adozona.hu
BH 1995.3.185
BH 1995.3.185
Vámmentes vámkezelés esetén is sor kerülhet fogyasztásiadó-fizetés megállapítására [1991. évi LXXVIII. tv. 1. § (1) bek. b) p., (2) bek., 4. § (2) bek., 1966. évi 2. tvr. 6. § a) pont, 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM r. 69. § (2) bek., 79. § (1) bek., 84. § (6) bek. b) pont, (13) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokon eljárt vámhivatal határozatával a külszolgálatosokra vonatkozó rendelkezések alapján vámmentesen vámkezelte a belföldi forgalom számára a felperes által behozott 1 db Volvo 460 turbó típusú személygépkocsit, és egyúttal a felperest 172 545 Ft fogyasztási adó megfizetésére kötelezte. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A felperes keresetében a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Arra hivatkozott...
BH 1995.3.185 Vámmentes vámkezelés esetén is sor kerülhet fogyasztásiadó-fizetés megállapítására [1991. évi LXXVIII. tv. 1. § (1) bek. b) p., (2) bek., 4. § (2) bek., 1966. évi 2. tvr. 6. § a) pont, 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM r. 69. § (2) bek., 79. § (1) bek., 84. § (6) bek. b) pont, (13) bek.].
Az elsőfokon eljárt vámhivatal határozatával a külszolgálatosokra vonatkozó rendelkezések alapján vámmentesen vámkezelte a belföldi forgalom számára a felperes által behozott 1 db Volvo 460 turbó típusú személygépkocsit, és egyúttal a felperest 172 545 Ft fogyasztási adó megfizetésére kötelezte. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A felperes keresetében a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Arra hivatkozott, hogy nem minősül a fogyasztási adó alanyának, így jogszabálysértően került sor a fogyasztásiadó-fizetési kötelezettségének megállapítására.Az alperes a kereset elutasítását indítványozta.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Határozatának indokolásában megállapította, hogy a fogyasztási adóról és a fogyasztásiár-kiegészítésről szóló 1991. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Fatv.) 3. §-a értelmében a felperes nem minősül a fogyasztási adó vonatkozásában adóalanynak, ezért az adófizetési kötelezettség megállapítása törvénysértő volt.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezett. Fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását kéne. A perben a Fővárosi Főügyészség fellépett, indítványozta az érdemben helyes elsőfokú ítélet indokolásának megváltoztatását. Álláspontja szerint az Fatv. 1. §-a (1) bekezdésének b) pontja importálás esetén a fogyasztási adó fizetésének kötelezettségét csak abban az esetben írja elő, ha az importált terméket a kereskedelmi vámtarifa alkalmazásával vagy jogszabály által megállapított átlagvámmal vámkezelik. A felperes esetében sem a kereskedelmi vámtarifa, sem átlagvám alkalmazására nem került sor, ezért fogyasztásiadó-fizetési kötelezettség nem terheli.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperest azért nem terheli fogyasztási adó fizetésének kötelezettsége, mert a vámhatóság a perbeli személygépkocsit vámmentes áruként kezelte, így az Fatv. 1. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételek hiányoznak.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálat iránti kérelmet, melyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja szerint a belföldi forgalom részére történő vámkezelésre mindenkor sor kerül, melyből következően a vámtarifát a belföldi forgalom számára való vámkezeléskor alkalmazni kell. A fogyasztásiadó-mentességet pedig az Fatv. 1. §-ának (2) bekezdése határozza meg, amely a külszolgálatosok esetében nem biztosít a vámmentességgel együtt adómentességet is.
A felperes érdemi ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte arra hivatkozva, hogy a perbeli esetben a vámáru nem a külkereskedelmi áruforgalomban érkezett be, tehát a vámkezelés során a kereskedelmi vámtarifát nem alkalmazták. Az Fatv. alapján a nem külkereskedelmi forgalomban behozott áru csak akkor adóköteles, ha az mennyisége miatt kereskedelmi behozatalnak minősül. Egy db személygépkocsi importja nem minősíthető kereskedelmi behozatalnak, ezért a perbeli esetben a felperest tárgyi adómentesség illeti meg.
