adozona.hu
BH 1996.3.162
BH 1996.3.162
I. Az áru- és zálogjegyből álló közraktári jegy olyan értékpapír, amely együtt, de külön-külön is átruházható forgatás útján. A közraktári jegy együttes átruházása esetén annak birtokosa a letett áruk felett szabadon rendelkezhet, a letett áru kiszolgáltatását követelheti a közraktártól [1875. évi XXXVII. tv. (Kt.) 434. § (2) bek., 441. §]. II. A közraktári jegy - vagyis az áru- és zálogjegy együttes - birtokosával szemben a letevő vagy a forgatmányos alapjogviszonyából eredő kifogások (pl. az áru beraktáro
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alpereseket, hogy fizessenek meg a felperesnek egyetemlegesen 15 nap alatt 254 957 287 Ft tőkét, ennek a kifizetés napjáig járó - a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresét kitevő - késedelmi kamatát és 1 300 000 Ft perköltséget. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a II. r. alperes mint a perbeli vasércpellet tulajdonosa az 1875. évi XXXVII. törvény 439. §-a szerint az árura az I. r. alperestől közraktári jegy kiállítását kérte. Az I. r....
BH 1996.3.162 I. Az áru- és zálogjegyből álló közraktári jegy olyan értékpapír, amely együtt, de külön-külön is átruházható forgatás útján. A közraktári jegy együttes átruházása esetén annak birtokosa a letett áruk felett szabadon rendelkezhet, a letett áru kiszolgáltatását követelheti a közraktártól [1875. évi XXXVII. tv. (Kt.) 434. § (2) bek., 441. §].
II. A közraktári jegy - vagyis az áru- és zálogjegy együttes - birtokosával szemben a letevő vagy a forgatmányos alapjogviszonyából eredő kifogások (pl. az áru beraktározásának hiánya) csak akkor hozhatók fel, ha a közraktári jegy birtokosa rosszhiszemű volt (az értékpapír megszerzésekor tudott arról, hogy az értékpapír kiállításakor annak nem volt árufedezete). Ha a közraktár az árut nem tudja kiszolgáltatni, a letett áru ellenértékét kárként tartozik megfizetni [Kt. 441. (1)-(2) bek., 437. §].
III. Ha csak a zálogjegy átruházása történik meg, de a kölcsön adósa a lejáratkor nem fizet, akkor a zálogjegy birtokosa az áruk nyilvános árverésen való értékesítését követelheti és magát a befolyt vételárból kielégítheti. Ha a befolyt vételár a követelést nem fedezi, a zálogjegy birtokosának a forgatókkal szemben visszkereseti joga csak akkor nyílik meg, ha a nem fizetés tényét óvással megállapíttatta [Kt. 441. § (3) bek., 442. §, 446. §, 447-448. §].
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alpereseket, hogy fizessenek meg a felperesnek egyetemlegesen 15 nap alatt 254 957 287 Ft tőkét, ennek a kifizetés napjáig járó - a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresét kitevő - késedelmi kamatát és 1 300 000 Ft perköltséget. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a II. r. alperes mint a perbeli vasércpellet tulajdonosa az 1875. évi XXXVII. törvény 439. §-a szerint az árura az I. r. alperestől közraktári jegy kiállítását kérte. Az I. r. alperes 1992. március 2-án 25 tonna vasércpelletre 000533 sorszám alatt zálog- és árujegyet, ezt követően 1992. április 1-jén 53 873 tonna vasércpelletre 000604 sorszám alatt zálog- és árujegyet állított ki, amelyeken a betárolt árut úgy tüntette fel, hogy az az I. r. alperes miskolci bérraktárában került elhelyezésre. A II. r. alperes az I. r. alperes által kiállított áru- és zálogjegyeket 1992. április 3-án a III. r. alperesre, a III. r. alperes pedig 1992. november 4-én és november 23-án a felperesre forgatta. Az áru valójában a B. Ércelőkészítő Művek raktárában volt tárolva, azt az M. Szállítmányozási Kft. letéti szerződéssel helyezte el, és azt a letevő zálogjoga terhelte, ezért a Legfelsőbb Bíróság ítéletében abból 47 322,7 tonnát az M. Kft. részére rendelt kiadni. A felperes tehát a birtokában lévő, az I. r. alperes által kiállított közraktári jegyek alapján az azokon szereplő árut nem tudta birtokba venni.Az elsőfokú bíróság megalapozottnak találta mindhárom alperessel szemben a felperesnek a közraktári jegyekre mint értékpapírokra alapított keresetét. Megállapította, hogy a közraktári jegyeken a forgatmányok meg nem szakított láncolata a felperes jogszerű birtoklását igazolja. Tekintve, hogy a felperes a közraktári jegyek alapján az abban szereplő áruhoz nem jutott hozzá, ezért a "Kereskedelmi törvény" 448. §-ában foglaltaknak és "a Váltójogszabály rendelkezéseinek megfelelően a forgatmányosoknak megtérítési kötelezettsége áll fenn egyetemlegesen a Vj. 47. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint".
