adozona.hu
BH+ 2001.4.193
BH+ 2001.4.193
A társadalombiztosítási igény érvényesítésekor tévedésből a felperes javára hozott döntés - ha abban a fél felróhatósága kizárt - egy éven túl a fél terhére nem változtatható meg (1975. évi II. tv. 100. §, 106. §, 110. §, 117/A. §, 1957. évi IV. tv. 61. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jogerős ítélettel megállapított tényállás szerint a felperes által 1994. évi március hó 28. napján előterjesztett kérelemre az alperes az 1994. évi :szeptember hó 7. napján kelt határozatával - az öregségi nyugdíjjogosultsághoz figyelembe vehető szolgálati idő módosításával a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) és a magyar-lengyel szociálpolitikai egyezmény alapján - 1950. február 1-től 1994. március 28-ig 43 év 203 nap szolgálati idő megszerzését ismert...
BH+ 2001.4.193 A társadalombiztosítási igény érvényesítésekor tévedésből a felperes javára hozott döntés - ha abban a fél felróhatósága kizárt - egy éven túl a fél terhére nem változtatható meg (1975. évi II. tv. 100. §, 106. §, 110. §, 117/A. §, 1957. évi IV. tv. 61. §)
A jogerős ítélettel megállapított tényállás szerint a felperes által 1994. évi március hó 28. napján előterjesztett kérelemre az alperes az 1994. évi :szeptember hó 7. napján kelt határozatával - az öregségi nyugdíjjogosultsághoz figyelembe vehető szolgálati idő módosításával a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) és a magyar-lengyel szociálpolitikai egyezmény alapján - 1950. február 1-től 1994. március 28-ig 43 év 203 nap szolgálati idő megszerzését ismerte el. Az 1994. évi november hó 25. napján az alpereshez érkezett kérelmében a felperes 1994. évi december hó 31. napjától öregségi nyugdíj megállapítását kérte utalva a szolgálati idő elismeréséről szóló előzményi határozatra.Az alperes az 1995. évi február hó 8. napján kelt határozatával 1975. évi október hó 6. napjától 1994. évi december hó 30. napjáig szerzett és elismert 13 év 66 nap szolgálati idő alapján 1994. évi december hó 31. napjától 9801.- Ft öregségi résznyugdíjat állapított meg a felperes részére (mivel 20 év szolgálati időt nem szerzett), egyben határozata indokolásában utalt arra, hogy az igénylő külföldön szerzett szolgálati ideje vonatkozásában a lengyel biztosítási teherviselő a saját jogszabálya alapján külön hoz határozatot.
A lengyel biztosítási teherviselő döntése és annak alperes felé való közlése után az alperes az 1996. évi április hó 24. napján kelt határozatával az 1994. évi november hó 25-én érkezett igénybejelentésre a (korábbi) nyugellátás folyósításának megszüntetése mellett 1995. évi január hó 1. napjától 6.546.- Ft, 1996. évi január hó 1. napjától 7.332.- Ft nyugdíjrészt állapított meg a felperes részére azzal, hogy az ellátást a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság posta útján folyósítja, a már kiutalt előleg-nyugdíjellátási összegek egyidejű betudásával.
A felperes keresetében az alperesi határozatok hatályon kívül helyezését kérte arra hivatkozással, hogy a 04. sorszámú határozattal részére az alperesi szerv véglegesen állapította meg a nyugdíjat, a határozat visszavonására, módosítására nem került sor, de arra jogszerű lehetőség nem is volt; egyben a Lengyelországból átutalt összegből történt levonásból eredő kárának, valamint ennek kamatának és perköltségnek a megfizetésére is kérte kötelezni az alperest. Az alperes a kereset - elutasítását és perköltséget kért a magyar-lengyel szociálpolitikai egyezmény 14. §-ában foglaltakra hivatkozással, mert a felperest a magyar szolgálati idő arányában megállapított nyugdíjrész illeti meg. Csatolta a B.37-13160/1987/10. számú határozatát módosító 16. sorszámú határozatát, miszerint a Lengyelországban 1950. február 1-től 1983. szeptember 20-ig megszakításokkal fennállott lengyel munkaviszony beszámításával a felperes 1984. évi április hó 20. napjáig 36 év 224 nap szolgálati időt szerzett.
