adozona.hu
BH+ 2002.6.310
BH+ 2002.6.310
Ha a munkavállaló nem fogadja el a munkáltató által felajánlott és a rehabilitációs bizottság által alkalmasnak minősített munkakört, a munkáltató nem köteles másik munkakört felajánlani. A jogszabály nem állapít meg olyan kötelezettséget, amely szerint a munkáltató a rokkant személlyel fennálló munkaviszonyát rendes felmondással köteles megszüntetni, különösen amikor az egészségi állapotának megfelelő foglalkoztatását biztosítani tudja, és a munkaviszonyt erre tekintettel fenn kívánja tartani. A rokkantság
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes az 1975. június 17-étől fennállt munkaviszonyát 2000. január 28-án rendkívüli felmondással megszüntette. A jognyilatkozatát azzal indokolta, hogy az alperes nem rehabilitálta, nem biztosított a számára az egészségi állapotának megfelelő munkakört, ugyanakkor a munkaviszonyát sem volt hajlandó felmondani, ezáltal pedig nem igényelhetett rokkantsági nyugdíjat. A felperes szerint a munkáltató a jogával visszaélt, és a magatartásával a helyzetét ellehetetlenítette.
Az alperes a rendkí...
BH+ 2002.6.310 Ha a munkavállaló nem fogadja el a munkáltató által felajánlott és a rehabilitációs bizottság által alkalmasnak minősített munkakört, a munkáltató nem köteles másik munkakört felajánlani. A jogszabály nem állapít meg olyan kötelezettséget, amely szerint a munkáltató a rokkant személlyel fennálló munkaviszonyát rendes felmondással köteles megszüntetni, különösen amikor az egészségi állapotának megfelelő foglalkoztatását biztosítani tudja, és a munkaviszonyt erre tekintettel fenn kívánja tartani. A rokkantsági nyugdíj igénybevételének nem feltétele, hogy a munkaviszonyt a munkáltatónak meg kell szüntetnie. A jogviszony megszüntetése nem feltétele a rokkantsági ellátás igénybevételének [8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes r. MK. 9. sz. állásfoglalás, 1997. évi LXXXI. tv. 23. § (1) bek.].
A felperes az 1975. június 17-étől fennállt munkaviszonyát 2000. január 28-án rendkívüli felmondással megszüntette. A jognyilatkozatát azzal indokolta, hogy az alperes nem rehabilitálta, nem biztosított a számára az egészségi állapotának megfelelő munkakört, ugyanakkor a munkaviszonyát sem volt hajlandó felmondani, ezáltal pedig nem igényelhetett rokkantsági nyugdíjat. A felperes szerint a munkáltató a jogával visszaélt, és a magatartásával a helyzetét ellehetetlenítette.Az alperes a rendkívüli felmondást nem tartotta jogszerűnek, ezért a felperes a rendkívüli felmondás jogszerűségének megállapítása, valamint az alperesnek a felmentési időre járó átlagkereset és végkielégítés megfizetése iránt pert indított.
A munkaügyi bíróság az ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A által megállapított tényállás szerint a felperesnél 1999. október 1-jén 67%-os munkaképesség-csökkenést állapítottak meg. A kezelőorvos véleménye szerint nehéz terhek emelésével járó munkakörben, poros, gőzös, gázos munkahelyen nem foglalkoztatható. Az alperes rehabilitációs eljárást folytatott le, amelynek során a felperes részére négy órás irodatakarítói munkakört ajánlott fel, a munkakörre a foglalkozás-egészségügyi orvos a felperest alkalmasnak minősítette.
