adozona.hu
BH+ 2002.6.313
BH+ 2002.6.313
A munkaügyi ellenőrzés során a munkaszerződésben kikötött heti munkaidő és a munkáltató által fizetett kötelező legkisebb munkabér közötti ellentmondás jogszabálysértő voltának jogkövetkezménye a bírságolás [1992. évi XXII. tv. 117-18. §, 223/1997. (XII. 8.) Korm. r. 2. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú munkaügyi hatóság 1998. február 26-án ellenőrzést végzett a felperes S., H. u. 2. szám alatti telephelyén.
A Megyei Munkaügyi Központ Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelősége határozatában az ellenőrzés során feltárt szabálytalanságok megszüntetésére kötelezte a felperest, többek között a heti 42 órás munkaidő-keretben foglalkoztatott dolgozók személyi alapbérének az ismételt megállapítására és pótlólagos kifizetésére a kötelező legkisebb munkabérre vonatkozó jogszabályi rendel...
BH+ 2002.6.313 A munkaügyi ellenőrzés során a munkaszerződésben kikötött heti munkaidő és a munkáltató által fizetett kötelező legkisebb munkabér közötti ellentmondás jogszabálysértő voltának jogkövetkezménye a bírságolás [1992. évi XXII. tv. 117-18. §, 223/1997. (XII. 8.) Korm. r. 2. §]
Az elsőfokú munkaügyi hatóság 1998. február 26-án ellenőrzést végzett a felperes S., H. u. 2. szám alatti telephelyén.A Megyei Munkaügyi Központ Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelősége határozatában az ellenőrzés során feltárt szabálytalanságok megszüntetésére kötelezte a felperest, többek között a heti 42 órás munkaidő-keretben foglalkoztatott dolgozók személyi alapbérének az ismételt megállapítására és pótlólagos kifizetésére a kötelező legkisebb munkabérre vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint.
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az első fokú hatóság az ellenőrzés megállapításai alapján határozatában 200 000 Ft munkaügyi bírsággal sújtotta a felperest.
A felperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú hatóság másodfokú határozatával helybenhagyta az elsőfokú határozatot.
A felperes keresetében a közigazgatási határozatok felülvizsgálatát és hatályon kívül helyezését kérte. Arra hivatkozott, hogy az 1998. február 26-án készült jegyzőkönyv tanúsága szerint a társaságot T. Mária adminisztrátor és K. Ferencné üzletvezető képviselte, a jegyzőkönyvet a társaság nevében ők írták alá. A társaság képviseletére csak az ügyvezető, K. Ferenc jogosult, ezért a munkaügyi hatóság a határozatai alapjaiként az e jegyzőkönyvben foglaltakat nem vehette volna figyelembe. Ezen túlmenően állította, hogy a munkavállalók ténylegesen napi 8 órát dolgoztak, a jegyzőkönyvben szereplő 42 órás heti munkaidő ugyanis az ebédidőt is magában foglalta.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: Met.) 4. §-ára hivatkozással kifejtette, hogy a munkaügyi felügyelő az ellenőrzést ezen szabályok megtartásával szabályszerűen végezte, hiszen a törvény nem kívánja meg a gazdasági társaság - mint munkáltató - ellenőrzésénél az eljárási cselekmények foganatosításakor a képviseleti jogosultsággal rendelkező személy jelenlétét. A jegyzőkönyv egy példányát egyébként az eljáró felügyelő a helyszínen hagyta, az abban foglalt megállapításokra vonatkozó észrevételeit az ügyvezető még az elsőfokú határozat meghozatala előtt megtehette volna. A felperes a munkavállalóival kötött munkaszerződésben a heti munkaidőkeretet 42 órában állapította meg, a személyi alapbért pedig havi összegben, ugyanakkor a szerződés nem tartalmaz olyan kitételt, hogy a munkaidőkeret az ebédidőt is magában foglalja.
Az 1998. február 26-án az ellenőrzéskor készült jegyzőkönyv tartalmazza T. Mária adminisztrátor és K. Ferencné üzletvezető nyilatkozatát, amely szerint a munkavállalók a munkaszerződésben szereplő heti 42 óra munkaidőt dolgozzák le. Az üzletvezető nyilvánvalóan a munkavállalók irányításával megbízott személy, így közvetve tudomása van arról, hogy a dolgozók hetente ténylegesen mennyi időt töltenek munkavégzéssel. Az okirati bizonyíték és a munkairányító nyilatkozata az alperesi megállapítás helyességét igazolja, ezért a megyei bíróság a munkavállalók tanúkénti meghallgatására vonatkozó felperesi indítványt elutasította. A fizetési jegyzéken ugyan napi 8 órai munkaidő szerepel, ez azonban nem bizonyítja a munkaszerződéssel és a nyilatkozattal szemben azt, hogy a dolgozók ténylegesen ennyi időt dolgoztak, s mivel nem órabért, hanem havibért kaptak, keresetük összegére ez kihatással nem volt.