A kerületi bíróság az 1997. évi március hó 20. napján kelt ítéletével a másodfokú határozatot a 14. sorszámú első fokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte, ezt meghaladóan (a kár és kamat tekintetében) a keresetet elutasította. Döntését a 04. sorszámú határozat sorsáról való rendelkezés elmulasztására alapította.
Az alperes 6. sorszámú fellebbezésében az ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte a magyar-lengyel szociálpolitikai egyezmény 14. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltak alapján azzal, hogy a 04. sorszámú határozat a T. szerinti résznyugdíjról rendelkezett. A felperes 7. sorszámú fellebbezésében az első fokú ítélet megváltoztatását és az alperes új eljárásra kötelezésének mellőzését kérte, mert a 04. sorszámú határozattal az alperes részére jogerősen végleges nyugdíjat állapított meg.
A Fővárosi Bíróság az 1998. évi március hó 19. napján kelt ítéletével az első fokú ítélet nem fellebbezett rendelkezését nem érintette, fellebbezett rendelkezését megváltoztatta és a keresetet elutasította. Döntése indokolásában rámutatott, hogy a felperes 1995. évi január hó 4. napján terjesztett elő igénybejelentést; a felperes helyesen utalt arra, hogy az 1957. évi IV. törvény (Áe.) 61. §-a alapján jóhiszeműen szerzett jogainak csorbítása nélkül a korábbi 04. sorszámú határozat módosítására nem kerülhetett sor, míg az alperes a T. 117/A. §-ára alaptalanul hivatkozott, azonban a 14. sorszámú újabb alperesi határozat jogszerű volt, mert a 04. sorszámú határozattal az alperes nem a felperes kérelméről döntött, így a 14. sorszámú határozattal a felperes jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogainak csorbítására nem került sor. A felperes továbbá a másodfokú bíróság álláspontja szerint az első- és másodfokú határozatok hibás indokolására és ezen alapuló hibás döntésére nem hivatkozott.
A felperes 10. sorszámú felülvizsgálati kérelmében a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését, az első fokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az alperesi szervek új eljárásra kötelezésének mellőzését kérte. Utalt arra, hegy az alperes 04. számú jogerős határozata visszavonására nem került sor, de az Áe. 61. §-ában foglaltak alapján nem is kerülhetett. Az alperesi "betudás" téves, jogszerűtlen volt, ennek ugyancsak megállapítását kérte. Az alperes a másodfokú ítélet hatályában fenntartását kérte arra hivatkozással, hogy a másodfokú ítélet jogszerű volt.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján tárgyaláson kívül bírálta el, a jogerős határozatot a Pp. 275. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alapján a felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem keretei között vizsgálta felül.
Abban a kérdésben kellett a Legfelsőbb Bíróságnak állást foglalnia, hogy az alperes 04. sorszámú jogerős határozatával a felperes mely kérelméről döntött, és ezen jogerős döntésének megváltoztatásával a perbeli határozatok meghozatalára jogszerű lehetőség volt vagy sem.
Leszögezi a Legfelsőbb Bíróság, hogy tévedett a másodfokú bíróság, amikor a döntését arra alapította, hogy a felperes csak egy ízben és 1995. évi január hó 4. napján élt igénybejelentéssel. Az iratokból megállapíthatóan ugyanis a felperes 1994. évi december hó 31. napjától nyugdíjának megállapítását az alperesi szervekhez 1994. évi november hó 25. napján érkezett - és ezen a napon étkeztetett - kérelmében kérte, utalva a korábbi szolgálati idő megállapításával kapcsolatos döntésre is. Az alperes által a peres eljárás során csatolt iratokból pedig az is egyértelműen megállapítható, hogy az alperes mindvégig tisztában volt azzal, hogy a felperes szolgálati idejének zömét lengyelországi munkaviszonyban szerezte, nyugdíjának megállapítására a magyar-lengyel szociálpolitika terén történő együttműködés tárgyában kötött egyezmény kihirdetéséről szóló 1959. évi 38. tvr. (a továbbiakban: LE) 14. §-ában foglaltak alapján kerülhet sor.
