adozona.hu
BH+ 2002.11.588
BH+ 2002.11.588
A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény szerint a törvény vonatkozó rendelkezésében felsorolt bármelyik feltétel megvalósulása kizárja a végkielégítésre való jogosultságot. Többek között nem jogosult a végkielégítésre a hivatásos állomány tagja, ha nyugellátásra szerzett jogosultságot és azt a részére folyósítják. A törvény nem határozza meg, hogy a nyugellátásra való jogosultságnak a felmentés közlésekor, vagy a szolgálatteljesítés utolsó napján kell fennállni
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében azt kérte a bíróságtól, hogy kötelezze az alperest nyolchavi távolléti díjának megfelelő végkielégítés, késedelmi kamat és perköltség megfizetésére. Indokolásként előadta, hogy az alperes a parancsában a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) 56. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján a szolgálati viszonyát az 1999. november 1-jétől számított felmentési idő figyelemb...
BH+ 2002.11.588 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény szerint a törvény vonatkozó rendelkezésében felsorolt bármelyik feltétel megvalósulása kizárja a végkielégítésre való jogosultságot. Többek között nem jogosult a végkielégítésre a hivatásos állomány tagja, ha nyugellátásra szerzett jogosultságot és azt a részére folyósítják. A törvény nem határozza meg, hogy a nyugellátásra való jogosultságnak a felmentés közlésekor, vagy a szolgálatteljesítés utolsó napján kell fennállnia, ezért - helytálló értelmezés szerint - a végkielégítésre való jogosultságot az is kizárja, ha a hivatásos állomány tagja a szolgálat teljesítése alól történt felmentés ideje alatt, de még a szolgálati viszony fennállásakor a nyugellátásra a jogosultságot megszerzi. A nyugdíjra való jogosultság megszerzését követően a folyósítás kérelemre történő felfüggesztése nem jár azzal a következménnyel, hogy a hivatásos állomány tagja ezáltal a végkielégítésre jogosulttá válik. A jogosultság feltételét ugyanis a szolgálati jogviszony megszerzésének időpontjában kell vizsgálni [1996. évi XLIII. tv. (Hszt.) 63. § (1) és (6) bek., 197. § (4) bek.].
A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében azt kérte a bíróságtól, hogy kötelezze az alperest nyolchavi távolléti díjának megfelelő végkielégítés, késedelmi kamat és perköltség megfizetésére. Indokolásként előadta, hogy az alperes a parancsában a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) 56. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján a szolgálati viszonyát az 1999. november 1-jétől számított felmentési idő figyelembevételével 2000. április 30. napjával felmentéssel megszüntette és a Hszt. 63. §-ának (2) bekezdése alapján számított végkielégítést állapított meg a részére. Az alperes ezt a parancsot a korábbi paranccsal jogellenesen módosította és ebben a végkielégítésre vonatkozó intézkedést mellőzte. A Hszt. 63. §-a (6) bekezdésének a) pontja szerint csak az nem jogosult a végkielégítésre, aki nyugellátásra jogosultságot szerzett és azt részére folyósítják. A felmentés időpontjában a nyugellátásra még nem szerzett jogosultságot és azt nem is folyósították a részére.A munkaügyi bíróság ítéletével elutasította a keresetet. Megállapította, hogy az alperes második paranccsal nem módosította, hanem csupán helyesbítette az első parancsában foglaltakat, melynek lehetőségét a Hszt. nem zárja ki. A felperes a felmentési idő alatt, vagyis 2000. január 1-jén megszerezte a szolgálati nyugdíj megállapításához szükséges 25 év tényleges szolgálati időt és e feltétel bekövetkezésével a Hszt. 63. §-a (6) bekezdésének a) pontja alapján a végkielégítés nem jár a részére.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság a közbenső ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és megállapította, hogy a felperes jogosult a végkielégítésre. Egyidejűleg intézkedett az iratoknak az elsőfokú bírósághoz történő visszaküldéséről az összegszerűség tisztázása érdekében. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást azzal egészítette ki, hogy a felperes okirattal igazolta: a nyugdíjfolyósító igazgatóság a szolgálati nyugdíjat nem folyósítja a részére. Miután a Hszt. 63. §-a (6) bekezdésének a) pontja szerint a hivatásos állomány tagja akkor nem jogosult a végkielégítésre, ha nyugellátásra szerzett jogosultságot és azt részére folyósítják, az utóbbi feltétel hiányában a felperesnek a végkielégítésre irányuló követelése a hivatkozott jogszabály alapján megalapozott.
