adozona.hu
BH+ 2001.4.177
BH+ 2001.4.177
A munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén a munkavállalót megillető végkielégítésből csak a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv. (Mt.) 95. §-a szerint számított végkielégítés sorolható a többször módosított Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjába [1992. évi XXII. tv. 92. § (2) bek., 93. § (3) bek., 95. §, 1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 51. §, 57. § (1) bek. a) pont, 57. § (2) és (3) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós gazdálkodó szervezet felszámolása iránt 1996. évben kezdeményezett felszámolási eljárásban, melyben a felszámolást elrendelő végzés jogerőre emelkedésének napja 1998. február 9-e volt, az első fokon eljárt megyei bíróság végzésével a hitelező kifogását elutasította. A végzés indokolása szerint a felszámoló 1998. június 30-án a hitelező igényét visszaigazolta és a 403.795 Ft megfizetése iránti követelést az 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjába sorolta be. 1998. sz...
BH+ 2001.4.177 A munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén a munkavállalót megillető végkielégítésből csak a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv. (Mt.) 95. §-a szerint számított végkielégítés sorolható a többször módosított Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjába [1992. évi XXII. tv. 92. § (2) bek., 93. § (3) bek., 95. §, 1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 51. §, 57. § (1) bek. a) pont, 57. § (2) és (3) bek.].
Az adós gazdálkodó szervezet felszámolása iránt 1996. évben kezdeményezett felszámolási eljárásban, melyben a felszámolást elrendelő végzés jogerőre emelkedésének napja 1998. február 9-e volt, az első fokon eljárt megyei bíróság végzésével a hitelező kifogását elutasította. A végzés indokolása szerint a felszámoló 1998. június 30-án a hitelező igényét visszaigazolta és a 403.795 Ft megfizetése iránti követelést az 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjába sorolta be. 1998. szeptember 14-én a felszámoló a hitelezővel közölte, hogy a besorolásnál tévesen járt el, és a korábbi közlést módosította, 189.427 Ft követelést változatlanul az a) pontba sorolt, míg a további 214.368 Ft-ot a d) pontba sorolta be.A megyei bíróság megállapította, hogy a hitelező kifogása nem alapos. Helytállóan járt el a felszámoló, amikor alkalmazta a Munka Törvénykönyve 92. §-a (2) bekezdését, és 93. §-ának (3) bekezdését, és 95. §-át. Felszámolási költségként ugyanis az 1991. évi IL. törvény 57. §-a (3) bekezdése szerint csupán a Munka Törvénykönyve fent idézett §-aiban meghatározott összeg vehető figyelembe, az ezt meghaladó hitelezői igényt a felszámolónak az 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének d) pontjába kell besorolnia.
A végzés ellen a hitelező élt fellebbezéssel, melyben a sérelmezett határozat megváltoztatását és a 403.795 Ft összegű igényének az 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjába történő besorolását kérte. A fellebbezési álláspont szerint tévedett az elsőfokú bíróság, amikor követelése tekintetében az 1991. évi IL. törvény 57. §-a (3) bekezdését alkalmazta. Munkaviszonya ugyanis nem rendes felmondással szűnt meg, hanem a munkáltató részéről történő rendkívüli felmondással. Nem vonatkozik az adott ügyre az 57. § (3) bekezdése, mert a jogalkotó csupán a munkáltató rendes felmondása esetére vonatkoztatja a kifizetés korlátozását. A hitelező esetében rendkívüli felmondásról és annak következtében ítéleten alapuló munkabér megfizetési kötelezettségről van szó. Csatolta a hitelező a megyei bíróság jogerős határozatát; a munkaügyi bíróság első fokon hozott határozatát; a felszámoló 1998. június 30-i, majd szeptember 14-i hitelezői igénybesorolását és a hitelezői igények listáját.
A hitelező személyesen is benyújtott, 1998. október 24-én kelt fellebbezésében előadta még: hitelezői igénye már a felszámolást megelőzően is fennállt. A felszámoló 1998. július 9-én 403.795 Ft-ot a) kategóriába, 53.586 Ft-ot f) kategóriába sorolt be. 1998. szeptember 10-én arról szerzett tudomást, hogy felveheti a neki járó összeget, de csupán 6 hónap végkielégítést. Szeptember 17-én kapta meg a felszámoló újabb nyilatkozatát, mely szerint hitelezői igényéből mindössze 189.427 Ft-ot sorolt a) kategóriába és csupán ez az összeg vehető át a levonásokkal csökkentve. Előadta, hogy a végkielégítés bérjellegű kifizetésnek számít, tehát a munkaügyi bíróság által megszabott 15 napos határidőn belül ki kellett volna fizetni, ami azonban nem történt meg. Az így általa hitelezett pénz azóta kamatozik, a munkáltató azt ingyen használja 1998. december 18-tól. A pénzre szüksége van, azt a munkaügyi bíróság megítélte. A felszámoló 1998. július 9-én biztosította arról, hogy 2-3 héten belül az összeget kifizeti. Ennek tudatában baráti és rokoni kölcsönt vett fel lakásfelújításra, melynek visszafizetési határideje már többszörösen lejárt, ezideig azonban csak a felét tudta kifizetni. Előadta, hogy egyedüli kereső, felesége és nagyobbik gyermeke egyetemista, kisebbik gyermeke tartósan beteg. Kérte követelését az a) kategóriába visszasorolni - szükség esetén méltányossági okokból - és annak soron kívüli kifizetését elrendelni.