A Legfőbb Ügyészség képviselője a felülvizsgálati tárgyaláson szóban kifejtette, hogy az Fatv. és a vámjog részletes szabályainak megállapításáról és a vámeljárás szabályozásáról szóló 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM együttes rendelet (a továbbiakban: R.) szabályainak helyes alkalmazásával a felperes fogyasztási adó fizetésére nem kötelezhető, mivel az adófizetési kötelezettség megállapításának feltételei nincsenek meg. Esetében vámmentes vámkezelés történt, így vámfizetésre nem volt kötelezett, amiből következik, hogy sem a kereskedelmi vámtarifa alkalmazására, sem átlagvám megállapítására nem került sor. Indítványozta ezért a jogerős ítélet hatályában való fenntartását.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Fatv. 1. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében fogyasztási adót kell fizetni termék importálása esetén, ha az importált termék a kereskedelmi vámtarifa alkalmazásával vagy jogszabály által megállapított átlagvámmal került vámkezelésre. Az Fatv. tehát a perbeli esetben a fogyasztásiadó-fizetési kötelezettség keletkezését két feltételhez köti:
a) termék importálásához és
b) az imponált terméknek a kereskedelmi vámtarifa alkalmazásával vagy átlagvámmal történő vámkezeléséhez. Mivel az Fatv. az importált termék fogalmát nem határozza meg, a vámjog szabályozásáról szóló 1966. évi 2. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Vtvr.), az R. és az Fatv. szabályainak összevetésével lehet megállapítani, hogy a felperes által külszolgálatosként behozott személygépkocsi termékimportálásnak minősül-e. Az Fatv. 4. §-ának (2) bekezdése szerint az importált termék után az adót az importáló fizeti. E törvény alkalmazásában imponálónak az minősül, akit jogszabály vámfizetésre kötelezett személyként nevez meg. A Vtvr. 6. §-ának a) pontja alapján vámfizetésre kötelezett az, aki a vámárut a maga vagy megbízottja útján a belföldi forgalom számára vámkezelteti. A perben nem volt vitás, hogy a felperes a személygépkocsit vámáruként, a belföldi forgalom számára vámkezeltette, így a Vtvr. 6. §-ának a) pontja alapján vámfizetésre kötelezett és az Fatv. 4. §-ának (2) bekezdése szerint importálónak minősül.
A jogvita eldöntésének alapvető kérdése, hogy a perbeli vámmentes vámkezelés esetében sor került-e a kereskedelmi vámtarifa vagy átlagvám alkalmazására. A külszolgálatosok vámmentességének eseteit az R. 84. §-a állapítja meg. A 84. § (6) bekezdésének b) pontja szerint családonként vámmentesen vámkezelhető 1 db gépkocsi 2 évet meghaladó külszolgálat esetében. Az R. 84. §-ának (13) bekezdése értelmében az e § alapján történő vámkezelést az érdekeltnek a külszolgálatról való végleges hazatérést követő 30 napon belül kell kérnie. Az R. 55. §-ának (1) bekezdése szerint a belföldi forgalom számára való vámkezelés a vámvizsgálatból, a vámfizetési kötelezettség megállapításából, a vám kiszabásából és beszedéséből áll. Vámkezelés esetén tehát vámvizsgálatra minden esetben sor kerül. Az R. 27. §-ának (1) bekezdése szerint a vámvizsgálat külső és belső áruvizsgálatból áll. A vámvizsgálat célja az R. 27. §-ának (2)-(5) bekezdése alapján a vámkezeléshez, a vám kiszabásához szükséges adatok megállapítása. Az R. 29. §-ának (1) bekezdése értelmében a vámvizsgálatot a vámkezelés céljából adott árunyilatkozat alapján kell megtartani, amely a 32. § (1) bekezdése értelmében a vám kiszabásához, a statisztikai információ gyűjtéséhez stb. szükséges adatokat tartalmazza. A vám kiszabásához szükséges adatokat a vámvizsgálat keretében tehát akkor is meg kell állapítani, ha vámmentesség miatt a vámot a vámhivatal nem szabja ki. A vámkezelést kérőnek - az R. 32. §-ának (1) bekezdése szerint - az árunyilatkozaton mindezek mellett kell feltüntetnie az arra vonatkozó kérelmet, hogy a vámhivatal az árut milyen vámkezelésben részesítse. A perbeli esetben a felperesnek erre tekintettel kérnie kellett, hogy a gépkocsi vámkezelését a belföldi forgalom számára a benyújtott okmányok alapján a vámhivatal a vámmentesség megállapításával végezze el.
