adozona.hu
BH+ 2002.7.360
BH+ 2002.7.360
Munkáltató felelőssége halláskárosodás esetén (1975. évi II. tv. 108. §)
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes fizetési meghagyásával kötelezte a felperest M. Mihály nevű dolgozója foglalkozási megbetegedésével kapcsolatosan nyújtott társadalombiztosítási ellátása megtérítésére. A felperes keresete alapján a városi bíróság az 1998. március 19. napján kelt ítéletével a fizetési meghagyást hatályon kívül helyezte. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás adatainak - elsősorban az érintett dolgozó tanúvallomásának - a mérlegelése alapján megállapította, hogy a dolgozó műszakonként mindössze 5...
Az alperes fellebbezése folytán a megyei bíróság az 1998. július 9-én kelt ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. A másodfokú bíróság döntésének indoka szerint a felperes az eljárás során nem igazolta, hogy 1978-tól 1984-ig a dolgozót érő zajterhelés a műszakonkénti 100 percet nem haladta meg.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság iratellenesen, az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítási eljárás figyelmen kívül hagyásával a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 164. § (1) bekezdésébe ütköző ítéletet hozott.
Az alperes a felülvizsgálati kérelemre nyilatkozatot nem tett.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. A jelen perben az alperesnek azt kellett bizonyítania, hogy a felperest terheli a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény 108. §-a szerinti megtérítési kötelezettség, azaz a dolgozó hallássérülése a felperesre kötelező egészségvédő óvó rendszabály vagy óvóintézkedés elmulasztásának következménye, illetőleg a dolgozó megbetegedése annak következménye, hogy a felperes a reá nézve kötelező munkavédelmi szabályt vagy más előírást megszegte.
A perbeli esetben a másodfokú bíróság a felperes megtérítési kötelezettségére vonatkozó bizonyítékokat iratellenesen értékelte és tévesen következtetett a felperes bizonyítási kötelezettségére. Az elsőfokú bírói eljárásban feltárt bizonyítékok, elsősorban a sérelmet szenvedett tanúnyilatkozata alapján kétséget kizáró módon az állapítható meg, hogy műszakonként 50 percet meg nem haladóan volt kitéve a dolgozó zajártalomnak. Az ÁNTSZ beszerzett véleménye szerint ugyanakkor a megengedett zajhatárértéket az esetben haladta meg a zajterhelés, amennyiben műszakonként 100 percet elérően vagy azt meghaladóan volt a dolgozó zajhatásnak kitéve.
A másodfokú bíróság tévesen következtetett a felperes bizonyítási kötelezettségére arra, hogy a perben azt kellett volna bizonyítania, hogy műszakonként a 100 percet nem haladta meg a sérültet ért zajterhelés.
A fentiek következtében a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Kfv. I. 28.713/1998.)