Alaptalannak ítélte az elsőfokú bíróság az alperesek elévülési kifogását. Megállapította ugyanis, hogy csak a közraktári jegyeknek a felperes által történő megszerzését és az áru kitárolását követően derült ki, hogy "az áru nincs meg, illetve másé az áru", és csak a Legfelsőbb Bíróság ítéletének meghozatala után tisztázódott, hogy a közraktári jegyben szereplő áru nem illeti meg a felperest. Ennek a pernek az eldöntéséig az elévülés nyugvása következett be, a másodfokú ítélet kézhezvétele után pedig a felperes nyomban pert indított, ezért a követelése nem évült el.
Nem tulajdonított jogi relevanciát az elsőfokú bíróság a közraktári jegyeken az óvás hiányának sem. Álláspontja szerint az óvást a Legfelsőbb Bíróság jogerős döntése pótolta, ekkor lehetett ugyanis egyértelműen megállapítani, hogy az áru nem áll a felperes rendelkezésére. Mindezek alapján a "Kereskedelmi törvény" 448. §-ában, valamint a Ptk. 338/C. §-ában foglaltak alapján, továbbá az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet 47. §-ában írtaknak megfelelően egyetemlegesen kötelezte az alpereseket a közraktári jegyben szereplő vasércpellet forintellenértékének, 254 957 287 Ft-nak és kamatának a megfizetésére.
Az ítélet ellen az alperesek fellebbeztek. Az I. r. alperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és magával szemben a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a II. r. alperes a közraktári jegyeket az ő tudomása nélkül forgatta, azok forgatásáról csak a jelen perben szerzett tudomást. Véleménye szerint a felperes legfeljebb csak azt az összeget követelhetné jogszerűen, amit a közraktári jegyért ténylegesen kifizetett. Álláspontja szerint viszont a fizetési kötelezettségének az egyéb feltételei is hiányoztak, a közraktári jegyekre ugyanis nem vezették rá a szükséges óvást. Vitatta a felperes keresetének összegszerűségét is. Végezetül az 1 000 000 Ft összegű ügyvédi munkadíj leszállítását is kérte.
A II. r. alperes fellebbezésében elsősorban az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és magával szemben a kereset elutasítását, másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára történő utasítását kérte. Vitatta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást és az általa levont jogi következtetést is. Álláspontja szerint a felperes nem bizonyította, hogy a közraktári jegy alapján az áruhoz nem jutott hozzá, és hogy az áru kiadása meghiúsult. Nem nyert bizonyítást az sem, hogy az áru ténylegesen milyen értéket képviselt.
