adozona.hu
BH+ 2003.2.89
BH+ 2003.2.89
A felek a jogszabály keretei között szabadon dönthetnek a szerződés tartalmáról, azonban a választott szerződés tartalma az adott szerződés-típusra vonatkozó jogszabály előírásaival nem lehet ellentétes.
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesnél az alperes elsőfokú hatósága munkaügyi ellenőrzést tartott, amelynek során több megbízási szerződéssel foglalkoztatott gépkocsivezető jogviszonyát a foglalkoztatás jegyei alapján munkaviszonynak minősítette és megállapította, hogy a felperes a munkaszerződés megkötésének elmulasztásával megsértette az Mt. 76. §-a (1) és (4) bekezdésében foglaltakat. A munkaügyi ellenőrzés további szabálytalanságot is feltárt és a szabálysértések széles körét, valamint az érintett munkavállalók s...
BH+ 2003.2.89 A felek a jogszabály keretei között szabadon dönthetnek a szerződés tartalmáról, azonban a választott szerződés tartalma az adott szerződés-típusra vonatkozó jogszabály előírásaival nem lehet ellentétes.
A felperesnél az alperes elsőfokú hatósága munkaügyi ellenőrzést tartott, amelynek során több megbízási szerződéssel foglalkoztatott gépkocsivezető jogviszonyát a foglalkoztatás jegyei alapján munkaviszonynak minősítette és megállapította, hogy a felperes a munkaszerződés megkötésének elmulasztásával megsértette az Mt. 76. §-a (1) és (4) bekezdésében foglaltakat. A munkaügyi ellenőrzés további szabálytalanságot is feltárt és a szabálysértések széles körét, valamint az érintett munkavállalók számát mérlegelve a határozatával 450 000 forint munkaügyi bírságot szabott ki a felperessel szemben. Az elsőfokú hatóság ezt a határozatát a későbbi határozatával később módosította.A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az elsőfokú hatóság munkaügyi bírságot kiszabó határozatát a határozatával helybenhagyta.
A másodfokú határozat ellen a felperes keresetet terjesztett elő, amelyben annak hatályon kívül helyezését és az alperesnek új eljárásra utasítását, valamint perköltségekben való marasztalását kérte. Arra hivatkozott, hogy az alkalmazottaival a jogviszony elemeit tekintve úgynevezett tartós megbízási szerződések jöttek létre, amelyek tartalmi elemei részben találkoznak a munkaviszonyra jellemző kritériumokkal. A megbízott egy konkrét feladatot teljesített, amelyben a megbízó adhatott célszerű és szakszerű utasítást. Hiányzott azonban a munkáltató széles körű utasítási joga, amely a munkavégzés bármely részletére, annak módjára, helyére és idejére vonatkozott volna. A munkaviszony alapján nem lehetséges a helyettesítés, a megbízási jogviszony pedig lehetőséget adott arra, hogy a megbízó hozzájárulásával a megbízottat más helyettesítse.
Az alperes elkésettségre hivatkozással elsődlegesen a per megszüntetését, érdemben pedig a kereset elutasítását és a felperesnek a perköltségekben való marasztalását kérte.
A munkaügyi bíróság az ítéletével elutasította a keresetet.
Nem fogadta el az alperesnek a felperesi kereset elkésettségére való hivatkozását, mert a keresetet a felperes a határidő utolsó napján ajánlott küldeményként postára adta.
A bíróság megállapította, hogy a felperes a tevékenységi körébe tartozó feladatai teljesítéséhez megbízási szerződéssel foglalkozatott személyeket, amelyekhez többféle tartalmú megbízási szerződés-nyomtatványt használt. A megbízások egy része gépkocsivezető teendők ellátására szólt. Több munkavállaló árufuvarozásra, áruszállításra, szállítmányozási munkára áruszállításra és üzletkötésre kapott megbízást. Az 1999. január 1. napjától alkalmazott megbízási szerződések szerint a megbízott köteles személyesen eljárni, más személyt megbízási feladatai elvégzésére nem vehet igénybe, kivéve, ha a megbízó ehhez írásban hozzájárult. Az 1999. január 1. napja előtt kötött megbízási szerződések egyértelműen úgy rendelkeztek, hogy a megbízott a megbízást személyesen köteles ellátni, amennyiben betegség vagy más ok miatt akadályoztatva van, a megbízás azonnali hatállyal megszűnik. A megbízási szerződéssel foglalkoztatottak egy része csomagszállítást végzett a foglalkoztatásuk kezdetétől. Az e tevékenységet végző gépkocsivezetők közül két dolgozó a munkáját rendszeresen végezte naponta, illetve kétnaponta. Munkanapjaikon a munkaidő 7 órától 14 óráig, vagy tovább is tartott. A munkaidőt a felperes határozta meg. A munkát minden esetben a felperes telephelyén kellett felvenni és a telephelyen is fejeződött be, mert a gépkocsit oda kellett a munka végeztével visszavinni. A felperes képviselői naponta eligazítást tartottak munkakezdéskor az aznapi feladatokról, illetve arról, ha a napi rendszeres munkavégzéstől valamilyen eltérés adódott.