Helytállóan foglalt azonban állást a másodfokú bíróság, amikor ítéletében arra utalt, hogy a társadalombiztosítási jogviszony alapján indult eljárásokban a társadalombiztosítási jogszabályok által nem szabályozott kérdésekben az Áe. rendelkezéseit kell alkalmazni, az Áe. 3. § (6) bekezdése alapján azonban nem ezen helyes álláspontjának megfelelően járt el. Az kétségtelen ugyanis, hogy az alperes 04. sorszámú határozatában a felperesi magyarországi szolgálati idő alapján a felperes kérelmének megfelelően nyugdíjat állapított meg, saját tévedése folytán azonban nem nyugdíjrészt, hanem résznyugdíjat. Ezen téves alperesi döntésre azonban nem a felperes megtévesztése, felróható magatartása folytán került sor. E határozat fellebbezés hányában jogerőre emelkedett, a felperes részére a résznyugdíj folyósításra került, ebből következően a jogerős határozat alapján a felperes jóhiszeműen szerzett jogát "gyakorolta" is.
A T. 14. §-ának (2) bekezdése szerint az államközi egyezmény hatálya alá tartozó személyre e törvény rendelkezéseit az egyezmény szabályai szerint kell alkalmazni. A LE 14. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződő felek illetékes szervei a szolgálati időknek az egybeszámításával és a reájuk nézve kötelező jogszabályok alapján állapítják meg, hogy az öregségi, rokkantsági, valamint hozzátartozói nyugellátást igénylő személy valamely ellátásra jogosító feltételekkel rendelkezik-e. E vonatkozásban az alperes a felperesi szolgálati időt a magyar és lengyel szolgálati idő egybeszámításával állapította meg és megállapította a magyarországi szolgálati időt is.
A (2) bekezdés szerint ha az igénylő az (1) bekezdés értelmében a nyugellátásra jogosító feltételekkel rendelkezik, a szerződő felek illetékes szervei a nyugellátás mértékét a mindkét fél területén eltöltött szolgálati idő figyelembevételével, a reájuk nézve kötelező jogszabályok szerint állapítják meg. A szerződő felek illetékes szervei az ilyen módon megállapított nyugellátásnak az adott fél területén eltöltött szolgálati idő tartamára eső arányos részét folyósítják a jogosult részére.
A 04. sorszámú határozatában az alperes a szolgálati időket figyelmen kívül hagyta, és a felperes részére a magyarországi szolgálati idő alapján állapította meg a résznyugdíjat, határozatában azonban utalt a lengyel társadalombiztosítási félre eső döntési kötelezettségre. Egyből következően a felperes alappal bízhatott abban, hogy részére a LE rendelkezései alapján került sor a nyugdíj megállapítására.
A T. 113. §-ának (1) bekezdése szerint a társadalombiztosítási szerv az e törvényen alapuló követelését 5 év alatt érvényesítheti. A T. 106. §-ának (1) bekezdése szerint továbbá az, aki társadalombiztosítási ellátást jogalap nélkül vett fel, köteles azt visszafizetni, ha erre a felvételtől számított 30, nyugellátás, baleseti nyugellátás esetén a felvételtől számított 90 napon belül írásban kötelezték, míg a (2) bekezdés szerint az (1) bekezdésben meghatározott idő - 30, illetve 90 nap - elteltével a jogalap nélkül felvett társadalombiztosítási ellátást attól lehet visszakövetelni, akinek az ellátás felvétele felróható.