A fogyasztásiadó-fizetési kötelezettség megállapításának feltétele az Fatv. 1. §-ának b) pontja alapján, hogy a vámhivatal a vámkezelés során a kereskedelmi vámtarifát vagy az átlagvámot alkalmazza. Az R. 7. §-ának (1) bekezdése értelmében a külföldről beérkező vámáru után fizetendő vámot - a (2) bekezdésben írt kivétellel - a Kereskedelmi Vámtarifa vámtételeinek alkalmazásával kell kiszabni. A Kereskedelmi Vámtarifát külön jogszabály állapítja meg. A (2) bekezdés szerint egységes, 17%-os vámtétellel kell a vámot kiszabni az utas- és ajándékforgalomban beérkezett vámáru után, ha a vámáru értéke az 5000 forintot nem haladja meg. Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság jogerős ítéletének indokolásában, hogy ez utóbbi az átlagvám. Tévedett azonban a Fővárosi Bíróság, amikor ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperest azért nem terheli fogyasztási adó fizetésének kötelezettsége, mert esetében a vámhatóság sem a kereskedelmi vámtarifát, sem az átlagvámot nem alkalmazta, ugyanis a vámmentesség megállapításának előfeltétele, hogy a vámárut egyébként vámtétel terheli.
A Legfelsőbb Bíróság jogértelmezését támasztja alá az Fatv. 1. §-ának (2) bekezdése is, amely kimondja, hogy mentes az (1) bekezdés b) pontja szerinti adófizetés alól az a termékimport, amelyre - jogszabályban foglalt és kihirdetett vagy a Magyar Közlönyben közzétett - nemzetközi szerződés adó- és vámmentességet biztosít. A vámmentes vámárukat az R. 71-90. §-a sorolja fel. Ezek között a 73. § (1) bekezdése tartalmazza azt az esetet, amelyre az Fatv. 1. §-ának (2) bekezdése fogyasztásiadó-mentességet biztosít. A vámmentességek egyéb eseteire - így a felperesre is vonatkozó 84. §-hoz - az Fatv. nem fűz egyben fogyasztásiadó-mentességet is. Az ezzel ellentétes jogértelmezés esetén az Fatv. 1. §-ának (2) bekezdése felesleges és értelmetlen rendelkezés lenne, mivel ha vámmentesség esetén a kereskedelmi vámtarifa vagy átlagvám nem kerül alkalmazásra, a jogszabályokban biztosított valamennyi vámmentesség egyben adómentességet is jelentene. Az R. 69. §-ának (2) bekezdése kifejezetten is kimondja, hogy a vámfizetési kötelezettség a vámmal együtt kiszabásra kerülő adófizetési kötelezettséget is magában foglalja, és a vámmentesség csupán a vám alóli mentességet jelenti.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a másodfokú bíróság jogerős ítéletét hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. (Legf. Bír. Kfv. III. 25. 500/1994. sz.)