket biztosító jelzálogjog földhivatali bejegyzésének sorrendjében - végezze el. Hivatkozott arra, hogy a hitelezőt első helyen bejegyzett jelzálogjog illeti meg a h.-i 0216/2. és 0217 hrsz. ingatlanokra 6 000 000 Ft és járulékai erejéig. Ezt követi az M. Rt. jelzálogjoga 61 200 000 Ft erejéig. Az ingatlanok értékesítéséből az adósnak 31 000 000 Ft árbevétele keletkezett, melyből 21 000 000 Ft a) kategóriás felszámolási költség került kielégítésre, illetve beszámításra a felszámoló részéről. Sérelmezte a felszámolási költségként elszámolt 12 047 000 Ft vagyonvédelmi díj külön vizsgálat nélküli elfogadását is, amely - álláspontja szerint - nagymértékben eltúlzott. Fellebbezését utóbb kiegészítette azzal, hogy a felszámoló által beterjesztett felszámolási zárómérleg a felszámolt cég vagyonának elszámolására alkalmatlan, mert a felszámoló nem tisztázta a 43 256 000 Ft értékű lízingelt eszközök tulajdoni viszonyait, az azzal összefüggésben érvényesíthető jogokat, illetőleg követeléseket. A tárgyi eszközöket a 174 828 000 Ft nyilvántartási és 109 300 000 Ft vagyonértékelési értékkel szemben csak 36 250 000 Ft bruttó vételáron értékesítette. Ezek között az a két ingatlan is szerepel, amelyeknek a jelzálogjog jogosultjai nem azonosak. Kérte a felszámolót az előírásoknak megfelelő, ellenőrzésre alkalmas zárómérleg beterjesztésére kötelezni.
Az M. Rt. hitelező fellebbezésében az elsőfokú bíróság végzésének megváltoztatásával az ingatlanok bruttó vételárát, 36 250 000 Ft-ot a b) kategóriába sorolt jelzálogjog jogosultjai között - az értékesítés időpontjáig felmerült és a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjában felsorolt költségek elsőbbségét figyelembe véve - a Ptk. 263. §-ának (2) bekezdése szerint kérte felosztani Az R. F. Kft. fellebbezésére adott észrevételében hivatkozott arra, hogy a h.-i 2145 számú tulajdoni lapon 0217 hrsz. alatt felvett ingatlanon az Agrobanknak nincs zálogjoga, a 2146 számú tulajdoni lapon 0216/2. hrsz. alatt felvett ingatlanon pedig a bejegyzési kérelem későbbi érkezésre utal, mint az ő hasonló kérelme. Az R. F. Kft. kérelmének kelte ugyanis 1992. szeptember 3-a, míg az ő kérelme 1992. augusztus 12-én lett benyújtva. Ennek alapján valószínűsíthető, hogy az Agrobank jelzálogjogának keletkezési ideje későbbi, mint az M. Rt.-re vonatkozó kérelem időpontja. A H.-i Földhivatal 33 769-5/1992. számú, 1993. január 21-i határozatával mindkét ingatlanra vonatkozóan 61 200 000 Ft erejéig bejegyezte javára a jelzálogjogot, márpedig álláspontja szerint a kérelmeket a bejegyzések sorrendjében kell teljesíteni. Az M. Rt. jelzálogjogát hamarabb jegyezték be, mint az Agrobank Rt. jelzálogjogát; a sorrendiség elvét kimondó jogszabályi rendelkezés alapján az M. Rt. jelzálogjogát be sem jegyezhették volna, ha az sorrendben nem előzi meg az Agrobank Rt.-ét. Hivatkozott arra, hogy az R. F. Kft. csak állította, de az eljárás során nem igazolta, hogy ő az Agrobank Rt. általános jogutódja lenne.
