adozona.hu
BH 1996.11.623
BH 1996.11.623
Ha a tartós külföldi kiküldetésre szóló, határozott idejű munkaszerződésben megállapított időtartam és a kiküldetés időtartama egymástól eltér, a munkavállaló csak a külföldi foglalkoztatása tényleges időtartamára követelheti a devizaellátmányát, illetve az erre irányuló eltérő igénye esetén, annak forintban történő megfizetését [29/1992. (II. 13.) Korm. r. 1. § (3) bek.*].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A Legfelsőbb Bíróság ítéletében tényként állapította meg, hogy a peres felek között az 1992. október 21-én kötött munkaszerződés alapján 1992. október 26-tól 1993. február 28-ig tartó határozott idejű munkaviszony jött létre németországi munkavégzésre. A felperes 1992. október 26-tól december 10-ig dolgozott az S. G. P. cégnél, majd a munka szünetelése miatt a munkatársaival együtt hazatért. Az alperes az 1992. december 30-án kelt levelében közölte, hogy a munkaszerződés alapján és a német fé...
BH 1996.11.623 Ha a tartós külföldi kiküldetésre szóló, határozott idejű munkaszerződésben megállapított időtartam és a kiküldetés időtartama egymástól eltér, a munkavállaló csak a külföldi foglalkoztatása tényleges időtartamára követelheti a devizaellátmányát, illetve az erre irányuló eltérő igénye esetén, annak forintban történő megfizetését [29/1992. (II. 13.) Korm. r. 1. § (3) bek.*].
A Legfelsőbb Bíróság ítéletében tényként állapította meg, hogy a peres felek között az 1992. október 21-én kötött munkaszerződés alapján 1992. október 26-tól 1993. február 28-ig tartó határozott idejű munkaviszony jött létre németországi munkavégzésre. A felperes 1992. október 26-tól december 10-ig dolgozott az S. G. P. cégnél, majd a munka szünetelése miatt a munkatársaival együtt hazatért. Az alperes az 1992. december 30-án kelt levelében közölte, hogy a munkaszerződés alapján és a német fél kívánságára 1992. december 12-ével megszüntette a munkaviszonyát. A Legfelsőbb Bíróság ítéletével az ügyben eljárt első- és másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, hatálytalanította az alperes 1992. december 30-án kelt intézkedését, mert azt jogellenesnek találta. A munkaügyi bíróságot a felperest megillető munkabér és egyéb járandóság összegének megállapítása tekintetében új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. E körben rámutatott arra, hogy a felperest az Mt. 100. §-ának (1) bekezdése értelmében 1993. február 28-ig megilleti az elmaradt munkabére, az egyéb járandósága és a felmerült kára. A felperes 1993. január 18-tól 1993. február 26-ig 12 600 Ft bér és 2268 DM megtérítését kérte. Az utóbbi összeg az Mt. 153. §-ának (2) bekezdése és a 29/1992. (II. 13.) Korm. rendelet 1. §-a értelmében devizaellátmánynak minősül, de ennek csak a kiadásokkal és a felmerült költségekkel csökkentett összegét igényelheti, amelynek a kifizetéskori tényleges forintegyenértéke illeti meg.A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 11 400 Ft munkabért és 1957 DM-nek a kifizetéskori forintegyenértékét, valamint ennek 1993. február 28-tól számított 20%-os kamatát. Kötelezte az alperest 7500 Ft perköltség, valamint 9021 Ft eljárási illeték megfizetésére is. A kiegészítő ítéletével - a Legfelsőbb Bíróság korábbi ítéletére tekintettel - kötelezte az alperest 8000 Ft felülvizsgálati eljárási költség megfizetésére. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a felperes a megismételt eljárásban 11 400 Ft munkabér és 1957 DM megtakarítási rész forintegyenértékét kérte, valamint ennek 1993. február 28. napjától évi 20%-os kamatát.
Az alperes a devizaellátmány részében kérte a kereset elutasítását, mert azzal a külkereskedelmi vállalat tartozik, másrészt 1993. február hónapra nem illeti meg az ellátmány a felperest, mert ebben a hónapban a többi dolgozó sem dolgozott külföldön.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperest a keresetében előadottak alapján hat hétre illeti meg a munkabér, ez 38 órás munkahéttel számolva 228 órát jelent, aminek az ellenértéke 2057 DM. A bizonyítási eljárás eredményeként tényként állapítható meg, hogy ebből 1957 DM-mel tudott volna megtakarítani. Nem fogadta el az alperes védekezését, amely szerint február hónapban már a többiek sem végeztek munkát, mert a munkavállaló joggal számíthat arra, hogy a munkáltató a szerződése szerint meghatározott időre ellátja munkával. Ezért az alperes nem alapíthat jogot a saját szerződésszegő magatartására. Ez okból nem kell a devizaellátmány összegét csökkenteni. Az alperes a fellebbezésében elsősorban kérte a devizaellátmány tekintetében történt marasztalása mellőzését, másodsorban annak leszállítását és az 1993. februári forintegyenértékben való megállapítását. Egyebekben nem támadta az elsőfokú bíróság ítéletét.
