adozona.hu
BH 1993.10.630
BH 1993.10.630
I. Szabadalmi oltalommal védett találmány hasznosítására kötött szerződésben egyösszegű díjfizetésben való megállapodás (ún. "belépő" kikötése) nem törvénysértő [Ptk. 4. § (2) bek.,* 1028/1979. (XI. l.) MT hat. 7/d pont, Ptk. 200. § (2) bek. ]. II. A tisztességtelen piaci magatartás nem állapítható meg olyan dolog (szolgáltatás) hasznosítási jogának átengedésével, amelyre az Országos Találmányi Hivatal szabadalmi oltalmat adott [1969. évi II. tv. 1. §, 3. §, 17. § (1) bek., 1990. évi LXXXVI. tv. 3. § (2) be
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes az 1988. április 12-én benyújtott keresetében előadta, hogy az alperessel 1984. augusztus 14-én szabadalom hasznosítására vonatkozó szerződést kötöttek, amelynek tárgya az alperes tulajdonában álló "Többcélú, főleg mezőgazdasági épületszerkezet" című szabadalomnak, valamint minden továbbfejlesztett változatának a felperes által meghatározott feltételek mellett történő hasznosítása volt. Az alperes a felperes részére belföldön - minden területi és időbeli korlát nélkül - kizárólagos...
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróságnak a felperes keresetét elutasító ítéletét hatályon kívül helyező és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasító végzésben egyetértett az elsőfokú bíróság álláspontjával a tekintetben, hogy a felek között létrejött szerződést nem lehet uzsorás szerződésnek minősíteni, mert annak törvényi előfeltételei közül többek között hiányzik a felperes hátrányos helyzete, illetőleg annak az alperes részéről történő kihasználása. A szorult helyzet ugyan alkalmas arra, hogy a felet kedvezőtlen, hátrányos szerződés kötésére késztesse, a perbeli esetben azonban a felperes előnyös szerződés megkötésére törekedett, és abban a hiszemben is szerződött. A Legfelsőbb Bíróság is úgy ítélte meg, hogy a szerződés megtámadására nyitva álló határidők a szerződés megkötésétől a kereset benyújtásáig elteltek, annak megtámadására az idő múlása miatt a felperesnek már nincs törvényes lehetősége.
Rámutatott azonban arra is a Legfelsőbb Bíróság, hogy sem a közfelfogással, sem a tisztességes gazdálkodás követelményeivel nem egyeztethető össze, hogy az alperes nyilvánvalóan előnytelen és már a szerződés megkötésekor is gazdaságtalan megoldás hasznosítási jogának átengedése ellenében jusson jelentős anyagi előnyhöz. Ezért az elsőfokú bíróságnak az új eljárásban állást kellett foglalnia abban a kérdésben, hogy a szerződés megfelel-e a tisztességes gazdálkodás követelményeinek, nem ütközik-e a Ptk. 4. §-ának (2) bekezdésébe, és ezáltal a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint nem válik-e semmissé. A megismételi eljárásra iránymutatásul adta az elsőfokú bíróságnak, hogy igazságügyi műszaki szakértő bevonásával vizsgálni kell a találmány műszaki színvonalát, gazdasági jelentőségét, fel kell deríteni, hogy a piacon forgalomban levő hasonló termékekhez képest milyen előnyökkel rendelkezik, és hogy a hasznosítónak abból milyen gazdasági előnyei származhatnak.
Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban sem találta megalapozottnak a felperes keresetét.
A beszerzett műszaki szakértői vélemény alapján azt állapította meg, hogy a perbeli találmány a szerződéskötés időpontjában az átlagosnál alacsonyabb műszaki színvonalat képviselt, a piacon forgalomban levő hasonló termékekhez képest számos hátránnyal rendelkezett anélkül, hogy ezt ellensúlyozó előnyei lettek volna. Mindezek mellett sem találta bizonyítottnak, hogy az alperes a szerződés semmisségének megállapítására okot adó tisztességtelen gazdálkodást folytatott volna. Úgy ítélte meg, hogy önmagában az a körülmény, hogy az alperes a szerződésben egyösszegű térítést, ún. "belépő"-t kötött ki, nem alkalmas a tisztességtelen gazdálkodás megállapításához, az ilyen vagy ehhez hasonló kikötések a szabadalomhasznosítási szerződésekben rendszeresen előfordulnak anélkül, hogy a licencia adó ebből eredő hasznát tisztességtelenné tennék.
