adozona.hu
BH 1996.1.67
BH 1996.1.67
A köztisztviselőnek az előírt felmentési idejére - a közalkalmazottakhoz és a munkaviszonyban állókhoz hasonlóan - az átlagkeresetnek megfelelő díjazás jár, és ezt nem zárja ki az, hogy a Ktv.-nek a végkielégítésről szóló szabálya a köztisztviselőt megillető díjazás mértékére a végkielégítés szabályozása kapcsán nem az átlagkereset műkifejezéssel, hanem illetmény szóval utal [1992. évi XXIII. tv. 19. § (1) bek., 71. § (2) bek., 1992. évi XXII. tv. 151. § (2) bek. g) pont*].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesnek az alperessel fennálló közszolgálati jogviszonyát az alperes 1994. szeptember 30. napjával megszüntette. Ezzel összefüggésben a felperes 1994. április 15-én előterjesztett keresetlevelében azt sérelmezte, hogy a háromhavi felmentési idejére az alperes nem átlagkeresetet, hanem illetményt fizetett, ezért keresetével a különbözet megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes kérte a kereset elutasítását.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. A...
BH 1996.1.67 A köztisztviselőnek az előírt felmentési idejére - a közalkalmazottakhoz és a munkaviszonyban állókhoz hasonlóan - az átlagkeresetnek megfelelő díjazás jár, és ezt nem zárja ki az, hogy a Ktv.-nek a végkielégítésről szóló szabálya a köztisztviselőt megillető díjazás mértékére a végkielégítés szabályozása kapcsán nem az átlagkereset műkifejezéssel, hanem illetmény szóval utal [1992. évi XXIII. tv. 19. § (1) bek., 71. § (2) bek., 1992. évi XXII. tv. 151. § (2) bek. g) pont*].
A felperesnek az alperessel fennálló közszolgálati jogviszonyát az alperes 1994. szeptember 30. napjával megszüntette. Ezzel összefüggésben a felperes 1994. április 15-én előterjesztett keresetlevelében azt sérelmezte, hogy a háromhavi felmentési idejére az alperes nem átlagkeresetet, hanem illetményt fizetett, ezért keresetével a különbözet megfizetésére kérte kötelezni az alperest.Az alperes kérte a kereset elutasítását.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint a közszolgálati jogviszony tekintetében elsődlegesen a Ktv. rendelkezéseit, a Munka Törvénykönyvének szabályait pedig másodlagosan és megfelelően kell és lehet alkalmazni. Ennélfogva a felek közötti vitás kérdésben az 1992. évi XXIII. törvénynek (Ktv.) az a rendelkezése az irányadó, amely szerint a köztisztviselőnek a felmentési idejére illetmény jár [19. § (1) bek.]. Ezt - a felek egyező előadása szerint - a felperes megkapta, ezért az azt meghaladó, az átlagkereset összegére irányuló keresete alaptalan.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett, és a keresete szerinti ítélet meghozatalát kérte. A másodfokú bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét - annak helytálló indokainál fogva - helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Jogszabálysértést panaszolt amiatt, hogy a jogerős ítélet a részére a felmentési időre nem átlagkeresetet, hanem csupán illetményt ítélt meg, ezzel megsértette az Mt. 151. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezést. Emiatt már nemcsak az ún. kötelező felmentés háromhavi, hanem a teljes felmentés hathavi idejére kérte az átlagkereset és az illetmény között mutatkozó különbözet megtérítését.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A jogerős ítélet a kereset folytán azt a kérdést bírálta el, hogy a felperesnek mint köztisztviselőnek az alperestől a (kötelező) háromhavi felmentési idejére milyen díjazás jár, és ezt a kérdést akként döntötte el, hogy a felperesnek illetményre van igénye.
A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) a felmentésről rendelkező 17-18. §-aiban a felmentési időre járó díjazásról nem rendelkezik. A törvény a végkielégítést szabályozó 19. §-a (1) bekezdésében fogalmaz akként, hogy a köztisztviselőt a felmentése esetén végkielégítés illeti meg, a felmentési idejére járó illetményen túl.
Ugyanakkor a Ktv. 71. §-ának (2) bekezdése elrendeli a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 151. §-a (2) bekezdésének alkalmazását. E hivatkozott rendelkezés értelmében pedig "átlagkereset jár a munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott munka-
végzés alóli felmentés időtartamára" [id. § (2) bek. g) pont]. E szabályok egybevett, helyes értelme az, hogy a köztisztviselőnek az előírt felmentési idejére - a közalkalmazottakhoz és a munkaviszonyban állókhoz hasonlóan - az átlagkeresetnek megfelelő díjazás jár és ezt nem zárja ki az, hogy Ktv.-nek a végkielégítésről szóló szabálya a köztisztviselőt megillető díjazás mértékére - a végkielégítés szabályozása kapcsán - nem az átlagkereset műkifejezéssel, hanem illetmény szóval utal. Ellenkező értelmezés sértené az Mt. 5. §-ában foglalt diszkrimináció tilalmát is.
A kifejtettek alapján a jogerős ítélet törvénysértő annyiban, amennyiben a keresetbe vett kötelező felmentési időre járó díjazás kérdésében azt az álláspontot foglalta el, hogy a köztisztviselőnek ilyen esetben nem átlagkereset, hanem illetmény jár.
Erre tekintettel a Legfelsőbb bíróság a másodfokú bíróság jogerős ítéletét - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 275/A. §-ának (2) bek.].
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felülvizsgálati eljárásban a jogerős ítélet jogszerűsége vizsgálható, az annak alapjául szolgáló kérelem (kereset) megváltoztatásának nincs helye. Ezért a felülvizsgálati eljárásban nem volt vizsgálható az a felülvizsgálati kérelemben előterjesztett további kérdés, hogy ugyanezt a rendelkezést kell-e alkalmazni a törvényben elő nem írt, további tényleges felmentési idő tekintetében is. Ez azonban nem akadályozza az ilyen követelésnek az új eljárás során vagy új keresettel a bíróság döntése alá bocsátását.
Minthogy a felek a költségigényükről lemondtak, a Legfelsőbb Bíróságnak e kérdésben nem kellett döntenie. (Legf. Bír. Mfv. II. 10.828/1995. sz.)
* E rendelkezést 1995. szeptember 1-jei hatállyal módosította az 1995. évi LV. tv. 41. §-ának (2) bekezdése.