A megyei bíróság ítéletével a felperest megillető devizaellátmány összegét 624 DM-re csökkentette, ennek az összegnek a kifizetéskori forintegyenértékét és kamatait rendelte el kifizetni. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Kötelezte az alperest 1200 Ft másodfokú részperköltség és 3000 Ft másodfokú, valamint 8920 Ft le nem rótt felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást módosította és kiegészítette. Az alperes a felperes munkatársait 1993 februárjában ugyanis már nem foglalkoztatta Németországban, tehát a munkaszerződés alapján még két hétig, kétszer 38 órát dolgozott volna a felperes. Erre a 12 napra napi 5 DM-et, összesen 60 DM-et használt volna fel, amely összeget levonva a 684 DM-ből 624 DM-nek megfelelő forintra tarthat igényt az Mt. 100. §-ának (1) bekezdése és a 29/1992. (II. 13.) Korm. rendelet 1. §-ának (3) bekezdése összevetése alapján. A felperest kártérítés címén sem illeti meg a 684 és a 624 DM között mutatkozó rész, mert nincs okozati összefüggés a munkaviszony jogellenes megszüntetése és az 1993. februári munkavégzés elmaradása között.
A felperes felülvizsgálati kérelme a megyei bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére, a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. Kérte az alperes 1957 DM kifizetéskori egyenértékének és az 1993. február 28-tól számított évi 20%-os kamatának, valamint a felülvizsgálati eljárás költségének megfizetésére kötelezését. Álláspontja szerint tévedett a másodfokú bíróság, amikor nem az Mt. 100. §-a (1) bekezdésének megfelelően állapította meg az elmaradt munkabérét és a járandóságát. A határozott idejű szerződésére tekintettel a határozott idő lejártáig illeti meg az átlagkereset és a járandóság. A perben irreleváns körülmény, hogy az alperes 1993 februárjában már nem tudta biztosítani a külföldi munkavégzést. A megyei bíróság megsértette a Pp. 275/A. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat is, mert nem merült fel új tény vagy körülmény, ennek ellenére a Legfelsőbb Bíróság kötelező utasításaival ellentétes ítéletet hozott. A másodfokú bíróság bizonyítási eljárás felvétele nélkül nem hozhatott volna eltérő ítéletet.
Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság korábbi ítéletében az Mt. 100. §-ának (1) bekezdése alapján azt állapította meg, hogy a felperes 1993. február 28-áig igényt tarthat az elmaradt bérére, az egyéb járandóságaira és a felmerült kárára. Elmaradt bérként 12 600 Ft-ot jelölt meg, ehhez képest az új eljárás során a munkaügyi bíróság jogerősen 11 400 Ft-ot állapított meg a javára. A Legfelsőbb Bíróság szerint erre az időszakra - a munkaviszony jogellenes megszüntetésére tekintettel - 2268 DM-et is igényelhetett a felperes azzal, hogy annak csak az étkezési költséggel, az adóval és a járulékokkal csökkentett mértékű része, illetve a kifizetéskori forintegyenértéke illeti meg. A Legfelsőbb Bíróság az új eljárást azért rendelte el, mert a bíróságoknak a követeléshez viszonyított és jogszerű levonásokkal terhelt összeget kellett megállapítaniuk.
Az új eljárásban az elsőfokú bíróság a megtakarított 1957 DM kifizetéskori forintegyenértékét és 1993. február 28-tól járó évi 20%-os kamatát rendelte el megfizetni annak ellenére, hogy ítéletét a 29/1992. (II. 13.) Korm. rendelet 1. §-ának (3) bekezdésére alapította. Ez a jogszabály akként rendelkezik, hogy a kiküldöttet a kiküldetés tényleges időtartamára illeti meg a devizaellátmány. Az adott esetben a határozott idejű munkaszerződésben megállapított időtartam és a kiküldetés tényleges időtartama eltér egymástól, mert a peres adatok szerint 1993. február hónapban már nem volt külföldi foglalkoztatás. A felperest tehát két hétre, 12 munkanapra illeti meg a devizaellátmánynak megfelelő forintösszeg. Azt a körülményt pedig, hogy a felperes által megjelölt 1,5 DM a napi szükségletek fedezésére szolgáló összeg vagy napi 5 DM, a másodfokú bíróság tanúvallomások figyelembevételével és mérlegeléssel állapította meg.
A megyei bíróság ítélete megfelelt a jogszabály rendelkezéseinek, de megfelelt a Legfelsőbb Bíróság korábbi ítéletében elfoglalt álláspontjának is. A jogerős ítéletnek az az okfejtése is helytálló, hogy a felperest kártérítésként sem illeti meg a 684 és 624 DM közötti különbözet, mert valóban nincs okozati összefüggés a munkaviszony jogellenes megszüntetése és a februári munkavégzés elmaradása között. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság helytálló ítéletét hatályában fenntartotta.
A felperest a pervesztességére tekintettel kötelezte felülvizsgálati eljárás költségének megfizetésére (Legf. Bír. Mfv. II. 11.003/1995. sz.)
* A 29/1992. (II. 13.) Korm. rendeletet az 1996. január 1. napján hatályba lépett 161/1995. (XII. 26.) Korm. rendelet 19. §-a (3) bekezdésének g) pontja hatályon kívül helyezte.