adozona.hu
BH+ 2002.1.51
BH+ 2002.1.51
Az ügyész szolgálati jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetése esetén a felmentés okának valóságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania. A saját jogú nyugdíjra való jogosultság megszerzése olyan nevesített és a törvény által elégségesnek tartott ok, amelynek bekövetkezése nem csak valóssá, hanem egyben okszerűvé is teszi a szolgálati viszony felmentéssel történő megszüntetését. Ezen nem változtat az sem, hogy az ügyészi szolgálati viszony fenntartásának felső határa a 70. életév [1994.
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a Városi Ügyészségen vezető-helyettes ügyészként dolgozott 1962. november 15-étől kezdve. A felperes ügyészségi szolgálati viszonyát a legfőbb ügyész az 1999. május 12-én meghozott határozatával 1999. december 1. napjával felmentéssel megszüntette és a hat hónap felmentési időre mentesítette a munkavégzés alól. A legfőbb ügyész a felmentést az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény (Üszt.) 28. §-a (1) bekezdésének d) pontjára ...
BH+ 2002.1.51 Az ügyész szolgálati jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetése esetén a felmentés okának valóságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania. A saját jogú nyugdíjra való jogosultság megszerzése olyan nevesített és a törvény által elégségesnek tartott ok, amelynek bekövetkezése nem csak valóssá, hanem egyben okszerűvé is teszi a szolgálati viszony felmentéssel történő megszüntetését. Ezen nem változtat az sem, hogy az ügyészi szolgálati viszony fenntartásának felső határa a 70. életév [1994. évi LXXX. tv. (a továbbiakban: Üszt.) 28. § (1) bek. a)-e) pont, (6) bek.].
A felperes a Városi Ügyészségen vezető-helyettes ügyészként dolgozott 1962. november 15-étől kezdve. A felperes ügyészségi szolgálati viszonyát a legfőbb ügyész az 1999. május 12-én meghozott határozatával 1999. december 1. napjával felmentéssel megszüntette és a hat hónap felmentési időre mentesítette a munkavégzés alól. A legfőbb ügyész a felmentést az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény (Üszt.) 28. §-a (1) bekezdésének d) pontjára hivatkozással azzal indokolta, hogy a felperes saját jogú nyugdíjra szerzett jogosultságot.A felperes a felmentéssel szemben egyeztetést kezdeményezett, majd annak eredménytelenségét követően a munkaügyi bírósághoz fordult. A módosított keresetében a felmentés jogellenességének megállapítását és a visszahelyezés mellőzésével annak jogkövetkezményeként nyolc havi átlagilletményének megfelelő végkielégítés megítélését kérte. Nem vitatta, hogy a felmentésben közölt ok valós, azonban álláspontja szerint az alperesnek az intézkedését ezt meghaladóan is meg kellett volna indokolnia és okszerűen alátámasztani, hogy a nyugdíjjogosultság megszerzését követő két év elteltével miért került sor a felmentésére, holott 70 éves koráig dolgozhatott volna. Utalt arra, hogy ugyanez a bíróság egy ítéletében megállapította a felmentés jogellenességét, mert annak oka a felmentés közlését megelőzően már két évvel korábban bekövetkezett.
A munkaügyi bíróság az ítéletével elutasította a felperes keresetét.
Az ítélet indokolása szerint az Üszt. 28. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján az ügyész ügyészségi szolgálati viszonyát a legfőbb ügyész felmentéssel akkor szüntetheti meg, ha az ügyész saját jogú nyugdíjra szerzett jogosultságot. A felperes a perben nem vitatta, hogy 1997. április 27-étől az öregségi nyugdíjjogosultságot megszerezte és azt folyósítják is a részére. A jogszabály a saját jogú nyugdíjra való jogosultság megszerzését olyan felmentési okként jelöli meg, amelynek fennállása esetén az alperesnek az intézkedését külön indokolnia nem kellett, az a törvény erejénél fogva valós és helytálló, egyben ugyanezen körülmények miatt okszerűnek is minősül. A felperes eddigi munkavégzésére és a létszámhelyzetre az alperes a munkáltatói felmondásban nem hivatkozott. A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 95. számú állásfoglalás 1/B. pontja értelmében a jogszerű felmondást (felmentést) sem méltányosságból sem pedig olyan körülményekre tekintettel nem lehet hatálytalanítani, amelyek a jogvita keretein kívül esnek.
Az ítélet ellen előterjesztett fellebbezésében a felperes arra hivatkozott, hogy a munkaügyi bíróság nem tárta fel az általa előterjesztett beadványokban írt körülményeket és tényeket, figyelmen kívül hagyta az alkalmazandó jogszabályi rendelkezéseket és az eljárása elfogult eljárás benyomását keltette.