A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 117. § (1) bekezdése szerint a napi munkaidő 8 óra. Ezen általános szabály alapulvételével megállapítható, hogy a heti munkaidőkeret 40 óra lehet, és a kötelező legkisebb munkabért megállapító Kormányrendeletekben a legkisebb személyi alapbérként meghatározott összeg e munkaidőkerethez igazodik. Amennyiben a teljes munkaidő napi 8 óránál hosszabb, az előírt bért a munkaidő eltérő mértékével a munkáltatónak arányosan növelnie kell. A felperes ezt nem tette meg.
Az az érvelés, hogy a heti 42 óra a dolgozók ebédidejét is magában foglalta, nem fogadható el, hiszen erre sem a munkaszerződésben, sem az ellenőrzés során tett nyilatkozatban utalás nem történt.
Mindezt egybevetve a Met. 6. § (1) bekezdése alapján az első fokú munkaügyi hatóság jogszerű határozatot hozott akkor, amikor a felperest a tapasztalt szabálytalanságok megszüntetésére kötelezte. Megalapozottan járt el akkor is, amikor a Met. 7. § (1) bekezdése és (3) bekezdés d) pontja alapján a többi jogszabályi rendelkezés megsértését értékelve bírsággal sújtotta a felperest.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett, annak megváltoztatását kérte, a keresetében foglaltakat fenntartotta. Vitatta az elsőfokú ítélet azon megállapítását, miszerint nem szükséges a gazdasági társaság képviseletére jogosult ügyvezető jelenléte az ellenőrzéskor. Előadta, hogy a bíróság a jegyzőkönyv tartalmát is teljes egészében ítélkezése alapjául vette és a társaság képviseletére nem jogosult, pontos munkaügyi információkkal nem rendelkező munkavállalók nyilatkozatát a jegyzőkönyv alapján aggálytalanul elfogadta. Hivatkozott arra, hogy a dolgozók fizetési jegyzékén napi 8 óra szerepel. Ezen - a dolgozók aláírásával ellátott - okirat is azt bizonyítja, hogy 8 órás munkaidőben dolgoztak, ellenkező esetben ugyanis nyilvánvalóan nem írták volna alá a ténylegesen ledolgozottól eltérő munkaórát feltüntető fizetési jegyzéket. Álláspontja szerint az ítéleti tényállás ellentmondásos és felderítetlen.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
A fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság részletesen feltárta és ítélete indokolásában megfelelő alapossággal rögzítette az ügyben irányadó tényállást, továbbá abból helyes jogi következtetést vont le.
Alaptalanul hivatkozott a fellebbezés a munkaügyi felügyelő által lefolytatott ellenőrzés szabálytalanságára. A perben rendelkezésre állt közigazgatási iratanyag egyértelműen alátámasztotta, hogy a munkaügyi ellenőrzés megfelelt a Met. 4. §-a szabályainak. Sem a Met., sem egyéb jogszabályi rendelkezés nem írja elő, hogy az ellenőrzés csak a gazdasági társaság képviseletére jogosult személy(ek) jelenlétében folytatható le. Így az ellenőrzés során felvett jegyzőkönyv - egyéb kötelező alaki és tartalmi, az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló, többször módosított 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) szabályainak megfelelősége esetén - munkaügyi eljárásban történő felhasználásának nem jogszabályi feltétele az ellenőrzött cég ügyvezetőjének jelenléte.
A jegyzőkönyvben foglaltakra az ellenőrzött foglalkoztató ügyvezetője, vagy "pontos munkaügyi információkkal rendelkező dolgozója" útján az eljárási szabályoknak megfelelően észrevételeket tehetett, bizonyítási indítvánnyal élhetett, így jogérvényesítésének lehetősége nem szenvedett csorbát.
A munkaügyi ellenőrzés során a munkaszerződésben kikötött heti munkaidő és a munkáltató által fizetett kötelező legkisebb munkabér közötti ellentmondás, és az ebből következő jogszabálysértés megállapítására vonatkozóan a Legfelsőbb Bíróság osztotta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját. A felperes megszegte az Mt. 117. § (1) bekezdésében, 118. § (1) bekezdésében, és az ellenőrzési időszakban hatályos 223/1997. (XII. 8.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében foglaltakat.
Az elsőfokú bíróság helyesen és okszerűen egybevetette és értékelte az e körben rendelkezésre állt okirati bizonyítékokat, tanúnyilatkozatokat, mérlegelési tevékenysége megfelelt a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
A felperes által a munkaszerződésben kikötött heti 42 órás munkaidő a napi 8 órát meghaladta - ez már önmagában törvényellenes volt -, továbbá a jogszabály kötelező rendelkezése ellenére a munkabér ennek megfelelő arányosítása - emelése - nem történt meg.
A fizetési jegyzékeken feltüntetett napi 8 órás munkaidőre vonatkozó fellebbezésbeli érvelés - a munkaszerződés heti munkaidőt meghatározó tartalmára, továbbá az ennek ellentmondó egyéb bizonyítékokra tekintettel - nem volt elfogadható, és a törvénysértő gyakorlat jogkövetkezményeinek viselése alóli mentesülésre - önmagában - nem volt alkalmas.
Egyetértett a Legfelsőbb Bíróság e körben a megyei bíróságnak a további bizonyítás mellőzését illető jogi okfejtésével is.
Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság jogszerűen és megalapozottan döntött a kereset elutasításáról, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf.Bír. Kf.VI.29.260/1999.)
