adozona.hu
BH 1998.2.95
BH 1998.2.95
I. Az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon részleges elvonására vonatkozó - jogszabályi felhatalmazáson alapuló - döntés jogszerűsége [1991. évi IL. tv. 4. § (1) bek., 62. §, 63. §, 1992. évi LIV. tv. (tv) 53. § (1) bek.]. II. A részleges vagyonelvonást elszenvedő állami vállalat az elvont vagyonrészt még akkor sem követelheti vissza, ha ellene felszámolási eljárás indul; jogszabályból eredő kártérítési, kezesi felelősséggel csak a vállalat hitelezőinek tartozik a vagyont elvonó szervezet [1990. évi VI
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az Állami Vagyonügynökség - az alperes jogelődje - 1992. június 17-i ülésén hozott, 1992. június 20. napján kelt határozatával a felperes állami vállalatot államigazgatási felügyelet alá vonta, és élére vállalati biztost nevezett ki, akit október 29-én arról tájékoztatott, hogy előzetesen hozzájárul a vállalat két ingatlanának az M. Rt. részére való eladásához 260.000.000,-Ft vételárért. Az intézkedés kitért arra is, hogy a szerződés megkötése esetén, a vételár teljes befizetése után az Állam...
BH 1998.2.95 I. Az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon részleges elvonására vonatkozó - jogszabályi felhatalmazáson alapuló - döntés jogszerűsége [1991. évi IL. tv. 4. § (1) bek., 62. §, 63. §, 1992. évi LIV. tv. (tv) 53. § (1) bek.].
II. A részleges vagyonelvonást elszenvedő állami vállalat az elvont vagyonrészt még akkor sem követelheti vissza, ha ellene felszámolási eljárás indul; jogszabályból eredő kártérítési, kezesi felelősséggel csak a vállalat hitelezőinek tartozik a vagyont elvonó szervezet [1990. évi VII. tv. 10. § (1) bek. e) pont, tv. 53. § (1)-(2) bek., 1992. évi LV. tv. 12. §].
Az Állami Vagyonügynökség - az alperes jogelődje - 1992. június 17-i ülésén hozott, 1992. június 20. napján kelt határozatával a felperes állami vállalatot államigazgatási felügyelet alá vonta, és élére vállalati biztost nevezett ki, akit október 29-én arról tájékoztatott, hogy előzetesen hozzájárul a vállalat két ingatlanának az M. Rt. részére való eladásához 260.000.000,-Ft vételárért. Az intézkedés kitért arra is, hogy a szerződés megkötése esetén, a vételár teljes befizetése után az Állami Vagyonügynökség a 260.000.000,-Ft-ból 100.000.000,-Ft-ot elvon. Az adásvételi szerződést az Állami Vagyonügynökség 1992. november 4-én jóváhagyta, egyben felhívta a felperest a 100.000.000,-Ft átutalására, ami az 1992. november 13-án kelt átutalási megbízás alapján megtörtént. A felperessel szemben - 1993. október 5. napján közzétett - felszámolási eljárás indult, az erre vonatkozó végzés utalt arra, hogy a felszámolási eljárást megelőző csődeljárás közzétételének időpontja 1992. augusztus 6. napja.A felperes 100.000.000,-Ft és kamatai megfizetése iránt 1994. május hó 27-én nyújtotta be a keresetét az elsőfokú bírósághoz. A marasztalást kártérítés jogcímén kérte; hivatkozott a 33/1984. (X. 31.) MT rendelet 32. §-ában foglalt rendelkezések megsértésére, továbbá az 1991. évi IL. törvény 62. §-ának (2) és (4) bekezdésére. Előadta, hogy az ügyben az 1992. évi LIV. törvény 53. §-ában foglalt rendelkezések nem alkalmazhatók, de az Állami Vagyonügynökség megsértette eljárása során az 1992. évi LIV. törvény rendelkezéseit is.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, és a felperest az alperes részére 800.000,-Ft perköltség megfizetésére kötelezte. Ítéletének indokolása szerint az ügyben az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről szóló 1992. évi LIV. törvény (a továbbiakban: tv) rendelkezéseit kell alkalmazni; e törvény lehetővé tette a felperes vállalat államigazgatási felügyelet alá vonását (51. §) és a vállalatra rá bízott eszközök elvonását [53. § (1) bekezdés]. A vagyon elvonása esetén az Állami Vagyonügynökséget kezesi felelősség, továbbá a károk megtérítésének kötelezettsége terhelte [53. § (1) és (2) bekezdés], de ezek érvényesítése érdekében a felperes vállalat mint adós nem jogosult fellépni; erre csak a hitelezők jogosultak, ha a felperes vállalat ellen indult felszámolási eljárás során követelésükhöz nem jutnak hozzá.