A felszámoló a fellebbezésre tett észrevételeiben az elsőfokú végzés helybenhagyását kérte. Arra hivatkozott, hogy a hitelezői követelésből 189.427 Ft az 57. § (1) bekezdés a) pontja szerinti felszámolási költségként került besorolásra és azt 1998. szeptember 18-án B. J. részére kifizette. Ebből az összegből 26.796 Ft felmondási időre járó bér, 20.643 Ft elmaradt munkabér, 34.804 Ft további elmaradt munkabér a másodfokú bíróság ítélete alapján, valamint 107.184 Ft végkielégítés az 1991. évi IL. törvény 57. §-ának (3) bekezdése alapján. Tekintettel arra, hogy e rendelkezés értelmében a végkielégítés további része felszámolási költségként nem vehető figyelembe, a végkielégítés fennmaradó részét az 57. § (1) bekezdésének d) pontjába sorolta.
A fellebbezés - az alábbiak miatt - nem alapos.
Az elsőfokú bíróság az eljárás adatai alapján helytálló határozatot hozott.
A jelen felszámolási eljárásban alkalmazandó, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, lényegesen az 1993. évi LXXXI., valamint az 1997. évi XXVII. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (többször mód. Cstv.) 57. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint a kielégítési sorrend első kategóriájába tartoznak a felszámolási költségek. A törvény 57. §-ának (2) bekezdése értelmében e körbe tartoznak az adóst terhelő munkabér és egyéb bérjellegű juttatások, ideértve a munkaviszony megszűnésekor járó végkielégítést is.
A többször mód. Cstv. 57. §-ának (3) bekezdése alapján a munkáltató rendes felmondása esetén a munkavégzés alóli felmentési időre jutó átlagkereset és a végkielégítés összegéből felszámolási költségként legfeljebb olyan összeg vehető figyelembe, amely a munkavállalót a Munka Törvénykönyve (Mt.) 92. §-a (2) bekezdése és 93. §-a (3) bekezdése, illetve a 95. § alapján megilleti. Ami az Mt.-nek - a jelen jogvita alapját képező - 100. §-át illeti, e rendelkezés a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeként elsődlegesen a munkavállaló eredeti munkakörében történő továbbfoglalkoztatását írja elő, s amennyiben erre - akár a munkáltató, akár a dolgozó kezdeményezése miatt - nem kerül sor, a munkavállaló a rendes felmondás esetén járó végkielégítés kétszeresének megfelelő összegre jogosult. Munkajogi szempontból - mintahogyan azt a Legfelsőbb Bíróság az Fpk.VIII.30.350/1997/4. számú határozatában is hangsúlyozta - ez az összeg a végkielégítéssel esik egy tekintet alá.
Az adott ügyben a hitelező az őt az Mt. 95. §-a alapján megillető végkielégítésen kívül további végkielégítés megfizetése iránti igénnyel is fellépett, így összesen "háromszoros" végkielégítést, azaz az Mt. hivatkozott törvényhelye szerinti végkielégítés háromszorosának megfelelő összeg megtérítését kérte. A többször mód. Cstv. idézett korlátozó előírására figyelemmel azonban ebből az összegből csak a hitelezőt az Mt. 95. §-a alapján megillető alapösszeg, az "egyszeres" végkielégítés, azaz a 107.184 Ft sorolható a többször mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjába a felmondási időre járó és az elmaradt munkabéren kívül. Az ezt meghaladó mértékű, 214.368 Ft összegű végkielégítés a törvényhely d) pontjába tartozik.
A hitelező fellebbezésében előadottakra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra: nincs akadálya annak, hogy a felszámoló kifogás vagy egyéb jogszabályon alapuló jogcselekmény folytán még felül nem bírált intézkedését módosítsa, korrigálja. Természetesen ilyen esetben sincsenek a felek elzárva attól, hogy a felszámoló intézkedésével szemben kifogással éljenek. Ilyenkor a bíróság dönt a módosított felszámolói intézkedés jogszerűsége tárgyában. A jelen ügyben is ilyen intézkedés ellen élt kifogással a hitelező, melyet az elsőfokú bíróság a többször mód. Cstv. 51. §-a szerinti eljárás keretében bírált el. Nem jogszabálysértő tehát a felszámolónak az az intézkedése, melynek során a korábbi téves besorolását módosította.
Mindezek miatt érdemben helyesen határozott az elsőfokú bíróság akkor, amikor a hitelező által a felszámoló nyilvántartásbavételi intézkedése ellen előterjesztett kifogást elutasította.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott végzését a többször mód. Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése folytán megfelelően alkalmazandó Pp. 259. §-ára utalással, a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján - az indokolás fentiek szerinti kiegészítésével - helybenhagyta. (Legf.Bír. Fpk.VIII.33.391/1998. sz.)