A fellebbezésre adott észrevételében a felszámoló az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását kérte, a felszámolási zárómérlegben kifejtett jogi álláspontját fenntartotta. A felszámolási költségek tekintetében hivatkozott arra, hogy a zárómérleget a hitelezők átvették és annak megállapításait 8 nap alatt nem kifogásolták, a határidők letelte miatt arra ma már nincs is jogi lehetőség. A K.-i Cukorgyár Rt. hitelező észrevételében tartalmilag - a b) kategóriás hitelezői igények arányos kielégítésére vonatkozó elsőfokú végzés helybenhagyását kérte azzal az indokkal, hogy a felosztásra és a kielégítés sorrendjére a Cstv. mint speciális jogszabály tartalmaz rendelkezést, ezért az M. Rt. fellebbezésében hivatkozott Ptk. szabályai az adott esetben nem alkalmazhatók.
A fellebbezés az alábbiak miatt alapos.
Az eljárásra irányadó 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 57. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a gazdálkodó szervezetnek a felszámolás körébe tartozó vagyonából a tartozásokat az ott meghatározott sorrendben kell kielégíteni Az első helyen kielégítendő tartozások közé sorolja a törvényhely a) pontja a felszámolás (2) bekezdés szerinti költségeit, majd a b) pontba a zálogjoggal, óvadékkal biztosított követeléseket a zálogtárgy (óvadék) értékének erejéig, feltéve, hogy a biztosítékot a felszámolási eljárás megindítása előtt legalább 6 hónappal kikötötték; ha a zálogtárgyat több zálogjog terheli, akkor a kielégítés sorrendjére a Polgári Törvénykönyv 251. §-ának (3) bekezdése az irányadó.
Az eljárásban nem volt vitás, hogy a fellebbezéssel élő hitelezők követelése jelzálogjoggal biztosított követelésként a felhívott törvényhely b) pontjába sorolt hitelezői igény. A Cstv. 57. §-ának (4) bekezdése értelmében ha a vagyon a költség, a zálogjoggal, óvadékkal biztosított hitelezői követelések és valamennyi más tartozás kielégítésére nem elegendő, a költség és a biztosított hitelezők kielégítését követően először az (1) bekezdés c), majd d) pontja szerinti hitelezőket követeléseik arányában kell kielégíteni.
Az adott esetben az adós vagyona valamennyi hitelezői követelés kielégítésére nem nyújt fedezetet, ezért azokat - a felhívott törvényhelyben meghatározott sorrend figyelembevételével - a törvényben meghatározott mérték szerint kell kielégíteni. Helyesen hivatkoztak a hitelezők fellebbezésükben arra, hogy a b) pontba sorolt hitelezői igényeknek a záróvégzésben meghatározott módon történő kielégítése ellentétes a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének b) pontjában, illetve (4) bekezdésében előírt törvényi rendelkezéssel. A kielégítés időpontjára vonatkozóan pedig a Cstv. 58. §-ának (1) bekezdése azt a rendelkezést tartalmazza, hogy az 57. § (1) bekezdésének a) és c) pontjában felsorolt követeléseket az esedékességükkor, a b) pontban foglalt követeléseket - az a) pontban foglaltak figyelembevételével - a zálogtárgy értékesítésekor kell kielégíteni.
Ehhez képest az adós vagyonából a b) pontos hitelezői igényeket megelőzően esedékessé vált felszámolási költségnek minősülő követeléseket, ezt követően pedig a zálogjog keletkezésének sorrendjében, a Ptk. 251. §-ának (3) bekezdése szerint kell a zálogjoggal biztosított hitelezői igényeket kielégíteni. A Ptk. 251. §-a (3) bekezdésének rendelkezése szerint ha ugyanazt a zálogtárgyat több zálogjog terheli, eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában a kielégítés joga a zálogjogosultakat zálogjoguk keletkezésének sorrendjében illeti meg. Ez annyit jelent, hogy a korábban keletkezett zálogjog jogosultja a követelése erejéig, legfeljebb azonban a zálogtárgy értékéig kaphat kielégítést, míg a később keletkezett zálogjog jogosultja csak abban az esetben és olyan mértékig, amennyiben a korábbi zálogjogosult igényének kielégítése után arra még marad vagyoni fedezet.