A foglalkoztatott gépkocsivezetők másik csoportja a felperesnek az I. S. Kft.-vel kötött szállítmányozási szerződése szerint napilapot, hetilapot szállított. A napilapok közül például az egyik napilapot heti 4 napon keresztül szállították a gépkocsivezetők a megyében több járaton. Egy-egy járaton, útvonalon két-két gépkocsivezető dolgozott. Az egy-egy járaton dolgozó gépkocsivezetők saját megállapodásuk alapján heti váltással, vagy 3 napi váltással dolgoztak rendszeresen a foglalkoztatás kezdetétől. A napilapot szállító gépkocsivezetők 2 órától 5 óra 35 percig, illetőleg 7 óra 10 percig dolgoztak, nem a saját időbeosztásuk alapján. Valamennyi gépkocsivezető a munkáltató által meghatározott útvonalon végezte a munkáját. A munkáltató utasítása szerint a gépkocsivezetőknek naponta kellett vezetni és leadni a menetlevelet, a napilap esetében járatlapot és a gépkocsi átadás-átvételi elismervényt. A gépkocsivezetők a felperes járműveit vezették. Az elvégzett munkáért a foglalkoztatottak megbízási díjban részesültek, de a bérfizetési lapokon azt munkabérként tüntették fel, melyből havonta jövedelemadót, több esetben munkavállalói járulékot is levont a felperes.
A bíróság álláspontja szerint a perbeli esetben a munkaviszony tartalmi elemei valósultak meg. A felperes által adott utasítások ugyanis a célszerűség és a szakszerűség keretein túlmutattak. A bíróság megállapította, hogy a munkáltató valamelyik képviselője napi rendszerességgel adott utasítást a munkavégzésre, a munkaidő beosztást a munkáltató határozta meg, amely idő kereten belül a munkavállalónak rendelkezésre kellett állnia. E tényen nem változtat az, hogy a párban együtt dolgozó gépkocsivezetők esetenként a heti munkarendet egymás között meghatározták. A munkáltató és a munkavállalók között szoros mindennapi munkakapcsolat volt, ezért nem állapítható meg a megbízásra jellemző olyan laza kapcsolat, amely a megbízott részéről csak esetenkénti tájékoztatási kötelezettséget igényelne. A munkavállalók a munkaerejűket bocsátották a felperes rendelkezésére, mert a felperes gépkocsijával és az ahhoz kapcsolódó meghatározott adminisztrációs kötelezettséggel végezték a munkájukat. A munkavállalók a munkavégzési kötelezettségeket kötelesek voltak személyesen teljesíteni és e tekintetben az ettől eltérő formanyomtatvány használata sem jelentett változást. A felperes nem ajánlott fel bizonyítást arra vonatkozóan, hogy a helyettesítésre a gyakorlatban sor került volna és erre perbeli adat sem volt.
Mindezekre tekintettel a bíróság az alperesi határozatoknak a jogviszony minősítésére tett ténymegállapításait és az ebből fakadó jogkövetkeztetéseit helytállónak találta, ezért a keresetet elutasította.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes annak hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalát kérte.
Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy az ítélet sérti a Pp. 215. §-ában foglaltakat, amely szerint a döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetőleg az ellenkérelmen. Az alperes a keresetnek idézés kibocsátása nélküli elutasítását kérte és érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő.
