adozona.hu
BH 1993.11.709
BH 1993.11.709
Ha a munkáltató nem szűnt meg, és a munkavállaló foglalkoztatása egyébként változatlan feltételek mellett tovább folytatódik, a munkaviszony fennmarad, és azzal a munkáltatóval tart folyamatosan tovább, amely - a korábbi munkáltatóval történt megállapodás alapján - a foglalkoztatást a korábbi munkáltató helyében tovább végzi. A munkavállalót ennek figyelembevételével illeti meg a jogszabályban meghatározott végkielégítés (1991. évi XLVIII. tv. 2. §*, MK 154. sz.)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperesek 1976-ban létesítettek munkaviszonyt az F. Vállalattal, amelynek elnevezése 1980-ban B. Vállalatra változott. E vállalat az 1990. január 2-án kelt alapító okirattal egyszemélyes társaságként létrehozta a B. korlátolt felelősségű társaságot, a felperest, amelynél az alperesek
változatlan munkafeltételek mellett és munkakörülmények között tovább dolgoztak. A felperes 1992. április havában mindkét alperes munkaviszonyát felmondással megszüntette.
A munkaügyi döntőbizottság kötelezt...
BH 1993.11.709 Ha a munkáltató nem szűnt meg, és a munkavállaló foglalkoztatása egyébként változatlan feltételek mellett tovább folytatódik, a munkaviszony fennmarad, és azzal a munkáltatóval tart folyamatosan tovább, amely - a korábbi munkáltatóval történt megállapodás alapján - a foglalkoztatást a korábbi munkáltató helyében tovább végzi. A munkavállalót ennek figyelembevételével illeti meg a jogszabályban meghatározott végkielégítés (1991. évi XLVIII. tv. 2. §*, MK 154. sz.)
Az alperesek 1976-ban létesítettek munkaviszonyt az F. Vállalattal, amelynek elnevezése 1980-ban B. Vállalatra változott. E vállalat az 1990. január 2-án kelt alapító okirattal egyszemélyes társaságként létrehozta a B. korlátolt felelősségű társaságot, a felperest, amelynél az alperesekváltozatlan munkafeltételek mellett és munkakörülmények között tovább dolgoztak. A felperes 1992. április havában mindkét alperes munkaviszonyát felmondással megszüntette.
A munkaügyi döntőbizottság kötelezte a felperest az alperesek négyhavi átlagkeresetének megfelelő összegű végkielégítés megfizetésére.
A felperes emiatt keresetlevelet terjesztett elő a munkaügyi bírósághoz. Álláspontja szerint az alperesek nem jogosultak végkielégítésre, mert az ehhez szükséges munkaviszonyban eltöltött idejük e szempontból nem vehető figyelembe. Kérte a munkaügyi döntőbizottság határozatainak megváltoztatását és az alperesek kérelmének elutasítását.
A munkaügyi bíróság ítéletével részben megváltoztatta a munkaügyi döntőbizottság határozatait, és kötelezte a felperest, hogy végkielégítés címén fizessen meg az I. rendű alperesnek 49 180 Ft-ot, annak 1992. július 1-jétől számított évi 20% kamatát, a II. rendű alperesnek pedig 47 952 Ft-ot és annak 1992. június 17-től számított évi 20% kamatát. A munkaügyi bíróság az alperesek végkielégítésre jogosultságát a felperes kollektív szerződése alapján állapította meg, mert a kollektív szerződés rendelkezése lehetővé tette a felperest alapító vállalatnál munkaviszonyban eltöltött idő figyelembevételét. Annak a felperesnél eltöltött idejükhöz való hozzászámításával pedig az alperesek munkaviszonyban töltött ideje eléri a négyhavi átlagkereset alapján megállapítható végkielégítéshez szükséges időt.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen fellebbező felperes arra hivatkozott, hogy nem jogutódja az alapító vállalatnak. A kollektív szerződés pedig úgy rendelkezik, hogy a végkielégítésre vonatkozó szabályok csak a társaság felszámolása vagy végelszámolása esetén alkalmazhatók. Az adott esetben azonban nincs erről szó, ezért a munkaviszonyban töltött idők egybeszámításának sincs helye, enélkül pedig az alperesek nem jogosultak végkielégítésre.