Az elsőfokú ítélet indokolása kifejtette, hogy a felperes megalapozatlanul hivatkozott a 33/1984. (X. 31.) MT rendelet (a továbbiakban: R.) 32. §-ára, mert az a perbeli esetben kizárta ugyan a vállalatra rá bízott vagyon elvonását, de e rendelkezés alól törvény kivételt tehetett (1977. évi VI. tv. 28. §). Ilyen kivételt állapított meg az államigazgatási felügyelet alatt álló vállalatokra irányadóan a tv 53. §-a.
A felperes által benyújtott fellebbezés alapján a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a felperes keresetét elutasító és a felperest az alperes részére perköltség megfizetésére kötelező rendelkezéseit helybenhagyta, a felperest az állam javára - külön felhívásra - 750.000,-Ft elsőfokú, és 750.000,-Ft másodfokú eljárási illeték megfizetésére kötelezte. Kötelezte továbbá a felperest, hogy fizessen meg az alperes jogi képviselőjének 400.000,-Ft másodfokú perköltséget.
A jogerős ítélet indokolása szerint a felperes állami vállalat államigazgatási felügyelet alá vonása nem a tv alapján történt, mert ez a törvény az államigazgatási felügyelet alá vonás időpontjában, 1992. június 20-án még nem volt hatályban. A felperes által kifogásolt 100.000.000,-Ft összegű vagyonelvonásra azonban már a tv rendelkezéseit kellett alkalmazni, amelyek lehetővé tették a vagyonelvonást. Ezzel kapcsolatban az indokolás kifejtette, hogy az állami vállalatokról szóló 1977. évi VI. törvény (a továbbiakban: Átv.) hatálya alá tartozó állami vállalat vagyonára az 1992. évi LIV. törvény hatálya e törvény 1. §-ának a) pontja folytán kiterjedt, a felperes állami vállalat a vagyon elvonásakor csődeljárás alatt állt, de vele szemben nem volt folyamatban sem felszámolási eljárás, sem végelszámolás, és jogutód nélküli megszűnésére vonatkozólag sem hoztak határozatot; ilyen rendelkezést az Állami Vagyonügynökség 1992. október 29-én kelt intézkedése nem tartalmazott. A tv 34. §-ában meghatározott "kizáró okok" tehát a felperes vállalat vonatkozásában nem álltak fenn. A tv 53. §-a mindezért az alperes részére lehetőséget adott az államigazgatási felügyelet alatt álló felperes állami vállalatra rá bízott eszközök elvonására.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság ítéletének indokolása hivatkozott arra is, hogy a vagyonelvonás jogszerűségének szempontjából nincs jelentősége annak sem, sor került-e a felperes saját tőkéje összegének az elvont eszközök nyilvántartás szerinti értékével való csökkentésére [tv 53. § (1) bekezdés]. Az alperes felelősségére a tv 53. §-ának (2) bekezdése az irányadó - ez az elvonás folytán a hitelezőket ért kárért való felelősségről rendelkezik - továbbá az alperest - az elvonás időpontjában fennálló tartozásokért az 53. § (1) bekezdése folytán - kezesi felelősség terheli. Mindezek alapján azonban az alperessel szemben perindításra csak a hitelezők jogosultak, a felperes a felelősség érvényesítése érdekében nem indíthat pert.
A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben jogszabálysértésekre hivatkozva - a kérelem tartalma szerint - a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az alperes keresetének megfelelő marasztalását kérte. A felülvizsgálati kérelem szerint az ügyben a tv rendelkezései nem alkalmazhatók a vagyon elvonására, mert ez nem a felperes vállalat gazdasági társasággá való átalakítása érdekében történt; az Állami Vagyonügynökség már 1992. október 29-én a vállalat megszüntetése iránt tett intézkedést. A tv 32-39. §-ához fűzött indokolásból és 61.§-ából is az következik, hogy a vagyonelvonásra - a törvény 53. §-a helyett - az állami vállalatokról szóló 1977. évi VI. törvény és a végrehajtására kiadott jogszabályok rendelkezései voltak az irányadók. Ezek - és a Ptk. 32. §-a - nem adtak lehetőséget a felperes vagyonának az alperes által való elvonására.