A megyei bíróság a felperes fellebbezését megalapozatlannak találta és az ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. Az indokolás szerint a munkaügyi bíróság helyesen állapította meg a tényállást, így azt a megyei bíróság az ítélkezése alapjául elfogadta, és osztotta az abból levont jogkövetkeztetést is. Rámutatott arra, hogy maga a törvényi rendelkezés tekinti a saját jogú nyugdíjra való jogosultságot olyan indoknak, amely a felmentést valóssá és okszerűvé teszi. A társadalombiztosításról szóló 1976. évi II. törvény 39. §-a az öregségi nyugdíjra jogosultság feltételeit rendezi és meghatározza, hogy az legkorábban mely időpontban igényelhető. Az Üszt. 28. §-a (1) bekezdésének d) pontja ettől a kezdő időponttól lehetővé teszi a felmentési jog gyakorolhatóságát és a munkáltatóra bízza a tényleges gyakorlás időpontját.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes annak az elsőfokú ítéletre is kiterjedő megváltoztatását és a kereseti kérelmének megfelelő döntés meghozatalát kérte. Másodlagosan a jogerős ítéletnek az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedő hatályon kívül helyezését és a munkaügyi bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Megismételte a perben elfoglalt jogi álláspontját, nevezetesen azt, hogy a felmentés nem felel meg az Üszt. 28. §-a (6) bekezdésében foglaltaknak, mert nem tartalmaz indokolást a felmentés okszerűségére. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság jelentőséget tulajdonított annak a ténynek, hogy az öregségi nyugdíjat folyósítják is a részére. A másodfokú bíróság álláspontjával szemben a tényállás felderítése nem történt meg, hiszen az a valóság és az okszerűség köréből tevődik össze és az okszerűség feltárása elmaradt. Álláspontja szerint az Üszt. 28. §-a (1) bekezdésének d) pontja alkalmazásához további törvényi feltétel a 28. § (6) bekezdésében írt okszerűség fennállása. Az anyagi-jogi kifogások mellett sérelmezte, hogy az alperesnél az egyeztetést nem a munkáltató jogkör gyakorlója, hanem egy legfőbb ügyészségi főosztályvezető és egy főosztályvezető-helyettes ügyész folytatta le.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes a per során és a felülvizsgálati kérelmében sem vitatta, hogy a hatályos társadalombiztosítási szabályok alapján a felmentést megelőzően a saját jogú nyugellátásra a jogosultságot megszerezte.
Ezt figyelembe véve az eljárt bíróságoknak abban a kérdésben kellett dönteniük, hogy az alperesnek a saját jogú nyugdíjjogosultság megszerzésével indokolt felmentése megfelel-e az Üszt.-ben foglaltaknak. Az Üszt. 28. §-ának (1) bekezdése az a)-e) pontjaiban tételesen felsorolja, hogy az ügyész ügyészségi szolgálati viszonya felmentéssel milyen indokok alapján szüntethető meg. Ugyanezen szakasz (6) bekezdése szerint a felmentés okának valóságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania. A felsorolt okok között a saját jogú nyugdíjra való jogosultság megszerzése olyan nevesített és a törvény által elégségesnek tartott ok, amelynek bekövetkezése - helyes értelmezés szerint - nem csak valóssá, hanem egyben okszerűvé is teszi a szolgálati viszony felmentéssel történő megszüntetését. Ezen nem változtat az sem, hogy a 70. életév az ügyészi szolgálati viszony fenntartásának felső korhatára. A felperesnek a perben és a felülvizsgálati kérelemben kifejtett ezzel ellentétes álláspontja téves.
A felmentés jogszerűsége szempontjából annak valóban nincs jelentősége, hogy a felperes részére folyósítják-e a nyugdíjat. Ugyanakkor a felmentést nem teszi jogellenessé, hogy arra a nyugdíjjogosultság megszerzését követő két év múlva került sor. Ezzel összefüggésben helyesen utalt a másodfokú bíróság arra, hogy a felmentési ok bekövetkezésétől kezdődően a felmentés jogával az alperes mérlegelési jogkörében bármikor élhetett. A per érdemi elbírálása szempontjából az is közömbös, hogy a felek közötti egyeztetést az alperes részéről nem a munkáltatói jogkör gyakorlója folytatta le.
A kifejtettekre figyelemmel a másodfokú bíróság az ítéletét jogszabálysértés nélkül hozta meg, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Mfv. II. 10.665/2000. sz.)