A III. r. alperes az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és magával szemben ugyancsak a kereset elutasítását kérte. Vitatta az elsőfokú bíróság megállapítását, miszerint az áru nincs meg, illetőleg hogy az nem a II. r. alperes tulajdona. Másodfokon a Legfelsőbb Bíróság előtt folyamatban volt pernek nem volt tárgya a perbeli áru tulajdonjoga, és maga a per is csak a B. Ércelőkészítő Művek raktárában elhelyezett 47 902,48 tonna vasércpellet sorsára, illetőleg birtoklására vonatkozott. A fennmaradó 30 971,12 tonna a K. T. Kft. raktárába került betárolása, ezzel kapcsolatosan per nem volt folyamatban. Nem lehetett ítéleti bizonyossággal megállapítani, hogy az áru nincs meg, tekintve hogy az elsőfokú bíróság nem folytatott le bizonyítást annak megállapítása érdekében, hogy az M. Kft. - akinek rendelkezési jogát az áru felett a korábbi perben a Legfelsőbb Bíróság megállapította - birtokba vette-e az árut.
Előadta továbbá a III. r. alperes, hogy bár a közraktári jegy értékpapír, az 1875. évi Kereskedelmi törvény, valamint az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet alapján az elsőfokú bíróság az alpereseket pénz fizetésére nem kötelezhette volna. A váltójogi szabályok szerint egyébként elkerülhetetlen az óvás felvétele az esetben, ha az értékpapír birtokosa az értékpapír bemutatása után nem kap kielégítést. Megalapozatlannak tartotta az elsőfokú bíróság azon megállapítását is, hogy a korábbi per jogerős befejezéséig az elévülés nyugvása következett be. A másodfokú tárgyaláson arra hivatkozott, hogy a felperes a Kt. alapján visszkereseti igénnyel nem élhet, mert ez a jog csak a zálogjegy különválasztott átruházása esetén illetné meg. A perbeli esetben a jogvita elbírálására a Ptk. szabályai lennének irányadóak, de a felperes a Kt.-re alapította a keresetét. Vitatta a követelés összegszerűségét is. A felperest megillető követelés összegét egyéb feltételek fennállása esetében is csak azon az alapon lehetne megállapítani, hogy a felperes a kérdéses közraktári jegyekért ténylegesen mennyit fizetett.
Az I. alperes a fellebbezését a másodfokú eljárásban kiegészítette, és előadta, hogy az elsőfokú bíróság az ítélet meghozatalakor nem vette figyelembe, hogy a zálogjegy birtokosának jogai és a forgatók megtérítési kötelezettsége az 1875. évi XXXVII. törvény 448. §-a szerint a fedezetlen követelés erejéig szólnak, s a Kt. 446. §-a, illetőleg 442. §-a szerint egy zálogösszeget vagy kölcsönösszeget feltételez, amelyet valaki záloghitelezőként folyósított, s amelyet a közraktári jegy zálogjegyén fel is kell tüntetni. A perbeli esetben ilyen kölcsönt a felperes nem folyósított, és a közraktári jegyek zálogjegyein sem került ez feltüntetésre. Érdemben ezért jogalap nélküli az elsőfokú bíróság ítélete, tekintve hogy a felperes javára nem létező követelést talált megalapozottan érvényesíthetőnek. A fellebbezése kiegészítésében csupán utalt rá, hogy a Kt. 442. §-ának (3) bekezdése a zálogjegy forgatása kapcsán kötelezően előírja a forgatás bejelentését a kibocsátónál, valamint a letéti könyvbe történő bejegyzést is, ami a perbeli esetben elmaradt. Iratellenesnek tartotta azt az ítéleti megállapítást, hogy az áru a B. Ércelőkészítő Művek raktárában volt elhelyezve, ebből ugyanis közel 31 000 tonna bizonyítottan a K. T. Kft. raktárában volt, aminek a sorsa mind a mai napig tisztázatlan.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását és az alperesek perköltségben való marasztalását kérte. Előadta, hogy 1992. november 23-án és 24-én bemutatta a közraktári jegyeket az I. r. alperesnek, és kérte az áru kitárolását, aki azt nem tudta kiadni. A közraktári jegyek árufedezete soha nem is létezett, az I. r. alperes a közraktári jegyeket anélkül állította ki, hogy a közraktári jegyeken feltüntetett áru a birtokába került volna. Hivatkozott arra is, hogy a Kt. 442. §-a a forgatás bejelentési kötelezettségét csak arra az esetre írja elő, ha a zálogjegy külön, vagyis nem az árujeggyel együtt kerül forgatásra. Abban az esetben, ha a bejelentési kötelezettség egyáltalán