adozona.hu
BH 1995.10.606
BH 1995.10.606
Megbízás alapján rendszeresen munkát végző utáni járulékfizetési kötelezettség [1975. évi II. tv. 10. § (1) bek., 17/1975. (VI. 14.) MT r. 7 § (1) bek., 89/1990. (V. 1.) MT r. 8. §, 3/1975 (VII. 14.) SZOT szab. 3/A. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes az 1991. szeptember 30-án kelt fizetési meghagyással 351 650 Ft megfizetésére kötelezte a felperest, mert a nála lefolytatott ellenőrzés megállapításai szerint az 1990. február 1-jétől 1991. július 31-ig terjedő időben több alkalmazottat úgy foglalkoztatott, hogy nem tett eleget bejelentési és járulékfizetési kötelezettségének. Hat személy után 224 673 Ft társadalombiztosítási járulék, 70 809 Ft késedelmi pótlék és 56 168 Ft rendbírság került kiszabásra.
A felperes keresetében - e...
BH 1995.10.606 Megbízás alapján rendszeresen munkát végző utáni járulékfizetési kötelezettség [1975. évi II. tv. 10. § (1) bek., 17/1975. (VI. 14.) MT r. 7 § (1) bek., 89/1990. (V. 1.) MT r. 8. §, 3/1975 (VII. 14.) SZOT szab. 3/A. §].
Az alperes az 1991. szeptember 30-án kelt fizetési meghagyással 351 650 Ft megfizetésére kötelezte a felperest, mert a nála lefolytatott ellenőrzés megállapításai szerint az 1990. február 1-jétől 1991. július 31-ig terjedő időben több alkalmazottat úgy foglalkoztatott, hogy nem tett eleget bejelentési és járulékfizetési kötelezettségének. Hat személy után 224 673 Ft társadalombiztosítási járulék, 70 809 Ft késedelmi pótlék és 56 168 Ft rendbírság került kiszabásra.A felperes keresetében - egy dolgozó után fizetendő 37 656 Ft összegen felül - a fizetési meghagyás hatályon kívül helyezését kérte, előadva, hogy a fennmaradó öt személy megbízási szerződés alapján állt munkaviszonyban, de nem tekinthetők a felperesnél rendszeresen munkát végzőknek, ezért a felperest bejelentési és járulékfizetési kötelezettség nem terhelte.
Az elsőfokú bíróság az érintett dolgozókat tanúként meghallgatta, a szükséges iratokat beszerezte, majd ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy K. J.-né írásbeli szerződés alapján, míg további négy személy szóbeli megállapodás alapján végzett rendszeres munkát a felperesnél, a részükre kifizetett összegekre figyelemmel azonban, utánuk a felperest járulékfizetési kötelezettség terhelte. Az első fokú ítélet ellen a felperes fellebbezett, kérve annak megváltoztatását és a fizetési meghagyás - már elismert összegen felüli részben való - hatályon kívül helyezését. Állította, hogy K. J.-né munkaidejére tekintettel nem minősül megbízás alapján rendszeresen munkát végző személynek, míg a fennmaradó - megbízást ellátó - személyeknél a díjazás összege az időtartammal arányosan minden esetben meghaladta az öregségi nyugdíj legkisebb összegének hatszorosát, illetve a munkaidő nem érte el a törvényes havi munkaidő felét, így bejelentési kötelezettség a felperest nem terhelte.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatva, az alperes által kibocsátott fizetési meghagyást 274 198 Ft erejéig tartotta fenn, míg az ezt meghaladó keresetet elutasította. A másodfokú ítélet indokolásában a bíróság rámutatott, hogy - a bizonyítási eljárás adatai szerint - a felperes és a vitatott dolgozók között megbízási jogviszony jött létre. Az így rendszeresen munkát végző személyek tekintetében a felperest - a módosított 17/1975. (VI. 14.) MT rendelet 7. §-a értelmében - bejelentési kötelezettség terhelte, kivéve F. J.-né esetében az 1990. június és november, valamint az 1991. június hónapot, valamint T. P.-né esetében az 1990. július hónapot, mivel a részükre ekkor kifizetett járandóság meghaladta az öregségi nyugdíj legkisebb összegének hatszorosát, illetve nem érte el annak felét. Ezen két személy után kivetett 77 452 Ft-tal a másodfokú bíróság a fizetési meghagyás összegét csökkentette, az azt meghaladó keresetet pedig mint alaptalant elutasította.
A jogerős ítélet felülvizsgálata iránt a felperes nyújtott be kérelmet, annak megváltoztatása, a fizetési meghagyás 37 656 Ft erejéig való hatályban tartása iránt. Állítása szerint a másodfokú ítélet a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket tévesen alkalmazta, mert társadalombiztosítási jogviszony a foglalkoztatott személyeknél - kivéve a korábban is elismert egy főt - nem jött létre, figyelemmel a részükre kifizetett díjazás összegére, illetve a munkavégzés időtartamára.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a másodfokú ítélet hatályában való fenntartását kérte, hangsúlyozva, hogy az öt személy biztosításba tartozását a munkaidő alapján nem lehet ténylegesen megállapítani, mivel tevékenységüket nem kizárólag a felperesnél és nem előre meghatározott napi, heti munkaidőben folytatták. Állította továbbá, hogy téves a felperes azon álláspontja, mely szerint a megbízottak megbízási viszonya nem teljes hónapban állt fenn, és ezért a díjazás összegét a jogviszony időarányos tartamával kell figyelembe venni.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény - a perbeli időszakra irányadó - 10. §-ának (1) bekezdése szerint a törvény alapján biztosított a megbízás alapján rendszeresen és személyesen munkát végző.