Nem vitás, hogy 14. sorszámú határozatát az alperes több mint egy évvel a 04. sorszámú határozatának jogerőre emelkedése után hozta, a korábbi határozattal megállapított nyugdíj folyósítását megszüntette, illetőleg az új nyugdíj folyósítását a korábbi résznyugdíj megállapítás alapján folyósított ellátás betudásával rendelte el. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint részben az egy év elteltére és a felperes által jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokra figyelemmel az Áe. 61. §-ában foglaltak alapján a 04. sorszámú határozat módosítására jogszerű lehetőség nem volt. A perbeli esetben azonban az alperes e határozat érintetlenül hagyása mellett 14. sorszámú határozatával a felperes részére nyugdíjrészt állapított meg, illetőleg a korábban folyósított, illetőleg lengyel társadalombiztosítási szerv által a felperes javára utalt összeg betudásával ténylegesen jogalap nélkül felvett társadalombiztosítási ellátás (nyugdíj) visszafizetéséről rendelkezett, amelyre a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a T. 106. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alapján sem volt mód, figyelemmel arra, hogy a felperes nem jogalap nélkül, hanem az alperes által jogerősen megállapított határozat alapján, és nem neki felróható okból vette fel a részére a 04. sorszámú határozat alapján utalt nyugdíjat.
Helytállóan foglalt állást a másodfokú bíróság akkor is, amikor rámutatott, hogy a T. 117/A. §-ának perbeli alkalmazására lehetőség nincs, azonban helytelen döntést hozott akkor, amikor a 14. sorszámú határozatot jogszerűnek tekintette. A T. 117/A. §-át az 1996. évi LXXXVII. törvény 18. §-a iktatta be, 1997. évi január hó 1. napjától hatályos és alkalmazható rendelkezésként, ebből következően a perbeli határozatok felülvizsgálata során - figyelemmel arra, hogy a rendelkezés alkalmazására a perbeli határozatok meghozatalakor még nem kerülhetett sor -figyelmen kívül kellett hagyni.
Ezen túlmenően azonban a T. 113. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezést egybevetve a 117/A. §-t beiktató törvény miniszteri indokolásával megállapítható, hogy a társadalombiztosítási szerv követelését 5 év alatt érvényesítheti ugyan, a perbeli esetben azonban nem a társadalombiztosítási szerv igényének (követelésének) érvényesítése volt az eljárás tárgya, hanem a felperesi nyugellátással kapcsolatos igény érvényesítése. A T. 117/A. §-ának beiktatásáról szóló törvényi rendelkezés miniszteri indokolása szerint pedig e módosításra azért került sor, hogy a társadalombiztosítási szerv az igénylő javára szólóan korábbi határozatát 5 éven belül visszavonhassa, módosíthassa; ezért e rendelkezés alapján (és szellemében) a felperesi kereset elutasítása szóba sem jöhetett.
Rámutat ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy a T. végrehajtásáról szóló 89/1990. (V. 1.) MT rendelet (a továbbiakban: R.) 328. §-ának (3) bekezdése is a felperesi keresetet támasztja alá, mert arról rendelkezik, hogy a jogalap nélkül felvett nyugellátás megtérítésére kötelező határozatot az ellátást folyósító szerv hozza, de amennyiben a túlfizetés az ellátás helytelen megállapítása miatt történt, a megállapító határozat módosításával egyidejűleg a megállapító szerv hoz határozatot. A perbeli esetben az alperesi álláspont szerint túlfizetés történt az alperes téves megállapítása miatt, azonban az alperes 14. porszámú határozatával a korábbi jogerős, a felperes részére folyósított résznyugdíjat megállapító 04. sorszámú határozat módosítására nem került sor.
Összegezve tehát a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az alperes a felperes helyes közlésével szemben tévedésből olyan jogerős, résznyugdíjat megállapító határozatot hozott, amelynek jogerőre emelkedésétől több mint egy év eltelt, ezen kívül a felperes jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogainak sérelme nélkül a határozat módosítására a perbeli időszakban jogszerű lehetőség nem volt, és a felperes visszafizetésre kötelezésére sem adott alapot felperesi felróható magatartás, mivel ilyenre nem került sor.
Mindezek folytán a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alapján a Fővárosi Bíróság másodfokú ítéletét hatályon kívül helyezte és az első fokú ítéletet megváltoztatva az alperes új eljárásra kötelezését mellőzte. Az első fokú bíróság ekként megváltoztatott ítéleti rendelkezése folytán a jogszabálysértő első- és másodfokú társadalombiztosítási határozatok hatályon kívül helyezésével, a jogszerű állapot helyreállott. (Legfelsőbb Bíróság Kfv.II.28.076/1998. sz.)