A megyei bíróság ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. A megyei bíróság ítéletének indokai szerint a munkáltató személyében jogutódlás történt, az alperesek munkaviszonyának egyéb elemei nem változtak meg, a korábbi munkakörüknek megfelelő bérezés mellett folytatták a munkájukat 1990. januárjától. Ezt alapul véve az 1992. évi XXII. törvény 205. §-ának (1) bekezdése értelmében alkalmazandó 1967. évi II. törvény 27/A. §-ának (1) bekezdése alapján az alpereseket végkielégítés illeti meg, amelynek mértéke négyhavi átlagkereset összege.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Annak megváltoztatásával a kereseti kérelmének megfelelő ítélet meghozatalát kérte. Álláspontja szerint nem történt jogutódlás. Egyetlen jogszabály sem állapítja meg, hogy az újonnan megalakult társaság jogutódja az alapítónak. Nem alkalmazható a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 154. számú állásfoglalása sem, mert az abban említett jogutódlásnak nincs jogszabályi alapja.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperest megalapító okirat a B. Vállalat egyik gyáregységéből létrehozta a korlátolt felelősségű társaság formájában működő felperest. Az ekként alapított gazdasági társaságban az alperesek az alapító vállalatnál betöltött munkakörükben, változatlan munkafeltételek mellett dolgoztak tovább, a munkakörülményeik sem változtak meg. A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 154. számú állásfoglalása szerint a munkaviszonyt a munkáltató személyében bekövetkezett jogutódlás nem érinti. Ehhez képest a jogelőddel létesített munkaviszony a jogutóddal változatlanul fennáll, és különösen a felmondási idő és a végkielégítés szempontjából az e munkaviszonyban töltött időket együttesen kell számításba venni. Az állásfoglalásban kifejtettek szerint annak alkalmazása szempontjából jogutódlásnak kell tekinteni nemcsak az egyetemes jogutódlást, hanem az üzemnek, üzletnek, munkahelynek megállapodáson alapuló átvételét is, ha az átvevő az átadó jogaiba lép (így különösen a munkáltatói üzem egészére vagy meghatározott részére vonatkozó jogátruházás, például gazdasági társaságba való belépés, vagyonbevitel révén a munkavállalók folyamatosan történő tényleges továbbfoglalkoztatásával).
A felperesnek a felülvizsgálati kérelemben kifejtett álláspontja szerint az MK 154. számú állásfoglalást a perbeli esetben nem lehet alkalmazni, mert az Mt. nem mondja ki, hogy a nem jogutód gazdálkodó szervezetet a végkielégítés szempontjából jogutódnak kell tekinteni. Az állásfoglalás tehát nem vehető figyelembe, mert többletkötelezettséget állapít meg, amire a jogalkalmazó szervnek nincs hatásköre.
Ez az érvelés téves. A bíróság többletkötelezettséget nem mondhat ki, de kötelessége, hogy az ítélkezés során a jogszabályokat értelmezze. Az Mt. 86. §-ának b) pontja szerint a munkaviszony megszűnik a munkáltató jogutód nélküli megszűnésével. Ehhez képest, ha a munkáltató nem szűnt meg, és a munkavállaló foglalkoztatása egyébként változatlan feltételek mellett tovább folytatódik, a munkaviszony fennmarad, és azzal a munkáltatóval tart folyamatosan tovább, amely - a korábbi munkáltatóval történt megállapodás alapján - a foglalkoztatást a korábbi munkáltató helyében tovább végzi. Ebből pedig okszerűen következik, hogy a munkaviszonyból származó és fennmaradt kötelezettségek az új munkáltatót terhelik, mivel a munkaviszony fennmaradása mellett a munkáltatói jogokat nem lehet a kötelezettségekkel járó terhek nélkül megszerezni. Ennek a figyelembevételével jut az MK 154. számú állásfoglalás arra a következtetésre, hogy az ott szem előtt tartott tényállás esetén az új munkáltató a korábbinak a munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek tekintetében - egyetemes jogutódlás hiányában is - lényegileg különös jogutódja. A munkaviszonyt tehát a munkáltató személyében bekövetkezett e különös jogutódlás sem érintheti.
Mindezekből következik, hogy az alpereseknek a B. Vállalatnál fennállott munkaviszonyuk időtartamát a végkielégítés iránt támasztott igényük elbírálásánál hozzá kell számítani a felperesnél munkaviszonyban töltött idejükhöz. Az egybeszámítás következtében az alperesek az 1967. évi II. törvénynek az 1991. évi XLVIII. törvény 2. §-ával megállapított 27/A. §-a értelmében jogosultak végkielégítésre.
Az ügyben eljárt bíróságok ennek megfelelően helytállóan döntöttek. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az 1992. évi XLVIII. törvénnyel módosított Polgári Perrendtartás 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelemmel megtámadott határozatot hatályában fenntartotta, és a felperest kötelezte a felülvizsgálati eljárás illetékének megfizetésére (Mfv. I. 10 121/1993. sz.).
* Az 1991. évi XLVIII. törvényt az 1992. évi XXII. tv. 203. §-ának (3) bekezdése hatályon kívül helyezte. Az 1992. évi XXII. tv. 95. §-a azonban továbbra is szabályozza a végkielégítés feltételeit.