A törvény végrehajtásáról rendelkező és a 17/1975. (VI. 14.) MT rendeletnek az 56/1987. (XI. 6.) MT rendelet 2. §-ával módosított 7. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy megbízás alapján rendszeresen munkát végzőnek azt kell tekinteni, akinek ugyanannál a munkáltatónál a megállapodás szerinti vagy tényleges munkaideje az azonos vagy hasonló munkakörre megállapított törvényes havi munkaidőnek a felét eléri; ha a munkaidő nem állapítható meg, keresete eléri az öregségi nyugdíj legkisebb összegének a felét. A (2) bekezdés szerint az (1) bekezdésben említett feltételek fennállása esetén sem terjed ki a biztosítás arra, akinek ugyanannál a munkáltatónál elért havi keresete az öregségi nyugdíj legkisebb összege hatszorosát meghaladja.
A 3/1975. (VI. 14.) SZOT szabályzat - a fenti jogszabályi rendelkezéseket kiegészítve - kimondta a 3/A. §-ában, hogy ha a megbízás nem teljes naptári hónapban áll fenn, a rendelet 7. §-ának alkalmazásánál a teljesítésre fordított időt, illetőleg a díjazás összegét a jogviszony időtartamával arányosan kell figyelembe venni.
A rendelkezésre álló - és a Legfelsőbb Bíróság által is elfogadott - tényállás szerint a keresettel érintett mind az öt személy a felperesnél megbízás alapján rendszeresen és személyesen munkát végzőnek minősül, munkaidejük alapján azonban a biztosítás fennállását nem lehet megállapítani, mert tevékenységüket nem a felperesnél mint megbízónál és nem előre meghatározott napi, heti munkaidőben folytatták.
E vonatkozásában a Legfelsőbb Bíróság nyomatékosan rámutat a másodfokú eljárásban tanúként kihallgatott személyek tanúvallomásában foglaltakra, mely szerint F. J. né tanú vallotta, hogy havi egy szombatot és délutánonként - ha szükség volt rá - dolgozott, de az nem volt meghatározva, hogy hol és pontosan mikor kell dolgoznia. K. J.-né és P. J.-né vallották, hogy a részükre kiadott feladatot munkaidő után otthon látták el, míg Z. K.-né tanú arra vonatkozóan nem tudott tanúvallomást tenni, hogy havonta hány órát dolgozott, T. P.-né pedig azt vallotta, hogy alkalomszerűen segített be a felperes telephelyén, amikor is szombaton általában napi nyolc órát dolgozott le.
Mivel a megbízottak az ügy ellátására irányuló tevékenységüket a felperesnél mint megbízónál nem előre meghatározott napi, illetőleg heti munkaidőben folytatták, a biztosítást munkaidő alapján nem lehetett megállapítani. A megbízottak részére kifizetett munkabér arányos elszámolására sem volt mód, mivel a megbízás mindannyiuk esetében teljes naptári hónapban fennállt, a megbízotti jogviszony folyamatos volt.
Helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság, hogy 1990-ben a felperes bejelentési kötelezettsége a megbízottak tekintetében - figyelemmel a részükre kifizetett díjazás összegére - fennállt, kivéve F. J.-né esetében az 1990. évi június és novemberi hónapot.
Az 1991. január 1. napjától hatályba lépett 129/1990. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. §-a a 89/1990. (V. 1.) MT rendelet 8. §-ának helyébe lépve kimondta, hogy megbízás alapján rendszeresen munkát végzőnek azt kell tekinteni, akinek ugyanannál a megbízónál a havi megbízási díja az öregségi nyugdíj legkisebb összegének
a) a felét eléri, illetőleg
b) a hatszoros összegét nem haladja meg.
A (2) bekezdés szerint, ha a megbízási jogviszony a naptári hónap teljes tartama alatt nem áll fenn, egy naptári napra az (1) bekezdés szerinti öregségi nyugdíj legkisebb összege felének, illetőleg hatszorosának harmincad részét kell figyelembe venni.
Az 1991. évre vonatkozóan tehát már nem volt lehetőség megbízás alapján rendszeres munkát végzőnek tekinteni a megbízottat a megállapodás szerinti vagy tényleges munkaideje alapján, hanem csak a havi megbízási díj szolgálhatott erre alapul.
Mivel mind az öt személy esetében a megbízási jogviszony a vizsgált naptári hónapok teljes tartama alatt fennállt, így nem volt lehetőség arra, hogy az alperes a díjazás összegét csak a jogviszony időtartamával arányosan vegye figyelembe.
Az 1991. évre megállapított öregségi nyugdíj legkisebb összegét véve alapul a felperes bejelentési kötelezettsége ez évben is fennállt mind az öt személy esetében, kivéve F. J.-né tekintetében az 1991. évi június hónapot.
A fenti jogszabályi rendelkezéseket figyelembe véve pedig a Pp. 341. §-a alapján irányadó 339. §-ának alkalmazásával a másodfokú bíróság helyesen határozott, amikor az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatva az alperes által kibocsátott fizetési meghagyást csak 274 198 Ft erejéig tartotta fenn hatályában, míg az azt meghaladó keresetet mint alaptalant elutasította.
Mivel a felülvizsgálati kérelemmel támadott másodfokú határozat nem sértette a felperes felülvizsgálati kérelmében megjelölt jogszabályi rendelkezéseket, a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság jogerős ítéletét a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. II. 25. 502/1994. sz.)