Az elsőfokú bíróság végzésével a fenti jogszabályok rendelkezéseivel ellentétesen osztotta fel a vagyont, ezért végzése jogszabályt sért, a megváltoztatáshoz szükséges adatok viszont nem állnak rendelkezésre. A Legfelsőbb Bíróság a fentiekre tekintettel a Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése értelmében alkalmazott Pp. 258. §-ának (1) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot újabb eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárás során az elsőfokú bíróságnak elsődlegesen az R. F. Kft. hitelezőt kell felhívnia a jogutódlására vonatkozó igazolások becsatolására. Ennek alapján tényállást kell megállapítani arra vonatkozóan, hogy az R. F. Kft. hitelezőnek van-e és az értékesített két ingatlan közül melyik ingatlanra vonatkozóan, milyen sorrendbe bejegyzett jelzálogjoga és milyen érték erejéig. A sorrend megelőzi-e, vagy követi az M. Rt. hitelezőnek jelzálogjoggal biztosított követelését.
A sorrend meghatározása során az elsőfokú bíróságnak figyelemmel kell lennie arra, hogy az ingatlan-nyilvántartásról szóló, többször módosított 1972. évi 31. tvr. (továbbiakban: Iny tvr.) 19. §-ának (1) bekezdése szerint a tulajdoni lapon a bejegyzések egymás közti sorrendjét (rangsorát) az az időpont határozza meg, amikor az alapul szolgáló beadvány az ingatlan-nyilvántartási iktatóhoz érkezett. Az Iny tvr. végrehajtására kiadott 27/1972. (XII. 31.) MÉM rendelet 93. §-ának (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a bejegyzések rangsora valamennyi érdekelt hozzájárulásával megváltoztatható. Ezekből következik, hogy az ingatlannyilvántartásba bejegyzett rangsor a jelzálogjoggal biztosított követelés kielégítési sorrendjére vonatkozóan mindaddig irányadó, ameddig azt vagy az érdekeltek hozzájárulásával, vagy az Iny tvr. 20. §-ának (1) bekezdése szerint a földhivatal ki nem javítja. Ennek hiányában a bíróság nem vizsgálhatja, hogy mely jelzálogjog bejegyzése iránti kérelem érkezett korábban, illetve később.
Ha a bizonyításkiegészítés eredményeként az elsőfokú bíróság azt állapítaná meg, hogy az R. F. Kft. a két ingatlan közül csak az egyikre vonatkozóan rendelkezik a követelését biztosító jelzálogjoggal, tényállást kell arra vonatkozóan is megállapítania, hogy az összevontan értékesített két ingatlan közül - külön-külön - az egyes ingatlanok értéke mennyi volt, és a vételárban milyen összeget tett ki az ingóságok értéke.
Mindezek megállapítása után a fenti szempontok szerint kell a felszámolónak a jelzálogjoggal biztosított követeléseket a zálogtárgy értéke erejéig, illetőleg a törvényben meghatározott sorrend figyelembevételével kielégítenie, nem pedig a végzésben írt arányos felosztás szerint.
Az R. F. Kft. fellebbezésében és fellebbezéskiegészítésében hivatkozott felszámolási költségként elszámolt vagyonvédelmi díj és az értékesítési ár az új eljárásban nem lehet vizsgálat tárgya, mert az erre vonatkozó kifogást a hitelezőnek az értékesítés, a közbenső mérleg, illetve a zárómérleg kézhezvételétől számított 8 napon belül lett volna lehetősége előterjeszteni és e jogosultságával nem élt [Cstv. 56. §-ának (2) bekezdése].
A hatályon kívül helyezésre tekintettel a Pp. 252. §-ának (4) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság a felek másodfokú eljárással felmerült költségét csupán megállapította, annak viseléséről, valamint az illetékekről a megismételt eljárás eredményéhez képest az elsőfokú bíróságnak kell határoznia. (Legf. Bír. Fpk. VI. 30.939/1997. sz)