adozona.hu
BH+ 2002.8.412
BH+ 2002.8.412
Ha a felek a munkavállaló korengedményes nyugdíjazására tekintettel a munkaviszonyt közös megegyezéssel szüntetik meg, ennek alapján a munkavállalót még megillető munkabér kifizetésében és mértékében is megállapodnak, a munkavállaló utóbb alaptalanul követel a munkáltatójától olyan túlmunkadíjat, amelyet álláspontja szerint a munkáltató korábban nem fizetett ki a részére, minthogy az is a munkabér része [Mt. 155. § (1) és (3) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A periratokból megállapítható tényállás szerint a felperes 1992. február 15. óta állt munkaviszonyban az alperessel. A munkaviszonya 1997. december 29. napján közös megegyezéssel szűnt meg. Ugyanezen a napon a peres felek a 181/1996. (XII. 6.) Korm. rendelet előírásainak megfelelően megállapodást kötöttek a felperes korengedményes nyugdíjazása érdekében. A Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a határozatával megállapította a felperes korengedményes öregségi nyugdíját, és a folyósítást 1997. decembe...
BH+ 2002.8.412 Ha a felek a munkavállaló korengedményes nyugdíjazására tekintettel a munkaviszonyt közös megegyezéssel szüntetik meg, ennek alapján a munkavállalót még megillető munkabér kifizetésében és mértékében is megállapodnak, a munkavállaló utóbb alaptalanul követel a munkáltatójától olyan túlmunkadíjat, amelyet álláspontja szerint a munkáltató korábban nem fizetett ki a részére, minthogy az is a munkabér része [Mt. 155. § (1) és (3) bek.].
A periratokból megállapítható tényállás szerint a felperes 1992. február 15. óta állt munkaviszonyban az alperessel. A munkaviszonya 1997. december 29. napján közös megegyezéssel szűnt meg. Ugyanezen a napon a peres felek a 181/1996. (XII. 6.) Korm. rendelet előírásainak megfelelően megállapodást kötöttek a felperes korengedményes nyugdíjazása érdekében. A Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a határozatával megállapította a felperes korengedményes öregségi nyugdíját, és a folyósítást 1997. december 30-ától rendelte el.A felperes az 1998. március 20-án előterjesztett keresetében ki nem fizetett túlóra ellenértékeként 1 390 608 forintot, a korengedményes nyugdíjazása folytáni keresetveszteség címén 676 000 forint kártérítést igényelt az alperestől. A felperes keresetét a munkaügyi bíróság az ítéletével elutasította. A megyei bíróság a végzésével a munkaügyi bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a bíróságot új eljárásra, új határozat hozatalára utasította a túlmunkával kapcsolatos felperesi igény tekintetében, szükségesnek tartva e körben igazságügyi szakértői vélemény beszerzését. A másodfokú bíróság határozata a kártérítési igény tekintetében az elsőfokú ítélettől eltérő megállapítást nem tartalmazott, az új eljárás során a kártérítési igény vonatkozásában a munkaügyi bíróság újabb bizonyítást nem folytatott le.
A munkaügyi bíróság, az új eljárás során hozott ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek túlmunkadíj címén 262 224 forintot, és ezen összegnek 1997. július 20. napjától járó évi 20%-os kamatát, ugyanakkor rendelkezett az alperes javára részperköltség megfizetéséről, valamint az illeték és a szakértői költség viseléséről is. A munkaügyi bíróság a könyvszakértői vélemény alapján az évi 144 túlmunkaóra figyelembe vétele mellett állapította meg a felperesnek járó túlmunkadíj összegét, ezt meghaladóan alaptalannak találta a felperes keresetét.
Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezést jelentett be, aminek alapján a megyei bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és a felperest az alperes javára másodfokú perköltség, az alperest az állam javára másodfokú illeték megfizetésére kötelezte. Tényként állapította meg, hogy a felperes és az alperes között 1997. december 29-én a korengedményes nyugdíjazásra vonatkozóan kötött megállapodás, valamint az 1998. március 5-ei megállapodás a túlmunkadíjról való lemondást kivéve a Munka Törvénykönyve szabályainak megfelelnek. A felperes maga kérte 1997. novemberében, majd decemberében a korengedményes nyugdíjazását, és az eljárás során nem igazolta az Mt. 7. §-ában írt megtámadási feltételek fennállását. Ennek folytán az alperes károkozására nem merült fel adat, kártérítési kötelezettséggel nem tartozik a felperesnek. Ugyanakkor a másodfokú bíróság a felek 1998. március 5-ei megállapodásának a felperes túlmunkadíj igényéről való lemondását tartalmazó részét az Mt. 8. §-a, valamint 164. §-ába ütközőnek tekintette, minthogy e rendelkezések szerint a felperes a munkabérre vonatkozó igényéről érvényesen előre nem mondhatott le. Amennyiben ez az igény már esedékessé vált a megállapodás megkötésekor, abban az esetben is jogszabálysértő a megállapodásnak ez a része, mert az az Mt. 161. és 163. §-ában foglaltakba ütközik. Tilos ugyanis az olyan bérlevonás, amely a munkáltató vagy annak képviselője javára szolgál annak fejében, hogy a munkavállaló munkaviszonyt létesítsen, vagy azt megtartsa. A másodfokú bíróság szerint ugyan jelen esetben nem arról van szó, hogy a felperes munkaviszonyt létesít, vagy azt megtartja, azonban az alperes a nyugdíjbiztosítási igazgatósággal szembeni kötelezettségét nem tehette függővé a felperesnek az őt jogosan megillető munkabérigényéről való lemondásától.