Másodlagosan a bizonyítékok mérlegelését támadta, fenntartva azt az álláspontját, hogy a közigazgatási határozatban megjelölt személyekkel megbízási jogviszonyt, nem pedig munkaviszonyt hozott létre. A két jogviszony elhatárolása szempontjából kiemelte, hogy a felsorolt személyeknek konkrét feladatot kellett ellátnia és a munkakörüket nem határozták meg. A feladatok ellátásában munkaviszonyra utaló rendszeresség nem volt, a megbízó a munka elvégzéséről történő beszámolást akár esetileg, akár rendszeresen is kérheti. A munkaviszony lényeges tartalmi eleme, a személyes munkavégzési kötelezettség sem szerepelt a szerződésekben, mert az alperes a helyettesítést igaz, hogy szigorú feltételekhez kötötten, de 1999. január 1-je előtt is lehetővé tette, a helyettesítés igénybevételének lehetőségét pedig ezt követően nem kellett bizonyítani.
A Ptk. rendelkezik arról, hogy a felek szabadon dönthetnek abban a kérdésben, hogy kötnek-e szerződést és ha igen, milyen tartalommal. Ha a feladat elvégzésére csak munkaviszony keretében kerülhetne sor, a szerződéskötéstől, illetőleg az ilyen fajta jövedelem szerzésétől az egyébként munkaviszonyban állók, vagy az egyetemi hallgatók is elesnének.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság elsődlegesen arra utal, hogy a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemben állított jogszabálysértés tekintetében vizsgálta felül.
A bíróság a keresetlevél elkésettségének vizsgálatával foglalkozott és megállapította, hogy az alperes a keresetet időben terjesztette elő.
Az alperes képviselője az ügyben megtartott tárgyaláson ezt követően a kereset érdemi elutasítását kérte és annak az indokát is adta. Erre tekintettel a felperes a felülvizsgálati kérelmében megalapozatlanul hivatkozik a Pp. 215. §-ának megsértésére, mert a bíróság a döntése meghozatalánál az érdemi döntés korlátait nem lépte túl.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a bíróság által megállapított tényállás tekintetében iratellenességre nem hivatkozott, csupán a tényállásból levont jogkövetkeztetést támadta. Arra hivatkozott, hogy a munkaviszony és a tartós megbízási jogviszony tartalmi elemei több helyen azonosságot mutatnak, azonban a Ptk. szabályai szerint a felek szabadon döntenek abban a kérdésben, hogy kötnek-e szerződést és ha igen, milyen tartalommal. A Legfelsőbb Bíróság ez utóbbi okfejtéssel annyiban ért egyet, hogy a felek a jogszabályi keretek között valóban szabadon dönthetnek a szerződés tartalmáról, azonban a választott szerződés tartalma az adott szerződés típusra vonatkozó jogszabályi előírásokkal nem lehet ellentétes.
Az eljárt bíróság a bizonyítékok okszerű mérlegelésével jutott arra az álláspontra, hogy a felek közötti jogviszony a munkaviszony elemeit tartalmazta és nem tekinthető megbízási szerződésnek. Az érintett személyek a felperes munkaeszközével, meghatározott időben, helyen és meghatározott feladatot láttak el, a felperes utasításában foglaltaknak megfelelően. Az a tény, hogy a szerződésben a felperes nem a munkakört, hanem a feladatot határozta meg, és bizonyos gépkocsivezetők egymást váltva végezték a munkájukat, a munkajogviszony fennállásának nem mond ellent. A megbízási szerződésekben a felperes a személyes munkavégzést kikötötte, feladataik ellátásához más személyt az alkalmazottak csak a felperes engedélyével vehettek volna igénybe, illetőleg a másik típusú megbízási szerződés szerint a személyes munkavégzési kötelezettség akadályoztatása esetén a felek között a megbízási szerződés azonnali hatállyal megszűnt. A személyes munkavégzés hiányára a perben adat nem merült fel, ezért ennek elvi lehetősége a jogviszonynak az eljárt bíróság által elfogadott minősítésével ellentétes minősítésére nem alkalmas.
A kifejtettekre figyelemmel az eljárt bíróság az ítéletét jogszabálysértés nélkül hozta meg, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A költségről a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján, az illetékről az 1990. évi XCIII. törvény 50. §-ának (1) bekezdése alapján rendelkezett. (Mfv. II. 10.795/2000.sz.)