fennállt volna, az nem a felperest, hanem a II. és a III. r. alpereseket terhelte volna, következésképpen annak hiánya a felperes hátrányára nem szolgálhat. A perbeli esetben valójában azt a kérdést kellett vizsgálnia az elsőfokú bíróságnak, hogy a közraktári jegyek, azaz az áru- és a zálogjegyek birtokosát hogyan kell kártalanítani, ha az áru feletti rendelkezési jogával a birtokában lévő közraktári jegyek ellenére sem élhet. Ilyen esetben a közraktári jegyeken fedezetként feltüntetett vasércpellet ellenértéke illeti meg a felperest. Az ellenérték kiszámítási módját illetően a felperes előadta, hogy a vasércpellet tonnánkénti árát (33,7 USD-t) az akkori középárfolyamon forintosítva számította ki, a végösszeget az alperesek nem vitatták, ami azzal is magyarázható, hogy a vasércpellet tonnánkénti árát a II. r. alperes maga is 33,7 USD-ben jelölte meg a III. r. alpereshez írt levelében.
Az óvás hiányával kapcsolatosan pedig arra hivatkozott a felperes, hogy annak felvételére a Kt. 448. §-a szerint csak az esetben lett volna szükség, ha az alapjogviszony hitelezője - a III. r. alperes - esedékességkor a különálló zálogjegyeket a II. r. alperesnek mint az alapjogviszony adósának bemutatta, és a II. r. alperes a kifizetést megtagadta volna. A felperes azonban nem a hitel visszafizetését kérte, hanem az árujegyek és zálogjegyek együttes birtokosaként rendelkezett a közraktári jegyeken szereplő áruk felett, az 1875. évi XXXVII. törvény 441. §-ának (2) bekezdése által biztosított jogaival élve.
Az I. r. alperes fellebbezése alaptalan, a II. és a III. r. alperesek fellebbezése alapos.
Az 1875. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Kt.) 434. §-ának (2) bekezdése szerint "a közraktári jegy azon okmány, amely a forgalomban a közraktárilag elhelyezett áruk helyettesítésére szolgál". A közraktári jegy forgatható értékpapír, amelynek részei - az áru- és a zálogjegy - együttesen és külön-külön is átruházhatók. Együttes átruházásuk esetében a közraktári jegy birtokosa a Kt. 441. §-a szerint a letett tárgyak felett szabadon rendelkezhet. A perbeli esetben a felperes a közraktári jegy áru- és zálogjegyének együttes birtokosaként a Kt. 441. §-a szerint alappal igényelhette az I. r. alperestől az áru kiszolgáltatását.
Az I. r. alperes a felperessel szemben eredményesen nem hivatkozhat arra, hogy az értékpapír kiállítása árufedezet nélkül történt. A közraktári jegy értékpapír, ezért annak átruházása esetén az értékpapír birtokosa a "papírban" rögzített jogokat szerzi meg, tehát azt a jogot, hogy az áru kiadását követelhesse. Minthogy az értékpapír átruházásával a felperes nem az átruházónak, illetve az árut letevő személynek az alapügyletből (a közraktári ügyletből) eredő jogait szerzi meg, ezért az értékpapír kiállítója vele szemben az alapügyletből eredő kifogásait sem hozhatja fel, azaz olyan kifogásokra nem hivatkozhat, amelyekről a forgatmányos az értékpapírból magából tudomást nem szerezhetett. A felperessel mint jóhiszemű jogszerzővel szemben ezért az I. r. alperes nem hivatkozhat sikerrel arra, hogy az értékpapír kiállítása árufedezet nélkül történt. A felperes rosszhiszeműsége, tehát hogy az értékpapír megszerzésekor tudott vagy tudnia kellett az alapjogviszonyból eredő kifogásokról, és hogy az átruházás a kifogás megakadályozása céljából történt, bizonyítást nem nyert. Az I. r. alperes köteles lenne az értékpapír ellenében az abban foglalt árut kiszolgáltatni. Minthogy erre nem képes, a felperest ért kárért a Kt. 437. §-a alapján helyt kell állnia, a letett áru forgalmi értékét meg kell fizetnie:
A közraktárban elhelyezett áru ellenértékét a felperes 33,70 USD/tonna egységárban jelölte meg. A másodfokú eljárásban a felperes a D. Acélművek Kft. által kiállított árközléssel bizonyította, hogy a perbeli vasércpellet ára - ab. Záhony határállomás - 25 USD/tonna, amit további 1392 Ft/tonna fuvarozási költség terhel a betárolás helyeként jelölt raktárig. Ehhez képest a felperes által felszámított 33,70 USD/tonna egységár nem túlzott, azt a Legfelsőbb Bíróság is elfogadta.