A jogerős ítélet ellen mind a felperes, mind az alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az alperesnek 976.521 forint túlmunkadíj és kamata megfizetését és perköltségben való marasztalását kérte. Arra hivatkozott, hogy kényszerhelyzetben volt az 1998. március 5-ei megállapodás megkötésekor, mert ha azt nem kötötte volna meg, az alperes nem utalja át a korengedményes nyugdíjazásához szükséges összeget. A túlmunkadíj iránti igényével kapcsolatban megalapozatlannak tartotta az eljárt bíróságoknak azt a következtetését, hogy csupán a jogszabály által lehetővé tett évi 144 óra túlmunka ellenértékét állapították meg a javára, ugyanis a tanúvallomások, illetve a szakértői vélemény ennél több túlmunka végzését igazolták a perben. Ennek alapján kérte a kereseti kérelmének teljes egészében való teljesítését.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében az első és másodfokú ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének teljes elutasítását, továbbá a felperes perköltségben való marasztalását kérte. Változatlanul fenntartotta azt az álláspontját, hogy a peres felek között 1998. március 5-én érvényes megállapodás jött létre, amelyben a felperes többek között az 1998. február 16-ai levelében összegszerűen kimunkált túlmunkadíj megfizetésére irányuló igényéről is lemondott. A felperes az általa 1995-96 és 1997 években végzett túlmunkák iránti igényét érvényesítette a perben. Az Mt. 147. §-a (1) bekezdésére figyelemmel a túlmunka ellenértéke a túlmunkavégzést követő bérfizetési napon válik esedékessé, tehát nincs jogszabályi alapja a másodfokú bíróság azon okfejtésének, hogy a túlmunka ellenértéke esedékessé válásának feltétele a túlmunkavégzés munkáltatói elismerése és az ellenérték számfejtése. Minthogy a felperes a már esedékessé vált túlmunka ellenértékéről mondott le, ezért a lemondás nem minősül a munkabérről való előzetes lemondásnak, tehát a megállapodás megkötésének jogszabályi akadálya nem volt.
A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos, az alperes felülvizsgálati kérelme alapos.
A felperes munkaviszonya az alperesnél 1997. december 29. napján közös megegyezés alapján megszűnt, ugyanezen a napon megállapodást kötöttek a felek a felperes korengedményes nyugdíjazásáról. Ennek alapján az 1998. február 9-ei határozatával a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság megállapította a felperes korengedményes öregségi nyugdíját, és kötelezte az alperest a határozata szerinti összeg megfizetésére. A felperes 1998. február 16-ai írásban kimunkált igényéről a peres felek 1998. március 5-én tartottak egyeztető tárgyalást, ahol a felvett jegyzőkönyv szerinti megállapodást kötötték. E megállapodásban a felperes kijelentette, hogy a munkáltatóval szemben követelése nem áll fenn, az 1998. február 16-án előterjesztett igényét "semmisnek" tekinti. A felek kijelentették, hogy egymással szemben mindenben elszámoltak, megegyeztek. A perben nem merült fel adat arra, hogy a megállapodás megkötésére kényszerrel, megtévesztéssel vagy fenyegetéssel vették volna rá a felperest. Alaptalan a felperes felülvizsgálati kérelmének a kényszerhelyzetre való hivatkozása, nevezetesen, hogy e megállapodás nélkül az alperes nem utalta volna át a korengedményes nyugdíjazásához szükséges összeget, minthogy a a korengedményes nyugdíj megállapítása s ekként a munkáltató fizetési kötelezettségének a meghatározása már ezen megállapodás megkötését megelőzően megtörtént.
Tévedett a másodfokú bíróság, amikor a megállapodást a felperes túlmunkadíj iránti igényéről lemondó részében azért találta semmisnek, mert a munkavállaló előre nem mondhat le munkabér igényéről. Az Mt. 155. §-ának (1) és (3) bekezdése szerint a munkavállaló részére járó munkabért - ha munkaviszonyra vonatkozó szabály, vagy a felek megállapodása eltérően nem rendelkezik - havonta utólag, egy ízben kell elszámolni és - eltérő rendelkezés hiányában - a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig kell kifizetni. A túlmunkadíj a munkabér része, annak kifizetésére is a munkabér kifizetésére vonatkozó szabályok az irányadók. Ennek következtében a felperesnek a túlmunkadíj iránti igénye a túlmunka elvégzését követően az aktuális bérfizetési napon vált esedékessé. Minthogy a felperes visszamenőleg az elévülési időt figyelembe véve követelte az elvégzett túlmunka ellenértékét, ezért nem jövőbeli munkabér igényről mondott le az 1998. március 5-ei megállapodásban.
Ugyancsak téves a másodfokú ítéletnek az Mt. 163. §-ára történő hivatkozása, amely szerint a megállapodás tilos bérlevonásnak minősülne. A másodfokú bíróságnak ezzel kapcsolatos indokolása önmagának is ellentmondó.
A felek megállapodása az egyeztetés során egyezségnek minősül, amellyel rendezték az egymással szemben fennálló igényeiket. Ez a megállapodás jogszabályba nem ütközött, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
A felperes perveszteségére tekintettel kellett rendelkezni a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján az alperesnek járó perköltség megfizetéséről.
A 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 14. §-a alapján a peres eljárás illetéke és a szakértői költség az államot terheli. (Legf. Bír. Mfv. II. 10.513/2000. sz.)