Ami pedig a belépő mértékét illeti, annak nagysága önmagában ugyancsak nem elégséges a haszon tisztességtelen voltának megállapításához. A termék értékesíthetősége, a találmány gazdaságossága a szerződéskötés időpontjában a szakértői vélemény szerint sem volt teljes bizonyossággal előre látható, ezért a 4 000 000 Ft egyösszegű térítés és a m2-enkénti 100 Ft licencia-díj kikötése nem tekinthető az alperes részéről olyan magatartásnak, ami a tisztességtelen haszonra való törekvés megállapítására lehetőséget nyújtana. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes tisztességtelen haszonra való törekvésére utaló adat a megismételt eljárásban sem merült fel, nem bizonyított, hogy a szerződés a Ptk. 4. §-ának (2) bekezdésébe ütközne, ezért a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése alapján a semmisség jogkövetkezményei hozzá nem kapcsolódnak. A megtámadásra nyitva álló határidők egyébként elteltek, a felperes a szerződés megtámadásával elkésett. Mindezekre figyelemmel a keresetet elutasította.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az alperes kereset szerinti marasztalását kérte, azzal az indokolással, hogy a szerződés a Ptk. korábban hatályban volt 4. §-ának (2) bekezdésébe ütközik, ezért az a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése alapján semmis.
A másodfokú eljárásban fellépő ügyész egyetértett a felperesnek azzal az előadásával, amely szerint az alperes a szerződéskötéskor a felperest megtévesztve a találmány hasznosíthatósága vonatkozásában, és ezzel tisztességtelen haszonra tett szert. Hivatkozott az 1028/1979. (XI. 1.) MT határozat 7/d) pontjában és 8. pontjában foglaltakra, a Ptk. korábban hatályban volt 4. §-ának (2) bekezdésére, valamint a 200. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra, erre figyelemmel indítványozta az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az alperesnek a felperes keresete szerinti marasztalását.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
A fellebbezés nem alapos. Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban a Legfelsőbb Bíróság iránymutatásának eleget téve a bizonyítást kellő terjedelemben lefolytatta, a tényállást a feltárt bizonyítékok alapján helyesen állapította meg, és a döntése is törvényes.
A felperes a keresetében előadott, majd a fellebbezésében megismételt jogsérelmek ellen a Ptk. 210. §-a, a 201. §-a, valamint a 306. §-a alapján kaphatott volna jogvédelmet, amennyiben hitelt érdemlő módon bizonyítja, hogy a részéről a szerződés megkötésére megtévesztés, az ellenérdekű fél által okozott vagy legalábbis felismert tévedés következtében került sor; hogy az ajándékozás szándéka nélkül a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között feltűnően nagy az értékkülönbség, avagy hogy a másik szerződő fél a szerződést hibásan teljesítette. A Legfelsőbb Bíróság azonban már az alapeljárásban megállapította, hogy mind a Ptk. 308. §-ának (1)-(4) bekezdésében írt - a szavatossági jogok érvényesítésére nyitva álló -, mind a Ptk. 236. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglalt - a szerződések megtámadására biztosított - határidők elteltek, az idő múlása miatt tehát a szerződés a felsorolt jogcímeken már nem támadható, és a szavatossági igények sem érvényesíthetők. A Legfelsőbb Bíróság ezért érdemben nem foglalkozott azokkal az előadásokkal, amelyek a megismételt eljárásban ezekre a jogcímekre vonatkoztak, így nem vizsgálta, hogy a felperes tévedésben volt-e a szerződés megkötésekor, és hogy ezt mennyiben okozta, vagy legalábbis ismerte, vagy ismerhette fel az alperes, továbbá hogy hibásan teljesítette-e az alperes a szerződést, és azt a körülményt sem, hogy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között volt-e értékkülönbség, és ha igen, az feltűnően aránytalannak tekinthető-e avagy sem.