A felperes hivatkozott arra is, hogy a vagyon elvonásának a tv 53. §-án alapuló, a jogerős ítélet által is "legalizált, szentesített gyakorlata" az alkotmány rendelkezéseivel sincs összhangban [9. § (1) bekezdés, 70/A. §]. A vagyonelvonás időpontjában csődeljárás, jelenleg pedig felszámolás alatt álló felperes hitelezőit az Állami Vagyonügynökség intézkedése hátrányos helyzetbe hozta, akadályozta jogaik gyakorlásában, mert követelésük érvényesítésére csak hosszú idő elteltével, a felszámolási eljárás befejezése után lesz lehetőségük. Ezzel kapcsolatban a felperes kifejtette, hogy az alperessel szemben a kezesi felelősséget [1992. évi LIV. törvény 53. §-ának (1) bekezdése] az 1991. évi IL. törvény alapján - figyelemmel a törvény 4. §-ának (1) bekezdésében, 62. §-ában és 63. §-ában foglaltakra - a felperes is jogosult érvényesíteni.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A jogerős ítélet nem jogszabálysértő.
Helyesen állapította meg a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság, hogy a felperes vállalat - 1992. június 20-án történt - államigazgatási felügyelet alá vonását nem a tv alapján rendelték el, mert e törvény az említett időpontban még nem volt hatályban. Az ekkor hatályos 1990. évi VII. törvény 10. §-a (1) bekezdésének e) pontja azonban lehetőséget adott arra, hogy az Állami Vagyonügynökség a vállalati tanács, illetőleg a dolgozók közgyűlése (küldöttgyűlése) általános vezetésével működő vállalatot államigazgatási felügyelet alá vonja. A vagyon elvonásának időpontjában pedig már a tv volt - az 1992. évi LV. törvény 12. §-ában foglalt rendelkezésekre figyelemmel - hatályban. A tv 53. §-a pedig lehetővé tette - az 1. § a) pontja folytán a törvény hatálya alá tartozó - állami vállalat vagyonának elvonását, ha az államigazgatási felügyelet alatt állt. Ebből a szempontból nem volt jelentősége annak, hogy az állami vállalat mikor került államigazgatási felügyelet alá, és a vagyon elvonása a vállalat gazdasági társasággá való átalakítása céljából vagy egyéb okból történt.
A felperes államigazgatási felügyelet alatt álló vállalatra rá bízott vagyon egy részének az Állami Vagyonügynökség által történt elvonását tehát a vagyon elvonásának időpontjában hatályos jogszabályok nem zárták ki. Megalapozatlan a felperesnek az az előadása is, hogy az Állami Vagyonügynökség már 1992. október 29-én a felperes vállalat megszüntetése iránt intézkedett, mert a felperes vállalat az ellene indult felszámolási eljárás folytán, annak befejezését követően, a cégjegyzékből való törléssel szűnik meg.
Az alperest a tv 53. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján a hitelezőkkel szemben terheli kezesi, illetőleg kártérítési felelősség a vagyon elvonása miatt. Ezt a felelősséget maga az adós nem jogosult érvényesíteni, a felelősség érvényesítésére csak a hitelezők jogosultak. A felperes mint adós perlési jogosultságát - amint erre a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság Gfv.31.877/1996. számon hozott ítéletében is rámutatott - az 1991. évi IL. törvény rendelkezései - így a törvény 62-63. §-ai - sem alapozzák meg.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. Mivel a felülvizsgálati kérelem nem vezetett eredményre, a felperes a Pp. 78. §-ának (1)bekezdése folytán - amely a Pp. 275/B. §-a következtében a felülvizsgálati eljárásban is irányadó - köteles megfizetni az alperesnek a felülvizsgálati eljárás során felmerült - a 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet 1. §-ában foglalt rendelkezéseknek megfelelően megállapított - perköltségét, és köteles az illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére is.
(Legf. Bír. Gfv.X.33.154/1996. sz.)