A közbenső ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az alperes annak hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását, vagy a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Arra hivatkozott, a bíróság az ítélete meghozatalakor figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a felperes már a nyugellátás folyósítását követően kérte a folyósítás felfüggesztését, amely a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 65. §-a (1) bekezdésének c) pontjában foglaltak szerint a munkáltató hatáskörén kívül esik. A felperes szolgálati viszonya nem egyszerűen megszűnt, hanem a Hszt. 82. §-ának (4) bekezdésében foglaltak szerint nyugellátásra szerzett jogosultságot, amelyet folyósítani kell. Az alperes a felperes részére a Hszt. 192. §-ának (1) bekezdése szerint járó illetmény összegét tévedésből kétszer számfejtette, amelyet a felperes nem kifogásolt.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Arra hivatkozott, hogy a kéthavi illetmény a Legfelsőbb Bíróság ítéletei alapján nem minősül nyugellátásnak, ezért a nyugdíj folyósítására a másodfokú ítélet meghozatala napjáig nem került sor.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Hszt. 63. §-ának (1) bekezdése szerint a hivatásos állomány tagját felmentése, valamint a 197. § (4) bekezdésének alkalmazása esetén - a (6) bekezdésben felsorolt kivételekkel - a felmentési időre járó átlagkeresetén túl végkielégítés illeti meg.
A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében rámutatott arra, hogy a végkielégítésre való jogosultságot a Hszt. 63. §-a (6) bekezdésének a)-c) pontjában felsorolt, bármelyik feltétel megvalósulása kizárja. Így - többek között - nem jogosult a végkielégítésre a hivatásos állomány tagja, ha nyugellátásra szerzett jogosultságot és azt a részére folyósítják. A törvény nem határozza meg, hogy a nyugellátásra való jogosultságnak a felmentés közlésekor, vagy a szolgálatteljesítés utolsó napján kell fennállnia, ezért - helytálló értelmezés szerint - a végkielégítésre való jogosultságot az is kizárja, ha a hivatásos állomány tagja a szolgálat teljesítése alóli felmentés ideje alatt, de még a szolgálati viszony fennállásakor a nyugellátásra a jogosultságot megszerzi. Ez az értelmezés felel meg a végkielégítés céljának, amely - ahogyan erre az elsőfokú bíróság rámutatott - azt a célt szolgálja, hogy a hivatásos állomány tagja a szolgálati viszony megszűnésekor ne maradjon ellátás nélkül. A perben nem volt vitás, hogy a felperes 2000. január 1-jén a 25 év tényleges szolgálati viszonyban eltöltött szolgálati időt megszerezte és ezzel a Hszt. 182. §-a szerint a szolgálati nyugdíjra jogosulttá vált. Az alperes a felperes részére a Hszt. 192. § (1) bekezdése szerinti összeget a nyugállományba helyezés első két hónapjára folyósította.
A felperes nyugdíját a kérésére 2000. július hó 1. napjától nem folyósítják. A másodfokú bíróság álláspontjával szemben azonban a nyugdíjra való jogosultság megszerzését követően a folyósítás kérelemre történő felfüggesztése nem jár azzal a következménnyel, hogy a hivatásos állomány tagja ezáltal a végkielégítésre jogosulttá válik. A jogosultság feltételét ugyanis a szolgálati jogviszony megszűnésének időpontjában kell vizsgálni.
A kifejtettekre figyelemmel a másodfokú bíróság a döntését jogszabálysértően hozta meg, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A költségről a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése, az illetékről a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 2. § (1) bekezdésének f) pontja és 14. §-a alapján rendelkezett. (Legf. Bír. Mfv. II. 10.335/2001. sz.)