Vannak azonban olyan magatartások, amelyeknek következményei túlmutatnak az egyén, illetőleg az egyedi szerződésben részt vevő felek érdekein, hatásukat tekintve közérdekbe avagy a jó erkölcsbe ütköznek. A szerződési szabadság törvényben lefektetett alapelve nem jogosítja fel a feleket arra, hogy szerződésükkel törvényi tilalmakat áthágjanak, vagy a közvélemény rosszallását is kiváltó módon jussanak szolgáltatásukkal arányban nem álló vagyoni előnyökhöz. A Legfelsőbb Bíróság ezért helyezte hatályon kívül az elsőfokú bíróság korábbi ítéletét, hogy módja legyen a felperesnek azt az állítását bizonyítani, hogy az alperes magatartása az említett körbe tartozik, mert a Ptk. 4. §-ának (2) bekezdésében írt (az 1984. évi 33. tvr. hatályba lépése előtti szövegezésben) törvényi tilalom ellenére tisztességtelen gazdálkodást folytatva tisztességtelen hasznot szerzett. Mind a megismételt eljárásban, mind a fellebbezési eljárásban azt kellett tehát a bíróságnak vizsgálnia, hogy a perbeli esetben az egyéni érdeksérelmen túlmutató olyan, közérdeket is sértő magatartásról van-e szó, amely nemcsak a szerződés megtámadására jogosít, hanem a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint a szerződést semmissé teszi.
A felperes a fellebbezésében arra hivatkozott, hogy az alperes kellő szakmai felkészültsége és legjobb tudomása ellenére őt megtévesztve egy - már a szerződés megkötése időpontjában is - nyilvánvalóan előnytelen és gazdaságtalan műszaki megoldást adott el részére, és ezáltal nagy összegű - semmivel meg nem szolgált - tisztességtelen haszonhoz jutott.
A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet a felperes és az ügyész jogi álláspontjával. A Ptk.-nak a szerződéskötéskor hatályban volt 4. §-ának (2) bekezdése*** szerint a törvény tiltja a tisztességtelen gazdálkodást, így különösen a gazdasági erőfölénnyel való visszaélést, továbbá a tisztességtelen haszon szerzését. Annak megállapításához, hogy az alperes megvalósította-e a tisztességtelen gazdálkodás kritériumait, vizsgálni kell az általa tanúsított magatartást, teljes terjedelmében annak minden elemét. Az iratokból megállapítható, hogy az alperes a perbeli szerződéssel egy szabadalmi oltalommal védett találmány hasznosítási jogát adta el a felperesnek. A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1969. évi II. törvény (a továbbiakban: Szt.) 1. §-a szerint találmány minden új, haladást jelentő műszaki jellegű megoldás, amely a gyakorlatban alkalmazható. Az Szt. 3. §-a szerint haladást jelent a megoldás, ha annak révén eddig nem biztosított szükséglet elégíthető ki, vagy valamely szükséglet az eddiginél előnyösebben elégíthető ki. Az Országos Találmányi Hivatal azzal, hogy a bejelentett műszaki megoldást szabadalmi oltalomban részesítette, egyúttal deklarálta, hogy a találmány rendelkezik mindazokkal a tulajdonságokkal, amelyeket az Szt. 1. §-a a találmányokkal szemben követelményként támaszt. A felperes mint a találmányok hasznosítási jogának értékesítésével rendszeresen foglalkozó, gazdálkodó szervezet nem követett el jogsértést azzal, hogy a perbeli találmányt olyanként adta tovább, mint ami megfelel a jogszabályban írt feltételeknek. A perbeli műszaki megoldás szabadalmi oltalma jelenleg is fennáll, annak megsemmisítésére mind a mai napig nem került sor. Az alperes azzal, hogy ezt a találmányt hasznosítás céljából átadta, tisztességtelen piaci magatartást nem tanúsított.
