adozona.hu
BH+ 2000.2.164
BH+ 2000.2.164
A kizárólag adó-visszaigénylést célzó színlelt jogügyletek valós tartalmának vizsgálata jogszerű. Fiktív ügyletek után áfa visszaigénylésnek nincs helye [1959. évi IV. tv. 200. §, 1992. évi LXXIV. tv. 35. §, 1991. évi XVIII. tv. 84-85. §, 1990. évi XCI. tv. 1. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek az 1994-es adóévben autókereskedői tevékenységet folytattak, melynek során Magyarországon autókat vásároltak, s azokat exportálták. Az azonos napon és helyen lebonyolított ügyletkötések úgy történtek, hogy, ha az eladó az I. r. felperest bízta meg a gépkocsi bizományi értékesítésével és forgalomból kivonásával, akkor vételi jegy alapján a gépjárművet a II. r. felperesnek adta el. Ha a II. r. felperes volt a megbízott, akkor az I. r. felperes volt a vevő. A vevő felperes a gépkocs...
BH+ 2000.2.164 A kizárólag adó-visszaigénylést célzó színlelt jogügyletek valós tartalmának vizsgálata jogszerű. Fiktív ügyletek után áfa visszaigénylésnek nincs helye [1959. évi IV. tv. 200. §, 1992. évi LXXIV. tv. 35. §, 1991. évi XVIII. tv. 84-85. §, 1990. évi XCI. tv. 1. §]
A felperesek az 1994-es adóévben autókereskedői tevékenységet folytattak, melynek során Magyarországon autókat vásároltak, s azokat exportálták. Az azonos napon és helyen lebonyolított ügyletkötések úgy történtek, hogy, ha az eladó az I. r. felperest bízta meg a gépkocsi bizományi értékesítésével és forgalomból kivonásával, akkor vételi jegy alapján a gépjárművet a II. r. felperesnek adta el. Ha a II. r. felperes volt a megbízott, akkor az I. r. felperes volt a vevő. A vevő felperes a gépkocsit áfával terhelve, de az eredeti vételárhoz hasonló összegben továbbértékesítette számla kiállításával a megbízottnak. Az exportőr a megbízott volt.A rendőrségre benyújtott iratok szerint az ügyletkötők eltérő pozíciókban szerepeltek. Az eredeti tulajdonos meghatalmazó és a forgalomból kivonásról szóló okiratban a külföldi vevő tekintetében a gépkocsi-tulajdonos előadóként szerepelt. Ugyanakkor a meghatalmazott felperes a külföldivel kötött adásvételi szerződésben eladóként mint tulajdonos volt feltüntetve.
Az alperes a két kereskedő közti továbbértékesítés számláit fiktívnek tekintette és a felperesek áfa elszámolását ennek megfelelően módosította. Mivel a felperesek az exportált gépkocsikat ténylegesen magánszemélyektől vásárolták, az értékesítés során áfa nem került felszámításra, ezért előzetesen felszámított adóként figyelembe vehető összeg nem keletkezett. A visszaigényelhető adó összegét ezekkel a tételekkel csökkenteni kellett.
Az így megállapított tényállásra tekintettel hozott első- és másodfokú alperesi határozatokat a felperesek keresettel támadták, kérve a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését és az eljáró közigazgatási szervek új eljárásra kötelezését. Arra hivatkoztak, hogy jogszerűen igényelték vissza az áfát.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította. Indokolása szerint a kereskedők közti továbbértékesítésre csak azért volt szükség, hogy az áfa, legalábbis a kiállított számlán, ennél a továbbértékesítésnél feltüntetésre kerülhessen. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Döntését arra alapította, hogy a két felperesi kereskedő ügylete, amellett, hogy színlelt volt, a jó erkölcsbe is ütközött.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérték megállapítani, hogy az áfa visszaigénylésére jogosultak voltak, kérték továbbá az ezzel ellentétes döntések hatályon kívül helyezését. Arra hivatkoztak, hogy számláik fiktívnek nem tekinthetők, mert ténylegesen megtörtént az áfa alanyok közti termékértékesítés és a termékexport. Hivatkoztak kérelmükben arra is, hogy nem történt meg minden ügyletüknél a szereplők tanúkénti kihallgatása, így megállapítható, hogy az eljáró szervek a tényállást kellő mértékben nem tisztázták.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróságnak a felülvizsgálat során azt kellett eldönteni, hogy az áfa visszaigénylésre alkalmasak voltak-e a felperesi adózók által az alpereshez benyújtott okiratok.
Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 35. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. A számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Szt.) 89. §-ának (2) bekezdése értelmében a számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hiteleseknek, megbízhatóknak és helytállóknak kell lenniük. az Szt. 85. § (1) bekezdésének e) pontja a bizonylat általános alaki és tartalmi kellékei között említi a gazdasági művelet tényleges megtörténtének igényét.
A felperesek egymás között kötött adásvételi szerződéseivel kapcsolatban helytállóan mutatott rá az első- és a másodfokú bíróság arra, hogy az ügyletek fiktívnek minősülnek. Az adóhatóság az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 1. §-ának (7) bekezdésében foglaltaknak megfelelően járt el, amikor ezeket a szerződéseket a valódi tartalmuk szerint fiktívnek minősítette. A bizonyítási eljárás adatainak egybevetéséből, különösen a nagy számban megvizsgált ügyletek azonos jellegéből okszerűen vonható le olyan következtetés, mely szerint a felperesek közötti szerződések célja kizárólag az volt, hogy alapjául szolgálhasson az áfa visszaigénylésnek. E megállapítás helyességét a II. r. felperes ügyvezetőjének az elsőfokú bíróság részéről 1996. április 29-én foganatosított meghallgatás adatai is egyértelműen igazolták. A D. I. vallomásában elismerte, hogy a használt gépkocsik orosz, illetve ukrán állampolgárok részére lényegében árrés nélküli továbbértékesítése során a nyereség az autókereskedő ÁFA alanytól való beszerzést terhelő áfa visszaigényléséből származott, tekintettel arra, hogy az exportértékesítést áfa nem terhelte.
A felperesek azonos ügyletről eltérő tartalmú okiratokat állítottak ki. Az okiratok tartalmának eltérését a résztvevő ügyletkötők eltérése miatt nem magyarázhatja az a felperesek által előadott körülmény, hogy az iratok különböző szervekhez kerültek benyújtásra. Az Szt. számviteli bizonylat adataira vonatkozó előírásának olyan okiratok nem felelnek meg, melyeket azonos ügyletről, különböző tartalommal, különböző szerveknek nyújtanak be. Az áfa visszaigénylésnek tehát azért sem volt alapja, mert az ennek alapjául szolgáló bizonylat adatai tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak nem voltak tekinthetők. A Legfelsőbb Bíróság a beszerzett adóvizsgálati iratokból megállapította, hogy az alperes csak a fiktív jogügyletekhez kapcsolódó áfa visszaigénylést tagadta meg tételes vizsgálat eredményeként.
Az alperes eljárása során megvizsgált ügyek nagy száma és a vizsgálat azonos eredménye megalapozatlanná teszi a felpereseknek a tényállás tisztázatlanságával kapcsolatban tett felülvizsgálati kifogásait.
Helytálló végül a jogerős ítélet indokolásának a rendeltetésellenes joggyakorlásra vonatkozó okfejtése. A Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint semmis a jó erkölcsbe ütköző szerződés. A felperesek közötti szerződések a jó erkölcsbe ütköznek, mert azokat kizárólag az áfa visszaigénylés lehetőségének megteremtése céljából kötötték. Az ilyen céllal kötött szerződés a rendeltetésszerű joggyakorlás elvébe ütközik. Márpedig, ahogy ez a Legfelsőbb Bíróság 1/1998. KJE számú jogegységi döntésében is a IV. pont alatt kifejtésre került, a rendeltetésszerű joggyakorlás az adójogviszonyokban is érvényesítendő általános jogelv, melyet az adózó polgárnak fizetési kötelezettségének teljesítése és az esetleges adó-visszaigénylések alkalmával érvényesítenie kell.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálni kért határozatot a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. II.27.520/1997. sz.)