adozona.hu
BH 1996.8.452
BH 1996.8.452
Ha a határozott időre alkalmazott munkavállaló felmondásának jogalapja olyan munkáltatói magatartás, amely miatt a munkavállaló a munkaszerződésben meghatározott időtartamot nem tudja a munkáltatónál eltölteni, a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetésének oka a munkáltató magatartásában van, ezért a munkavállaló igényelheti az emiatt le nem töltött időre járó munkabérének (átlagkeresetének) a megfizetését vagy választása szerint a törvényben meghatározott egyéb jogkövetkezmények alkalmazását [1992. évi
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az I. rendű alperes alapította a kizárólagos tulajdonában álló II. rendű alperest. Az I. rendű alperes mint alapító 1991 novemberében munkaszerződést kötött a felperessel, aki a II. rendű alperes ügyvezetője volt. A munkaszerződés szerint az I. rendű alperes a felperest öt évre, 1996. október 31. napjáig nevezte ki.
A felperes 1993. április 16. napján rendkívüli felmondással megszüntette a munkaviszonyát, mert az alapító mint munkáltató a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szá...
A felperes 1993. április 16. napján rendkívüli felmondással megszüntette a munkaviszonyát, mert az alapító mint munkáltató a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan megszegte, és olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tette.
Az I. rendű alperes elnök-vezérigazgatója, mint a munkáltatói jogkör gyakorlója tudomásul vette, hogy a felperes a munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntette, de annak indokait nem fogadta el. Hajlandó volt kifizetni a felperesnek a felmondási időre járó bért, valamint az igénybe nem vett szabadságát megváltani.
A felperes a sikertelen egyeztetést követően keresetet indított az I. és a II. rendű alperesek ellen az 1992. évre járó prémiumának ki nem fizetett része, valamint 42 havi átlagkeresetének megfizetése iránt. Igényét összegszerűen 17 126 806 Ft-ban jelölte meg, ebből 2 246 500 Ft a prémiumkülönbözet, 14 880 306 Ft a munkaviszony le nem töltött idejére számított átlagkeresetet.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy a felperes rendkívüli felmondása megalapozott volt, a munkaviszonya 90 nap felmondási időt figyelembe véve, 1993. július 17. napján szűnt meg. A felmondási időre nem illeti meg a felperest bér, mert 1993. április 20-tól keresőképtelen volt. Az alperest 571 000 Ft prémium és annak 1993. április 1. napjától járó évi 20%-os kamatának megfizetésére kötelezte. A munkaügyi bíróság a 7. sorszámú kiegészítő ítéletével az I. rendű alperest a perből elbocsátotta, és a II. rendű alperest kötelezte a korábbi ítéletének megfelelően.
A munkaügyi bíróság szerint a felperes jogszerűen szüntette meg rendkívüli felmondással a munkaviszonyát, ezért az Mt. 96. §-ának (6) bekezdése alapján, a munkaszerződésében kikötött 90 nap felmondási idő illeti meg. A felmondási idő alatt keresőképtelen állapotban volt, ezért munkabér nem jár a felperesnek. Az 1992. december hó 15. napján megállapított prémiumfeltételeket a felperes
teljesítette, mert a II. rendű alperes nyereséggel zárta az évet, ezért ennek megfelelően prémium illeti meg, levonva ebből a már teljesített 965 000 Ft-ot. Az I. rendű alperes nem állt munkaviszonyban a felperessel, ezért a perből elbocsátotta.
Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, a kereseti kérelmének megfelelően kérte az alperes marasztalását. Ismételten arra hivatkozott, hogy az I. rendű alperes mint alapító olyan intézkedéseket tett, amelyek miatt a II. rendű alperes eredménye csökkent, az elszámolható állami támogatástól elesett. A kikötött időt a munkáltatói jogkör gyakorlója miatt nem tudta munkaviszonyban eltölteni, ezért 42 havi átlagkereset illeti meg.