Vizsgálni kellett, hogy az alperes nem sértette-e meg oly módon a találmányok hasznosításával kapcsolatos valamely jogszabályi kötelezettségét, hogy az már kimeríti a tisztességtelen gazdálkodás fogalmát. Az Szt. 17. §-ának (1) bekezdése szerint a licenciaadó fő kötelezettsége a találmányok hasznosítási jogának átengedése. Ennek a kötelezettségének az alperes eleget tett, a találmányt a felperesnek hasznosításra átadta, és nem merült fel arra utaló adat, hogy bárkinek olyan joga lett volna a találmányra, amely a felperest a hasznosításban akadályozta vagy korlátozta volna. Ebben a körben az alperes tisztességtelen piaci magatartása szóba sem kerülhet.
A felperes a keresetében arra is hivatkozott, hogy az alperes a szerződés megkötése során tisztességtelen haszonra tett szert. A Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján a tisztességtelen haszon megállapításához szükséges tényállási elemeket a felperesnek kell hitelt érdemlően bizonyítania. A szabadalomhasznosítási díj a szabadalommal védett megoldás használatának ellenértéke. A díj megállapításának több módja lehetséges, ismeretes a százalékos arányban, átalányban vagy fix összegben meghatározott díj és ezek bármely kombinációja is. Gyakori a fix összegű, ún. "belépő" kikötése, amely a tényleges hasznosításból származó eredmény valamely §-ában meghatározott további díjazási formával variálódik. A díj kikötésének ez a formája védi a licenciaadót annak a negatív anyagi konzekvenciáitól, hogy a hasznosító vagy egyáltalán nem, vagy nem az előirányzott mértékben hasznosítja a találmányt. A belépő kikötése jogszabály tiltó rendelkezésébe nem ütközik. A hasznos eredmény, amely a díjazás alapja, nem kizárólag a szabadalmi oltalom létéből ered, fontos szerepe van annak elérésében a megvalósításnak, az ezzel kapcsolatos vállalkozás kockázatának, a költségek alakulásának stb. Önmagában az a tény, hogy a kikötött díj nincsen arányban a találmány műszaki-gazdasági színvonalának megfelelő vagyoni előnnyel - a haszonszerzés tisztességtelen módja nélkül -, a szerződést nem teszi semmissé. A tisztességtelen haszon megállapításának irányelveit a szerződéskötéskor hatályban volt 1028/1979. (XI. 1.) MT határozat**** tartalmazta. A határozat 7/d) pontja szerint tisztességtelen a haszon akkor, ha a vállalat az árat a másik fél megtévesztésével vagy félrevezetésével érvényesíti. A perbeli esetben ez két dolgot jelenthetett volna, nevezetesen, hogy a hasznosítás során gyártott termék, illetőleg az abból épített épület rendeltetésszerű használatra nem alkalmas -, és az alperes ezt tudva adta át a találmányt díjazás ellenében hasznosításra a felperesnek, avagy az előállított termék a piacon eladhatatlan, és az átadó az erre vonatkozó biztos tudomása ellenére adott a felperesnek olyan értelmű tájékoztatást, hogy a piacon a termékre olyan igény mutatkozik, amely mellett a termék gyártása gazdaságos.
Az elsőfokú eljárás során bizonyítást nyert, hogy a találmány az átlagosnál alacsonyabb műszaki színvonalat képvisel, a hasznosításával felépített épületek csak korlátozottan értékesíthetők, illetőleg használhatók rendeltetésszerűen. A szabadalmi leírásból és a hozzá tartozó műszaki rajzból a kis számú variációs lehetőség, valamint az íves szerkezet bizonyos hátrányai az egyenes vonalú szerkezeti elemekkel szemben műszaki szakismeretek nélkül is felismerhetők. Ebből következően nyilvánvaló volt az is, hogy mezőgazdasági épületként történő felhasználhatóság is korlátozott. Azt azonban a felperes sem állította, és a szakértői vélemény sem tartalmazott arra utaló adatokat, hogy a legyártott vázszerkezet, illetőleg az abból készült épület rendeltetésszerű használatra alkalmatlan lenne, következésképpen a termék alkalmatlansága nem ad alapot a tisztességtelen haszon megállapítására.