Mindezek alapján az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy az alperes nem követett el kötelezettségszegést, továbbá nem tanúsított a rendkívüli felmondást megalapozó magatartást, ennélfogva a felperes rendkívüli felmondása jogellenes.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és megállapította, hogy a felperes rendkívüli felmondása jogszerű. Kötelezte az alperest 120 000 forint felmondási időre járó átlagkereset és 360 000 forint végkielégítés megfizetésére, ezt meghaladón az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Rendelkezett az első és másodfokú perköltség, valamint eljárási illeték megfizetéséről.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a munkaügyi bíróság a helytállóan megállapított tényállásból téves jogi következtetést vont le, amikor nem állapította meg az alperes kötelezettségszegését amiatt, hogy a rokkanttá vált felperes munkaviszonyát nem szüntette meg rendes felmondással. A felperes ugyanis nem volt köteles a részére felajánlott munkakört elfogadni, még akkor sem, ha a munkakör az egészségi állapotának megfelelő. Az így létrejött "függő jogi helyzetben" az alperesnek keletkezett kötelezettsége: a munkaviszonyt felmondással megszüntetni. Ennek elmaradása miatt a felperes "kényszer szülte" döntése a munkaviszonyának rendkívüli felmondással való megszüntetéséről indokolt és okszerű volt, megfelelt az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének b) pontjában előírt feltételeknek.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát kérte, mivel álláspontja szerint a jogerős határozat sérti az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjában, valamint a 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendeletben előírtakat. Érvelése szerint az alperes nem követett el kötelezettségszegést, a jogszabályoknak megfelelően járt el a rehabilitációs eljárás során, a felperes számára az egészségi állapotának megfelelő rehabilitációs munkakört ajánlott fel. Abból a körülményből, hogy a felajánlott munkakör elutasítás esetén az együttes rendelet 11. §-a (2) bekezdésének b) pontja "feloldja" a felmondásai tilalmat, nem következik munkáltatói kötelezettség a rendes felmondásra, téves az ezzel kapcsolatos ítéleti okfejtés. Nem felel meg a valóságnak, hogy a felperes "rá volt kényszerítve" a rendkívüli felmondásra, az alperes ugyanis nem tanúsított olyan magatartást, amely a felperest lehetetlen helyzetbe hozta. Valójában a felperes kívánta a munkaviszonyát megszüntetni a rokkantsági nyugdíj igénybevétele miatt, amire munkavállalói rendes felmondással vagy az alperes által is ajánlott közös megegyezéssel jogszerűen sor kerülhetett volna.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A felperes a rendkívüli felmondásban - annak tartalma szerint - az alperes kötelezettségszegéseire (rehabilitációs kötelezettség és munkáltatói rendes felmondás elmulasztása) hivatkozott, amelyek következményeként a helyzete lehetetlenné vált, illetve a rokkantsági nyugdíját nem vehette igénybe. Ezért a bíróságoknak azt kellett vizsgálniuk, hogy a felperes jognyilatkozata megfelelt-e az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írt feltételeknek.
A jogerős ítélettel megállapított és a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint az alperes a 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendeletben szabályozottak szerint a rehabilitációs eljárást a rehabilitációs bizottság útján lefolytatta, ennek keretében a felperes részére olyan részmunkaidős munkakört ajánlott fel, amelyre az egészségügyi alkalmasság véleményezésére jogosult foglalkozás-egészségügyi orvos a felperest alkalmasnak találta. A felperes által kért orvosi felülvizsgálat az ajánlott munkakör betöltésére a felperest szintén alkalmasnak minősítette. A kialakult gyakorlat szerint, ha a megfelelő munkakört a munkavállaló nem fogadja el, a munkáltató nem köteles másik munkakört felajánlani. Téves ezért a rehabilitációra vonatkozó kötelezettségszegés tekintetében a felülvizsgálati érvelés.
A jogszabály nem állapít meg olyan kötelezettséget, amely szerint a munkáltató a rokkant személlyel fennálló munkaviszonyt rendes felmondással köteles megszüntetni, különösen, amikor az egészségi állapotának megfelelő foglalkoztatását biztosítani tudja, és a munkaviszonyt erre tekintettel fenn kívánja tartani.
Helytállóan fejtette ki a másodfokú bíróság, hogy a felperes nem volt köteles a felajánlott munkakört arra való egészségügyi alkalmassága esetén sem elfogadni. Tévedett azonban, amikor ebből az alperesnek a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó kötelezettsége keletkezésére következtetett.
A rokkantsági nyugdíj igénybevételének nem kizárólagos feltétele, hogy a munkaviszonyt a munkáltatónak meg kell szüntetnie. A munkáltató a rokkant személlyel fennálló jogviszony megszüntetésére nem köteles, a jogviszonyt fenntarthatja (MK 9. számú állásfoglalás). Ilyenkor az egészségi állapotnak megfelelő foglalkoztatás, illetve fizetés nélküli szabadságban történt megállapodás hiányában a jogviszony szünetel.
A jogviszony megszüntetése az adott ellátás igénybevételének nem feltétele [1997. évi LXXXI. törvény 23. §-ának (1) bekezdése]. Erről a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a rokkantsági nyugdíj iránti igény elutasítására vonatkozó határozatában a felperest tájékoztatta. Eszerint "amennyiben táppénzben már nem részesül, és rendszeresen nem dolgozik, ismételt igénybejelentés alapján kérheti a rokkantsági nyugdíjának megállapítását". Ezért a felperes az ellátatlansága miatt alaptalanul hivatkozott az alperes kötelezettségszegésére.
A munkaügyi bíróság helytállóan következtetett a felperes rendkívüli felmondása jogellenességére, a megyei bíróság ítéletével jogszabálysértően változtatta meg az elsőfokú ítéletet.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte a felperest az alperes együttes másodfokú és felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére.
A 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a értelmében a másodfokú és a felülvizsgálati eljárás illetékét az állam viseli. (Legf. Bír. Mfv. I. 10.850/2000. sz.)