A megyei bíróság ítéletével helybenhagyta a munkaügyi bíróság ítéletének a fellebbezett részét, és a felperest 40 000 Ft másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte. A megyei bíróság szerint a felperes prémiumát a vele közölt feltételek szerint kell kiszámítani, vagyis az év végén kimutatott eredmény alapján. Ha az eredményt az alperes jogellenes tevékenységgel befolyásolta volna, a felperes kártérítés címén érvényesíthetné az így elvesztett összeget. A felperes által hivatkozott intézkedések azonban nem voltak jogellenesek. A felperes a jogszerű rendkívüli felmondása miatt munkabérigényt csak az Mt. 96. §-ának (6) bekezdése alapján érvényesíthet. A határozott idő le nem töltött részére munkabér azt a munkavállalót illeti meg, akinek a határozott időre szóló munkaviszonyát a munkáltató szüntette meg. A felperes kártérítésként igényelhetné a le nem töltött időre járó összeget, amennyiben a munkáltató jogellenes és vétkes magatartása [Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja] adott volna okot a munkaviszony megszüntetésére, és emiatt esett volna el az átlagkeresetétől. A munkaügyi bíróság ítélete szerint a felperes rendkívüli felmondása az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének b) pontjában írt okból volt jogszerű. Ez nem utal a munkáltató vétkességére, ezért kártérítés nem illeti meg a felperest.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének a fellebbezésében előadottaknak megfelelő megváltoztatását. Hivatkozott arra, hogy helytálló jogértelmezés mellett a határozott időre alkalmazott munkavállalót a jogszerű rendkívüli felmondás esetén megilleti a le nem töltött időre járó átlagkeresete. Ellenkező esetben a munkáltató olyan helyzetet teremthet, csak hogy fizetési kötelezettségétől szabaduljon, ami miatt a munkavállaló kénytelen a munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntetni, viselve annak anyagi hátrányát.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
1. A munkaügyi bíróság ítélete abban a részében, amellyel megállapította, hogy a felperes rendkívüli felmondása jogszerű volt, fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett. Ebből következően a felperes felülvizsgálati kérelme folytán a Legfelsőbb Bíróságnak abban a kérdésben kellett döntenie, hogy a határozott idejű munkaviszonynak a munkavállaló jogszerű rendkívüli felmondásával való megszüntetése esetén a munkavállalót, az adott esetben a felperest, kizárólag az Mt. 96. §-a (6) bekezdésében foglaltak szerint illeti meg munkabér és kártérítés, vagy igényt tarthat ehelyett az Mt. 88. §-a (2) bekezdésében foglaltak megfelelő alkalmazásával a munkaviszony le nem töltött idejére járó átlagkeresetére.
A munkavállaló rendkívüli felmondásának jogalapja olyan munkáltatói magatartás, akár az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a), akár b) pontjában írt okról legyen is szó, amely miatt a munkavállaló a munkaszerződésében meghatározott időtartamot nem tudja a munkáltatónál eltölteni. A munkaviszony azonnali hatályú megszüntetésének oka a munkáltató magatartásában van, ezért a munkavállaló igényelheti az emiatt le nem töltött időre járó munkabérének (átlagkeresetének) a megfizetését, vagy választása szerint az Mt. 96. §-ának (6) bekezdése szerinti jogkövetkezmények alkalmazását. Ha a munkavállalót ez a választás nem illetné meg, a munkáltató adott esetben anyagi következmények nélkül teremthetne olyan körülményeket, amelyek miatt a munkavállaló lenne kénytelen a munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntetni, ezáltal a munkáltató mentesülhetne az Mt. 88. §-ának (2) bekezdésében írt eljárás és annak következményei alól. Ha az alperes különös magatartásával a rendkívüli felmondáshoz hozzájárult, a felperes az Mt. 88. §-ának (2) bekezdése alapján is támaszthatott igényt az alperessel szemben.
Ennek megfelelően a felperest a le nem töltött 42 hónapra az átlagkeresete megilleti. Ennek összegét a Legfelsőbb Bíróság a felperes 80 000 Ft havi munkabére és az 1992. évre járó prémiuma alapján állapította meg.
2. Az I. rendű alperes mint a II. rendű alperes alapítója a saját gazdasági érdekeinek megfelelő intézkedéseket jogszerűen megtehette, ha azok valamely rendelkezéssel nem voltak ellentétesek. Ezeket az intézkedéseket egyébként is a prémiumkitűzést megelőzően tette az I. rendű alperes. Semmi akadálya nem volt az I. rendű alperes eljárásának, ezért a jelentkező gazdasági hatást nem lehet a II. rendű alperes tekintetében figyelembe venni, szemben a mérlegadatokkal. Ebben a körben a másodfokú bíróság nemcsak a kártérítési igény érvényesítésének lehetőségéről szólt az ítéletének indokolásában, hanem okszerűen utalt arra is, hogy a felperest az általa igényelt prémiumkülönbözet kártérítésként sem illeti meg.
A felperes fellebbezésében és a felülvizsgálati kérelmében közel tizenhatmilliós igényt érvényesített. A pernyertességének és a pervesztességének aránya közel megegyezik, ezért a Legfelsőbb Bíróság úgy rendelkezett, hogy a felek maguk viselik a másodfokú és a felülvizsgálati eljárásban felmerült költségeiket. A II. rendű alperest terhelő marasztalási összegre tekintettel állapította meg a Legfelsőbb Bíróság a felhívásra fizetendő illetéket. (Legf. Bír. Mfv. II. 10.860/1995. sz.)
* Az 1992. évi XXII. tv. 88. §-ának (2) bekezdését az 1995. szeptember 1. napján hatályba lépett 1995. évi LV. tv. módosította.