Ami a termék értékesíthetőségét és az erre vonatkozó alperesi tájékoztatást illeti: az Szt. a licenciaadót nem kötelezi arra, hogy az általa értékesített szabadalom hasznosítása során gyártott termékek számára piacot adjon át vagy kutasson fel, erre a szerződésben az alperes nem vállalkozott, és már megkötött, konkrét szállítási szerződések meglétére sem hivatkozott. Csupán azt közölte a felperessel, hogy a szabadalom hasznosítása végett végzett piackutatási eredményei azt mutatják, hogy a termékre a piacon van kereslet. A felperes kizárólag egy intézményt jelölt meg olyan szervként, amelyről az alperes azt állította, hogy nagyobb alapterületű raktárépület felállításához szükséges vázszerkezetet szándékozik vásárolni. A felperes nem bizonyította, hogy az alperes által felsorolt szervezeteket, de legalább az általa is felhívott intézetet levélben megkereste volna a termék értékesítése céljából. Az, hogy a felperes a termékkel különböző kiállításokon vett részt, és egyéb értékesítési módokat kísérelt meg felkutatni, nem pótolta azt, hogy az alperes által hivatkozott gazdálkodó szervezeteket megkeresse a termék eladása érdekében, ha ilyen szervezeteket az alperes valóban megjelölt. A rendelkezésre álló adatok nem bizonyították, hogy a termék eladhatatlan volt, az a körülmény pedig, hogy az alperes által legyártott vázszerkezetből ez ideig több mint 7100 m2-t értékesítettek, a felperesi előadással szemben épp azt támasztja alá, hogy a gyártmány - korlátozott használhatósága ellenére is - értékesíthető, ha megkeresik - és meg is találják - azt a piacot, amelyen a termék - megfelelő ár alkalmazása mellett - eladható. Mindezekből az a következtetés vonható le, hogy a feltárt bizonyítékok alapján ítéleti bizonyossággal nem állapítható meg, hogy az alperes a piaci igényekről a felperest tévesen tájékoztatta volna.
A felperes által felsorolt okok tehát nem eredményezték a szerződés semmisségét, illetőleg nem állapítható meg, hogy azok - valóságuk esetén - a szerződés megtámadásának alapjául szolgálhattak volna.
A megtámadási határidők egyébként már elteltek, a szerződés érvényessége tehát már nem vitatható, az ezzel kapcsolatos igény a Ptk. 236. §-ának (3) bekezdése szerint csak kifogásként érvényesíthető. Az alperesnek azonban a szabadalom-hasznosítási szerződésből eredő követelése nem volt.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét a fenti indokolásbeli kiegészítéssel a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 32 685/1992. sz.)
* A Ptk. 4. §-ának (2) bek.-ét az 1991. évi XIV. tv. 15. §-ának (3) bek. hatályon kívül helyezte. A tétel az 1990. évi LXXXVI. tv. alapján továbbra is érvényes.
** Az 1028/1979. (XI. 1.) MT határozatot már a 31/1984. (X. 31.) MT r. hatályon kívül helyezte. A tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi LXXXVI. tv. alapján azonban a tétel továbbra is érvényes.
*** A Ptk. 4. §-ának (2) bekezdését az 1991. évi XIV. tv. 15. §-ának (3) bekezdése hatályon kívül helyezte. A fogyasztók megtévesztését, a tisztességtelen haszonszerzést, a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmát azonban az 1990. évi LXXXVI. tv. tartalmazza, ezért a jogesetben kifejtettek továbbra is érvényesek.
**** Az 1028/1979. (XI. 1.) MT határozatot a tisztességtelen ár megállapításáról szóló 31/1984. (X. 31.) MT r. 13. §-ának (2) bekezdése, ez utóbbi jogszabályt pedig a 42/1987. (X. 13.) MT r., azt pedig az 1990. évi LXXXVII. tv. 22. §-ának (3) bekezdése helyezte hatályon kívül. Az itt említett magatartás azonban a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi LXXXVI. tv. 3. §-ának (2) bekezdése, illetőleg 20. §-ának a) pontja alapján ma is szankcionálható magatartás, ezért a jogesetben kifejtettek továbbra is érvényesek