Nem tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor az I. r. alperest a perbeli vasércpellet ellenértékeként 254 957 287 Ft megfizetésére kötelezte.
A II. és a III. r. alperesek fellebbezése viszont alapos.
A II. és a III. r. alperesek a közraktári jegy átruházói voltak, velük szemben a Kt. alapján - az ott írt feltételek fennállása esetében - csupán visszkereseti jog lenne érvényesíthető. A perbeli esetben azonban nem állnak fenn a visszkereseti igény érvényesítésének törvényi előfeltételei. A Kt. a visszkereseti jogot csak akkor biztosítja, ha a zálogjegy átruházása különválasztva történt. A Kt. 441. §-ának harmadik bekezdése szerint a zálogjegy magában véve a letett tárgyakra zálogjogot ad a kölcsönösszeg és járulékai erejéig. Akkor kell a hátiratnak a 442. §-ban írtakat tartalmazni és az átruházást a vállalat letéti könyvébe bejegyezni, ha a zálogjegyet külön - magában - ruházzák át. Ha a kölcsön adósa a fizetést a Kt.-ben írt határidőben nem teljesíti, a zálogjegy birtokosát a Kt. 447. §-ában írt jogok illetik meg, azaz követelheti a letett áruknak nyilvános árverésen való eladását és a befolyt vételárból kielégítést kereshet. Amennyiben a letett tárgyakból teljes kielégítést nem nyer és a nem fizetés tényét a Kt. 446. §-a szerint óvással megállapíttatta, úgy a Kt. 448. §-a szerint a fedezetlen követelés (zálogösszeg) erejéig a forgatók ellenében visszkereseti jog illeti meg, amelyre a "váltótörvény határozatai szolgálnak irányadóul". A viszontkereset ideje az árverés befejezésének napjától számítandó. A perbeli esetben a zálogjegy különválasztott átruházása nem történt meg, így a letett tárgyak sem kerültek elzálogosításra, tehát sem árverésre, sem a visszkereseti jog gyakorlására nincsen törvényi lehetőség. Az áru- és a zálogjegy átruházása együttesen történt, a közraktári jegy az árut helyettesíti, megosztás nélküli átruházásával a vevő az áru tulajdonjogát, az áru feletti korlátlan rendelkezés jogát szerzi meg. A közraktári jegy teljes körű birtoklásával a közraktárral szemben fennálló jogviszonyban a birtokos a letevő jogállásába kerül, így a visszkereset fogalmilag kizárt. A közraktári jegy forgatása, átruházása adásvétel útján történik, tehát az eladó és a vevő közötti jogvitára a Ptk. szabályai lennének az irányadók. A felperes az első fokú eljárásban az eredetileg vagylagosan előterjesztett keresetét megváltoztatta, és keresetében kifejezetten az értékpapírból eredő jogait kívánta érvényesíteni. A kifejtettek szerint viszont - a Kt. alapján - a forgatókkal szemben visszkereseti joga nincsen.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint részben megváltoztatta, a II. és a III. r. alperesekkel szemben a keresetet elutasította, míg az ítéletnek az I. r. alperes marasztalására irányuló rendelkezését helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 32.263/1994. sz.)